Délmagyarország, 1975. április (65. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-10 / 83. szám
8 CSÜTÖRTÖK, 1975. ÁPRILIS FFC W oanB vlilcíle 12 Cserépmúzeum Az udvariasság sok mindent feledtet az emberrel. Sok más között még azt is, ha külföldön járván, a sebességkorlátozás néhány kilométeres túllépéséért megrövidítik alaposan kiszámított, gyér valutakészletét. Jugoszláviában jártam így, valahol Koper közelében, ahol ötven dinárt hajtottak be rajtam pillanatok alatt, de olyan lefegyverző udvariassággal és kedves mosollyal, hogy bosszankodni eszembe sem jutott. Még félre is álltam, s jó ideig figyeltem társaimat a büntetésben, akik a megszabott 40 helyett 50—60 kilométeres sebességgel rótták az utat. Fizettek ők is rendre a barátságos rendőrnek, még egy jó barátja is átnyújtotta az ötven dinárt, miközben a családról és gyermekeikről beszélgettek néhány szót a legnagyobb egyetértésben. Hiába, remek dolog az ilyen lefegyverző kedvesség, amikor a rendőrnek esze ágában sincs haragudni a 10—20 kilométeres sebességtúllépésért — hiszen az nem kötelessége —, csak a pénzt hajtja be udvariasan, mert hiszen ez a kötelessége. Azt hiszem, jó pszichológia a kedvesség, hiszen ha haragszik is ezután valakire az ember, az semmi Udvariasság esetre sem a rendőr, hanem csak saját maga, s mivel nem kereshet még tudat alatt sem más bűnbakot, hát legközelebb már igyekszik hajszál pontosan betartani a korlátozásokat. Főleg, ha tanult már a saját kárán, kellemetlennek nem nevezhető, de 50 dináros tapasztalatán. Még az is érthető, ha ezek után az ember némi kárörömmel figyeli azt a hazánkfiát, aki lakott területen előzget 70—80-nal. A múltkoriban Űjvidékre igyekeztem, amolyan igazi közlekedési ellenőrzés közepette. Vagy háromszor leállítottak, megvizsgálni a kocsit. Ilyenkor aztán az ember lehetőleg nem is 60-nal, hanem inkább 55-tel ballag a falvakban. Kivéve azt a négy, magyar rendszámú autót — Mercedes, Polski-FIAT-ok, sőt, egy Trabant is —, amelyeknek vezetői, teljesen külföldinek érezvén magukat, nyolcvannál húztak el mellettem Topolyán. Pedig ha lett volna szemük, még a radart !s fölfedezhették volna egy, az út szélén álló mikrobuszban. Ám ők nem nézelődtek, siettek. Néhány száz méterrel arrább ott is álltak az út mellett, s leguberálták sorban az 50 dinárt, az ezúttal is szemmel láthatóan mosolygósan kedves rendőrnek. Nem tudom, nekik mit ért az ötven dináros tapasztalat. Sokat aligha, mert Újvidék lakott területén ismét vagy nyolcvannal hagytak ott. S éppen ez tett bizonytalanná. Ügy látszik, nem mindenkinél válik be a kedvesség pszichológiája, főleg, ha az illető annyira ostoba, hogy a legnagyobb ellenőrzés közepette ismétli meg azt, amire csak nemrégiben fizetett rá. De hát miért? Nem vette komolyan a büntetést, amit kedvesen szabtak ki rá? Lehet. De hát akkor mit ajánljon az ember a rendőröknek? Szávay István 8—13° Szántó István lábatlan! tanító 25 éve gyűjti a különféle cserépedényeket, híres fazekasok munkáit. Házának padlásszobájában több mint 3000 darab gölöncsérmunkát őriz. A GYERMEKKÖNYV1IÉT MAI RENDEZVÉNYEI A Gyermekkönyvhét programjában ma, csütörtökön délelőtt fél 11-kor Lázár Ervin és Simái Mihály részvételével Kincskereső-ankétot tartanak a szegedi úttörőházban. Délután fél 5-kor pedig iró-olvasó találkozót rendeznek Janikovszky Évával a Juhász Gyula művelődési központban. Jartikovszky Évával ma, délutón fél 2-kor, a községi könyvtárban az ásottHalmi pajtások is találkozhatnak. Lázár