Délmagyarország, 1975. május (65. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-11 / 109. szám

10 Vasárnap, 1975. május 11. Jubileumi díszsortűz, népünnepélyek Moszkvában Befejeződött a győzelem évfordulójának ünnepség­sorozata — Ünnepségek, táviratok, értékelések 0 Moszkva (MTI) Szombaton fejeződött be a Szovjetunióban a győzelem 30. évfordulójának háromna­pos ünnepségsorozata. Az el­ső nap a hivatalos ünnepsé­gek és megemlékezések nap­ja volt. A Kreml kongresszu­si palotájában megtartott ünnepi ülésen Leonyid Brezsnyev, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitkára a Nagy Honvédő Háború óta Ezúttal a tűzijáték is „ju­bileumi" volt. Hatszázadik alkalommal dörögtek üdvlö­vések a győzelem tiszteleté­re. Az első díszsortűz — mint a szovjet sajtó emlé­kezteit — 1943-ban, Orjol és Belgorod felszabadítása al­kalmából dördült el. Pénte­ken i70 fényszóró pásztázta a tavaszi égboltot, s tíz per­cen át a város 27 pontján el­helyezett ütegek ontották a eltelt évtizedek legfontosabb, színes rakéták százezreit a tapasztalatairól szólva han­goztatta: Tudatában vagyunk erőnknek és lehetőségeink­nek, meggyőződéssel tekin­tünk a jövőbe. A hétvégi moszkvai lapokban a Szov­jetunió különböző pontjain elhangzott nyilatkozatok ol­vashatók a főtitkár beszédé­ről, melyekből kitűnik: a szovjet emberek fenntartás nélkül osztják ezt a maga­biztosságot, s támogatják a párt és a kormány elképzelé­seit. Ezt a programot fejti ki tételesen a szovjet vezető szervek pénteken kiadott fel­hívása, mely még egyszer összegezi a szovjetunióbeli jubileumi ünnepségek tartal­mát és értelmét Népünnepélyek követték egymást pénteken egész nap s szovjet fővárosban. Dél­előtt szerte a városban ko­szorúzások, veterántalálko­zók, úttöró- és ifjúsági meg­emlékezések voltak. város fölé, a moszkvaiak üdvrivalgása közepette. # Varsó (MTI) Lengyelországban folyta­tódnak a fasizmus felett ara­tott győzelem 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnep­ségek. Varsóban péntek este „di­csőség a hősöknek, azoknak, akik harcoltak és győztek, s azoknak, akik erőfeszítéssel, odaadással és kitartással építették az új életet" jel­szóval nagyszabású felvonu­lást és tömeggyűlést szervez­tek. Ezen részt vettek a párt­ós állami vezetők, élükön Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Henryk Jablons­kl, az Államtanács elnöke és Piotr Jaroszewicz miniszter­elnök, jelen voltak Lengyel­ország marsalljai és ott volt a szovjet honvédelmi minisz­térium küldöttsége, Szergej Rugyenko légügyi marsall vezetésével. 0 Hanoi (MTI) Pham Van Dong, a Viet­Külpolitikai reflektor Az emlékezés, a múlt idézése különös hangsúlyt ka­pott ezen a héten. Harmincadik évfordulóját ünnepeltük a győzelemnek, amely így, határozott névelővel, nem egysze­rűen egy háború befejeződését, hanem a szörnyű ellenség, a fasizmus szétzúzását, a népek felszabadulását jelentette. Különösen nagyszabású ünnepségsorozatra került sor a Szovjetunióban, abban az országban, amelynek a legtöbb része volt e győzelemben. A történelem tényeinek és tanulságainak felelevenítése azonban jelenünknek, jövőnknek ls szólt. Brezsnyev ün­nepi beszédében ismét kifejeződött a Szovjetuni, s a szo­cialista közösség következetes békeakarata, a legyőzhetet­len erőn alapuló magabiztosság párosult a messzemenő, ru­galmas kezdeményezőkészséggel. S az évfordulón hangzott el a szovjet párt és állami vezető szervek üzenete a világ­nak, felhívása a népekhez, kormányokhoz, parlamentekhez. A hidegháború és a súlyos