Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-25 / 173. szám

6 Péntek, 1975. július 18. B m m o H D ci e ra Cukrászati bemutató Ü lök a teraszon, ölemben a lá­nyom. Szemközt az éppen smaragdban játszó Balaton, ezüstösen megvillanó, apró, békés fodraival. Szaftos őszibarackot maj­szolunk, és a szikrázó napsütéstől hunyorogva lessük a mókus érkezé­sét. A mókusét, amely az imént bújt ki odújából, és ördögi ügyességgel kapaszkodott fel az égig érő, kopasz törzsű fenyő pamacsszerű koroná­jára, majd villámgyorsan el is tűnt a tűlevelek között. — Nézd, ott repül! — kiált egyet a lányom, s valóban, ott úszik a levegőben, rozsdabarna farka fen­séges uszályként lebeg utána, és — hopp, sikerült! — halált megvető bátorsággal megkapaszkodik a szom­szédos fa hajszálvékony ágacskájá­ban. Az őszibaracknak, már csak a magját őrizgetjük mindketten, lá­nyom tenyerén nyomot hagy éles széle: szorított a kis akrobata sike­réért. Csend van, a rigófütty és a veréb­esiripelés csak olyan a városi em­ber idegeinek, mint valami halk, andalító zenei aláfestés. Megtöröl­getem kislányom baracktól maszatos képét, az aggódás nyomait is őrző kezét. Szemem távolabbra téved, a sűrű párapaplantól végtelennek tű­nő vízre. Jól látszik még a póznára A póznán innen és túl erősített tábla, mely felkiáltójelként emelkedik ki a csaknem sima víz­tükörből. Gyalogolva már nem, csak úszva éri el az ember a figyelmez­tető, tiltó felírást: „Vigyázat, mély víz! A táblán túl tilos a fürdés!" Ügy rémlik, néhány perce még mintha három apró pont kergetőzött volna a pózna mellett, habossá csap­kodva maguk körül a vizet. A tá­volból nem látni, gyerekeket vagy felnőtteket derített oly féktelen jó­kedvre a vakító sugárzás, a langyos­bársonyos víz simogatása. De most a két pont ideges, kutató mozgása, a megjelenő fehér motorcsónak rosz­szat sejtet. Először kis sugárban, majd egyre szélesedő ívben rója a köröket a tábla körül — majd kez­dődik az egész elölről. De ni csak, feltűnik egy élénk, narancssárga folt. Békaember — gondolom —, az lehet, hisz hosszúnak tűnő másod­percekig nem bukkan elő a vízből. Már megfeledkeztem a mókusvárás­ról, az apró állat bravúros mutatvá­nyáról, amikor lányom megszólal mellettem: — Ha előjön, adik neki is ősziba­rackot, jó? — Bólintok, ;,persze" — mondom, és most én szorítok: csak hárman lennének végre, meg az a narancssárga ruhás. De újabb fejet nem látok, csak egy fekvő testet, azt is inkább sejtem. Az emberek moz­dulatából úgy tűnik, mintha vala­mit-valakit vonszolnának. A csónak­ban ritmusos tornába kezd a na­rancsárga folt: mesterséges légzés — gondolom —, de már azt is alig lát­ni: a csónak elején felvillan a sárga lámpa, a hajó orra valósággal fel­ágaskodik a levegőbe, majd erőtel­jesen belehasít a vízbe. A csónakot lassan elnyeli a pára, rajta csak az erős fény' hatol át, legyőzve a nap sugarait, de végül az a kis pont is végleg elvész Füred irányában^. Lányom cseveg mellettem, még mindig a mókus nyújtotta élmény hatására szövögeti mondatait, s nem érti, miért nem lelkesít most egy­szeriben a kedves kis állat buzgal­ma. Lesétálunk a partra, és nézzük a sekély, háborítatlan vízben a hí­nárok között bújócskázó, ficánkoló, apró halakat. Chikán Ágnes Somogyi Károlyné felvétele Á tarján! Csillag ABC-áruházban cukrászati termékekből nagyszabású bemutatót rendezett tegnap a Szegedi Élelmi­szer Kiskereskedelmi Vállalat, közösen a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalattal. A tarjáni háziasszonyok körében nagy sikert aratott a mintegy ötvenféle friss termék, köz­te olyan félkész áru is, amely különösen nélkülözhetetlen n napi háztartásban. Az áruház naponta eddig is mintegy 3 ezer forintot forgalmazott cukrászati