Délmagyarország, 1975. június (65. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-07 / 132. szám
8 Szombat, 1975. június 7. Kóstolni is szabad y® Őszintén meg kell mondanom, én a pénztárosnőknek örök csodálója vagyok. Nem kis dolog mindennek tudni az órát, szédületes gyorsasággal beütni a gépbe, és ezalatt még az egész kosár tartalmát átrakni egy másikba úgy, hogy közben semmi ki ne ömöljön, s még csak egy tojás se törjön össze. De akkor még mindig marad egy feladat: a jegyes tejjel valy adminisztráció. Nehogy azt higgyék, hogy ez olyan egyszerű! Először is, észre kell venni a zöld-piros zacskót, másodszor el kell kérni a tejjegyet (ha már előre nem nyújtja oda a kedves vevő), harmadszor pedig meg kell győződni róla, hogy a kosárban nincs-e több a tejjegyen feltüntetett mennyiségnél, mert az ünnepnapokkal külön probléma szokott lenni. És akkor még mindig van egy teendő: a dátum helyére egy félreérthetetlen krikszkrakszot rajzolni, nehogy újra elvigyék ... Persze, ha ez mind simán megy, akkor a sorban állás, ideje aligha nő meg. Ha azonban ilyen magamfajta feledékeny embereket bíz meg a családjuk eme nemes feladattal, az ugyancsak megnöveli a lakótelepiek egyre szaporodó boltba járóinak egy főre jutó „fajlagos" vásárlási Idejét. Én ugyanis — férfiasan bevallom — néhányszor már jegy nélkül vittem el a tejet. A régi pénztárosgárdánál nem is volt probléma, hiszen Tejjegy ők tudták, hogy törzstag vagyok ez ügyben, és nem is kaptak rajta, hogy másodszor is próbálkoztam volna olcsó tejhez jutni, sőt, a kedves, csupa mosoly, kontyos pénztárosnőnek még arra is volt ideje, hogy a zacskós csirke mérése alatt a gyerekeimről érdeklődjön. Nem így azonban az új kislányok (vagy talán asszonyok?!). Múltkor az egyik kerek-perec kijelentette, hogy énnekem nem is volt soha tejjegyem, én ezt csak bebeszélem magamnak. Nem tudtam mivel védekezni, csak azzal, hogy két lányomat előkaptam a rakodópult alól, s bemutattam, hogy még hasonlítanak is rám. Máskor a vezetőhöz kellett mennem raportra, s már nem is szívesen idézem föl a szóváltásokat, hiszen a főbűnös mégiscsak én voltam: miért hagytam otthon a jegyet!?... Be kellett látnom, hogy trehányságomon változtatni kell. Sokat gondolkoztam, töprengtem, mi is lenne a legjobb megoldás. Megfogadtam, hogy megváltozom, de ez is csak egy hétig tartott. Mikor újra kiderült, hogy a jegyet otthon hagytam, már nem is szóltam egy szót se, szépen kitettem a tejet, és szomorúan elkönyveltem, hogy visszaeső vagyok, s rajtam már nem lehet segíteni. Néhány nap múlva .támadt egy ötletem. Fúrtam két lyukat a tejjegyre. és madzaggal a nyakamba akasztottam. Ezt a müveletet — egy kis szervezéssel — már reggel, az öltözködésnél el lehet intézni, s a jegy gyönyörűen megfér a pulóver alatt. Munkából hazajövet — már felüdülve a gondolattól — betértem az ABC-be. A pénztáros kislány már fente a fogát, hogy most újra rajtakap, mert se a kosárban, se a kezemben nem látta a jegyet. Akkor én, két gombot kigombolva a pulóveremen, megvillogtattam a fehér kis kartonlapot, és átadtam neki. Ö a levegőt éppúgy szó nélkül engedte ki, mint ahogyan beszívta, én pedig boldogan vittem a tejet hazáig. Igaz, ez a módszer nem egy bevásárlótársamnak csent már harsány mosolyt az arcára, mindenesetre a pénztárosok meg vannak velem elé-; gedve. Azóta a közmondást így fordítom: Akinek nem jegye, ne vegye magára! Időközben már egy újítást is bevezettem. Madzag helyett vékony gumit használok, így leakasztás nélkül is a pénztárosnő elé tehetem... Palágyi András 18—23o Somogyi Kórolyné felvételé Másodszor rendezett tegnap délután a Szegedi ÁFÉSZ Széchenyi téri