Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-09 / 159. szám

4 Szerda, 1975. július tt. FEKETE GÓLYÁK Az ornitologusok négy éve figyelték meg az élső fekete gólyapárt a Bodrogközben. Az azóta eltelt évek során mind nagyobb számban ke­resték fel ezek a ritka és szigorú védelem alatt álló madarak a vizenyős, lápos, évszázados faóriásokból álló erdőcsoportokkal tarkított te­rületet. A vízparti, zárt er­dőkben az idén már huszon­három fekete gólya fészket vettek szómba. Megtelepedé­sük annál is érdekesebb, mert az utóbbi években a fehér gólyák száma csökkent a bodrogközi falvakban. A fekete gólyák négy-öt tojást raknak, s az első fiókák már kikeltek. EGY MOTORKERÉKPÁR — HÁROM HÓNAP BÖRTÖN Lopott motorkerékpárral közlekedett az algyői úton Nagy József 21 éves, Tápió­szentmárton, Göbölyjárás 83. szám alatti lakos, amikor a rendőrjárőr igazoltatta, majd előállította. Nagy József a motort a Rigó utca 17. szá­mú házból lopta el. Ügyét a szegedi járásbíróság gyorsí­tott eljárással tárgyalta, amely a lopós miatt 3 hónap börtönt szabott ki, és 3 ezer forint mellékbüntetést. A fő­büntetés letöltését a bíróság próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet josecőa* : Leletek a magyarok őshazájából? A < magyarok őshazájára vo­natkozó rendkívüli érdekes­ségű leletekről készít elő tu­dományos közleményt a kü­szöbönálló budapesti nemzet­közi finnugor kongresszusra Jelena Halkova, a kazanyi egyetem archeológiai tan­székvezetője — jelenti a No­vosztyi szovjet sajtóügynök­ség. A tatárföldön feltárt Bol­sije-Tiganj környéki közép­kori temetkezőhelyen a ka­zanyi egyetem és a Szovjet Tudományos Akadémia ta­tárföldi tagozatának régészeti expedíciója harminc sírt ásott ki, melyekben nagy mennyiségű használati tár­gyat, lószerszámot, fegyvert és ékszert találtak. A leletek megerősíteni látszanak azt a mindmáig nem elegendő anyaggal bizonyított elméle­tet, hogy Julianus barát, az első magyar „őshazakutató", aki 1235-ben indult el a ma­gyarok eredetének felkutatá­sára, s az „Itil" folyó mentén ró is bukkant a magyarokkal rokon törzsekre, feljegyzései­ben „Itil" néven a Volga fo­lyót említette, nem pedig a Dont, mely a középkorban ugyanezt a nevet viselte. Az expedíció által feltárt leletek feldolgozása még fo­lyamatban van, de a leletek, valamint a temetkezési szo­kások összehasonlítása a Duna menti magyarok régi temetkezési helyeinek anya­gával a kazanyi archeoló­gusok szerint „nagyfokú ha­sonlóságot" mutat. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon. ­Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6710 Szeged, Magyar Tanácsköz­társaság útja 10. — Telefon: 13-535, 13-003. — Felelős kiadd) KOVÁCS LASZLO. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 23. — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint, ee Indexi Á szabad strand — nem ajánlott! Keskenyedik a homokzatony, magasodik a víz a Tisza­part szabad strandján. Gyerekek tocsognak a pocsolyában, élvezik, hogy meleg. S nem is sejtik, hogy az már nem folyóvíz, hogy a víztükör gödröket rejt. Esetleg balesettől, későbbi fertőzéstől ők még nem rettennek vissza — gya­nútlanok. S talán gyanútlanul, jó helyen tudják őket szü­leik is. Holnapra azonban a víz újra emelkedik, mélyülnek a.•gödrök. Ugye, megkérdik a szülők majd fiukat, lányukat, hol jártak, merrefelé lett vizes a fürdőruhájuk? Nem aka­runk vészmadarak lenni, de jobb a bajt megelőzni. Sen­kinek sem ajánljuk most a szabad strandot. 27—31• Várható Mojárás szerda estig: kevés nappali felhő­képr-ődés, legfeljebb néhány helyen délutáni záporral, zi­vatarral. Mérsékelt, változó irányú szél, zivatarok ide­jén átmeneti szélerősödés. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet szerdán 27—fl fok között w Áruló jel — Miért mondtad meg anyunak, hogy mi­kor jöttem haza? Hi­szen nyomatékosan megkértelek, hogy ne áruld cl! — Én nem is árulta­lak el, papa — mondja önérzet esen a fiú. — Csak amikor anyu meg­kérdezett, annyit mond­tam, hogy nem néztem az órára, amikor haza­jöttél. mert éppen a reggelimet készítettem. ÖTTÖMÖSI VÉRADÖK A véradó állomás kérésé­re egyetlen óra alatt 45-en jelentkeztek önkéntes vér­adásra öttömösön. A gyors segítségre egy műtét előtt álló, beteg asszonynak volt szüksége kedden este. Miniatűrök v.vzT^' • mm Csak nyugalom V annak amúgy istenigazában ártatlan mozdulatok, cselek­vések az ember életében, amiből aztán végképp nem lehet baj. Például az, ahogyan valaki elő­húzza zsebéből a cigarettát, öngyúj­tót, hogy rágyújtva, beszippantsa az első adag füstöt. Oly annyira meg­szokottá válik e mozdulatsor, hogy szavahihető emberek szerint ez hiányzik leginkább, ha valaki leszo­kott a dohányzásról. Hiányzik? No igen, hiszen ebből aztán nem lehet semmi baj. Ártatlan a mozdulatsor, sőt, határozottan preventív jellegű, mert dohányos embernél sokszor he­lyettesíti a számolj tízig elvét. Mert ugye, ha valaki éppen a főnökének akar dühében valami gorombaságot odavágni, de közben idegességében rágyújt, máris csökken a dühe, s ha­tékonyabban, ráadásul kevésbé fel­tűnően csillapodik le, válik megfon­tolttá, mintha akár ötvenig számol­na. Minden dohányos ember rendel­kezhet efféle igen hasznos tapaszta­latokkal. Többszörösen ártatlan te­hát a rágyújtás sztereotípiája — véltem sokáig, hiszen még a meg­gondolatlanságtól is véd. Például ét­teremben vagy presszóban is, ha nem jön a felszolgáló. Dühöngés és az egészségre köztudottan káros stresszállapot helyett az ember bé­késen nyúl cigarettájáért, öngyújtó­jáért. Így tettem én is a minap, Mis­kolcon, miután már vagy negyed órája hiába vártam a felszolgálót, hogy egy kávét kikönyörögjek tőle. Szóval: elő a cigarettát, csak sem­mi idegesség, nyugalom! Megszokott mozdulattal — micsoda meghitt pil­lanatok ezek a doháhyos megnyug­tatására! — szájba venni. Jöhet az öngyújtó, az első szippantás. No, most már nyugodt az ember. Fél szemmel már a felszolgáló felé is le­het pislantani, már az sem dühít fel, hiszen jöhet a megszokott, oly nyugtató mozdulatsor folytatása: két ujj nyúlik a már parázsló cigaretta felé. Közben fordulhat szép lassan — csak semmi idegesség! — a fej is a felszolgálót irányába... Auu — hát ez a kettő egyszerre nem megy! —, a cigaretta beleütőd­ve az ujjba felhajlik, égő végével egyenesen a szembe. A folytatás már egyszerű. Kór­házi ügyelet, ahol az ügyele­tes orvos sziszegve szemügyre veszi a szemet. Sziszegve, mert hát tíz perce húzták ki egyik fogát. — Ajaj, hogy meg fog ez en­gem kínozni — gondolom, amikor fájó arcát tapogatja közben. — No, érzéstelenítsük csak el ezt a szemet — mondja ő, legnagyobb örömöm­re. — Hát ez egyre szebb, gondolom én, amikor csorgó könnyeim fátylán át betuszkolnak egy sötét szobába, egy gépbe illesztve fejem, valami távcsőszerű alkotmány világít sze­membe. — No, most ne mozogjon, nézzen mozdulatlanul egy pontra — mond­ja az orvos, és tűhegyes fémszerszám villan a kezében. S egy fél pillanat múlva: — Készen vagyunk. Fémszi­lánk volt a pupilla fölött, a szaru­hártyában. ö is csodálkozik, én méginkább, de aztán kölcsönösen megnyugszunk, amikor megállapítja, hogy látok, s miután fél szememet vastagon lera­gasztja, barátságosan búcsúzunk. Mivel nem dohányzik, és ellensége minden füstnek és nikotinnak, nem állja meg, hogy búcsúzóul megint­sen: — Sok rosszat tudok a dohány­zásról, de ilyesmit még nem hallot­tam. Látja — szerencsére láthatnám —, szokjon le róla! — De hogyhogy fémszilánk? — Az öngyújtóból szokott ilyesmi kipattanni. Nyilván megtapadt a ci­garetta végén. Csak nyugalom — gondoltam," ahogy kifordultam az ajtón —, s azon mód rágyújtottam. S teszem azóta is, ha eszembe jut a tüdőm, a szívem, a rák, vagy éppen a szemem világa. De presszóban már csak akkor me­rem elővenni a cigarettát, ha meg­kaptam a kávét. Szávay István KINEVEZÉSEK Az egészségügyi miniszter július 1-i hatállyal docenssé nevezte ki a Szegedi Orvos­tudományi Egyetem öt ad­junktusát: dr. Krizsa Feren­cet, a II. számú Belgyógyá­szati Klinikára, dr. Nagy Sándort a sebészeti, anató­miai és műtéttani intézetbe, dr. Szabó Évát a Bőrgyógyá­szati Klinikára, dr. Kovács Lászlót a Szülészeti és