készítményekből. Az. újabb bemutató széles választéka várhatóan növeli majd az eddigi forgalmat 25—30* Várható időjárás . péntek estig: Nyugat felől átmene­tileg megnövekvő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon, majd a2 ország többi részén is zápor, zivatar, egy-két he­lyen jégeső. Mérsékelt, időn­ként megélénkülő délnyuga­ti, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hői mérséklet pénteken: 25—30 fok között. IFJÚSÁGI VÖRÖSKERESZTES TALÁLKOZÓ A világon évente több mint 7 és fél millióan szenvednek közlekedési balesetet. Az ál­dozatok többsége idős korú, továbbá fiatal, rendszerint gyermek. Ha. jobban óvnánk, szemmel tartanánk őket, igen sok jóvátehetetlen tragédiát lehetne megelőzni. E gondo­latok jegyében kezdte meg kétnapos tudományos tanács­kozását csütörtökön az Aka­démia kongresszusi termében az I. európai ifjúsági vörös­keresztes találkozó több mint 150 résztvevője. REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS A JUTAGYÁRBAN Ojabb szakrendeléssel bő­vült a jutagyár üzemi orvosi ellátása: a dolgozók kérésére megszervezték a reumatoló­giai szakrendelést. A reumá­ban szenvedők hetente egy alkalommal kereshetik fel a gyárban a szakorvost PALOTAI TÁRLAT Bujdosó Ernő festőművész és Mihály Gábor szobrász­művész kiállítását az immár népszerű bemutatkozóhelyen, a budapesti „Lila iskola" aulájában (XV., Kavicsos köz 4.) nyitja meg Kiss István Kossuth-díjas szobrászmű­vész július 28-án, hétfőn dél­után 6 órakor. A tárlat au­gusztus 13-ig tekinthető meg. Tanítás rA feleség szolgálni ta­nítja a kutyát. A férj megjegyzi: — Ha így csinálod, akkor ebből nem lesz semmi, drágám. — Hagyd csak él — így a feleség —, eleinte veled sem boldogultam! MUNKAVÉDELMI VERSENY A munkavédelem 25. évfor­dulója tiszteletére a KPVDSZ Csongrád megyében nyolc vállalat, a megyei ÉLI KER, a vendéglátó, Delta Kereske­delmi, Komplett, MÉK, Fü­szért, Vídia vállalatok, kiste­leki ÁFÉSZ részvételével munkavédelmi vetélkedőt rendezett Szegeden. A 24 egyéni versenyző közül első Rácz Attila, második Barna •Lajos (MÉK). harmadik Agócs Mária (Fűszert), ne­gyedik Berta Zoltánné (kis­teleki ÁFÉSZ) lett. Egyéb­ként ók képviselik a megyei színeket a szeptemberben megrendezésre kerülő orszá­gos döntőben. A csapatver­senyben első a MÉK, máso­dik a Füszért, harmadik a kisteleki ÁFÉSZ. A Tiszatáj legújabb száma Lapjainak nagy részét » költészetnek szenteli az au­gusztusi Tisza táj. Bemutat­ja többek között Jékely Zol­tán. Páskándi Géza, Csorba Győző, Szepesi Attila, Ba­ka István és Téglásy Imre új költeményeit. László Gyula tollából Tarr László könyvéről, A kocsi történe­téről olvashatunk „elkésett könyvismertetést, el nem késett gondolatokkal". Iro­dalomtörténeti csemegének számít Németh László — nyomtatásban első ízben ol­vasható — műve, az Előjá­ték Kleist Eltört korsójá­hoz. Alföldy Jenő fiatal köl­tészetünkről írott tanulmá­nya, Olasz Sándor Baka Ist­vánt bemutató arcképvázla­ta mellett Raffay Ernő írá­sát olvashatjuk: Osztályharc és nemzetiségi kérdés Sze­geden 1848—49-ben címmel. A kelet-európai néző többek között Kiss Gy. Csaba cik­két közli a szlovákul meg­jelenő magyar irodalomróL Számos kritika — köztük Grezsa Ferencé Csanádi Im­re összegyűjtött verseiről; Laczkó Andrásé Takáts Gyu­la: Száz nap a hegyen cí­mű kötetéről, Annus Józsefé Veress Dániel drámájáról — és Szabó Iván rajzai te­szik teljessé az új, augusz­tusi Tiszatájat. TANYAI IFJÚSÁGI NAPOK SZEGEDEN A KISZ Központi Bizottsá­ga Mezőgazdasági és Falusi Osztálya, a megyei KISZ-bi­zottsággal karöltve a Szegedi Ifjúsági Napok idején, július 25. és 28-a között rendezi meg Szegeden a II. Országos Tanyai Ifjúsági Napokat. A négynapos program során az ország