Délmagyarország, 1975. május (65. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-04 / 103. szám

Vasárnap, 1975. május 4. 7 MAGAZIN Ralph Ingersoll Szigorúan titkos Gazsi József Partizánharc Európában gol—amerikai csapatok feltétel nélküli kapitulációra kényszeritették a fasiszta agresszorok seregeit, szeretném átadni önnek és ön által hós seregeiknek népünk és kormányunk forró üdvözletét. Mi igen sokra becsüljük azt a nagy szolgálatot, amelyet a hatalmas Szovjetunió a civilizáció és a szabadság ügyének tett. önök megmutatták, hogy egy szabadságszerető és a legnagyobb mértékben bátor nép meg tudja törni a barbárság gonosz erőit, bármilyen hatalmasak ezek az erők. Közös győzelmünk alkalmából üdvözöljük a Szovjetunió népét és seregeit, s azok nagyszerű vezetőségét. örülni fogok, ha ön jónak látja tolmácsolni ezeket az érzéseket a harctéren levő parancsnokaiknak. Sztálin válasza Trumánnak május 9-én: „Szívből köszönöm a hitleri Németország feltétel nélküli kapitulációja alkalmából küldött baráti üdvözletét. A Szovjetunió népei nagyra értékelik a baráti amerikai nép részvételét a jelenlegi felszabadító háborúban. A szovjet, amerikai és brit seregeknek a német rablók ellen vívott, s ezek teljes szétzúzásával és vereségével végződött közös harca népeink fegyverbarátságának nagyszerű példájaként kerül be a történelembe. Kérem a szovjet nép és a szovjet kormány nevében, hogy adja át az amerikai népnek és a bátor amerikai hadseregnek forró üdvözletünket, és jókívánságainkat a nagy győzelem alkalmából.'• 1945. május 9-én, a német kapituláció nyilvánosságra hozatala napján Churchill a következő .üzenetet küldi Sztálinnak: „A brit nemzet üzenete o Vörös Hadseregnek és o szovjet népnek. Szívélyes üdvözleteimet küldöm * annak a ragyogó győzelmüknek alkalmából, melyet a területrablóknak országukból való kiűzésével és a náci zsarnokság szétzúzásával arattak. Erősen hiszem, hogy a brit és a szovjet nép barátságától és kölcsönös megértésétől függ az emberiség jövője. Itt, a mi szigethazánkban ma nagyon sokat gondolunk Önökre, és szívünk mélyéből kívánunk Önöknek boldogságot és jólétet. Azt akarjuk, hogy annak a siralomvölgynek, amelyet együtt végigjártunk, minden áldozata és szenvedése után most — az igaz barátság és a kölcsönös rokonszenv szálaival egybefűzve — a győzelmes béke ragyogó napja alatt továbbra is együtt haladhassunk." Sztálin válasza Churchillnek május 10-én: „Üdvözlöm önt személyesen, a dicső brit fegyveres erőket és az egész brit népet, s szívből jövő jókívánságaimat küldöm a közös ellenségünk — a német imperializmus — fölött aratott nagy győzelem alkalmából. Ezzel a történelmi jelentőségű győzelemmel befejeződött a szovjet, brit és amerikai seregeknek Európa felszabadításáért vívott közös harca. Biztos vagyok benne, hogy a háború idején országaink közt kialakult baráti kapcsolatok a há. ború utáni időszakban sikeresen és szerencsésen fejlödnek majd tovább. Megbíztam londoni nagykövetünket, hogy tolmácsolja mindannyiuknak szerencsekivánataimat a kivívott győzelem alkalmából. s legjobb kívánságaimat." 1945. május 9-én Moszkvában 1000 löveg 30 sortüzével köszöntik a Vörös Hadsereg hős csapatait. A landsbergi táborban semmit sem titkoltak vagy lepleztek; mindenki, aki Landsbergben lakott, természetesen nemcsak hogy tudott a létezéséről, hanem naponta elment mellette, és ha érdekelte, megállt, és megnézte, mint dolgoznak a tábor lakói kint a városban. Az emlék, ami megmaradt bennem, a meztelen hullák emléke — azoknak a hulláknak az emléke, amelyek már csak csontok, amin egy kis vékony bőr feszül, és a férfiak és a nők legintimebb testrészel szabadon vannak. Ezek a holttestek olyan szörnyű karikatúrái voltak az emberi testnek, hogy aki látta őket, visszaborzadt a saját lábától, mert formájában emlékezteti őt azokra a lábakra, amelyeket