válságok kitérői után most a korábbinál kedvezőbb feltételek adódnak az enyhülés ki­bontakoztatásához, s Moszkva ennek érdekében fordult a realitásokat elfogadó kormányokhoz, a felelős törvényhozó testületekhez, valamint a béke legigazibb letéteményesei­hez, a népekhez. A mozgalmas hét, a maga tömör keresztmetszetében ls, ezekről a biztató fejlődési folyamatokról tanúskodik. Dél-Vietnamban á konszolidáció került napirendre: a bé­ke, a helyreállítás, az újjáépítés hírei érkeznek. Néhány napos, érthető szünet után újra működik a telefon- és te­lex-összeköttetés Saigonnal, ahonnan százhúsz külföldi tu­dósító küldi jelentéseit, általános elismeréssel adózva a DIFK intézkedéseinek. A forradalmi kormányt további ál­lamok ismerték el, s első ízben személyes érintkezés léte­sült a DIFK diplomatái és Waldheim, ENSZ-főtitkár kö­zött. Az Egyesült Államok indokínai kudarca változatlanul gyűrűzik Délkelet-Ázsiában. Laoszban, népi nyomásra, le­mondott a kormány öt jobboldali minisztere. Az új thai­földi kormány egyesztendős határidőt adott az országban állomásozó 350 amerikai harci repülőgép és 27 ezer ka­tona távozására; Marcos, a Fülöp-szigetek elnöke pedig Washington és Manila viszonyának teljes újjáértékelését helyezte kilátásba. Washington igyekezete most elsősorban a „második védővonal" megtartására irányuL A hét dere­kán a Fehér Házban járt Wilson, a térségben ugyancsak érdekelt Nagy-Britannia miniszterelnöke, az ausztráliai, új­zélandi és slngapore-1 kormányfő, illetve a szöuli rendszer különmegbízottja. Az Egyesült Államok „Vietnam utáni" magatartása sem kelt azonban osztatlan helyeslést, leg­alábbis erre vall Whitlam, ausztráliai miniszterelnök heves bírálata, s a singapore-1 közelharc, ahol a városállam fegy­veres erői akadályozták meg az amerikaiak által elszállí­tott saigoni menekültek partra szállását Réti Ervin nami Demokratikus Köztár­saság miniszterelnöke, a Szovjetunió hanoi nagykö­vetsége által a fasizmus fe lett aratott győzelem 30-ik évfordulója alkalmából ren­dezett fogadáson kijelentet­te: a szovjet nép győzelme a második világháborúban rendkívül kedvező feltétele­ket teremtett az 1945 augusz­tusi vietnami forradalom és a VDK megszületése számá­ra. 0 Moszkva (TASZSZ) Urho Kekkonen finn köz­társasági elnök a második világháború befejezésének 30-ik évfordulóján távirat­ban üdvözölte a Szovjetunió vezetőit. # Bukarest (MTI) A fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulója al­kalmából Romániában a párt- és állami vezetők je­lenlétében megkoszorúzták a bukaresti szovjet hősi em­lékművet, a román hősi em­lékművet, elhelyezték a ke­gyelet virágait az angol ka­tonai temetőben és a ghen ceai román katonai temető­ben. 0 Párizs (MTI) Franciaországban széles körű tiltakozást keltett Giscard d'Estaing elnöknek az a bejelentése, hogy ezen­túl nem fogják megünnepel­ni a második világháborúban aratott győzelmet. A kor­mánypárti sajtó — így a Fi­garo — „bátor gesztusként" értékelte az elnöknek ezt a döntését. A lap szerint Gi scard d'Estaing ezzel az NSZK felé tett gesztussal gyorsítani Igyekszik a Kö­zös Piac politikai egységé­nek kialakítását A volt frontharcosok és ellenállók szervezetei és a különböző társadalmi szervezetek ugyanakkor élesen tiltakoz tak e döntés ellen. Az elnök elhatározása gaulleista kö­rökben is rosszallást keltett. Az FKP Politikai Bizottsá ga nyilatkozatot adott ki, s ebben hangsúlyozza: a fran­ciák sohasem fogják elfogad­ni ezt a botrányos döntést. A nyilatkozat rámutat, hogy az