Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-23 / 171. szám
4 — Szerda. 1975. július 23. kocsik Munkások számára készítenek lakókocsikat az Egyesült Járműipari Szövetkezet telepén. A különleges járműveket mosdóval, kályhával, fekvőhellyel szerelték fel. Az AUTQKER megrendelésére évi 100—120 darab készül a MÁV, illetve a Hídépítő Vállalat, a Geofizikai Intézet munkásai részére Országúti közérzet Benne járunk a legna- szükséges." Egyszerűbb sza- „nagyokos", aki mindent gyobb nyárban, az ország- vakkal kifejezve, a gépjár- jobban tud, és a „nagymeutakon általában kétszeresé- művezető azért érzi a maró duzzadt H forgalom, a gány szorítását, mert egyedül Balatonhoz és a népszerűbb van, magára hagyatva és talan változata van a közleüdülőhelyekre vezető utakon magára utalva. Ez a közle- kedés közellenségeinek, akik a többszörösére. A zsúfolt kedési kórtünet nem vet va- sűrű időközökben hozzájábetoncsfkok, az időjárás sze- lami jó fényt közlekedésünk rulnak ahhoz, hogy a többi szélyei alaposan próbára te- belvilágára, morális és eti- közlekedő ember vérnyomászik a közlekedő ember ide- kai állapotára. Sokan, nageit, idegessége fokozódik, a gyon sokan úgy köziekedbaleseti helyzetek sűrű is- nek, mintha egyedül lennémétlődésétől szikrázik a le- nek az országúton, s raadávegő. Régi és megbízható sul, az az országút saját turendőrl és orvosi tapaszta- lajtionuk lenne, lat, hogy a közlekedő ember Az országúti közérzet ál- közösség érdekeihez, mások közérzete a nyár idószaká- landó romlását a legtöbb percenként sodorják veszély ban hanyatlik, az indulatok esetben azok az önző embehamarabb felforrnak, a bal- rek idézik elő, akikben az eset veszélye a levegőben ellentmondás szelleme urallóg. kodik, s minden Alapos félreértés lenne úgy látnak, ahogy nekik tetazonban a közlekedési ve- szik — s nem úgy, ahogy kinő", aki mindent kockáztat E kategóriákon belül számsa felszökjön, közérzete lehervadjon, mert hiszen azt tapasztalja, hiába tartja be lelkiismeretesen a közlekedési szabályokat, hiába alkalmazkodik emberségesen a be. A közlekedés egyre sűhelvzetet rűbb> a veszély fokozódik, A védekezés egyik módja a példamutatás, amely már RM/lluau « "VI, ,. M.IA O UCUI UM, OWVI.V IV,- , .. , szrtyek fokozódását kizáró- alakult s végül a „villo- kezdi megteremni a maga lúg a sűrűbb forgalom és az gók", akik merész köziekeidőjárási ártalmak nyakába dési trükkjeikkel elismerést gyümölcseit, az udvariasság előzékenység „gyógyító varrni. Országúti közérze- szeretnének aratni, de csak járványa" kezd elterjedni. A tünk alakulása e külső té- balesetveszélyi nyezők mellett legalább idéznek fel. annyira függ a közlekedés- Minden országúton, minben részt vevő ember maga- den időszakban megtalálha- ., ., ... tartásától: elsősorban attól, tók ezeknek a kategóriáknak megatalkodot ronmennylre képes a közlekedő „jeles" képviselői. Az önző, galoit Lehetőleg az elköve«Wn nliirpnrtalni m.dit » »ki ecv ríntimÁtarrol «>m tes UtÓn aZOnnal. amikor helyzeteket • W™*, jjj i*"*** és szigorú büntetés, ami annál hatékonyabb, minél hamarabb utoléri az országúti egyén alárendelni magát a aki egy centiméterrel sem közösség erdekeinek. Sok szó hajlandó elhúzódni, hogy semég fel sem ocsúdtak az e^tt erről, ríétfont^ágú g^e a má^'^'Tkibői ^ ^ kérdésről az elmúlt években, a saját hibája is dühöt vált tudományos tanulmányok és elkeserítő statisztikai adatok bizonyították, súlyos bajok vannak a közlekedési morállal. a balesetek túlnyomóan abból adódnak, hogy az autósok többsége nem áll azon az erkölcsi magaslaton, amelyet közlekedésünk mai helyzete megkövetelne. A sebességkorlátozás bevezetése óta autópályán százhúsz, egyéb közutakon óránként száz kilométer a gépkocsik megengedett legmagasabb sebessége, a motorkerékpároké alacsonyabb. A rendőrség szigorúan ellenőrzi a korlátozás betartását, szellemes