ott látott. Iszonyú élmény._ Aki ilyen emberi testeket látott, meggyűlöli a húsból és vérből való embereket. Megundorodik önmagától, és szégyelli a saját testét. Amint ott álltunk, és néztük a meztelen hullákat, katonák jöttek arrafelé, és benéztek a drótkerítésen. A Jól táplált, kerek arcú németek, akik Landsbergben laktak, nem álltak meg. ha elmentek az úton a tábor mellett. Számukra nem volt újság az ilyen hulla. Ezek a szerencsétlenek hozzátartoztak az életükhöz. Az első táborból, ahol mindenki hatott volt, elmentünk egy másikba, ahol a lakosok legnagyobb része még élt. Az élők még ezerszer borzalmasabbak voltak, amint csepegő kelevényekkel a testükön köhécseltek és nagy, csontos fejük imbolygott a vézna nyakukon. Egy fiú felénk szaladt, és a karjával a feje felett integetett örömében. Örömében táncolt, és egyre integetett. Találkoztunk egy szakáccsal, akin még volt annyi hús. hogy emberi külseje legyen. Jól beszélt angolul, amit — mint mondta — Prágában tanult a háború előtt; Amerikába akart kimenni. Elmondta nekünk, hogyan zajlottak le az utolsó napok Landsbergben. Elmondta, hogy a koncentrációs táborban mindenki tudta körülbelül, hogy mi történik — nemcsak a iáját táborukban, hanem egész Németországban. Amint az embereket egyik táborból a másikba hurcolták, úgy keringtek a hírek. Amikor elterjedt a híre, hogy az amerikaiak már közel vannak, az egész tábort befogták a halottak eltüntetésére. A halottakat először egy vasúti mellékvágányhoz vitték, hogy elszállítsák őket egy másik táborba, ahol valószínűleg jobb lehetőségek voltak a. hullák elhamvasztására. Azután megtudták, hogy az amerikaiak még közelebb vannak. Akkor a táborparancsnokság elrendelte, hogy a táborokat fel kell gyújtani. A munkaidő kellős közepén visszahozták azokat, akik kint voltak munkán, és megparancsolták, hogy menjenek be az odúikba. Ezután az őrök megpróbálták felgyújtani a szalmát, úgy, hogy a bennlakók benne égjenek. Az odúkból nem lehetett máshol kijönni, mint azon az egy alacsony ajtón. A hullák, amelyek agyon voltak verve, vagy a nyakuk el volt metszve, vagy agyon voltak lőve, azok az emberek voltak, akikben elég életösztön volt ahhoz, hogy megpróbáljanak kijönni a lángok közül, és elmenekülni. Az odúk felégetése csak részben sikerült. A mocskos szalma olyan nedves volt a rajta fekvő testektől, hogy nemigen akart égni. De az ajtók közelében, ahol a szalma kicsit szárazabb volt, eléggé Izzott ahhoz, hogy a legtöbb bennlevő embert megfojtsa a füst. A tábor felgyújtását nem tudták befejezni, mert közben az amerikaiak elérték a város külvárosát. Már hallani lehetett a tankok ágyúinak lövését. A táborparancsnokság és — néhány kivételtől eltekintve — valamenynyi őr gyorsan lelépett. Azok az őrök, akiket a tábor lakói agyonvertek, egy kicsit soká időztek, és közben az amerikai katonák odaértek a tábor kapujához, és nem engedték őket kijönni. A csontvázak felkeltek, és nekik mentek. Még maradt valami kis düh és harag ezekben a csontvázakban, bár csaknem minden emberi indulat elsorvadt már hennük -Li sem sikerült eltiporniuk. A kisebb osztagokból jött létre a Népi Felszabadító Hadsereg, amelynek a háború végén már 800 ezer harcosa volt. Lengyelországban a reakciós londoni kormány által befolyásolt Honi Hadsereg mellett elsősorban a Lengyel Munkáspárt által szervezett Népi Gárda viselte a harc terheit. Aki járt Varsóban, az nem felejtheti a táblák és emlékkeresztek sokaságát, amelyek a bátor hazafiak akcióinak ~ és mártíromságának állítanak emléket. 