boltja árengedményes zöldség-, illetve gyümölcsvásárt. Most földiepret, zöldpaprikát és cseresznyét árusítottak, de hétről hétre bővíteni akarják a kínálatot. Azt is tervezik, az eddigi próbálkozások biztató eredményének hatására, hogy a következő héttől kedden délután te rendeznek hasonló akciót. Tegnap öt myfcsa áru fogyott el, 10 ezer fonti bevételt jelentett, az üzletnek. Belső, kereskedelmi szempontok iránt érdeklődve, megkérdeztük az üzlet vezetőjét mi az üzlet abban, hogy olcsóbban adják. Jól járunk vele — ezt a választ kaptuk —, közönséges hétköznap legföljebb 2—3 ezer forint a bevétel. Örömmel írjuk le a tanulságot: a kereskedelem is jól jár, ha olcsóbban ad valamit! Azt is szívesen veszik ebben a boltban, ha a vásárló megkóstolja először az epret és a cseresznyét és csak akkor kér belőle, ha ízlik. ORSZÁGJÁRÓ NYUGDÍJASOK Az Orvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezete szegedi nyugdíjas csoportja június 23-án, 24-én és 25-én háromnapos autóbuszkirándulást szervez tagjai részére az aggteleki cseppkőbarlang és a dobsinai jégbarlang megtekintésére, kedvezményes részveteli díjjal. A vezetőség elfogad még néhány jelentkezőt az útra. VÉDETT SZÖI.ÖFAK Pécs első műemlékei —az évszázados szőlőfák — védelem alá kerültek. A belváros zárt kertjeiben, udvaraiban több öreg, fává terebélyesedett tőke őrzi a XVII —XVIII századi szőlőkultúra- emlékét. A városi tanács védetté nyilvánította a Kulid) Gyula utca 6. szám alatti ódon .kis ház udvarán álló szölöfát is, amelynek korát 250—300 évre becsülik. Ez az ország legöregebb szőlőtőkéje. Ugyancsak védflem alá került az Anna utca 53. szám alatti házacska udvarán viruló kadarkaia. Életkora 150 —200 év. TEXTILES DOLGOZOK GYERMEKEI A VIDÁM PARKBAN A Szegedi Textilművek minden évben kibérli egy délelőttre az újszegedi Vidám Parkot. Az idén június 8-án, vasárnap délelőtt 9— 12-ig játszhatnak ingyenesen a dolgozók gyermekei. Ezalatt más vendéget nem tudnak fogadni a parkban. ORVOS- ÉS GYOGYSZERÉSZNAPOK Pénteken Szolnokon véget értek a jubileumi orvos- és gyógyszerésznapok, amelyeken beszédet mondott dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter is. A rendezvény mintegy háromszáz résztvevője három napon át plenáris és szekcióüléseken tárgyalt a modern gyógyászat, az orvosi kutatómunka, a gyógyszerészet fejlődéséről. Foglalkoztak a településegészségügy időszerű kérdéseivel is. OJ KOLLÉGIUM Győr-Sopron megye első szakmunkásképző leánykollégiumát avatták fel pénteken Győrött, a. 40l-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Várható időjárás szombat estig: Időnként megnövekvő felhőzet, a keleti megyékben néhány helyen esővel. Az élénk, többfelé még erős északi szél csak lassan mérséklődik. A hőmérséklet kissé emelkedik, de az évszakhoz képest még hűvös marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton: 18—23 fok között. A lottó nyerőszámai: 31, 55, 65, 69, 86 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Mátészalkán megtartott 23. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 31, 55, 65, 69, 86. EMLÉKKIÁLLÍTÁS Boross Géza festőművész emlékkiállítását holnap, vasárnap déli 12 órakor nyitja meg dr. Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, a hódmezővásárhelyi Tornyai János múzeumban. KÖRNYEZETVÉDELEM A környezetvédelmi világnap alkalmából Százhalombattán kibővített ülést tartott a Hazafias Népfront környezetvédelmi munkaközössége. Az ülésen felszólalók megemlékeztek a világnap jelentőségéről és méltatták a környezetvédelem fontosságát. Itt adták át a környezetvédelem-környezetalakítás társadalmi támogatásában kiemelkedő munkát végzőknek a Széchenyi István kitüntető plakettet, valamint a Belgrádban megtartott Ekofest '75 nemzetközi környezetvédelmi gyermekrajzkiállítás és filmszemle díjait. Mély fájdalommal i tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymama, dedmama, FARKAS ISTVANNE rövid, súlyos szenvedés' után meghalt. Temetése Június 9-én 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Szeged, Holló u. 3/B. T 10 680 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, edesanya, nagymama és testvér, KZIROVICZA ANTAL.NÉ, eletének 67. évében rövid szenvedés utan elhunyt. Temetése június 9-en 13 órakor lesz. az Alsóvárosi temetó kápolnájából. A gyászoló család. Dobó u. 69. T10 678 Mély fájdalommal tudatjuk, bogy szeretett édesanya, nagymama, dedmama és testvér, OZV. JOJART LAJOSNÉ Hódi Julianna, életének 86. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése június 10-én 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Szent Antal u. 15. T 10 676 Fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ LASZI.O 76 éves korában rövid szenvedés t tan, júGyászközlemények nius 4-én elhunyt. Kérésérc elhamvasztatjuk. Gyászoló családja. T 10 S"ii Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, nagymama, anyós, RADVANYI JOZSEFNE Barna Mária, életének 71. évében liosszu szenvedés utan elhunyt. Temctese június 9-én 15 órakor lesz a Bt városi temetó ravatalozójából. A gyászoló család, Alkotmány u. 26. sz. T 10 o Megrendült szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanya, testvér, nagymama, anyós, FARKAS IMBÉNÉ Virág Rozália, eletének 73. éveben rövid szenvedés utált elhunyt. Temetése június 9-én 15 órakor lesz az Alsóvárosi temetó kápolnájából. A gyászoló család, Alsonyomas sor 56. sz. X 10 673 Ezúton mondunk köszönetet mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, ÖZV. ÁGOSTON JOZSEFNÉ Kovács Piroska temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mely fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a ül. Belklinika orvosainak és ápolóinak áldozatos. odaadó munkájukért. A gyászoló család, Korányi rakpart 5. T 10 667 Hálás köszönetet mondunk szeretett keresztlányának, rokonoknak, szomszédainknak, lakótársainknak, körzetünk orvosának és nővérkének, akik szeretett jó testvérünk, KELEMEN JOZSEFNE betegsége Idején mellettünk voltak és utolsó útjára elkísérték, a szeretet virágaive megemlékeztek róla. Gyászoló testvérei: Andor és Anna. Szeged, Brüsszeli krt. 19. Tudatjuk, hogy MOJZES BÉLA, életének 79. évében elhu Kívánságára clhamvasztatjuk. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról értesítéssel leszünk. A gyá szóló Fülöp család, Becsi krt. 2—6. sz. NEMZETISÉGI TÁJHÁZAK A Borsod megyei tanács műemléki albizottságának kezdeményezésére a nemzetiségek lakta vidéken egyegy jellegzetes építésű házat megvásárolnak és abból nem-' zetiségi tájházat hoznak létre. A zempléni vidéken, Komlóskán az ukrán nemzetiségű lakosok életkörülményeinek bemutatására a táj jellegzetes építészeti sajátosságait őrző régi parasztházakban eredeti tárgyakkal rendezik be a lakószobát és a szabadkéményes konyhát. Rátka községben — ahová a 18. században a sárospataki uradalom telepített német anyanyelvű lakosokat — német, a Bükk hegységben, Répáshuta községben szlovák nemzetiségi tájházat rendeznek be. SZILIKÁTIPARI SZABVÁNYOSÍTÁSI ANKÉT Az új építőipari anyagok térhódítása mellett a szilikit alapú hagyományos anyagok — a cement, a beton, a kő, a kavics stb. — jelentősége nem csökken. Pénteken Budapesten, a Technika Házában megtartott szilikátipari szabványosítási ankéton az Építésügyi- és Városfejlesztési Minisztérium, a Magyar Szabványügyi