Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-19 / 168. szám
3 Szombat, 1975. július 19. Ülést tartott a Szeged városi pártbizottság A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottsága ülést tartott tegnap, pénteken délelőtt a megyei párt- és tanácsszékház nagytermében. Az ülésre meghívást kaptak a pártszervezetek titkárai is. Deák Béla, a pártbizottság titkára köszöntötte a testületet, majd a Központi Bizottság 1974. decemberi határozatának végrehajtásáról szóló jelentés került napirendre, dr. Varga Dezsőnek. a pártbizottság titkárának előadásában. A gazdaságpolitikai kérdéseket tartalmazó témához hozzászólt Vngi Gyula, a MAHART tápéi hajójavító üzemének vezetője, Szabó Sándor, a Szegedi Ruhagyár igazgatója, dr. Kúti Árpád, a szegedi ÉLIKER igazgatója és dr. Balogh Rózsa, a városi rendelőintézet pártszervezetének titkára. A pártbizottság megfelelő határozatokat hozott. A továbbiakban a pártbizottság Deák Béla előterjesztésében megtárgyalta a városi pártszervek 1975. első félévi tevékenységéről szóló tájékoztatót, és jóváhagyta a városi pártbizottság és a 'végrehajtó bizottság második félévi munkatervét. Ülést ftcsrtott Járási pártbizottság Á községi pártbizottságok A pártbizottság áttekintetés pártszervezetek titkárai te és értékelte a járási pártrészvételével kibővített szervek első félévi tevékenyülést tartott tegnap délelőtt ségét, és meghatározta, munSzegeden a járási pártbi- katervbe foglalta a pártbizottság. zottság, valamint a végrehajMSZMP LSoSS S f bizottság következő félgának ez évi július 2-i ülé- evl feladatait, séről, és az ott elfogadott Szögi Béla járási titkár a határozatokról tájékoztatta a járási pártértekezleten elrésztvevőket, Krasznai Mi- hangzott észrevételek alaphaly pedig az országgyűlési = . , választások járási tapaszta- !an tervezett mtezkedeseket latait foglalta össze. terjesztette a testület elé. Lázár György látogatása Kispesten Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke pénteken látogatást tett a főváros XIX. kerületében. A vendéget a pártbizottság székházában Gérnyi Kálmán, az MSZMP budapesti bizottságának titkára, Szente Antal, a kerületi pártbizottság első titkára, és Végh Istvánná, a tanács elnöke fogadták, és tájékoztatták a kerület politikai, gazdasági, társadalmi életéről, s a soron levő várospolitikai feladatokról. Ezi követően a kormány elnöke megtekintette a kerületi rekonstrukció első ütemének munkálatait, majd ellátogatott a Vörös Október Férfiruhagyárba. Az üzemlátogatás során a kormány elnöke elbeszélgetett az aranykoszorús jelvénnyel háromszorosan kitüntetett Egység szocialista brigáddal. Lázár György végezetül aktívaülésen találkozott a városrész politikai, gazdasági, társadalmi és tömegszervezeteinek képviselőivel, tájékoztatást adott időszerű bel- és gazdaságpolitikai kérdésekről, valamint a nemzetközi helyzet legfontosabb fejleményeiről. belvizek elvezetése H ii •>• kozugy Június utolsó és július el- tó munkája, s az itteni la- rése, a Helyreállítással kapső napjaiban heves és hosz- kosság és a helyi vállalatok csolatos teendők számbavészan tartó záporok érték sz összefogása. Ezzel lehetővé tele és összehangolása. A gyors szivattyúzást bizottság elnöki teendőivel Alsó-Tisza vidékét. A délutánonként szinte menetrendszerűen érkező esőzések nem kerültek el egy helységet sem. Néhány számadat: Makón június 20. és július 12. között 241 milliméter eső hullott, Szegeden ugyanakkor 