Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-26 / 174. szám
2 Szombat, 1975. július 26. Egészséges az Apollo legénysége (Folytatás az L oldalról.) visszatért amerikai űrhajósokat, kijelentve: „egyedülálló repülésük új távlatokat ad a nemzetközi együttműködésnek". Az elkövetkező években — fűzte hozzá Ford — igen hasznosnak bizonyulhat. majd az az összekapcsoló rendszer, amelyet a Szojuz és az Apollo együttes repülése során próbáltak ki. A New Orleans amerikai helikopter-anyahajó középeurópai idő szerint 18 óra 55 perckor elérte a Hawaii-szigeteket, fedélzetén az Apollo-ürhajó legénységével. Sajtóértekezlet Houstonban Az Apollo visszatérése alkalmából sajtóértekezletet tartottak az amerikai űrkutatás központjában, Houstonban. James Fletcher, a NASA igazgatója hangsúlyozta, hogy az együttes szovjet— amerikai űrrepülés minden kétkedőnek bebizonyította; reális esélyeik vannak az egységre. Különböző társadalmi rendszerű két államunk — mondotta — harmonikusan tud együtt dolgozni a közös célok megvalósítása érdekében. Meggyőződésem — fűzte hozzá —, hogy élnünk kell ezekkel az esélyekkel, és mind a Földön, mind a világűrben erőfeszítéseket kell tennünk a még átfogóbb együttműködés megteremtésére. Glynn Lunney, aki amerikai részről volt a Szojuz— Apollo terv műszaki igazgatója. annak a véleményének adott hangot, hogy ennek a tervnek az eredményes megvalósítása jó alapot teremt a Szovjetunió " és az Egyesült Államok további űrkutatási együttműködésére. Nem lehetetlen — mondotta —, hogy a két ország bizonyos időn belül még jelentősebb űrkutatási programokban vesz majd részt. Christopher Kraft, a houstoni űrközpont igazgatója is arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szojuz—Apollo program csak az első próba volt a szovjet—amerikai űrkutatási együttműködésben. A közős kísérlet sikere — hangsúlyozta — kétség kívül kedvező hatást fog gyakorolni a szovjet—amerikai kapcsolatok további fejlődésére. A szovjet televízió megismételte közvetítését A nagy érdeklődésre való tekintettel a szovjet televízió pénteken délután ismét lejátszotta az Apolloűrhajó vízre szállásáról készített telerekording-felvételt. Az amerikai űrhajósok leszállásét a Szovjetunió lakossága először moszkvai idő szerint péntekre virradó éjszaka tekinthette meg egyenes közvetítés formájában. Moszkvában éjfél után Konsztantyin Busujev, a program szovjet műszaki igazgatója, Alekszej Leonov ürhajóparancsnok, Valerij Kubás/.ov fedélzeti mérnök és Anatolij Filipcsenko, valamint Nyikolaj Rukavisnyikov, a szovjet tartaléklegénység tagjai kommentálták a földi irányító központból az amerikai asztronauták látványos leszállását. Magya, razó szavaikból kitűnt, hogy noha az Apollo-űrhajók minden esetben vízre, a Szojuz, űrhajók pedig csaknem minden esetben szárazföldre érkeznek mindkét kozmikus berendezés alkalmas a szárazföldi és vízi leszállásra egyaránt. A szovjet szakemberek felfigyeltek arra, hogy az Apollo leszállása után az ejtőernyők még hosszú ideig rajta maradtak a pilótafülkén, s Filipcsenko az éjszakai közvetítés idején jelezte is, hogy ez abnormális jelenség, mert erős vízáramlás esetén a viz megkapaszkodhat az ejtőernyőben, s felboríthatja a felfújható légzsákokkal egyízer már ,talpra állított" űrkabint. Alfréd Alibrando és Jack Railey, a NASA két szakembere pénteken délelőtt a moszkvai Inturiszt sajtóközpontban válaszolt az Apollo leszállásával összefüggő kérdésekre, s az ejtőernyő problémájáról elmondották: a NASA szabályzata ugyancsak az ejtőernyők azonnali lerobbantását írja elő, amint a Szojuz—19 esetében is történt. Ezúttal azonban valamelyik ejtőernyő-heveder a robbantópatronok elhasználása után beleakadt az űrhajó külső alkatrészeibe, s valószínűleg ez okozta. hogy a légzsákok felfújásáig az amerikai űrhajó az úgynevezett 2-es számú úszőpozíciŐban lebegett a vízen, ami elég kellemetlen az űrkabinban tartózkodóknak, mert ilyenkor fejjel lefelé vannak odaszíjazva a kabin üléseihez. Ez a variáció mégsem tekinthető rendkívüli eseménynek, s így a leszállás teljesen normálisnak tekinthető. A Szojuz—Apollo kísérlet egészét értékelve Alibrando kijelentette: „Ha lehet egyáltalán az ideálist megközelítő űrrepülésről beszélni, akkor a Szojuz—Apollo repülés ilyen volt." Az amerikai szakemberek szerint a kísérlet rendkívül alapos előkészítésére jellemző, hogy noha az űrkutatás története nem tud teljesen hibátlan, eseménytelen űrrepülésekről, a szovjet—amerikai program a hibapontok tekintetében alatta maradt az összes eddigi