Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-26 / 174. szám
MA G Y A R SZOCIAL IS T A M U, N KÁSPÁRT LAPJA nivvO • ^ VT1ÁG PROLETÁRIAI, EGYESÜLJETEK! 65. évfolyam 174. szám 1975. július 26., szombat Ára: 80 fillér Az év első felében kétmillió 673 ezer külföldi járt hazánkban, hét százalékkal több, mint egy évvel korábban — tűnik ki a Központi Statisztikai Hivatal most összesített idegenforgalmi gyorsmérlegéből. Növekedett a kiutazók száma is. 1975. január l-től június végéig 1 millió 190 ezer magyar állampolgár járt külföldön, őt százalékkal több, mint 1974. első félévében. A hazánkba látogató külföldiek közül kétmillió 258 ezren a szocialista országokból érkeztek — ez hétszázalékos növekedést jelent —, a nem szocialista országokból 415 ezren lépték át Magyarország határát, néhány ezerrel kevesebben, mint az elmúlt év elsó felében. Legtöbben Csehszlovákiából Btaztak hazánkba, több mint <^yrnjI|joR.a A kiutazók legnagyobb számban ugyancsak Csehszlovákiát választották úticélul — mintegy 490 ezren, azaz 40 százalékkal többen, mint 1974 első felében. Ugrásszerűen megnőtt a Lengyelországba utazók száma is, 280 ezer magyar turista töltött ott hosszabb-rövidebb időt, 62 százalékkal több, mint az elmúlt év azonos időszakában. A tőkés országok közül Ausztriába utaztak legtöbben, mintegy 32 ezren. A hazánkba látogató külföldiek közül továbbra is legtöbben a főváros és a Balaton iránt érdeklődnek, ezután sorrendben a Duna-kanyar, a Mátra és a Mecsek kirándulóhelyei következnek. Speciális pótkocsik A Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalatnál hat nap alatt készítették el legújabb gyártmányuk, az emelve billenő pótkocsi ötven darabból álló első sorozatát. Ez az egytengelyes, széles gumikerekekkel elláitatt bocsi könnyedén mozog bármilyen nehezen járható, tehát homok borította, vagy sáros, süppedős talajon. A szedőkombájn mellett haladva összegyűjti a gabonát, gyümölcsöt vagy más terményt, s kiviszi a tábla végére. A New Orleanson, amikor kinyitották a kabin ajtaját, Staffordék először az űrutazás felbecsülhetetlen értékű tudományos anyagát adták lei, és csak azután hagyták el maguk is a kabint. Első jelentésében a három űrhajós egy kis kellemetlen közjátékról számolt be: a leereszkedés utolsó szakaszában valamiféle sárga gáz terjedt szét a kabinban, és a nem éppen illatos anyag erősen csípte a szemüket. A NASA szakértői szerint valószínűleg a fékező rakéták üzemanyagául szolgáló nitrogén-tetraoxid szabadult ki tartályából, és ez okozta a váratlap epizódot. Az űrhajósok a biztonság kedvéért a kabinban való tartózkodás utolsó szakaszára oxigénmaszkot öltöttek. A nitrogén-tetraoxid belégzese miJsáX Slaytont, Erandot Befejezés előtt az új áruház és bisztró Jelentősen javul Tarján ellátása A biztonságI értekezletre. Helsinkibe L. Brezsnyev Gáspár Sándor Szegeden A Hawaii-szigetek közelében, a Csendes-óceán vizére ereszkedett az Apollo űrhajó kabinja, mint tegnapi lapunkbaa jelentettük. Képünkön; az Apollo leszállás* Hat hó nap alatt; Több mint egymillióan utaztak külföldre Az ABC-áruház és a bisztró. Az előtér még rendezetlen, de az átadásra mindent rendbe tesznek Szeged üzlethálózata tovább gyarapodik Tarjánban, Gedó szomszédságában, a 6-os számú lakásépítési ütemben. Járulékos beruházásként a városi tanács itt építtetett meg egy szolgáltatóhazat, amelyben helyet kap a Patyolat Vállalat: móló- és vegytisztíto szalont nyit; a férfi és női divatszabó áírltolat, a Szegedi Fodrász Vállalat a GELKA és •tz OFOTÉRT. Az építkezéseket hamarosan befejezik. A szolgáltatóházban nagyg. s.báí ú munka folyik, a Patyolatnál szerelik a gépi berendezéseket A többi üzletben is gyorsul a munka, mert várhatóan augusztusban adják át a tarjániaknak az ötféle szolgáltatást nyújtó üzletházat. Átellenben ugyancsak sürgős munka folyik, a Szegedi í leim'szer Kiskereskedelmi Vállalat új ABC-áruházában, amely szinte mása a Csillag ABC-áruháznak. Azzal a különbséggel, hogy ebben az üzletben még modernebb lesz a berendezés, és helyet biztosítottak a kereskedelmi tanulók képzésére egy úgynevezett kabinetnek, amelyben majd a gyakorlati oktatás folyik. Az építkezés megtekintésére elkísért bennünket Csikós János, a Szegedi ÉLIKER igazgatóhelyettese, aki