készülékek segítségével kiszűri a forgalomból a száguldókat, s a büntetés nem is csekélység. Ezzel tehát, minden rendben van? A tapasztalatok azt mutatják, hogy a sebességkorlátozást betartó, nagy konvojokban is állandóan ott bújkál a rossz közlekedési közérzet árnya: az állandó bizonytalanság, a váratlan meglepetések áramütései. Különös dolog, de a pszichológusok megalapozott véleménye szerint a legtöbb ember a közlekedés sűrűjében ls érzi az elmagányosodás nyomasztó feszültségét. Ellentmondás rejlik ebben a megállapításban? Legfeljebb látszólag, mert azok a gépjárművezetők, akik erről a sajátos lelkiállapotról vallottak, azt állítják, hogy minél sűrűbb a körülöttük zajló forgalom, annál elhagyottabbnak, védtelenebbnek érezték magukak Vajon miért? „Azért — hangzott a válasz —, mert a forgalomból nem lehetett kiérezni a kölcsönös segítőkészséget, a megértést, azt a partneri kapcsolatot, amely a biztonságos közlekedés kialakulásuhuq elengedhetetlenül kl — mások ellen, az örök Barőtl Géza Kilencszáz éves Tiszaalpár Az idén érdekes jubileumi dalmi munkával díszparkot rendezvények színhelye a létesítettek a főtéren. A kecskeméti járás Tisza-parti nagyközség melletti földvánagyközsége, a fennállásának ron — amelyet most tárnak 900. évfordulóját ünneplő Ti- fel a régészelc _ emléktábmegszépítettek a^gfSz- avattak.Novemberben juépületeket. Az alapítás és a bileumi emlékművet avatnak felszabadulás emlékére társa- a díszparkban. Hézoliiiek szakembereknek Harminc év eredményei az őszi mezőgazdasági kiállításon ötévenként rendezik meg Bulgária, Csehszlovákia, Len- Tanulságos és látványos az Országos Mezőgazdasági és gyelország és az NDK nem- lesz — a most folyó válogaElelmiszerlpari Kiállítást Bu- zeti bemutatói az ötezer tásból erre lehet következdapesten, az augusztus 29-én négyzetméter alapterületű tetni — a tenyészállatok nanyíló sorrendben a hatvan- csarnokban várhatóan tanú- ponkénti felvezetése, a gényolcadik lesz a hasonló jel- sítjak az együttműködés fon- pek felvonultatása, valamint legű kiállítások történetében, tosságát, és további lehető- a lovas és fogatos bemutaA mostani, melynek szerve- ségeit is. Kilenc tőkés or- tók sora is. Várhatóan megzési előkészületei javában szág — Ausztria, Hollandia, haladja addig súlyával az öt folynak, magára vállalta azt Kanada, Nagy-Britannia, az mázsát a kiállítás legnagyobb a föladatot, hogy áttekintse NSZK, Spanyolország, Svájc, sertése, és bizonyára sikerül mezőgazdaságunk harminc- Svédország, az USA — több- kifogni a vízből — pályázaéves fejlődését, a látogatók sége különféle vegyszereket, tot írtak ki rá — a legnaelé tárja a most záródó öt- állategészségügyi cikkeket és gyobb harcsát is. Ezt egyébéves terv eredményeit, és állattenyésztési módszerekel ként fölvázolja az ötödik ötéves mutat be. terv célkitűzéseit is. A tudomány és A kiállítás tovább őrzi ha- kapcsolatát a mai mezőgazgyományos kettősségét: a lá- daság rekorderedményei és az ember és a természet örök togafók sok ezres tömegének magas termésátlagai szemlé- kapcsolatát idézi, de látható letesen mutatják. Szerepel a majd sorsjátékon meg is nyerheti, akinek szerencséje termelés lesz. A fotóművészeti kiállítás és az apró részletekre ls kí77 festőművész, 24 váncsi szakembereknek egy- kiállításon az a gazdaság, szobrász, 26 grafikus és 7 keszerre akar érdekeset, látvá nyosat és mutatni. Eddigi eredményeinket a céltudatos tervek és a mező gazdaságban dolgozók mezőgazdasági tészor erőfeszítéseket jelentő, barackból pedig — a me mindig kitartó munkája szül- gyénkbeli jDerekegyházi Állaamelyik búzából hérom éven rámikus, tanulságot adót át 58,6 mázsás átlagtermést mát feldolgozó, közel 900 álért el hektáronként; azok is, kotása is. A gyermekrajzamelyek kukoricából mégha- kiállítás a mai falu és a szoladták a 70 mázsás átlagot; cialista