Délmagyarország, 1975. augusztus (65. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-03 / 181. szám

Vasárnap, 1975. augusztus 3. 9 MAGAZIN Antenna Az energia nem vész el? Maradj igy. mosd j6 a képi TEREFERE m mosolyok, mosolyokA lyI kisbabák első, öntudatlan szájmozdulatai, az első gyöngyfogak kivillanása, kamaszlányok májust derűje, szépasszonyok boldog, virágzó kedve, férfiak hahotája, nagyanyó új műfogsora (pardon). Az élet szépségét, az élet szeretetét hirdető mosolyok, kacagások és harsány nevetések. Az asszonyka szép is, fiatal is, francia kozmetika, jugó hajfesték, divatos ruha — de mosolytalan arc. — Szomorú vágyd — Én? Ugyan! De nem mosolyog, — Fáj a fogad? — Már nem. Kihúzták. Tudod, ezért . _ Ezért nem nevet. Két hét, két hónap, egy év — még mindig nem nevet. Szájának egyik sarka ráncba mélyül — takargatja a foghiányt. Először mosolytalan, aztán komoly, komor, majd morcos kifejezést ölt a szép arc. Mogorvasága megálljt parancsol a kérdésnek: félsz a fogorvostól? Nem reklámot csinálok, nem pacienseket keresek a fogorvosomnak — egy sem unatkozik mostanában —, s nem hiúságot akarok felpiszkálni, azonban akikben nagyobb a félsz, mint az előrelátás. Nincs is fogászati hónap, csak úgy mondom hát, mondogatom, s most megkérdezem: — Miért fogy nálunk kevés fogkrém és fogkefe? — Miért falják a gyerekeit kilószámra a cukorkát és csokit, gyürjiölcs helyett, például. — Miért fogat „húzatni" járunk dagadt képpel a fogorvoshoz, s nem rendszeres ellenőrzésre, kezelésre? — Miért örvendezünk, hogy az átlagéletkor növekszik, ha már középkorú létünkre fogatlanul, viszont fájós gyomorral szidjuk majd az öregséget? És addig is, és mindezeken túlmenően: nem mindenki tud mosolyogni, mert olyan esetleg a lelkialkata. S azokra — biz' isten.' — többet kell mosolyognunk, hogy ragadós legyen a derű. Hohó, én addig vigyorgok, míg rád is ragad a jókedvem. És elcsalogatlak a fogorvoshoz téged is, meg téged is — hogy tudj nevetni, és egészséges és ápolt legyél. Mosolyok, mosolyok ... Költők megénekelte (nem fogatlan!) mosaiyak_ Ez. Ml Mióta a takarékosság figyelmünk középpontjába került, a címben feltett kérdésre már úgy válaszolunk: valóban nem vész el, csak átalakul, de sajnos, egy része oly módon, hogy elpocsékolódik. Ezer formában. Ezért nehezebb megfogni, de meg lehet, hogy meg kell lelni a réseket, ahol elillan a gőz, eláramlik a villamos energia, elcsorog a benzin, az olaj, kihull a szén, a lignit. A villamosenergia-ipar idén 1,5 százalékkal kívánja csökkenteni a fajlagos hőfelhasználást. Ebben az esztendőben az erőművekben 1,9 millió tonna olajterméket, 10 millió tonnánál több szenet égetnek el. Számoljunk csak, nem is olyan csekélység ez az 1,5 százalék, mint első látásra tűnik. A lisztből tésztát gyúrunk, a cipőt lábunkra húzzuk; egyiket sem azért vesszük, hogy kihajítsuk az ablakon. Az energia ugyanolyan termék, mint bármi más, ám a csalóka látszat sűrűn az, hogy csak úgy van, jön valahonnét. Odahaza, ahol szemünk láttára forog a villanyóra, ürül az olajoshordó, fqgy a szénkupac, a gázpalack tartalma, még úgyahogy terméknek látjuk az energiát, hiszen fizetnünk kell érte. A munkahelyen azonban fogalmunk sincs, miből mennyi fogy, mibe kerül, s ha kárbavész, ki fizeti. Mi fizetjük! Rendkívül gyorsan nő a villamos energi£rfelhasználásában a lakosság részesedése. Következésképpen a háztartásban történő