115, Hódmezővásárhelyen 226, Lúdváron 300, Battonyán szintén 300, Dombegyházán 284, Szentesen 137, Csongrádon pedig 113 milliméter, összehasonlításul megemlítjük, hogy az évi átlagos 600 milliméter csapadék fele-harmada júni- Itt is szép példái vannak a tették a és vízelvezetést. Hasonlóan Kovács Imrét, a Csongrád eredményes volt Apátfalva megyei tanács általános ellakóinak munkája, amellyel nökhelyettesét bízták meg, a megáradt Maros töltései Gulyás Antal, a megyei tamögött a fakadó vizeket nács építési, közlekedési és csatornahálózatban összefog- vízügyi osztályának vezetőták és elvezették. Ilyen jó je pedig a bizottság titkátapasztalatok voltak Kis- ra lett. zomborban is. A tegnap! tanácskozáson A mezőgazdasági területe- az árvíz- és belvíz elleni ken, ott, ahol az érintett üze_ küzdelemben érdekelt, valamek kitisztították csatornái- mjnt a kárfelmérésben és kat, meghúzták a levezető helyreállításban részt vállaárkokat, a belvíz viszonylag IÓ intézmények, vállalatok kisebb tócsákat okozhatott, képviselői vettek részt. Házak rajzasztalon Minden évben sok nehéz junk csak arra, hogy itt szü- tal tervezők, szerkesztők é feladatot oldanak meg a Dél- letett meg például a vágó- rajzolók alkotnak. Azz?. magyarországi Magas- és hídi szalámitorony, a posta- büszkélkedhetnek, hogy mit Mélyépítő Vállalat dolgozói, palota és a Bérkert utcai den évben sikerrel szerepe! Az idén például — a kor- magasház építési terve. El- nek a fiatal műszakiak ét: mány által kiemelt berúíia- képzeléseik alapján építik föl közgazdászok vetélkedőjér zások mellett — több mint egyebek között a vállalat Tavaly például Gyémárv kétezer családnak építenek sportcsarnokát, a Madách ut- László és Segesváry LászI otthont, közel 600 gyermek- ca és a Szilágyi utca sarkán második, Nagy Sándor, Tar nek óvodát, illetve bölcsődét, már elkezdett felvonulási, il- tóczky Károly, a Mészárc s még ennél is több diáknak letve szociális épületet. (Az Tamás—Bárdos Ferenc és iskolát. A növekvő teendők utóbbi később más célra is Nagy—Tartóczky páros har megkívánják a munka folya- használható lesz.) A felsoro- madik helyet szerzett, az idé matos szakosítását, új üze- lás folytatható más jellegű pedig Segesvárynak van eg mek, osztályok létrehozását, épületek említésével, előbb győzelme, Gyémántnak pedi Mindez természetesen nem- azonban ide kívánkozik Tür- egy második helyezése. Rész csak a kivitelezőkre, hanem kössy Attilának, az iroda ve- vesz a brigád a szociálist;! a tervezőkre is érvényes. A zetőjének magyarázata. munkaversenyben; tavaly semárcius végén megalakult — A panelek felhasználási gítették szabad idejükben a gyártmányfejlesztési iroda körét a vállalat szélesíteni Tabán utcai óvoda építését, például az eddig is meglevő kívánja, mégpedig oly módon, dolgoztak az újszegedi csetechnológiai tervezési osz- hogy ezekből például gyer- csemőotthonban. Az idén tályt és a gyártmányfejlesz- mekintézményeket, társas-és ugyanott befejezik a társatők 22 tagú csoportját foglal- családi házakat épit. Ilyen dalmi munkában megterveja magában. Az utóbbiak az gondolatok jegyében készí- zett, s már félig készen álló iroda vezetőjével együtt Űj- tettük el a Tabán utcai óvo- gyermekfektető építését, szegeden, a 213-as épület da tervét, amelynek alapján megtervezik a Petőfi Sándor földszintjén rendezték be hamarosan Hévízen is meg- sugárúti KISZ-klubot. Válműtermüket, itt vetik papír- épül egy „ovi". lalták még egyebek között. Házgyári