Ervin délután 3 órakor a csanyteleki községi könyvtárban vesz részt író-olvasó találkozón. FOLKLÓR KLUB Ma, csütörtökön este 7 óra. kor Apátfalva zene- és tánchagyománya lesz a Juhász Gyula művelődési központ folklór klubjának témája. Szigeti György tart előadást, közreműködik Kardos István népművész és felesége. Világnézet — Számomra az élet egyszer fenn, egyszer lenn. — Csak nem filozófus? — Nem. Liftesfiú vagyok egy szállodában. KÖZTISZTASÁGI TANÁCSKOZÁS A szegedi városgazdálkodási vállalat adott otthont a napokban a köztisztasági egyesülés műszaki fejlesztési és köztisztasági szolgáltatási szakbizottsága tanácskozásának. A két szakbizottság megvitatta az V. ötéves terv előkészítése során aktuális témákat, egységes álláspontot dolgoztak ki a következő ötéves terv műszaki fejlesztésére és a köztisztasági szolgáltatások jövőjére. HŰTŐHÁZI REKONSTRUKCIÓ Szentesen az idén kezdődik harminckétmillió forintos beruházással a hűtőház rekonstrukciója. Ennek során a hűtőház kapacitása a jelenlegi 200 vagonról 400 vagonra növekszik, és mélyhűtő részleget is kialakítanak. ÜJ BÉLYEGBLOKK Michelangelo születésének 500. évfordulója alkalmából április 23-án 10 forintos bélyegblokkot ad ki a posta. Az Állami Nyomdában több színű mélynyomással készült blokk • Michelangelo „Adám teremtése" című freskóját ábrázolja. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ELŐADÁS Holnap, pénteken fejeződik be a November 7. művelődési központ gyermekgyógyászati előadássorozata. Gyakori gyermekkori betegségek megelőzése, felismerése és gyógyítása címmel dr. Gyurkovits Kálmán gyermekszakorvos, egyetemi tanársegéd tart színes diafilmekkel illusztrált előadást, este 6 órakor. A ZSIGULIRÓL Csütörtökön 18.30 órakor a Zsiguli gyárban tett tanulmányút tapasztalatairól, és a kocsival kapcsolatos legfrissebb információkról tart előadást Révész András, a XI. AFIT gépjárműtechnikusa a szegedi Autóklubban. Minden érdeklődőt szívesen látnak. GYERMEKRUHÁK MAKÓRÓL A makói férfi, és nőiszabő ipari szövetkezet az elmúlt évben 26 ezer 500 gyermeköltönyt készített külföldi megrendelésre. Ebből 23 ezer Szovjetunióba került. A szövetkezet termékei vásárolhatók Líbia és Kuvait boltjaitian is. IFJÜSAGI ACTA Dr. Hegyi András egyetemi tanársegéd szerkesztésében a közelmúltban jelent meg az Acta Historica Juvenum újabb kötete, mellyel ,,a történeti tudás gyarapítói, nak és terjesztőinek egy csoportja lép munkájával a nyilvánosság elé". A kötet történészhallgatók tizennégy tudományos dolgozatát közli, melyek sikerrel szerepeltek az országos diákköri konferenciákon is. Várható időjárás csütörtök estig: Felhős, időnként erősen felhős idő, szórványos záporokkal, a hegyeken hózá. porral. Élénk, helyenként erős délnyugati, nyugati, elsősorban a Dunántúlon viharos lökésekkel kísért szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 8—13 fok között. RAJZTEREM A MÜZEUMBAN A Szépművészeti Múzeum, ban rajztermet rendeztek be az általános iskolás tanulóknak. Keddtől hetenként kétszer — kedden 14—17 és pénteken 10—14 óráig — a csoportosan vagy egyenként érkező gyermekeknek lehető, ségük nyílik arra, hogy szakmai segítséggel rajzban is kifejezhessék múzeumi élményeiket, a kiállításon látottakat A kötetlen foglalkozásokon a gyermekek díjtalanul vehetnek részt FEJLESZTIK A HEGYHATOT A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem termelésfejlesztési intézetét a Vas megyei tanács felkérte a Hegyháton gazdálkodó termelőszövetkezetek és állami