takarékoság jelentősége is egyre nagyobb. Az ésszerű takarékosságé természetesen, ahol a hangsúly a célszerűségen van; például azon, hogy értelmesen alakuljon át a villanyáram, a földgáz. Ne üres szobát világítson meg, ne az utcát fűtse. Hasonló célszerűséget mindenütt elvárhatunk. A vasútnál esztendőnként kétmilliárd forint értékű energiát fogyasztanak el a különböző berendezések, a mozdonyoktól az állomásokat megvilágító lámpákig. Ha sikerül öt százalékkal mérsékelni az „étvágyat" — amint idén ezt tervezik —, az 100 millió forint értékű energia megtakarítását eredményezi! S a vasút — legyünk stílusosak — csak egy állomás a takarékosság messzire vezető sínpárjai mellett Ha tovább járjuk a hasonló állomásokat, végül is oda jutunk"— az a végállomás —, hogy mód van a kőolajnál és kőolajtermékeknél ötszázalékos, népgazdasági méretű megtakarításra, s ez félmillió tonna olaj importálását, 50 —60 millió dollár kiadását teszi feleslegessé. Kezdjük fölfedezni, hogy az energia érték, s korántsem mindegy, hasznosan, avagy haszontalanul alakul át hővé, termékké, elszállított áruvá. A Minisztertanács energiatakarékossági határozata 1975. januárjától központi gazdálkodást vezetett be — a lakossági szabadforgalom érintetlenül hagyásával — a benzinre, gázolajra, tüzelőolajra stb. Ez szükséges lépés, de csak egy a megtehetők közül. Mert azt is ide sorolhatjuk, hogy a közületi gépjárműveknek, mezőgazdasági erőgépeknek, üzemanyag-felhasználási normáik lesznek. Eddig! ugyanis nem voltak... S az sem elképzelhetetlen, hogy fokozatosan kialakítsák a népgazdaságban az energianormákat — előírva azt, mennyi energiát használhatnak fel egy tonna cement, alumínium stb. előállításához —, ahogy ezt jó néhány országban már megtették. Nálunk gazdagabb államokban. Nem elég csupán a tárgyi alakban levő energiával takarékoskodni. Szoros összefüggések kötik az energiát az élet minden területéhez. Ahhoz például, hogy a hatvanszázalékos hatásfoknál rosszabbul működő kazánok pocsékolják az energiát. Csakhogy a háztartásokon kívüli gáz- és olajtüzelésű berendezések száma 35 ezer! S akkor még hol vannak a szenet faló kazánok! Tehát a felülvizsgálat, a korszerűsítés nem megy néhány hónap alatt. Am meg kell kezdeni, a nagy szám aligha indok a tétlenségre. Másik, nem kevésbé bonyolult eset. A népgazdaságban felhasznált energia 25 százaléka az épületek fűtését szolgálja. Számitások szerint az úgynevezett teljes szigetelés 40— 50 százalékos (!) energiamegtakarítással járna. Ehhez azonban a különböző építési technológiák ilyen célú kialakítása éppúgy szükséges, mint hatásos szigetelőanyagok gyártása, alkalmazása. A népgazdasági terv az idén 26,6 millió tonnás hazai széntermeléssel és 9,5 millió tonnás kőolaj-feldolgozással számol. Irdatlan tömegű bankó az ellenértékük, holott a földgázról például nem is szóltunk. A baj nem az, hogy növekednek az energiaigények — ez a társadalmi, gazdasági haladás természetes kísérője —, hanem az, ha mögöttük ésszerűtlen felhasználás, magyarul pazarlás áll. Intézkedések sora fogta jogos diétára az egészségtelen étvágyú fogyasztást, szorgalmazva egyebek mellett a kőolaj-feldolgozásnál a fehéráru arányának javítását, az erőművek szénfelhasználásának fokozását, az ipari, mezőgazdasági, szállítási üzemek energiagazdálkodási tervének elkészítését. Sokféle lépés, mert sokféle a veszteségek forrása. Itt rejlik közös