különböző részeiből érkező tanyai fiatalok az if­júsági napok programján kí­vül speciális rendezvényeken is részt vesznek. A megnyi­tóra ma, pénteken este 7 órakor kerül sor az újszegedi KISZ-táborban. VÁSÁRHELYT KIÁLLÍTÁSOK Bojár Sándor fotóművész kiállítását Almási Gyula fes­tőművész nyitotta meg va­sárnap a Tornyai János Mú­zeum földszinti termében. Ma, pénteken délután 5 óra­kor a Medgyessy-teremben Mészáros Mihály szobrász­művész alkotásaiból nyílik kiállítás. A tárlatot Szamosi Ferenc művészettörténész nyitja meg. A Tornyai János Múzeum emeleti termében holnap, szombaton délután 5 órakor Szabó Dániel, a vá­rosi pártbizottság osztályve­zetője nyitja meg azt a ki­állítást, amelyen a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatóinak Vásárhelyen ké­szült vázlatai láthatók! ÜJ JEGYÁRUSÍTÓ PAVILON A Szegedi Közlekedési Vál­lalat felállította hatodik bér­lete és villamosjegy-árusító pavilonját a Széchenyi téren, a főposta mellett, a Vár utca sarkán. A pavilon ma, pén­teken kezdi meg a jegyek és bérletek árusítását. Nyit reg­gel negyed 6-kor és este 9 őrsikor zár. HOLNAP: FORGALOMKORLÁTOZÁS Holnap, szombaton rendezik Szegeden az Ifjúsági karnevált, ezért néhány autóbuszjárat új nyomvonalon közlekedik. A Ti­szántúlról érkező, illetve oda induló (Tiszasziget, Kübekháza, Makó, Deszk) autóbuszok a Ta­nácsköztársaság útja, Dózsa Gy. nica, Lenin körút, Mikszáth Kálmán utca, Marx tér nyomvo­nalon közlekednek. Megállóhe­lyeik változatlanok. Az Újsze­gedre Induló autóbuszjáratok, a 44-es, 66-os, Sl-es, 70-es 70/A-s, 70/V-os, 71-es a Tanácsköztársa­ság útjáig közlekednek és onnan indulnak. Végállomásuk a mú­zeum, kiindulási helyttk a víz­ügyi Igazgatóságnál lesz. A fel­sorolt autóbuszjáratok a forga­lomkorlátozás ideje alatt — szombaton 16—19 óráig — nem érintik a Széchenyi téri, a Baj­csy-Zsilinszky utcai, Bartók Béla téri és Marx téri megállóhelye­ket. Ebben az Idópontban a Szécbenyi tér mindkét oldalát lezárják a forgalom és a parkí­rozás elől. Sikerfilm — Petárdái, kereplő! tessekj Halálos és súlyos balesetek Autóbusz — a közművelődésnek Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa, dédapa, após, FEL­FÖLDY NÁNDOR életének 74. évébrn rövid szenvedés után el­hunyt. Temetése július 25-én, pénteken 14.30 órakor lesz a Kis­kundorozsmai temető ravatalozó­jából. A gyászoló család, Kiskun­dorozsma, Petőfi u. 40. Tudatjuk, hogy HALMAI TI­VADARNE hamvasztás utáni bü­rsúztatása júl. 2S-én 14 órakor lesz a Belvárosi temetó ravatalo­zójából. A gyászoló család, Le­ntn krt. 80. JC. 11 093 Köszönetei mondok mindazon rokonoknak, barátoknak, házbe­lieknek, Ismerősöknek, akik fe­leségem, TOKAI JANOSNE Csó­kást Jolán temetésén megjelen­tek, részvétükkel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló férj, testvérek, sógorok és só­gornők, Április 4. u. 7. T. 11 085 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, szom­szédoknak, kik szeretett halot­tunk, RUSZNYÁK JÁNOS teme­tésen megjelentek és virágaikkal fájdalmunkat enyhiteni Igyekez­tek. A gyászoló család. T. llos; Tegnap délelőtt a Volán 10-es számú Vállalatának központjában ünnepélyesen átadták azt az Ikarusz 31 típusú autóbuszt, amelyet a XI. pártkongresszus tiszte­letére újított fel az ezüst­koszorús jelvénnyel kitünte­tett Satalov szocialista bri­gád, hogy azt közművelő­dési célokra adják át a Csongrád megyei Művelő­désügyi Módszertani Köz­pontnak. Dr. Csiszár Károly igaz­gató méltatta a vállalást, azt, hogy a brigád tagjai — Szögi István, Kutasi György, Dóczi János, Papp Béla, Var­ga II. Lajos, Beszegh Imre, Ábrahám József, Móricz Fe­renc, Takó Sándor, Kasza Vilmos Tárkány Sándor, IL lia Sándor és Takács Tibor — közel 500 órában, mintegy 180 ezer forint