Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-20 / 169. szám
jkltlto Éw^ VIUÍO PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÍS.^folyem DÉIMAGYARORSZÁG i Utolsó forduló az egyik zákányszéki gabonatáblául Nyitány a szabadtérin Véget ért • •• •• a kozos űrrepülés Jól sikerült a két szétválasztás Mesterséges napfogyatkozás A Szojuz közelítette meg az Apollót A Szojuz—Apollo kozmikus komplexum személyzetének tagjaira szombaton is sok munka várt. Az előzőekhez hasonlóan, ezt a napot is közös munkaprogram szerint töltötték el. Magyar idő szerint 13 órakor a Szojuz és az Apollo űrhajósai befejezték az előkészületeket a két űrhajó első szétkapcsolására. Felöltötték szkafandereiket és átmentek a Szojuz leszálló készülékébe és az Apollo parancsnoki kabinjába. Három perccel később bekapcsolták a szétválasztó berendezést, és a két űrhajó lassan távolodni kezdett egymástól. Az első szétkapcsolás végrehajtása után a két legénység hozzáfogott a közös tudományos program egyik legérdekesebb feladatához, a mesterséges napfogyatkozás előidézéséhez. A Szojuz és az Apollo. egymástól 20 méterre eltávolodva úgy helyezkedett el, hogy a két űrhajó és a Nap egy vonalba kerüljön. Az Apollo játszotta a Hold szerepét, teljesen eltakarva a napkorongot a Szojuz elől, és ily módon lehetőséget nyújtott a szovjet űrhajósoknak egy ritka jelenség megfigyelésére és lefényképezésére — a napkorona rögzítésére teljes napfogyatkozásnál. Moszkvában a nemzetközi sajtóközpontban szombaton délelőtt Viktor Blagov. a sajtóközpont ügyeletes vezetője válaszolt a tudósítók kérdéseire. Az űrhajósok sokrétű és eredményes munkájáról szólva elmondotta, hogy minden jel szerint megfontolásra érdemes Alekszej Leonov parancsnok azon javaslata, hogy a jövőben növeljék a közös űrrepülésekben résztvevő űrhajósok számát. E későbbi repüléseket részletezve, Blagov megjegyezte: a sajtóban olyan vélemények láttak napvilágot, hogy a szovjet—amerikai űregyüttműködés folytatható, például az amerikai Shuttle űrhajó és a szovjet Szaljut űrállomás felhasználásával. Mi örömmel veszünk részt mindenféle közös űrprogramban más országokkal— mondotta Blagov. Kifejezte azt a véleményét, hogy nagyobb szabású kutatási feladatok, például a bolygók felderítése, ésszerűtlen lenne nemzeti keretek között, mivel ezek a programok még a Szovjetunió és az Egyesült Államok számára is túl költségesek külön erőfeszítésekkel. Dokkolás a Földközi-tenger fölött Harmincperces eltávolodás után a két űrhajó ismét közeledni kezdett egymáshoz és ezúttal a Szojuz hajtotta végre az összekapcsolást. Ez a manőver is sikeres volt, bebizonyítva, hogy a két űrhajó dokkoló berendezései teljesen megbízhatóan működnek. A Szojuz és az Apollo az újabb összekapcsolás során a Földközi-tenger fölött repült. Közép-európai idő szerint 16 óra 25 perckor másodszor is szétválasztották a Szojuz szovjet és az Apollo amerikai űrhajót. A két személyzet utolsó ízben beszélgetett egymással a fedélzeti telefon segítségével. A szov(Folytatás a 2. oldalon.) Nagy sikert aratott a Bánk bán Apró Antal és Győri '„Szeged híres város..." — az ismert népdal dallamával, a szabadtéri játékok szignáljával tegnap, szombaton este a Dóm téren immár tizenhetedszer kezdődött meg a felújított játékok egy hónapig tartó előadássorozata. Az ország legnagyobb színházában a Himnusz elhangzása után Erkel Ferenc örökbecsű operai remekműve, a Bánk bán került színre. A 17. szegedi szabadtéri játékok nyitó előadásán megjelent Apró Antal, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke, Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, dr. Márta Ferenc akadémikus, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. Ott voltak a megye és a város párt-, állami, társadalmi és tömegszervezeteinek vezetői, élükön dr. Komócsin Mihállyal, a Csongrád megyei pártbizottság első titkárával, dr. Perjési Lászlóval, a megyei tanács elnökével, Török Józseffel, az MSZMP Szeged városi bizottságának első titkárával és Papp Gyulával, a városi tanács elnökével. Imre a nézőtéren Már a kora délután telt ház volt Szegeden. Autóbuszok sokasága hozta a vendégeket a várpsba. Közülük több mint hatezren voltak kíváncsiak a. Bánk bán nagyszerű szabadtéri adaptációjára. Erkel remekét eddig négy évadban tűzte műsorra a szegedi szabadtéri játékok igazgatósága, s tizenegyszer került közönség elé. Az ötödik műsorra tűzés rendezője, s egyben díszlettervezője Vámos László Kossuth-díjas Érdemes művész. Az előadást Pál Tamás dirigálta. A jelmezek tervezője Márk Tivadar Kossuth-díjas Kiváló művész, a koreográfus Barkóczy Sándor. A nagy sikerű előadás főszerepeit Simándy József Kossuth-díjas Kiváló művész, Moldován Stefánia Érdemes művész, Szalma Ferenc, Komlóssy Erzsébet Kossuthdíjas, Radnay György Kossuth-díjas Kiváló művész, Sólyom Nagy Sándor, Kovács József és Gyimesi Kálmán alakította. A szabadtéri történetének ötödik Bánk bán rendezését, a tizenkettedik előadást az idei szabadtéri premier közönsége lelkes tapssal jutalmazta. 'Az idei aratás időszakában ez a hét volt az első esat a tájon, amikor újabb esők nem szóltak közbe. Igaz, az előző hetek hoztak annyi csapadékot, hogy legnagyobb gondot még mindig a belvíz jelent, de a száraz helyeket válogatva, egész héten dolgozhattak a kombájnok. A nagy erőfeszítésnek, összefogásnak, jó szervezésnek köszönhető, hogy az aratás félidejénél tartunk. Most jól halad a munka, naponta 5—6 ezer hektárról takarítják be megyénkben a ter mést. Ha újabb esők nem érkeznek, és egymást továbbra is segítve dolgoznak az aratók, az eddigi minden nehézség ellenére is időben be tudjuk fejezni az utóbbi évek legnehezebb nyári munkáját, t Gyűlik a szem a magtárakba, többségét már szárítani I sem kell 1