bemutatta az 1300 négyzetméter alapterületű áruházat és a 80 négyzetméteren elhelyezkedő kabinetet. A mélyhűtő kamrák be szerelésével már elkészültek, a raktárakkal is, s a gépi berendezések is készen' állnak. A fal mellett sorakoznék a Lehel Hűtőgépgyár jászberényi gyárának termékei, a Tyíer típusú mélyhűtőszekrények. Az épületet létrehozó Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat szakemberei állítják helyére a belső berendezést. Az üj áruház költsége a belső berendezésekkel együtt mintegy 18 millió forint. Az új ABC-áruházat várhatóan augusztus 7-én avatják fel. és másnap adják át rendeltetésének. Előtte, július 28-án bezárják Tarjánban a 43-as ideiglenes, barakk ABC-áruházat, azt követően pedig az új áruház nyitásának napján, a 39-es és a 130-as húsboltot, valamint az ugyancsak ideiglenes jellegű 10-es számú barakkáruházat, mert az új üzlet hatóköre ezekre az ideiglenes kis üzletekre is kiterjed. Várható forgalma havonta 4 millió forint, vagy afölötti lesz. Az új áruháznak egyelőre nincs neve. Ugyancsak augusztus elején kellene átadni az új ABC-áruház szomszédságában megépült önkiszolgáló rendszerű bisztrót a Csongrád megyei' Vendéglátó Vállalatnak. Az átadásig szorgos munkával minden késedelem megszüntethető, hogy a 800 négyzetméter alapterületű bisztró és presszó' fogadhassa vendégeit. Ennek az építkezésnek a költsége, a berendezést is számítva, 16 millió forint. Sári Béla. a Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat művezetője vezetett bennünket végig az épületben, és mutatta be a helyiségek rendeltetéseit. Szakiparosok dolgoznak a menynyezet burkolatán, szerelika lámpákat, s állítják helyre a gépeket, az előkészítők és a konyha berendezéseit, a pultokat. Ugyanakkor kívül, az épület körül is szorgos munka folyik, hogy az üzletek átadásával egyidőben a környezet is rendezett legyen. L. F. Az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnökségé és a szovjet kormány kijelölte az európai biztonsági és együttműködés értekezlet Helsinkiben megrendezésre kerülő zárószakaszán részt vevő szovjet küldöttséget. A küldöttség vezetője Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára; helyettes vezetője Andrej Gromiko, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere. A - küldöttség tagjai: Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB tagja és Anatolij Kovaljov külügyminiszterhelyettes. Tegnap, pénteken Szegedre látogatott Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, az Elnöki Tanács elnökhelyettese. A megyei pártbizottság székházaban találkozott dr. Komócsin Mihállyal, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának első titkárával és dr. Ágoston Józseffel, a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának vezető titkárával. Gáspár Sándor — dr. Komócsin Mihály és dr. Ágoston József társaságában — este megnézte a szabadtéri játékok Bánk bán .előadását (képünkön). A Májusjárás vasárnapi gálaestje óta szorgálmasan próbálták a mai bemutatót, a Fideliót. Tegnap este másodszor került színre Erkel Bánk bánja a szabadtéri játékokon, s holnap, vasárnap este tartják az opera harmadik előadását. — A hét vége — dacára a rapszodikus időjárásnak — ismét telt ház a Dóm téren, a tegnapi és a mai előadások jegyei elkeltek, csupán vasárnapra van néhány belépő. A Szojuz—Apollo program csak az első próba volt a szovjet—amerikai űrkutatási együttműködésben vezeti a szovjet küldöttséget A Pearl Harbor felé haladó New Orleans helikopteranyahajó fedélzetén pihen az utolsó Apollo-úrhajó három asztronautája, Thomas Stafford, Vance Brand és Donald Slayton. Negyven perccel „tengert érésük" után emelte át a leszálló kabint egy hatalmas daru a hordozó helikopterről az anyahajó fedélzetére. Újdonság az Apollo^ repülések történetében, hogy az űrhajósok ezúttal a kabinon belül várták meg a kiemelést. A leszállás egyébként igen pontosnak bizonyult: a helikopter-anyahajótól mindöszsze 6 kilométerre ereszkedtek le. Staffordot a New Orleans betegszobájába vitték, és elhalasztották az első alapos kikérdezést. Az orvosi vizsgálat mindazonáltal mindent rendben levőnek talált egészségi állapotukban. Ford amerikai elnök telefonon üdvözölte a Földre (Folytatás a 2. oldalon.)