elemekből építet- hogy csökkentik a sablonterte föl a DÉLÉP Üjszegeden vek elkészítési idejét, a Thököly utcai családi házakat — a sokat emlegetett „hétházakat" — is. Ezek statikusa a nemrég kivitelezőkhöz került Mészáros Tamás, , , , • építéstervezője pedig Dávid zelés születik meg, az újítás akar a szerkesztők, s rajzó- Mária volt fogalma mégis idegen tőlük, lok asztalan mar vegleges _ És természetesen a tár- A jobbért, az újért folytatott formát nyert tervekre tekint, sak munkája is kellett hozzá küzdelmet munkaköri kötealigha lat sokat. Nem tud el- _ egészíti ki a gondolatot lességnek tekintik, nagy hiígazodni a kulonbozo vastag- Dáyid Mária hiszen mjt vatásszeretettel végzett munsagu vonalak es a szamok ra elképzeléseiket. CSALÁDI HAZAK PANELBŐL tervezők Ha egy hozzá nem értő szemlélő a vázlataira, vagy A TERVEZÉS SZERETETE A tervezők asztalán sok új elképus 22. és július 12, között esett. vízügyi erők és a társadalmi erők összefogásának. TiCsongrád megye területe szaszigeten a Tisza—Marossík, a nagy esők törvény- "ög' Tsz területen a vizszerűen vezettek belvízi elöntéshez. De vajon törvényszerű volt-e az, hogy egyes területekről hamar, néhány rendezés már évek óta megoldott, és ezúttal is tervszerűen működött. Ahol a vízrendezésre kevesebb gondot nap alatt, másokról pedig fordítottak ott feleslegesen hetek alatt sem vezették el meghosszabbodott az az idoa belvizeket? tartam, ami alatt a víz a Az Alsótiszavidéki Vízügyi föl^e^et, borította Igazgatóság belvízhálózata készen állott a csapadékvizek gyors elvezetésére. A torkolati szivattyútelepek teljes terheléssel dolgoztak. Víz alá került Csongrád megyében maximálisan 44 ezer hektár. A torkolati szivatytyútelepek összteljesítménye másodpercenként 39 köbméter volt Az igazgatóság 16 közbenső szivattyútelepet működtetett, másodpercenként 10 köbméter további teljesítménnyel, felvonultatott további 117 szivattyút, amelyeket az üzemek és községek rendelkezésére bocsátott. Segítettek a szomszédos vízügyi igazgatóságok is gépek helyszínre küldésével. Á belvízvédekezés azonban csak akkor eredményes, ha minden "érdekelt — tanács, vállalat, gazdaság, közület, E hét közepére a főcsatornákban már jelentősen apadt a vízszint. Ennek ellenére az elöntött területek nem csökkentek arányosan. A mentesítés most már múlhatatlan, de arra is utal, hogy nem mindenhol tettek meg mindent a vizek csatornákba vezetésére. Helyreállítási bizottság alakult A Csongrád megyei árvízés belvízvédekezési területi bizottság állásfoglalása alapján a megyei tanácsnál kárfelmérési és helyreállítá. rengetegében. Az elképzelé- ^ ^eiektromos^MlSt sek megvalositasa persze mar terve néikül Sokan úgy hiszik, hogy a házgyári elemekből való tersokkal látványosabb az érdeklődő szemnek. Gondolkájuk után elfeledteti velük a sok fáradozást az alkotás öröme, a társak elismerő szava. Az új fogalma a tervezőnek természetesen nem sőt egyén is — megteszi az si bizottság létrehozását hailletékességébe eső belvízvédelmi intézkedéseket. Így például mintaszerű volt a tározták el, mely tegnap délelőtt tartotta első ülését. A bizottság feladata lesz a makói városi tanács irányi- belvíz okozta károk fclmé-. Magyar-szovjet ifjúsági barátságtesztivál lesz augusztusban Augusztus 8—16. között a csaknem ezer szovjet fiatalt Magyar Kommunista Ifjúsá- látunk vendégül, közöttük gi Szövetség magyar—szov- hivatalos politikai delegációt, jet ifjúsági barátságfesztivált kulturális