Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-16 / 165. szám

4 Szerda, 1975. július tt. Háló fácánneveléshez A Szegedi Kenderfonógyárban az egyik legérdekesebb munkát a kézi hálókötők végzik. Gyártanak itt életmentő hálókat a tűzoltóság részére, ágyhálókat az egészségügyi intézményeknek, sót sportcélokra valót is. A kenderfonóból kerül ki a háló az ország szinte valamennyi futballkapujára — többek között a Népstadionban is ezt használják —, emellett tornacsarnokokban válaszfalnak alkalmazzák a szegedi hálót. Sok háló ké^ szül a vadászoknak: ők a vadkacsa- és fácánnevelésnél kifutóként hasznosítják az erős hálót, a horgászok pedig ivadékot nevelnek benne és halásznak vele. Képünkön Sléber Andrásné kézi hálókötő fácónnevelő hálót készít a MA VAD számára. Nem lehet kitérni előle A termelési szerkezet korszerűsítésének gazdái Reigl Endre felvétele Kísérletek, eredmények Nemzetközi pódiumokon a Szegedi Egyetemi Színpad A Szegedi Egyetemi Színpadot itthon is, de talán méginkább külföldön a kísérletező színházak között tartják számon. Az elnevezés nemcsak munkájuk jellegére, lényegére utal, de megkülönböztető értelme is van. A szóhasználat egyelőre igy választja el a hagyományos, profi színházaktól azokat az együtteseket, amelyek egészen más elvek és célok alapján dolgoznak. Es egyúttal elkülönít az amatőr csoportoktól, jelezve, hogy a teljesítés, a művészi produktum színvonala korántsem a régi értelemben vett amatőr színvonal. A bizonyítékok az utóbbi években szapora egymásutánban Szegedre érkező meghívók, amelyek külföldi fesztiválokra szólítják az egyetemisták csoportját. ,Versenyben a többi, sok országból verbuvált, hasonlóan kísérletező színházzal, amelyek között nemcsak helye van az egyetemi színpadnak, hanem immár presztízse, rangja is. E fesztiválokon résztvevőktől a különféle színházi irányzatok és formák (mint például a „szimbolista szinhúz", az újnaturallsta törekvésű csoportok, a különleges produkciójú báb- és pantomimegyüttesek, a sajátos ifjúsági sz(nházak) képviselőitől a „szegény", vagy „nyitott színház elnevezéssel különböztetik meg a szegedieket. nak — a tapasztalatszerzés, tanulás szempontjából. A következő tavaszon jugoszláviai szereplés várta őket, a belgrádi után pedig a pármai fesztivál következett. Tavaly ősszel Zágrábba, majd ismét Lengyelországba, Lódzba utaztak az ottani seregszemlékre. Közben itthoni fellépésekre is futotta, szerepeltek az amatőr, illetve az egyetemi csoportok lemenje és az Érintkezési pontok című, a szakmai műhelymunkába betekintést nyújtó előadás szerepelt programjukon. A résztvevő együttesek közül egyedül a szegediek tarthattak három előadást is, sőt, ők adták a fesztivál záróestjének programját. A találkozó „legsikeresebb és legérdekesebb" produkcióiként értékelte a kritika bemutatóikat, de nem hiányzott az elismerés az előadások után rendezett szakmai vitákon sem. Eddig a tények, a sikerek. Paál István irányításával érte el ezeket az egyetemi színjátszó együttes. aki egyébként már hagyományos színházban is bizonyított: az elmúlt évadban Pécsett a lengyel Janusz Krasinski: nemzetközi fesztiváljain Bu- Ha megjönnek a fivéreim. dapesten, az országos egyetemi tszínpadi fesztiválon Debrecenben, az országos amatőr fesztiválon Kazincbarcikán. Egyébként az idén másodszor tüntették ki a csoportot a Kiváló Együttes címmel. Ez az újabb hazai siker megint külföldivel is párosult: Ausztriában, Villachban a Spektrum FesztiA név jelentésének, tartal- vál elnevezésű. második mának szakszerű és pontos kifejtésével adós még a szakma, szerencsére a csoport itthoni közönségének — a látott előadások alapján — lehetnek már képzetei erről a sajátos formavilágú