1944 nyarán az ellenállók több, nagy győzelmet arattak. Kirobbant a szlovák nemzeti felkelés, megmozdultak Bulgária partizánjai, győzött a bukaresti népfelkelés, amelynek nyomán Románia kivált a fasiszta blokkból. Párizs és több olaszországi város népe is elűzte a megszállókat. Csehország és Prága lakosai 1945 májusában már a közeli győzelem reményében ragadtak fegyvert. Az európai antifasiszta ellenállás és partizánharc módszerei változatosak és sokrétűek voltak. Híreket adtak a szövetségeseknek, mentették a hadifoglyokat és üldözötteket. A hadiipari üzemekben gyújtogatásokra, szabotázscselekményekre került sor. Az illegális újságok és röplapok az igazságot hirdették, reményt sugároztak. És e tevékenység csúcsán ott állt a túlerőben Wő ellenséggel fegyveresen küzdő partizán, megtestesítőjeként a nemes emberi erényeknek. Képek: francia maquisardok a barikádokon (fent) és szovjet partizánok a bratszkl erdőben. A náci fasizmusra a Nagy Októberi Szocialista Forradalom népe mérte a döntő csapást. 1939ben kezdődött, majd a Szovjetunió elleni támadással egész kontinensünkre kiterjedt a második világháború. Hadseregek, légi- és tengeri flották csaptak össze. Az északi fjordoktól az afrikai sivatagokig. a Volgától Normandiáig tomboltak a csaták. A tengelyhatalmaknak azonban az antifasiszta koalíció hadseregei mellett számolniok kellett a „belső fronttal" is. A leigázott és megszállt területeken, az arcvonalak mögött, a népi szabadságharcosok, partizánok, fegyveres ellenállók kezdtek harcot. Hiába kapituláltak a kormányok, a hadseregek, vonultak vissza a katonák, a nép nem hajtott fejet, nem adta fel a harcot, s jogát a szabadságra és függetlenségre. Az idegen hódítók elleni, sajátos harci módszereket alkalmazó népi háború a történelemben nem újdonság. Előzőleg azonban még soha nem volt példa arra, hogy a legkülönbözőbb nemzetek fiai egyidejűleg, ilyen méretekben sikerrel alkalmazták volna. A partizánmozgalom hatással volt a második világháború igazságos, antifasiszta, népfelszabadító jellegének kialakulására, s jelentékeny szerepet játszott a népek győzelmének kivívásában. Az ellenállás jellemző vonása, hogy az egyes országok fial hazafias, nemzeti és humanista célokért küzdöttek. Hiszen a náci fasizmus sok népet, a szlávokat, a zsidókat és másokat „alacsonyabbrendű fajnak" tekintett, s őket a fizikai megsemmisítés veszélyével fenyegette. A népek felismerték egymásrautaltságukat, azt. hogy közös ügyért, közös ellenség ellen hullatják vérüket. Az internacionalizmus gondolatától vezetve harcoltak az olasz partizánok Jugoszláviában, a szovjetek Franciaországban, Itáliában. Magyarok küzdöttek Csehszlovákiában, Lengyelországban, Belgiumban, Franciaországban és a Szovjetunió területén is. A jugoszláviai Petőfi-dandár magyar nemzetiségűekből szerveződött. Még Dániában is voltak magyarok, akik részt vettek az ellenállásban. A néptömegek harcát a legtöbb országban a kommunista párt vezette, s a harc döntő ereje a munkásosztály volt. A becslések szerint 4,5—5 millió ember küzdött fegyveres szervezetekben, csoportokban. Még nagyobb volt az őket segítők köre. A nácik „banditáknak" nevezték a partizánokat, s félredobva a nemzetközi jog előírásait, az elfogottakat kíméletlenül agyonlőtték. Hitler még 1941-ben kiadta az „Éjszaka és köd" fedőnevű utasítást, amely elrendelte a birodalom érdékei ellen fellépők megsemmisítését. Bulgáriában 29 ezer, Franciaországban 400 ezer, Olaszországban 76 ezer, Jugoszláviában 305 ezer, Lengyelországban 80 ezer, a Szovjetunióban 5 millió 900 ezer partizán áldozta életét. A szovjet partizánok főleg Leningrád vidékén, Ukrajnában, Belorussziában és a Krímben tevékenykedtek. Rombolták a vasúti hálózatot, lehetetlenné tették a közlekedést. Elpusztítottak 85 ezer vagont, 9400 mozdonyt. Levegőbe repítettek 10 ezer vasúti és közúti hidat. Tevékenységüket a Vörös Hadsereggel szoros Összhangban végezték. Jugoszláviában a megszállás első hetétől kezdve öt éven át elkeseredett harc folyt a fasiszták és támogatóik ellen. A helyi partizánakciókból általános népfelkelés bontakozott ki. Ezt a nácikna.. több büntető hadjárattal