küldöttséget, barendez — tájékoztatta az új- rátságvonattal érkező utasoságírókat pénteken a Hotel kat. A magyar fiatalokat 140 Ifjúságban Borbély Gábor, a tagú politikai delegáció képKISZ Központi Bizottságá- viseli. nak titkára. A magyar és a szovjet po— Az első találkozót — litikai delegáció — az előbamely, remélhetőleg nemcsak bit dr. Maróthy László, az nevében, de hangulatában is MSZMP Politikai Bizottsávérbeli fesztivál lesz — ha- gának tagja, a KISZ KB elzánk felszabadulásának s a ső titkára, az utóbbit J. M. fasizmus felett aratott győ- Tyazselnyikov, a Komszomol zelemnek 30. évfordulója je- Központi Bizottságának első gyében hívtuk össze — mon- titkára vezeti — a fesztivál dotta többek között. Azzal: ideje alatt háromnapos szefejezze ki a magyar és a mináriumon vesz részt. (Enszovjet ifjúság békevágyát, nek megrendezésére Kesztdemonstrálja barátságát! A hely vállalkozott.) fesztiválon méltó módon em- Országszerte javában tart lékezünk majd meg a Szov- már a készülődés: érkeznek jetunió történelmi szerepéről a hírek: nagy szeretettelvárhazánk felszabadításában, s ják a szovjet fiatalokat üzearról a felbecsülhetetlen se- mekben és gyárakban, tergítségről, 'amelyet a testvéri melőszövetkezetekben és isszovjet nép nyújtott a szo- kólákban, formálgatják, alacializmus építéséhez. kítgatják a vendégváró prog— Augusztus 8—16. között ramot. vezés unalmas, sablonos fel-' minden esetben egy-egy adadat. Lássuk most erről a leg- dig még nem látott épületet illetékesebb, Dávid Mária jelent, hanem sokszor csak véleményét! az elemek módosítását, vagy — Valóban, kezdetben ma- éppen az alapterületi normák gam is hasonlóan véleked- változását. Sokat módosultak tem, ám később megéreztem az utóbbi években, hónapokaz ilyen munka ízét, szépsé- ban Például a panelházak gét, s nagyon megszerettem, furdoszobaelemei és az erkélyek, loggiák. Vannak azAz épü- tán egészen hétköznapinak letgépé- látszó feladataik is a terveszek cso- zőknek, így a házgyári géportve- Pek és berendezések tervei zetője, Segesváry László erős- nek felújítása, átdolgozása, áramú villamos tervezéssel vaey alkalmazott építési foglalkozik. A vállalatnál ed- technológia folytonos változóig eltöltött hét év alatt jó tatása. néhány olyan feladatot ol- Éppen az építészet állandó dott meg, amelyre szívesen formálódása miatt az iroda gondol. Kazánházak, szellőző vezetőjének sem elegendő, gépházak, lakóépületek elekt- ha valóban csak „vezeti", romos hálózatai készültek el irányítja a többiek munkáelképzelései nyomán, ö ter- ját. vezte meg a DÉLÉP sport- _ így igaz, terveznem mincsarnokanak elektromos ve- dig keU _ toldja meg agon„ zetékeit, erőátviteli berende- dolatot Türkössy Attila —, zeseit a Dorozsmai uti köz- hiszen nekem is végig kell ponti telep kulso kabelhalo- követni a fejlődés útját, mégzatanak es tervilagitasanak pedig közvetlen közelről, rekonstrukcióját, s legutóbb Ezenkívül természetesen a a Bocskai utcai irodahaz szakma szeretete is serkent melletti szamitokozpont ener- az áUandó terve2ésre. giaelláto halozatat. Ez olyan jól sikerült, hogy az ÉGSZI Minket pedig — akik ott— Építésgazdasági és Szer- honunkban munkájuk eredvezési Intézet — megkérte, ményeit élvezzük, az utcán más vállalatoknál is végez- Pedig a szemnek kedves épüzen hasonló munkát. leteket megcsodáljuk — Segesváry László vezetője mindez megbecsülésükre a 19 tagú Pattantyús szocia- serkeijt. lista brigádnak, amelyet fia- . Sziták József -