értékű tár­sadalmi munkát végeztek. Ezután a Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsá­ga és a művelődésügyi osz­tály nevében dr. Sódar Mi­hály osztályvezető-helyettes köszönte meg a felajánlást, amivel jelentősen segítik a vállalat dolgozói a falust közművelődési tevékenysé­get. Miklós Sándor, a Csong­rád megyei Művelődésügyi Módszertani Központ igaz­gatója emléklapot adott áő a brigád tagjainak. Szegeden, az Üttörő tér 24. Számú ház előtt halálos ki­menetelű közlekedési bal­eset történt. Rostás Zita 2 éves kislány édesanyjával volt a közeli fűszerüzletben, ahonnét a gyermek kiszaladt, bement az Üttörő térre, majd visszafelé futva egy személygépkocsi elütötte. A kislány olyan súlyosan sé­rült, hogy kórházba szállítás után meghalt. Balástya és Forráskút kö­zött Klinkó Mihály Kistelek, Bem utca 6. szám alatti la­kos motorkerékpárjával egy kanyarban elvesztette ural­mát a gépjármű fölött, az út­padkára haladt, majd egy villanyoszlopnak ütközött. Klinkó a helyszínen életét vesztette. Gyalogos szenvedett bal­esetet az E5-ös úton Szeged és Balástya között az esti órákban. Szalai Ferenc Szatymaz, Petőfi utca 11. szám alatti lakos tompított világítással közlekedett mo­torkerékpáron. Szembejött vele gyalogosan Szakmeisz­ter Mária 22 éves, Szeged, Hattyú utca 48. szám alatti lakos, akit elütött A gyalo­gos súlyos sérülést szenve­dett. Balástyai dűlőúton közle­kedett motorkerékpárral Se­res András Balástya, Tanya 302. szóm alatti lakos. A Bó­di-erdő és a Király-tanya ke­reszteződésében nem vette észre a neki jobbról személy­kocsival érkező Nagymihály Györgyné Balástya-öszeszék 300. szám alatti lakost. A két gépjármű összeütközött. A motoros súlyosan sérült Defekt miatt felborult mo­torkerékpárral Szeged és Do­maszék között Tanács István Szeged-Mihálytelek, Füzér utca 6. szám alatti lakos. Utasa felesége volt, aki sé­rülést szenvedett Deszk és Szőreg között se­gédmotor-kerékpáron közle­kedett Ungvári László Bu­dapest, XVI. kerület, Árpád utca 12. szám alatti lakos. A segédmotor-kerékpáron szabálytalanul utast szállí­tott, Petra József Budapest, XII. kerület, Diana utca 26. szám alatti lakost. Ungvári elvesztette uralmát a veze­tés fölött, s a járművel fel­borult. Ungvári súlyos, Petra könnyebb sérülést szenve­dett. A vizsgálat megállapí­totta, hogy motorozás előtt mindketten italoztak. Szegeden, a Sárkány utca 3. számú ház előtt is közle­kedési baleset történt. Mol­nár Mihály Szeged, Retek ut­ca 3/A szám alatti lakos sze­mélygépkocsit vezetve áttért a menetirány szerinti bal ol­dalra, az útszegélynek haj­tott, majd a gépjárművel fel­borult. Utasa Gilinger Edit Szeged, Kamarás utca 10. szám alatti lakos volt, aki súlyos sérülést szenvedett. A balesetet követően a helyszí­nelést végző rendőr Molnárt alkoholszondába fúvatta; ki­derült. hogy Molnár ittasan vezetett. SZÉN. TERVEN FELÜK Több mint 10 000 dolgozó részvételével csütörtökön ter­melési tanácskozásokat tar­tottak a Tatabányai Szénbá­nyák valamennyi üzeménél. A munkahelyek vezetői tájé­koztatták a bányászokat a kongresszusi és felszabadulá­si munkaverseny első félévi eredményeiről. Az év végéig 56 000 tonna terven felüli szén kitermelésére vállalkoz­tak a szénmedence dolgozói, s ebből június végéig több mint 48 000 tonnát a felszín­re szállítottak. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szegeti városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon. ­Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal 3 6740 Szeged. Magyar Tanácsköz­társaság útja 10. — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO. — A lapot nyomja: Szeged] Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. e Indexi 23 053,

Next

/
Thumbnails
Contents