elnöknek ez a bejelentése nemcsak a fasizmus áldoza­tainak emlékét sérti, hanem nagyon súlyos politikai dön­tésről van szó, mely Bonn—Párizs tengelyt szol­gálja. Giscard d'Estaing ez zel a döntéssel bebizonyítot­ta, hogy teljesen szakított de Gaulle külpolitikájával hangsúlyozza a nyilatkozat, majd felszólítja a franciákat, hogy a nemzeti becsület ér­dekében követeljék a botrá­nyos döntés visszavonását. Brezsnyev— Ford táviratváltás • Washington (TASZSZ) Anatolij Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete pénteken a Fe­hér Házban felkereste Ge­rald Fordot, az Egyesült Ál­lamok elnökét, és átnyújtot­ta neki azt a felhívást, ame­lyet az SZKP Központi Bi­zottsága, a Legfelsőbb Ta­nács Elnöksége és a Minisz­tertanács a második világ­háború befejezésének 30. évfordulója alkalmából in­tézett a világ népeihez, par­lamentjeihez és kormányai­hoz. A szovjet nagykövet egy­idejűleg átnyújtotta azt az üdvözlő táviratot is, amelyet Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkára a hitleri Németor­szág felett aratott győzelem 30. évfordulója alkalmából küldött az Egyesült Államok elnökének. Ford elnök megkérte a nagykövetet, hogy a történel­mi évfordulóval kapcsolat­ban tolmácsolja a szovjet népnek, a kormánynak és személy szerint Leonyid Brezsnyevnek az amerikai nép és az elnök személyes üdvözletét és jókívánságait. 0 Moszkva (MTI) Gerald Ford, az Egyesült Államok elnöke táviratban válaszolt Leonyid Brezsnyev­nek a győzelem 30. évfordu lója alkalmából küldött üd­vözletéra „Fegyveres harcunk a kö­zös ellenség ellen — írja Gerald Ford — egyesítette országainkat a nemes ügy­ben: abban a törekvésben, hogy megteremtsük a békét és a nyugalmat mindéül nép számára A nagy szövetség­ben elért sikerünk azt tanú­sítja, hogy megvan a lehető ségünk együttesen munkál­kodni e célok további eléré­séért. amelyek az emberiség legfőbb törekvéseit jelen­tik." Az Egyesült Államok el­nöke üdvözli a Szovjetunió arra irányuló törekvését, hogy békés időkbén is mint a háborús években annak idején — folytassák az együttműködést. A maga részéről kijelenti: minden lehetőt megtesz azoknak kölcsönösen előnyös változá­soknak a továbbfejlesztésé­ért, amelyek végbe mentek a két ország közötti kapcsola­tokban. „A mértéktartás és az együttműködés szellemében együttesen munkálkodva, előre léphetünk egy olyan világhelyzet felé, amely biz­tonságosabb és virágzóbb lesz mindnyájunk számára1 — írja Ford. Biztató kilátások Genfben 0 Genf (MTI) Munkaülésekben és nem hivatalos megbeszélésekben bővelkedő, szorgalmas, ám­bár nem látványos hetet zárt az európai biztonsági és együttműködési értekez­let, amelynek második sza­kasza — szakértői szinten — huszadik hónapja ülésezik Genfben. A bizottságok, albizottsá­gok és munkacsoportok vi­tái zárt ajtók mögött foly­nak, de vitathatatlan jelek utalnak a befejező szakasz közeledtére. „Második olva­sásban" folyik annak a tíz elvnek a megszövegezése, amely kontinensünk vala­mennyi országa számára a politikai magatartás normá­ja lesz. Kompromisszum kör­vonalai bontakoznak ki ate­kintetben, hogy ha az álla­mok önkéntes alapon közlik egymással a nagyobb had­gyakorlatokra vonatkozó adatokat, akkor ezek az ada­tok, ezek a közlések konk­rétabbak, operatívabbak le­hetnek, tehát valóban segít­hetik a nemzetközi bizalom erősödését A „második kosár", vagy­is a gazdasági, tudományos­műszaki és egyéb tárgyi együttműködés kérdése elér­kezett ahhoz a ponthoz, ami­kor a témák kilenctizedében kialakult egyetértés mellett elvi