űrrepüléseknek. s a program során tapasztalt kisebb eltérések és nehézségek egyetlen egyszer sem érintették a legfontosabb repülési célokat. Losonczi Pál üdvözlete Gerald Fordhoz __ A Szojuz—Apollo közös űrrepülés sikeres befejezése alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Gerald Ford elnököt, a tudományos programban részt vett amerikai űrhajósokat, és mindazokat, akik e történelmi jelentőségű eredmény eléréséhez hozzájárultak. Döntött a BT Maradnak a kéksisakosok 0 New York (Reuter) Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtök esti ülésén — ^figyelembe véve az Egyiptomi Arab Köztársaság kormányának hozzájárulását — úgy döntött, hogy további 3 hónappal, 1975. október 24-ig meghosszabbítja a Sínai-félszigeten állomásozó rendkívüli ENSZ-erők mandátumát. A Biztonsági Tanács tagjai az erre vonatkozó határozatban aggodalmuknak adnak- kifejezést amiatt, hogy ebben a körzetben továbbra is feszültség uralkodik, és nem jött létre az igazságos és tartós béke eléréséhez szükséges előrehaladás. A határozat felszólítja az érdekelt feleket, hogy valósítsák meg a Biztonsági Tanácsnak és az ENSZ-közgyűlésnek a közel-keleti probléma békés rendezését célzó határozatait. Leszállás előtt a Szojuz -18 S Moszkva (MTI) Tegnap, pénteken este, a moszkvai televízió híradóműsorában búcsúzott a televízió nézőközönségétói Pjotr Klimuk és Vitalij Szevasztyjanov, a Szojuz—18-as jelzésű szovjet űrhajó legénysége, mely 62 napot töltött a világűrben, s ennek túlnyomó részét a Szaljut—4 automatikus űrállomás utasterében. A két űrhajós a május 24-i start óta mindennap jelentkezett a szovjet televízió esti híradójában, s rögtönzött riportjaik segítségével „a Föld" napról napra többet tudott meg a szovjet űrlaboratórium berendezéseiről, az ott folyó biológiai, asztrofizikai, geofizikai és egyéb kísérletek. vizsgálatok részleteiről,- jelentőségéről. A péntek esti búcsúriport keretében Pjotr Klimuk parancsnok mondott köszönetet a jevpatoriai szovjet íöldi irányító központ és a követőállomások személyzetének a 'több mint kéthónapos együttes munkáért. Klimuk elmondta, hogy a pénteki i KORSZERŰ KÖZLEKEDÉSHEZ A HOZZA TARTOZIK AZ rJBZLJBr 4 futás- 5 f balesetbiztosítás WÁ Menetjegyét bíz tosltás^aí váltsa! f nap folyamán befejezték a kísérleti anyagok és műszerek, valamint a fedélzeti dokumentációs anyag „becsomagolását", azaz átszállítását és elhelyezését a Szaljut—4 űrállomáshoz kapcsolt űrhajóba, melyen visszatérnek a Földre. A parancsnok el mondta még, hogy az utóbbi napokbán végrehajtották az űrállomás „konzerválását" is. s ez annyit jelent, hogy az űrállomás változatlanul Föld körüli pályán marad, s adott esetben újabb űrhajókat fogadhat. A Szojuz—18 legénysége előtt, mint emlékezetes, Gubarev és Grecsko személyében már jártak szovjet űrhajósok ezen az orbitális állomáson. A most befejeződő „második műszak" érdekessége, hogy Klimuk és Szevasztyjanov több mint kétszeresen felülmúlták a világűrbéli tartózkodás szovjet rekordját. Az „abszolút rekordot" ebben a tekintetben, mint ismeretes, amerikai asztronauták, a Skylab űrállomás egyik legénysége tartja, 83 nappal. A legutóbbi napokban kiadott hivatalos jelentések szerint a két szovjet űrpilóta egészségi állapota jó, s a pénteki utolsó kozmikus televíziós közvetítés nézői is megállapíthatták: a szovjet maratoni repülés résztvevői jól vannak, jókedvűek, s felkészültek a visszatérésre. Súlyos harcok Angolában 0 Luanda (AP) Hírügynökségi jelentések szerint az angolai nemzeti felszabadítási front (FNLA) mintegy ötezer katonája, miután elfoglalta a Luandától 65 kilométerre északra fekvő Caxitó városát, megkezdte az előrenyomulást az angolai főváros felé. Holdén Roberto, az FNLA elnöke általános harcra szólított fel az angolai népi felszabadítási mozgalom (MPLA) ellem Felhívta az országban állomásozó portugál csapatokat, hogy ne avatkozzanak közbe. Egy portugál katonai szóvivő ugyanakkor kijelentette, a portugál csapatok mindent elkövetnek majd, hogy megmentsék a fővárost az esetleges pusztulástóL Üdvözlő táviratok a Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából DR. FIDEL CASTRO RUZ elvtársnak, a Kubai Kommunista Párt KB első titkárának. a Kubai Köztársaság forradalmi kormánya elnökének; DR. OSVALDO DORTICOS TORRADO elvtársnak, a Kubai Köztársaság elnökének, HAVANNA. Kedves ElvtársakJ A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe. a nemzeti felkelés kezdetének 22. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, a magunk és népünk nevében forró, elvtársi üdvözletünket és szívélyes jókívánságainkat küldjük Önöknek és a Kubai Köztársaság testvéri népének. E történelmi évfordulón a magyar nép nagy elismeréssel tekint azokra a lelkesítő eredményekre, amelyeket a testvéri kubai nép a Kubai Kommunista Párt vezetésével elért a szocialista társadalom alapjainak lerakásában, gazdasági és kulturális életének fejlesztésében, és nemzetközi tekintélye állandó erősítésében. Ezek az eredmények hozzájárulnak a szocialista világrendszer erősítéséhez, a nemzetközi béke és biztonság megszilárdításához. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy pártjaink, kormányaink és népeink barátsága és együttműködése a proletár internacionalizmus szellemében szüntelenül erősödik. A magunk részéről mindent megteszünk, hogy ez a testvéri együttműködés még szorosabbá váljék, országaink és a szocialista közösség javára. A Moncada-laktanya ostromának 22. évfordulóján további sikereket kívánunk önöknek és a Kubai Köztársaság testvéri dolgozó népének szocialista hazájuk felvirágoztatásában, a szocializmusért, a tartós békéért és biztonságért vívott közös harcban. Budapest, 1975. július 25. KADAR JÁNOS. a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára; LOSONCZI PAL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. - A magyar társadalmi és tömegszervezetek szintén táviratban köszöntötték kubai test vérszervezeteiket. Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij és Alekszej Koszigin a nemzeti felkelés napja alkalmából üdvözlő táviratban fejezte ki jókívánságait a kubai vezetőknek, új sikereket kívánva a testvéri kubai népnek a szocializmus építéséhez. Ford elnök külpolitikai veresége 0 Washington (MTI) Ford elnök hivatalba lépése óta a legsúlyosabb külpolitikai vereségét szenvedte el az amerikai törvényhozásban csütörtök este, amikor a képviselőház 223:206 szavazataránnyal elutasította azt a kompromiszszumos indítványt, amely részlegesen feloldotta volna a Törökországnak szóló amerikai fegyverszállítmányokra kimondott tilalmat. A vereség különösen fájdalmasan érinti a Fehér Házat azután, hogy Ford elnök heteken át egész tekintélyét és személyes kongresszusi befolyását latbavetve küzdött a ciprusi török invázió miatt kimondott fegyverszállítási embargó feloldásáért A legutóbbi két hét folyamán nagy hírveréssel körülvett fehér házi „török reggeliken" látta vendégül az elnök három nagy csoportban a képviselőház tagjait csaknem teljes létszámban és Kissinger külügyminiszter segítségével igyekezett meggyőzni őket arról, hogy a tilalom fenntartása „jóvátehetetlen" károkat okozna a NATO délkeleti szárnyán „meghiúsítaná" a ciprusi rendezés reményét, „megmérgezné'" az amerikai—török kapcsolatokat és veszélyeztetné a „létfontosságú" amerikai támaszpontok fenntartását Törökországban. A csütörtöki szavazással eldöntésre került érdemi problémán túlmenően a Fehér Ház az elnök és a.külügyminiszter „külpolitikai hatékonyságának" próbatételévé tette a török fegyverszállítási embargó kérdését abban a reményben, hogy kompromisszumos formulájának elfogadtatásával ország-világ előtt demonstrálhatja: a kormányzatnak a „Watergate-utóhatas" leküzdésével sikerült helyreállítania külpolitikai cselekvési szabadságát a kongresszussal szemben. Portugália Tanácskozik az MFA Törökország betiltotta a területén levő amerikai támaszpontok működését közgyűlése 0 Lisszabon (AFP) Lisszabonban pénteken egész napon át tanácsokozott a Portugál Fegyveres Erők Mozgalmának (MFA) rendkívüli köBgyűlése. A portugál szárazföldi erők, a flotta és a légierők 240 küldötte az ország politikai helyzetéről és az új ideiglenes kormány megalakításáról tanácskozik. Az MFA közgyűlésének ülése a késő esti órákban még tartott. 0 Ankara OJPI) A török televízió pénteken, adását félbeszakítva, bejelentette: a kormány úgy döntött, betiltja az ország területén levő amerikai támaszpontok működését. A török kormány bejelentése szerint: „A továbbiakban nincs jogi alap az Egyesült Államok és Törökország kétoldalú védelmi- szerződésének fenntartására". Ezért a törökországi amerikai támaszpontok működését szombattól kezdve be kell szüntetni. (A nyilatkozatban említett „védelmi szerződés" szabályozza az országban található huszonnégy támaszpont működését, amelyek jogilag ugyan török igazgatás alatt állnak, de valójában az .amerikai katonai hatóságok irányítják őket.) A kormánynyilatkozat szerint továbbra is engedélyezik egy amerikai vadászrepülő század állomásozását Törökországban, a NATO-erőlí részeként.