Hivatal és a Szilikátipari Tudományos Egyesület szakemberei ezeknek az anyagoknak a legfontosabb minőségi kérdéseit vitatták meg. A tanácskozás bevezető előadásában Szilágyi Lajos építésügyi- és városfejlesztési miniszterhelyettes az építőipar eredményeiről beszélt, s vázolta a so-' ron levő feladatokat. KÖZVESZÉLYES MUNKAKERÜLŐ Vörös Mária 21 éves, Szeged, Tarján 329. szám alatti lakos büntetett előéletűként került ismétélten a vádlottak padjára a szegedi járásbíróság előtt. Előzőleg közveszélyes munkakerülésért és üzletszerű kéjelgésért ítélték el szabadságvesztésre. Büntetése letöltése után sem dolgozott, alkalmi ismerősökkel tartatta el magát. Egy idős embernél lakott albérletben, akinek tudta nélkül férfiakat vitt fel a lakásba. A szegedi járásbíróság mint visszaeső bűnöst, közveszélyes munkakerülésért és üzletszerű kéjelgésért egy év szigorított börtönre ítélte Vörös Máriát és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Kimondotta a bíróság azt is, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet jogerős. Díjnyertes pályázók Elbírálták az 1975. évi Erkel Diákünnepek néprajzi és nyelvjárási pályázatait. Megyénk tanulói a következő díjakat nyerték: Arany Oklevél. Eczeti Mihály—Lénárt Zoltán. (Szentes, Erősáramú Szakközépiskola). Ezüst Oklevél. Anczin Pál (Hódmezővásárhely, Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola). Ávéd János (Hódmezővásárhely, Bethlen G. Gimnázium). Egyházi István—Dani Géza (Radnóti Gimnázium). Koppány Tamás (Radnóti GimnáziurnS. Szakácsi Lajos—Lénárt Zoltán (Szentes, Erősáramú Szakközépiskola). Bronz Oklevél. Daka Imre (Szeged, Tömörkény I. Gimnázium). Deák Éva (Hódmezővásárhely, Bethlen G. Gimnázium). Fári Irén (Tömörkény I. Gimnázium). Kovács Péter—Pelle Edit—Szényi Gábor (Szeged, Ságvári E. Gimnázium). Varga Frigyes (Szeged, Radnóti M. Gimnázium). Energetikusok versenye A szegedi körzeti Állami Energetikai és Energia-biztonságtechnikai Felügyelet 1969-ben kezdeményezte a területén működő vállalatok, üzemek energetikusainak versenyét. Az energiagazdálkodás tíz különböző jellemzője alapján történik az értékelés minden évben. Lényegesek például a villamosenergia-vételezéssel kapcsolatos tényezők: egységköltség, éjszakai fogyasztás mértéke, teljesítmény, és így tovább. A hőtermelési jellemzők közül érdemes megemlíteni a kazánüzemek hatásfokát, a felhasznált gőz hőtartalmát, a kazánüzemek kihasználásának mértékét. A tavaly szerzett pontszám mok alapján első a versenyben a Békés megyei Téglaipari Vállalat, második a Taurus Gumiipari Vállalat szegedi gyára, harmadik a Sarkadi Cukorgyár, negyedik pedig a FIM Alföldi Porcelángyára. Az első négy vállalat energetikusait a Nehézipari Minisztérium pénzjutalomban részesíti. A szegedi nagyvállalatok közül a középmezőnyben helyezkedik el a Paprikafeldolgozó Vállalat, a KSZV, eléggé elmaradt a Csongrád megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat, a DEFAG és a PNYV Szegedi Textilművek. Szöveg nélkül Udvarlás — Kisasszony, ahogy így reám sem felhívnám, a lakásomra. — Szégyentemosolyog, szíve- len! •— Nem, Jcisaszszony! Fogorvos vagyok, és a lakásomon rendelek. DELMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspart Szeged várost Bizottságának napilapja. — Megjelenik bétkSznap 8. vasárnap tí oldalon. — Főszerkesztő: V. NAGY ISTVÁN FőszerkesztO-belvettes: SZ. SIMON ISI V AN Szerkesztőség és kladőhlvatal: 6760 Szeged. Magvar Tanácsköztársaság útja 10. — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadós KOVÁCS LASZLÖ. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — Előfizetési dij egy hónapra 20 forint. . es Indexi 23 053,