nehézségeket, krónikus szembenállást kell leküzde­ni például a legnagyobb kedvezmények biztosításának problémájában, bonyolult fogalmazási feladatot kell megoldani az európai „fej­lődő" országok megítélése és az irányukban tanúsítandó magatartás vonalán. Az emberi kapcsolatok té­macsoportját tartalmazó „harmadik kosarat" Genf­ben már nem tekintik a leg­nehezebb „kosárnak". Jólle­het, például a kulturális „al­kosárban" még sok a kidol­gozatlan szövegrész. . Sokan a második szakasz befejezésének közeledtére következtetnek abból, hogy egy svéd kezdeményezésre létrejött munkacsoport tech­nikai részletekig menően foglalkozik • a konferencia legmagasabb szinten Helsin­kiben tartandó harmadik szakaszával. Az európai biz­tonsági értekezlet június 6-ig terjedő programja, amelyet ezen a héten fogadtak el — és amely egyesek szerint az utolsó előtti négyhetes prog­ram —, négy ülést irányoz elő e munkacsoport számá­ra. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet minden munkaszervében ak­tívan 'tevékenykedik a ma­gyar delegáció, amelyet dr. Matusek Tivadar nagykövet vezet. ííCB RÁDIÓTELEX Hanoi Dél-Vietnamban az élet tovább normalizálódik. Mint a Felszabadulás rádió beje­lentette, most már a Saigon­tól északkeletre fekvő Bien Hoaban és Vung Tau kikö­tővárosban is teljes mérték­ben helyreállították az energia- és vízellátást. Sai­gonból érkezett jelentések szerint normális forgalmat bonyolít le az a Saigon nyu­gati részében fekvő hatalmas autóbuszállomás, amely a dél-vietnami fővárost dél­nyugati irányban 17 járási székhellyel köti össze. Eze­ken az útvonalakon az el­múlt néhány napon számos olyan ember tért vissza ott­honába, akit a Thieu-rezsim erőszakosan evakuált. Frankfurt Az NSZK minden részéről érkezett 40 ezer ember tün­tetett szombaton délelőtt Majna-Frankfurt utcáin a hitleri fasizmus alóli felsza­badulás és a háború befeje­zése emlékére. A tüntetők, akiknek soraiban a szocialis­ta és kapitalista országokból érkezett vendégek is részt vettek, a belvároson keresz­tül a Majna menti metropo­lis hagyományos felvonulási helyére, „Römersbefg"-be vonultak­Ottawa Ottawában pénteken hitel­megállapodás aláírásával értek véget a szovjet—kana­dai valutáris-pénzügyi tár­gyalások. A két ország hitel­megállapodását, amelynek alapján a kanadai export­fejlesztési társaság 500 mil­lió kanadai dollár értékű hi­telt nyújt a Szovjetuniónak gépek, berendezések, vala­mint szolgáltatások Kanadá­ban történő vásárlására, szovjet részről Vlagyimir Al­himov külkereskedelmi mi­niszterhelyettes, kanadai részről Alastair Gillespie Ipar- és kereskedelemügyi miniszter irta alá. Damaszkusz A PFSZ végrehajtó bizott­ságának szóvivője Damasz­kuszban adott nyilatkozatá­ban jelentősnek és sikeres­nek nevezte a Jasszer Ara­fat-vezette PFSZ-küldöttség moszkvai és prágai látoga­tását. Május 13-án (kedden) 12 órakor nyitjuk meg új LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZUNKAT Szegeden, az ipari vásár területén (Marx tér). * Modern és stílbútorok, festmé­nyek, csillárok, szőnyegek, mű­szaki. elektromos cikkek nagy választékban vásárolhatók. * 1000 Ft értékhatár felett bútort OTP-re is árusítunk. Házhozszál­lítás a Boy-szolgálattaL Bizományi Áruház V. Erdélyi körutazás Szeged—Nagyvárad­Kolozsvár—Marosvásárhely —Marosi 6—G yilkos-t6— Békás-szoros—Tusnád­Kolozsvár—Nagyvárad­Szeged. 6 napos társasutazás autóbusszal, májug 14-tól 16-ig. 1800.— Ft 4- költőpénz. Jelentkezés: EXPRESS Utazás! Iroda Szeged. Kígyó a. 3.

Next

/
Thumbnails
Contents