és tartalmú szinjátszásról. Különösen azoknak, akik a legutóbbi években kísérjék figyelemmel bemutatóikát. Az együttes életében jől körülhatárolható, nagyon sikeres szakasz zárult le nemrégiben, tulajdonképpen az idei évaddal. Ügy is jellemezhetnénk ezt az 1973 Ő6zétöl kezdődött időszakot, mint amelyben sikerült reprezentálniuk, felmutatniuk a megelőző sok éves, következetes, szívós munka eredményeit. Mintha erre az időre „felnőtt" volna a csoport azokhoz a maguk szabta elvekhez, célokhoz, amelyeket Paál István vezetésével (külföldi, főleg lengyel hatásokra és tapasztalatokból is) alakítottak ki. majd közelítettek meg fokozatosan, egyre színvonalasabb előadásokban. A nemzetközi avantgarde színházi mozgalom ezekre a „beérett" kísérletekre figyelt fel, legalábbis erről szólnak a tények. A fesztiválok sorozata, amelyekre az utóbbi években meghívást kaptak, Wroclawban kezdődött. 1973 öszán az ottani világfesztiválon a Petőfi-rock aratott fényes sikert, de nyilvánvalóan legalább ekkora értéke volt a fesztivál után következő lengyelországi turnénemzetközi színházi héten vettek részt, a Petőfi-rock, Sarkadi Imre Kőműves Kecímű drámáját állította színpadra, vendégrendezőként, sikerrel. (Az új évadra ismét a pécsi színházzal kötött szerződést darabok rendezésére, de ellátja a budapesti Universitas együttes művészeti vezetőjének tisztét is.) Ami a szegedi színjátszókat illeti: csak reménykedhetünk, hogy az utóbbi időszak sikersorozatának méltó folytatása is lesz. S. E. A gazdasági fejlődés alapvető és állandó feltétele a termelés — a termelési szerkezet, a termékösszetétel — korszerűsítése. Ez független attól, hogy akarjuk-e, vagy nem kívánjuk. Kényszer, ami elól nem lehet kitérni. Adósságainkat — elmaradásunkat — e tekintetben élesen megvilágította tőkés külkereskedelmünkben romlása. Szelektív fejlesztés 1977 végéig évi 1,5 mii- mányok tömegesebb előállilió négyzetméter könnyű- tásának késedelme arra fiszerkezetes épület összesze- gyelmeztet, hogy baj van a relését lehetővé tevő kapa- lépések ritmusával, lassan citást kell megteremteni. Er- követi egyik a másikat, ről a kormány határozott. A Ne becsüljük le azt, ami minisztérium teendője volt eddig történt. A vegyiparannak biztosítása, hogy e ban több gyártmánynál a programban a nemzetközi nemzetközi munkamegosztás együttműködés megfelelő segítségével kialakult, kialasúllyal jelen legyen. Itt ala- kul az a termelési nagyság, a cserearányok kították ki a Szovjetunió, a ami a gazdaságosság, a kedNémet Demokratikus Köz- vező termelési szerkezet feltársaság, Lengyelország eté- tétele. Eredményes a közmában illetékes szerveivel a ponti fejlesztési programok kapcsolatokat, s döntöttek egészének végrehajtása, a köegy nagy jelentőségű licenc- zelmúltban írták alá azt a vásárlásról. Ami ezután kö- megállapodást, amely tolóvetkezik — a „hogyan" —, hajók, úszó- és portáldaruk az a vállalatok dolga, fele- nagy darabszámú — tehát lőssége, kötelessége. Mert gazdaságos — előállítását tehiába minden erőfeszítés, ha szi lehetővé szovjet mega vállalat nem teremti meg az új technológia fogadásának feltételeit, ha örökös termelési zavarokkal küzdve lökésszerűen bocsátja ki az egyes — de az építmény Napjainkban okkal, joggal sok szó esik a szelektív fejlesztési politikáról, azaz arról, hogy nem vagyunk képesek — s nincs is szükség rá — az ipar valamennyi területét, főbb termékcsoportját fejleszteni. Rangsorolni kell — s ezt teszik rendelésre, s a gyártásfejlesztésben közreműködnek szovjet vállalatok is. egyebek között a központi egészéhez nélkülözhetetlen — fejlesztési programok —, s szerkezeti elemeket vagy ha ez megtörténik, akkor a szerelvényeket. Azaz: félkézkozponti és vallalati donté- zel nem megyünk semmire, sek és intézkedések végre- akár az irányítás, akár a hajtásában sűrű fonattá válnak a különálló szálak, amelyek önmagukban esetleg jelentéktelennek tűnnek. Itt a bökkenő! A vállalatok le nem becsülhető csoportjánál ugyanis azt gondolják: először tegye le a központi irányítás a garast, s majd azután mi is odahelyezzük a magunkét. Valóban vannak teendők, melyeket csakis a központi irányítás láthat el. így például a termelési szerkezetet döntően befolyásoló programok kijelölése; a helyesen kialakított és alkalmazott ösztönzőrendszer; a nemzetközi munkamegosztás népgazdasági feltételeinek megteremtése, illetve a nemzetközi együttműködés kereteinek bővítése; a tudományos kutatás szétaprózottságának megszüntetése... Fél kézzel nem lehet Hosszú lenne a felsorolás. Ám legalább ilyen terjedelmesnek bizonyulna az, amit a vállalati teendőkről mondhatnánk. Hiszen például a kutatási eredmények gyorsabb alkalmazása már ötvözi a népgazdasági, iparági és vállalati feladatokat. Ahogy a licencek, gyártási eljárások átvétele, meghonosítása, a szabványosítás kiterjesztése szintén csak úgy képzelhető el, hogy ki-ki megteszi azt, ami módjában áll. vállalat „fél kezéről" legyen szó. A két kéz együtt: ez ér, érhet sokat. A gyorsítás jogos igénye, A Budapesti Nemzetközi Vásáron legutóbb 350 új termékkel szerepelt a kohó- és gépipar. Tekintélyes számnak tűnik, ám valójában csupán tíz százaléka a tárca vállalatai által fölvonultatott áruknak. Igaz, a régebbiek között is lelhettünk korszerű — többször díjazott — cikkeket, ám mind a tízszázalékos arány, mind a korábban sikert elért gyártNe maradjon papíron Kiragadott példáink sejtetik, sokágú a haladás, ösztönzik ezt azok a minisztériumi utasítások is, melyek a vállalatok kötelességévé tették, hogy termelési szerkezetük fejlesztésére és — legalább ennyire lényeges! — a gazdaságtalan termelés csökkentésére ötéves tervet dolgozzanak ki. E helyi programok természetszerűen feltételezik központi intézkedések sorozatát is — igy az ösztönző-, szabályozó-rendszer különböző elemeinek változtatását —, de csak ott válhatnak igazán a cselekvés forgatókönyvévé, ahol a terv készítői fölismerték: ők is gazdái, jogosultjai és haszonélvezői a termelési szerkezet korszerűsítésének. Mészáros Ottó Eső, elektronok segítségével Eddig ha valahol esőt akar. gű generátor segítségével a tak előidézni, jódezüstöt por- pulzáló elektronok áramát lasztottak a felhők közé. Ez juttatja fel a földfelszíntől a módszer azonban nem 2,5 km magasságba. Az elektmegbízható és nem is előnyös: sok értékes preparátumra van szükség hozzá és repülőgép is kell a porlasztáshoz. F. Welnberger amerikai fizikus új eljárást az esőcsinálásra. ronáram energiája kb 50 millió elektronvolt körül mozog. A földről kisugárzott elekt, ronok növelik a vízgőzrészecskék villamos töltését, javasolt s azokból felhők képződnek. A gőz kondenzálósa végül is Különleges nagyfeszültsé- az eső megindulására vezet. TBEEnSBM 53. írók, költők, művészek — Juhász Gyula jóbarátai — egymást követik a betegágynál. A poéta valamivel már jobban érzi magát, mint tegnap és halkan beszélget is a látogatóival. Budapesti tudósítónk is meglátogatta Juhász Gyulát, áki azonban csak keveset beszélt, mert az orvosok kímélni akarják a legcsekélyebb megerőltetéstől ls. — Tegnap délben — mondotta — szinte öntudatlanul bolyongtam Makón s már alig emlékszem azokra a percekre, amikor fölültem a pesti vonatra. Itt Budapesten ls, mintegy öntudat nélkül tévedtem be abba a kis hotelba, s amikor már nem bírtam tovább a túlfeszült idegességet és a rettenetes agynyomást: előrántottam a revolveremet. Az idegbaja