teendőink találkozási pontja; a pótolhatatlan és egyre drágább energia tékozlásának megakadályozása MÉSZÁROS OTTÓ A százéves mesemondó „Szép mese az én életem, gazdag és boldog mese" — írta önéletrajzában az 1805-ben született és 1875-ben meghalt Hans Christian Andersen, akit a hazai irodalmi tudat gyermekíróvá degradált. Pedig mielőtt meséi meghódították volna a világot regényeivel tette ismertté nevét. Hányatott élete során volt színész, balett táncos, színpadi szerző, költő, utazó. (1841-ben a Dunán hajóztában néhány napig Mohácson és Pest-Budán is elidőzött.) A világhír hamar szárnyaira vette — életében számtalan jelét kapta az elismerésnek — szülővárosa díszpolgárává választotta, részt vett saját szobra leleplezésén, több külföldi uralkodó tűzött rendjelet mellére. Andersen meséit olyan realisztikus szemlélet és ábrázolásmód jellemzi, amilyenről a mesemondók előtte nem is álmodtak, s ami akkor merész, modern művészetként hatott. Azelőtt a mese a messzi múltban játszódott, soha nem látott, csodás országokban, s különös lényekről szólt: tündérekről, manókról, boszorkányokról, óriásokról, törpékről, vagy a legjobb esetben is királyfiakról és királykisasszonyokról. Andersen is ki-kirándult néha ebbe az ősi mesebirodalomba, de ha tehette, csak a teljesség kedvéért tette: miért ne hódítsa meg magának ezt a területet is? Mert szüksége nem volt rá: neki elég volt, ha körülnézett a szobában, kiment a konyhába, az utcára, vagy az erdőbe, s a világ — a jelenlevő világ — tüstént mesévé változott. Meséi, történetei nyolvan nyelven jelentek meg, s hatását mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy sok meséje a századfordulón népmeseképző témává, folklórizációs alappá lett. K. M. Dér István: Ölelkezők Az ezüst karrierje tudomány Az ezüst világpiaci ára az utóbbi másfél-két évtizedben folyamatosan emelkedik, s a szakemberek véleménye szerint nincs messze az idő, amikor értéke eléri, majd meghaladja az aranyét. Ennek következtében sok országban az a furcsa helyzet állt elő, hogy az ezüsttartalmú pénzérmék a névértéküknél máris jóval többet érnek. A nemesfémeket — köztük az ezüstöt is — nem az ékszeripari felhasználásuk teszi különösen értékessé és keresetté, hanem az ipar egyre növekvő igényei „ve• rik fel" az árukat. Az elektrotechnikában, a félvezetőgyártásban, a kriotechnikában, a rakétateohnikában ugyanis ma még pótolhatatlanok a nemesfémek egyedülálló tulajdonságai (korróziómentesség, vegyi hatásokkal szembeni közömbösség stb.). Mindez még nem ad magyarázatot arra, hogy miért haladunk az arany „trónfosztása" felé, hiszen az igények normális növekedésével általában a bányászati teljesítmények fokozódása is lépést tart. Az ezüstnek azonban van egy felhasználási területe — a filmés fotóipar —, amely hihetetlenül nagy mennyiséget igényel e nemesfém vegyületeiből. Még remény sincs rá, hogy egyhamar sikerülne az ezüsthaloidok nélküli fotóanyagokat nélkülözni. Napjainkban az a helyzet, hogy a világ ezüsttermelésének egyharmadát pénzverésre használják fel, egyharmadára a fényképészeti ipar tart igényt, s csupán a fennmaradó rész áll egyéb ipari célok és az ékszer-, dísztárgykészítők rendelkezésére. Az ezüstszükséglet már évek óta sokkal nagyobb, mint a termelés, s a különbséget csak a felhalmozott készletekből lehet fedezni. Ráadásul az ezüst termelését igen nehéz fokozni, mert nem önálló bányászati