Nő­gyógyászati Klinikára, dr. Szereday Zoltánt a szülészeti klinikára. ELŐADÁS A SZÍVBETEGSÉGEKRŐL A szív és az érrendszer be­tegségeiről tart előadást hol­nap, csütörtökön délután fél 6-kor dr. Rosti Ince körzeti orvos az Úttörő téri öregek napközi otthonában, a Vörös­kereszt móravárosi szerveze­tének rendezésében. Fürdő a téesz ben FEJLESZTIK A CSEMPEGYARTAST A Zalaegerszegi Kerámia­és Cserépkályhagyár fejlesz­ti tófeji gyárában a falbur­koló csempe gyártását. A gyárbővítéssel a mostani 300 ezer négyzetméterről 700 ezer négyzetméterre növek­szik az évi falburkolóanyag­gyártás Tófejen. Nem csu­pán a mennyiség növekszik, bővül a választék is: sok­színű és különféle mintás csempét állítanak majd elő. Az importpótló beruházás a tervezettnél 3 hónappal ko­rábban készül el, s már szeptemberben megkezdődik a gyártás a korszerű üzem­ben. MÁSFÉL MILLIÓ HŐPALACK Az Üvegipari Művek nagy­kanizsai üveggyárában éven­te másfél millió hőpalack ké­szül teljes és félautomata gé­peken. Legnagyobb részük exportra kerül. A legrégibb vásárlón, az NSZK-n kivül szállítanak Olaszországba, Törökországba, Ausztriába és Belgiumba is. VASSZERKEZETEK DUNAÚJVÁROSBÓL Elkészült már a tervdoku­mentáció a szegedi vasöntö­de új alumíniumcsarnoká­nak építéséhez. Az üzem vasszerkezeti elemeit Duna­újvárosból rendelték meg, s ha megérkeznek, megkez­dődhet a szerelés. Az új csarnok — a tervek szerint — a jövő tavaszra készül el, s ott kapnak helyet az ol­vasztóberendezések, a kokil­lák, • a talajformázók és a présgépek. A régi üzemben a megmunkálók, a tisztítók és a minőségi ellenőrök dol­goznak majd. Peches autótolvaj Nürnbergben éjszaka rendőrautó fékez egy útpadkán álló gépkocsi mellett. A vezető udvariasan megkéri a rend­őröket. hogy segítsenek beindítani a makacskodó autót. A rendörök készségesen ráállnak, amikor a rendőrautóban megszólal az URH-adó és közli, hogy a gépkocsi lopott jár­mú, a tolvaj. karambolozott vele. majd megszökött a tett színhelyéről. És hogy még bonyolultabb legyen a dolog: a totaajnak nem uoU x&g^áitjia ez ittas, volt. _ Molnár József felvétele Napközben gyerekek lubickolnak a mihályteleki Új Élet Termelőszövetkezet fürdőjében, estefelé azonban a mun­kából hazatérők váltják föl őket. A termálkút vizét vezet­ték az új medencébe, miután a hajtatóházakban, különböző szárítókban már leadta ott hasznosítható melegét. Szegedi nyugdíjasé a főnyeremény Vasárnap Budapesten tar- gépkocsit a XII. osztály tották a textil- és papír- 43 650 számú sorsjegyének gyűjtő hetek ajándéksorsje- tulajdonosa, Horváth Fe­gyeinek húzását A főnyere- rencné 80 éves nyugdijas, ményt, egy Zsiguli személy- szegedi tanítónő nyerte. Az idős asszony egyébként 40 kilogramm papírhulladékot és 34 kiló újságpapírt gyűj­tött össze, s ezért a MÉH-töl 9 sorsjegyet kapott. A textil- és papírgyűjtő hetek ajándéksorsjegyeinek beváltási határideje szep­tember 20. A szerencsés nyertesek az ÁFÉSZ és Centrum Áruházakban vehe­tik. át nyereményeiket, VAJDASÁGI KÖZLEKEDÉSI KÜLDÖTTSÉG SZEGEDEN A Csongrád megyei Köz­lekedésbiztonsági Tanács meghívására tegnap délelőtt Szegedre érkezett a jugo­szláv vajdasági közlekedés­biztonsági tanács küldöttsé­ge, Szávó Nikicsnek, a tanács titkárának vezetésével. A ju­goszláv vendégek tegnap Csáki László rendőr őrnagy­nak, a megyei KBT titkárá­nak kalauzolásával a megyei KBT szervezetével ismer­kedtek, majd közreműködtek a rádió Csúcsforgalom című műsorában, amelyet a Petőfi adó közvetített Szegedről. CSÜTÖRTÖKÖN TEMETIK SIMON ISTVÁN KÖLTŐT Simon István Kossuth-dí­jas költő temetése július 10­én, csütörtökön 14 órakor lesz, Bazsiban. Vetélytársak KARAVÁNSZERÁJ SZIGETVÁRON Szigetváron helyreállítot­ták a törökök által épített karavánszerájt, amely külö­nös módon szinte sértetlenül fennmaradt az elmúlt év­századok során. Magyaror­szágon ez az egyetlen ilyen jellegű török építmény, leg­közelebb csak a Balkánon található. Miss Törökország és Miss Görögország a világ szépe vá­lasztása előtt New Yorkban, Prometheusz szobránál, s Rockefeller Centerben.

Next

/
Thumbnails
Contents