Szakolcán hatalmasodott el rajta. Ügy találta, hogy ez a kis város: temető, ahová befalazták. El lett vágva a világtól, az élet lüktetésétől, s messze esett a kultúra országútjától. Juhász Gyula tragédiája alkalmából, Kosztolányi Dezső, az országos hírű poéta és műfordító, gyönyörű cikkben emlékezik meg a Juhásszal töltött évekről, amikor még mind a ketten az egyetemre jártak. A cikkből közöljük a következőket: Juhász Gyula, a költő, ma reggel revolverrel mellbe lőtte magót egy budapesti szállóban. Délután láttam őt, a Rókus-kórház 19. számú kis szobájában, mozdulatlanul feküdt, a mellén jeges tömlő volt, koromfekete szemeit, amelyek most is úgy égtek, mint a szurokfekete lángok, mereven és közönyösen a padlatra szögezte. Ez a varázsos „poéta, aki a legkülönbek közül való, a szemével mondta el, miért emelte magára a fegyvert Mindig a szemével beszélt. Aki csak egyszer látta őt, annak a szeme maradt emlékezetében, amely törékeny és sovány arcát jelentősé tette, fénybe vonta, megszépítette. Idegesen világitottak ezek a szemek. A tekintet, amely belőlük előtört, mélységből jött, a szív bányájából, a lélek, az intuició, a fájdalom mélységes tárnáiból és a szavaknál meggyőzőbben beszélt. Csak verseiben láttam viszont ezt a babonás és különös fényt. Juhász Gyula az új Irodalom tavaszi forrongásában került felszínre, majdnem mint gyerekemberrel találkoztam vele, az egyetem padjaiban, az erjedés, az indulás, a bálványdöntés korában. Egy ideges és groteszk emberke, aki néhányunkkal együtt a szélsőbaloldalon ágál a modern irodalom jogáért. Este petróleumlámpánál a ferencvárosi szobákban irodalmi séance-okat rendeztünk, tízórai kapuzárásig, Juhász Gyula volt ezeknek a séance-oknak a lelke, ő, aki gyengéden nemes, andalítóan muzsikáló költeményeiben az új magyar lélek fátyolos hangjait és riadt sejtéseit zengette meg, itt szatirikus, csípős, elmés volt, legkegyetlenebbiil gyűlölte az akkori irodalmi félisteneket. Belül azonban mindig remete maradt és — úgy látszik — öntudatlanul remetesorsot akart magának. Gyakran meglátogattam vidéken, a kávéházban lángoló szemmel beszélt a céljairól — mindig extázisban beszélt — és kudarcairól. Nézegette a kávéház aranyfüstös cirádáit, a szomorú angyalokat, a vak tükröket és azt mondta, hogy ez az ő Versailles-Je. Amint egyik lábát a másikra tette, észrevettem, hogy a cipó-: talpa lyukas. Nadrágszárából kikandikált a fehér harisnyája. Fehér harisnyát hordott. Mint a halottak, szólt romantikus öngúnnyal, tompa szomorúsággal. Mindig szerelmes volt. Mindig boldogtalan volt. Mindig költő volt. Majd így fejezi be a cikkét Kosztolányi: Azt akarom, édes Gyula, olvasd el ezeket a sorokat, amelyeket sietve róttam a szerkesztőségi asztalon, mert máris a telefonhoz szaladok és megkérdezem az ügyeletes orvost, hogy alszol ma éjszaka? Emlékezz azokra, amikre én emlékeztem és lásd be, hogy mégis érdemes élni, a múltért, vagy a jövőért, de érdemes élni és kell élni. Ha lábadozol és besüt paplanodra a fehér, márciusi verőfény, megszorítom sovány kezed és odacsempészem az ágyadra a csütörtököt mondott nekrológot. Olvasd el és — nevess ki érte. Juhász Gyula véréiből: A búcsúzás szonettje Búcsút veszek ma fájón tőletek, Nyugodt, 6 formák, zárt gyűrűk, szonettek, Mik rejtve rejtik a szép mérgeket, Keserveit megölt, megtört szívemnek. Búcsút veszek ma fájón tőletek. Szonettek, ötvőzöttek és keringők, Nékem ez ékes forma elveszett, Én eltévedve járok már nagy erdőt, Hol immár végtelen dallam lebeg, Mely csillagok felé tör, s mélybe zendül, S míg egy talányos és új félelemtül Szivem remeg, a végtelen egek Szelíden és örökre rámhajolnak, S én társa lettem a holt csillagoknak. (Folytatjuk.)