termék, hanem az ércekben más fémek „kísérőjeként" fordul elő. „Ezüstbánya" a laboratóriumbon Ilyen gondok közepette nem csodálható, hogy világszerte minden alkalmat megragadnak az ezüst felkutatására, felvásárlására és visszanyerésére. Ez utóbbira jó példa az a módszer, amivel a fotóipar által felhasznált sok ezer tonna ezüst egy részét igyekeznek megmenteni. A fotofilmek kidolgozása során a rögzítő (fixáló) nátriumtioszulfát-oldat ezüstbromidot old ki a fényérzékeny emulzióból. A rögzítőfürdő általában 3 ezrelék ezüstöt tartalmaz, ami azt jelenti, hogy 1000 liter oldat ezüsttartalma kb. 3 kilogramm. Kiszámították, hogy érdemes összegyűjteni a fotólaboratóriumokból az egyébként elfolyatásra ítélt rögzítőoldatot és „kitermelni" belőle az > ezüstöt. Hazánkban jelenleg .az Állami Pénzverő foglalkozik a fotólaboratóriumok egy részéből begyűjtött fixiroldatból, illetve a régi filmek (többnyire röntgenfilmek') felületi emulziórétegéből való ezüstvisszanyeréssel. A rögzítőoldatból évi egy tonna, a filmekről pedig másfél tonna ezüsthöz jutnak hozzá. A szakemberek becslése szerint ezenkívül még évente öt-hat tonna színezüstöt nyelnek el a csatornák, a szennyvízemésztő gödrök. Egyik kutatóintézetünk olyan készüléket fejlesztett ki, amellyel „házilag" el lehet végezn: az ezüstkinyerést, tehát elmaradhat a begyűjtés, a szállítás és a tárolás sokféle gondja, s a környezetszennyezés is csökkenhet. A készülék elektrolitikus módszerrel választja ki a fixálóoldatból az ezüstöt, akként, hogy a munkaidő végeztével a fürdőbe egy anódot és egy katódot sülylyesztenek, amelyet áramkörbe kapcsolnak az éjszakai órákra. Reggelre a katódon ezüst válik ki, a rögzítőoldat pedig mintegy „megfiatalodik", így jóval tovább használható. ,Csináld magad" E berendezést persze az ország több száz kisebb-nagyobb fotólaboratóriuma számára készítik. Ezért jó tudni, hogy az amatőr fotósok akként „termelhetik ki" az ezüstöt, hogy az előzőleg lúgosított fixálófürdőhöz 10 százalékos nátriumszulfid oldatot öntenek. Ennek hatására dús fekete ezüstszulfid csapadék képződik, amely gyorsan leülepszik. Az üledékről a letisztult oldatot le kell szívni, majd melegíteni kell a visszamaradt víz eltávolítása érdekében. Végül szűrőpapíron lehet megszárítani az 50—60 százalék ezüstöt tartalmazó port. Itt említjük meg, hogy az NDK-ban úgy oldják meg az ezüst visszanyerését, hogy a rögzítőoldatot olyan „patronon" vezetik át, amely acélforgáccsal van megtöltve, ezen az ezüst megtapad. A patron 100—150 grammnyi ezüst felvétele után „merül ki" (ennyi ezüstöt lehet kivonni 600 tekercs film fixálására használt rögzitőoldatból). A „sokoldalú" ezüst Az ezüst felhasználási köre — az említett alkalmazási területeken túl — rendkívül széles körű. Laboratóriumi tégelyek és csészék előállítására éppúgy használják, mint tükrök és hőpalackok bevonására, vagy katalizátorként a vegyiparban. Az ezüst erősen antiszeptikus hatású. A tejsavas ezüst ezerszeres hígításban is öt percen belül elpusztítja a legtöbb baktériumot. Ennek alapján a gyógyászati használata igen sokrétű. Kötszerként baktériumölő ezüstfóliát hoznak forgalomba, valamint ezüsttel impregnált mullpólyát. Üjabban az ezüst-aeroszolokat nátha és szamárköhögés ellen ajánlják az orvosok. Kísérletek folynak víz, jég és üditő italok kis mennyiségű kolloidezüsttel való csiramentesítésére, tartósítására is. L B.