gazdaságok egységes fejlesztési terveinek kidolgozására. Vas megyében már ez a második tájegység, amelynek fejlesztési terveit keszthelyi kutatók készítették, illetve készítik. A TIZEDIK SZÁRÍTÓ Köröstarcsa határában szerdán bejefezték a füzesgyarmati zöldlucerna termelési rendszerhez tartozó tizedik szárítóüzem szerelését. Az új létesítmény mintegy 25 millió forint beruházással készült és óránként tízezer liter víz elpárologtatósára képes. DIÁKOTTHONOK Az idén Bócsán, Kecskeméten és Kisszálláson újabb általános iskolai diákotthonokat adnak át a tanyai gyerekeknek. E létesítményekkel együtt öt év alatt összesen csaknem 750 új diákotthoni hely létesül az oiszág legnagyobb tanyás megyéjében. 1976—1977-ig mintegy 150 azoknak a száma, akik naponta be tudnak járni a kör. zeti iskolákba. A többieknek, mintegy ezer tanulónak, újabb diákotthonokat és tantermeket építenek majd. SZERDAI PIACI ARAK Az élőcsirke kilója 30, a tyúké 25, a tojás darabja pedig 0,90—1,10 forint volt a tegnapi piacon. A burgonyát 3,50—5, a sárgarépát 3—4, a gyökeret 5—6, a vöröshagymát 4—5, a fejes káposztát 4, a fokhagymát 8—10, a parajt 4—5. a sóskát 8—10 forintért adták. Egy fej saláta 0,80—2, egy darab karalábé 4, egy darab zöldpaprika 2—4, egy csomó retek 0,80— 1,50, fokhagyma 0,60—1,50 forintba került. Egy kiló almát 4—9, diót 12, száraz babot 14—16, savanyú káposztát 7—8, egy liter mákot 30 forintért lehetett kapni. HALÁLRA GAZOLTA A VONAT Aszód és Bag község között a vonat halálra gázolta Gazdag Márton 45 éves MÁV-dolgozót. aszódi lakost. A körülmények tisztázására rendőrségi vizsgálat indult. ÜJlTÓ EGÉSZSÉGÜGYIEK A napi munka szülte ötletek megvalósításán dolgoznak a győri Zrínyi utcai kór. ház újító orvosai, asszisztensei, műtősegédei. Saját készítésű orvosi műszereik a betegellátást, a gyógyítást segítik. Újításaikat kiállításon is bemutatták. Várhatóan országos érdeklődésre tart számot a beszédaudiométer, amely a halláscsökkenésben szenvedő betegek beszédmegértésértek vizsgálati eszköze. Készítője dr. Hochenburger Emil, a kórház gégész főorvosa. Figyelmeztetés Az a^óV es a verest fcecsapv-u 4-^los Ötezer-négyszáz tanulót várnak a mezőgazdasági szakmunkásképzők A MÉM-ben összesítették a mezőgazdasági szakmunkásképző intézetek idei felvételi terveit. Az 1975—76-os tanévben 27 szakmában várnak fiatalokat az iskolák, amelyekben összesen 5400 első éves tanuló kezdheti el tanulmányait. Miután idén az elmúlt évinél kevesebben végzik el az általános iskolát — a demográfiai hullám érezteti hatását — néhány szakmun'káságazatban nagy erőfeszítést kell tenni a fiatalok érdeklődésének felkeltésére. Egyes szakmáktól ugyanis, például az állattenyésztéstől, a szőlő- és gyümölcstermesztéstől, egyelőre még idegenkednek a fiatalok. A szakmunkásképző intézetek, a megyei pályaválasztási intézetek és a termelőszövetkezeti szövetségek ismeretterjesztő anyagok, tájékoztatók közreadásával segítik a fiatalok pályaválasztását. A mezőgazdasági nagyüzemek közül egész sor vállalkozott arra, hogy szakmai bemutatókon fogadja az általános iskolásokat; megmutatják a diákoknak a korszerű gépeket, és ismertetik a következő évek munkalehetőségeit. Egész sor üzem társadalmi ösztöndíjszerződést köt a leendő szakmunkásokkal. Ezen a téren szemléletváltoztatásra van szükség, mert — amint megállapították — a ragyüzemek az esetek többségében csakis a negyedéves hallgatókkal igyekeznek szerződést kötni, holott arra lenne szükség, hogy az első évtől folyamatosan támogassák a később hozzájuk kerülő fiatalokat tanulmányaikban. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, nagymama, AGOCs ANTALNE Szabó Julianna, életének 69. évében rövid szenvedes után ^lhunyt. Temetése ápr. 11-én 14 orakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyaszolo család. Római krt. 7. T 10 096 Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, dr. ILYLYÉS ENDRE főorvos, eletének 51. evében rövid, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése ápr. ll-cn 15 orakor lesz a Református teinetö ravatalozójából. A gyászoló család, Lenin krt. 14. T. 10 094 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa, nagyapa, GÉMES JÓZSEF, életének «5. éveben rövid szenvedés után elhunyt. Temetése ápr. 10-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Opusztaszer. T 10 092 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagyanya, dédanya, dr. BGÖCZ BÉLANE, életenek 85. évében türelemmel viselt hosszú szenvedés ntán elhunyt. Temetése április ll-cn 13 orakor less a BelGyászközlemények városi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Juhász Gyula U. 2/A. T 10 090 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek és kezelő orvosainak, Stumf Jánosné nővérkének, akik súlyos szenvedésében fájdalmát enyhíteni Igyekeztek. Köszönetet mondunk szaktársainak, akik szeretett halottunk, DOCZI ISTVÁN temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Dóczi Istvánné és gyérmekci, Gólya u. 6. T. 10 081 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, cs munkatársaknak, akik szeretett halottunk, PAPP LAJOS hamvasztás előtti búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mely fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló testvérei, Zákány u. 49. T 10 079 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, PATKÓS IMRE temetésén megjelentek, részvétükkel és viragaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Répás U. 22/B. T 10 077 Köszönetet mondunk a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, munkatársaknak, ismerősöknek és a vadásztársaknak, akik drága, felejthetetlen halottunk, LAKATOS FERENC temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szőreg, Kossuth u- 2. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, munkatársaknak, valamint a Szerszamkovács Ktsz vezetőségének, a vadásztársaság tagjainak: köszönet a Belgyógyászati és Sebészeti Klinika orvosainak és ápolóinak, ismerősöknek. akik szeretett halottunk, VASS JÁNOS temetésén megjelentek cs virágaikkal fajdalmunkai enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csal ad. Trófeabírálat Szekszárdon lezajlott a tavasz elején évente szokásos trófeabírálat. A Tolna megyei vadásztársaságok tagjai által tavaly zsákmányolt 473 trófeát — 'közte 352 őz- és 93 gímszarvasagancsot, valamint 28 dámlapátot — mutatták be a bíráló bizottságnak. 73 trófeát minősítettek 18 érmesnek, s ezekből aranyérmes lett. A kapitális trófeák közül két szarvasagancs emelkedett lei: egy páros tizenkettes ágú, 12—15 kilós és egy páratlan 18 ágú 12,10 kilogramm súlyú agancs. Az eredmény jobb az előző évinél, ami a vadgazdálkodás javulásáról tanúskodik. DÉLMAGYARORSZÁG . A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétköznap 8. vasárnap 12 oldalon. — Főszerkesztó: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. — Telefon: 13-533, 13-003. — Felelős kiadó] KOVÁCS LASZLO. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint, — Index: 23 033, ? I