mezőgazdaság gyersok- amelyek almából 440, őszi- mekfejekben tükröződő képét tárja a látogatók elé. Csongrád megye mezőgazte, de része van benne an- mi Gazdaság — 154 mázsát daságából a növénytermesznak is, hogy bátrabban te- termelt, ugyancsak egy hek- tést és kertészetet öt állami kintettünk szét a világban, táron. Bemutatják kísérleti gazdaság, kilenc termelőszöés igyekeztünk a másutt be- eredményeiket a kutatóinté- vetkezet és három velük vált jó módszereket hazaivá zetek, de 900 négyzetméter kapcsolatban álló vállalat, ilhonosítani. Most is bemutat- alapterületű kiállítása kere- letve intézmény, az állatteja a kiállítás a KGST-orszá- tében tájékoztat a témába nyésztést pedig három állami gok közötti együttműködés vágó kutatásairól a Magyar- gazdaság és két termelőszöszép példáit. A Szovjetunió, Tudományos Akadémia is. vetkezet képviseli. Ősanyáink ékszerei ősanyáink is szerették a amelyek a szkíta birodalom- számon a tudomány. Tíz szép ékszereket, a gyűrűket, ból érkezett népcsoportokkal pér arany fibulából, három karkötőket, a nyakláncokat kerültek Magyarország terű— lehetőleg aranyból. Minél létére. Az egyiket Zöldhagazdagabbak voltak, annál lompusztán, a másikat Tásúlyosabb, díszesebb éksze- piószentmártonban találták, reket viseltek. Magyarorszá- A plasztikus díszű kelta gon — a leietek tanúsága nyakperecek, a római aranyszerint — a rézkor óta divat láncok, gyűrűk és fülbevaaz aranyékszer. Az idők so- lók az akkori divatot is_ rán csak formája, mérete mertetik meg velünk. A változott. népvándorlás korának „barA Nemzeti Múzeum régé. bár" pompáját a hun uraszeti kiállítása Magyarország lom időszakától kísérhetik népeinek történetét illuszt- figyelemmel a látogatók. A rálják az őskorszaktól a híres szegedi-nagyszéksósi honfoglaláskorig. Szinte aranylelet — hun királyi temindegyik tárgy kuriózum. metkezési emlék — legjeA bronzkori emlékek kö- lentősebb darabja az aranyzül kitűnnek a bika- és ló- csésze. A hunkori vezető fejdíszitésű karperecek, az réteg nőinek gazdag ékszearanylemezekből formált ru_ reít a legpregnánsabban a hadiszkorongok, hajdíszitő bakodpusztai sírleletek tárcsüngők, amelyeket az elő- ják elénk. Féldrágakövekkel kelőségek viseltek. A bod- díszített aranyláncok, állatrogzsadányi és a tiszakará- fejes aranykarkötők a kordi aranyleletek, akár csak szak ötvösművészeti alkotáaz Angyalföldön felszínre sai. került aranyedények, a vas- Áz V. század első felében kor ötvöseinek művészetét rejtették földbe azt a pádicsérik. Művészileg ls jelen- retlan értékű aranykincset, tősek az i. e. VI. századból amelyet a „szilágysomlyói származó aranyszarvasok, második kincs" néven tart aranyedényből, egy eskühöz használt, nagyméretű aranykarikából és egy onixdíszítésű aranyfibulából áll. Ez utóbbi olyan formájú, mint amilyet a római császárok viseltek, s a szövetséges barbár fejedelmeknek, hűségük jutalmául ajándékozták. A népvándorláskor arany kincseinek második nagy csoportját az avar kori fejedelmi sírok gazdag leletanyaga alkotja. A bócsai é3 a tépei fejedelmi sírokban talált súlyos övveretek, a bócsai sírból előkerült nyíltegez aranyveretei, arany ivókürt, az avar fejedelmek gazdagságát bizonyítják - és alátámasztják azt a krónikából ismert híradást, amely szerint az avar birodalom legyőzése után, a VIII. század végén, 15 négyökrös szekér szállította a zsákmányt: aranyat, ezüstöt és selymeket a kifosztott kagáni székhelyről Nagy Károly udvarába. Molnár Erzsébet Tóth Béla: S2 [EL REI m mm ;ELO 59. SZEGEDI NAPLÓ, 1917. Június W. A Tiszakormány felmentése. Budapest. A hivatalos lap ma délután rendkívüli kadása közli azokat a kinevezem és a minisztériumból való javaslatát elvárom. Budapest, 1917. június 15. Károly s. k. Tisza s. k» SZEGEDI NAPLÓ, 1917. június 17. Bizalmat az új kormánynak! Szász Ernő indítványa Szeged közgyűlésén. Szegednek kötelessége bizalommal köszönteni azokat a férfiakat, kikre a király ösztöne és megértő bölcsessége a ragyogó homlokú kisded fölnevelését bízta. SZEGEDI NAPLÓ, 1917. június 23. A háború megy tovább! Megjelent a rekvirálási rendelet. rályi kéziratokat, amelyeket őfelsége a távozó és A cséplőgépnél lefoglalják a termést. — A foaz új kormány tagjaihoz intézett. Tisza István grófhoz őfelsége a következő kéziratot intézte: Kedves Gróf Tisza! koló szélmalomvitorlák üdvözlik, mintha megannyi hosszú kar kapdosna utána. A tanyán alig van rendőr, ha itthon lenne a teljes létszám, az is kevés volna az ellenőrzésre. A lakosság nem tesz följelentést, érdekében áll a jó viszony, mert elrejtett gabonáját ilyenkor őrlik meg a cimbora-molnárok, az igaz ugyan, hogy rendkívüli nagy vámért, végeredményben mégis csak megőrlik. Ezek a malmok fészkei a csempészéseknek, az elrejtéseknek, túlnyomó részükhöz bármikor nyugodtan fordulhat az, akit a törvény szigorúsága nyugtalanít. Rövid néhány hét múlva megkezdődik az új aratás, kötelessége a városnak, hogy meggátoljon minden visszaélést, főleg azokat a típusúakat, amelyek eddig okoztak sok kellemetlenséget, rontották a hírnevét. Annyi panasz, följelentés van eddig is a tanyai szélmalmok ellen, hogy a rendes aratást követő külön aratási időszakukat bevárni oktalanság volna. Le a vitorlákkal! gyasztók az idén is kapnak vásárlási engedélyt 12 kiló gabona, illetve 7 kiló liszt a havi fejkvóta. Szereljék le a tanyai szélmalmokat! A liszt Méltányolva előadott indokait, önt magyar körül csak nem szűnnek meg a visszaélések, miniszterelnöki állásától kegyelemben végleg Ami egyes magánháztartásokban a véget nem fölmentem. Azon négy esztendő alatt, amidőn a érő dínom-dánomok, kártyázással tarkított vendémagyar kormány élén állott és már azelőtt Ne- geskedések kedvéért történik, ugyanazt csinál- I _ _ kem és dicsőült Elődömnek nehéz viszonyok közt ják másfelé nagyban. Ujabban a malom-ügy áll öreg urak. A mérges öreg urak szilaj gárdájáúgy békében, mint a háborúban hű, odaadó és előtérben, ehhez ítélethozatal előtt nem szólha- ban, akik az utolsó fiatal ember haláláig háboönfeláldozó szolgálatokat tett, amelyekért köszö- tunk. De fölmerül egy másik kérdés, amit végre rút akarnak s legfeljebb akkor lesznek hajlannetemet és teljes elismerésemet fejezem ki. Re- rendezni kellene. Szereltesse le a hatóság a ta- dók békét kötni, ha nekik is ki kell feküdni a mélve, hogy sokoldalú tudását és kiváló tehetsé- nyai szélmalmok vitorláit, mert ezeknek a mai- lövészárkokba, — ebbe a meglehetősen intemagét a közügyektől a jövőben sem fogja megvon- moknak nagy részében megy végbe a legtöbb ni, biztosítom önt további változatlan kegyel- visszaélés. A tanya és környéke tele van ilyen memről. malommal, mindje könyvet köteles vezetni, Kelt. Budapesten, 1917. június 15-én. azonban tessék elképzelni, mennyire ismeri ki Károly s. k. magát a százalékokban a primitív molnár, mikor SZEGEDI NAPLÓ. 1917. június 16. Űj kor- a rendeletek erdejében eltéved olykor a gya- _ | many kinevezése. Budapest. Esterházy Móric korlottabb járású is. A vitorlák néha napokon a központi hatalmaknak, teperjék le az ántántót, grófhoz a következő kéziratot intézte Őfelsége: át mozdulatlanok, azt senki sem képes ellenőriz- hogy a németek olyan békét diktálhassanak] Kedves gróf Esterházy! ni. Pedig járnak. Van úgy néha, hogy kocsin jön amilyent akarnak. Ont magyar miniszterelnökömmé ezennel ki- haza az ember a tanyán keresztül, a útjában bó- (FoiytatjakJ SZEGEDI NAPLÖ, 1917. augusztus 26. Mérges cionális gárdában vadami Roon nevű német öreg gróf rikkantotta el magát legutóbb. Egy érdemes hadastyán, egyébként altábornagy szolgálaton kívüli viszonyban, s tagja a porosz urakházának, megtiltja a német népnek a kölcsönös megegyezésen alapuló békét és megparancsolja