Délmagyarország, 1975. március (65. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-30 / 76. szám

VASARNAP. 1975. MÁRCIUS 3®. A hazafiak Da Nang Új lendületet kapott kapujában # Saigon (AFP) Hírügynökségi Jelentések szerint a dél-vletnamt felsza­badító érák, amelyek telje­sen elszigetelték Da Nangot Dél-Vietnam többi száraz­földi részétől, szombaton ko. ra hajnalban erfle tüzérségi tűz fedezete alatt behatoltak a váróéba. A saigoni kato­nai parancsnokság szombaton reggel kiadott közleményé­ben az ország második leg­nagyobb Városában kialakult helyzetet ..kritikusnak" ne­vezte. Da Nangban a jelenté­sek szerint zűrzavar ée káocz uralkodik. A fegyelem a kor. mányetapatok soraiban tel­jesen összeomlott. éeeThleu­ketonaság állítólag megkezd, te a város elhagyását. Né­hány magas rangú dél-vlet­nami katonatiszt és az ame­rikai tanácsadók már az éj­szaka folyamán elhagyták Da Nangot, ée a kikötőben állomásozo hajóra szálltak. Saigonban egyelőre hiva­talosan nem erősítették meg azt a hírt, hogy a kormány­csapatok parancsot kaptak volna a városból való vissza, vonulásra. A hazafiak az éjszaka ra­kétákkal és ágyukkal lőtték a várost és azt csaknem het­ven találat érte. A felszaba­dító erók kora hajnalban tá­madást Indítottak a Da Nangot mintegy öt kilométer sugarú körben övezó külső védelmi vonalak ellen. Ka­tonai források szerint a Da Nang-l amerikai konzulátus bezárta kapuit és tagjai, élü­kön e főkonzuliak ugyancsak elhagyták a várost. Az Egyesült Államok sai­goni nagykövetségének szó­vivője szombaton reggel be­jelentette. hogy az Egyesült Államok légihldat létesítve rendkívüli hadianyag-után­pótlás szállításába kezd a Thieu-csapatok megsegíté­sére. A hadianyag-utánpótlás szállítása — mint a hírügy­nökségiek megjegyzik — min­den valószínűség szerint Fre­derick Weyand tábornoknak, az amerikai szárazföldi had­erő vezérkari főnökének ja­vaslatára történik. Weyand pénteken érkezett Saigonba az amerikai kormány meg­bízásából, hogy felmérje a Thieu-rezsim számára egyre rowzabodó katonai helyzetet. A saigoni amerikai nagykö­vetség szombaton reggel ki­adott közleményében beje­lentette azt is. hogy Weyand biztosította Thieut Ford el­nök teljes támogatásáról. A tábornok — mint a nyilatko­zat bejelenti — hazatérése után „különleges javaslato­kat" tesz az amerikai elnök­nek a Thieu-rendszer katonai helyzetének javítására. Ford beszédére készül f i Washington (MTI) ord elnök washingtoni Idő szerint szombaton este rádió, és televlzlóbcszédben jelenti be. hogy elfogadja-e, vagy pedig megvétózza azt a rekord nagyságú adócsök­kentést törvényt, amelyet a kongresszus — az elnök ja­vaslatát hétmilliárd dollárral „túlteljesítve" — 23 milliárd dollár összegben szavazott meg a válságos arányokat öltő gazdasági hanyatlás megfékezésére Ezt követő­en Ford elnök 9 napos „munkavakációra" Kalifor­niába repül, ahol felkéazül a Fehér Ház által jó előre nagyfontosságüként" beha­rangozott — állítólag az amerikai külpolitika „egészét áttekintő" — beszédére, ame­lyet április 8-án, vagy 9-én fog elmondani a húsvéti szü­net után összeülő kongresz­szusban. Bennfentesek szerint, az elnök kongresszusi üzenete már képet ad arról, milyen (lányt vesz a külügyminisz­ter közel-keleti „ingázó dip­lomáciájának" összeomlása nyomán elrendelt „totális új­raértékelés". Arra számíta­nak, hogv az elnök beszéde a Közel-Keletre és az indo­kínai helyzetre összpontosul majd. Külpolitika reflektor Az amerikai képregényeknek egyik Jellegzetes figu­rája: Batman, a denevérember. Afféle legyőzhetetlen szu­persztár, ide-oda röpköd, furfanggal és erővel egyhamar felülkerekedik minden ellenfelén. Az elmúlt hónapokban a politikai karikaturisták gyakran ábrázolták Kissinger külügyminisztert Batman „szerelésében", mint aki a vi­lágnak hol egyik, hol másik végén tűnik tel, mindent meg­old és elrendez. A hízelgő rajzok elmaradtak a héten: a külügyminisz­ter sajtóértekezletén gyöngyöző homlokkal állt a televí­jtós kamerák elé, hogy a nagy nyilvánosság előtt kese­rűen elismerje közel-keleti ingadiplomáciájának kudarcát. A genfi béke értekezlet szüneteltetésének 480. napján az amerikai diplomácia vezetője nem mondhatott mást, mint­hogy folytatni kell a konferenciát, amit különben a Szov­jetunió és a békeszerető erők az első órától kezdve ja­vasoltak. A „kis lépések" meghiúsulása természetesen nem Kis­singer egyéni képességein múlt. Az amerikai politika vo­nala volt alapjaiban hibás, ezért buktak meg a kísérletek. Az ingadlplomácia végső soron arra szolgált volna, hogy megbontsák az arab világ egységét; levalasszák Egyipto­mot, a kulcsországot; kizárják a palesztinaiakat a rende­zés menetéből. Izrael tehát csak úgy vállalkozott volna újabb visszavonulásra, ha időzített politikai pokolgépeket hagy maga után. s összeugrasztja Kairót, Damaszkuszt s a PFSZ-t. Az Igazi előrelépés helyett az Egyesült Államok csu­pán látványos helybenjérást kívánt a Közel-Keleten, de az elképzelés megbukott. A remélt nagy fogásból nagy ku­darc lett, és Ford már az egész közel-keleti politika felül­vizsgálatát emlegette. Az új helyzetről kezdett tanácskozásokat Kairóban az Arab Liga tanácsülése, de azt a második napon fel kellett függeszteni a rljadhi gyászhír hallatán. A Fejszál temeté­sére érkező arab vezetők, a kegyelet lerovása mellett, ezt az alkalmat nem hivatalos tanácskozásokra is felhasznál­ták, szóba került egy új arab csúcskonferencia összehívá­sának lehetősége. A klrálv meggyilkolásának háttere kü­lönben változatlanul homályban rejlik, s mind több kom­mentár kérdezi: kik az épeszűek a féleszű mögött? Az arab lapok hajlanak annak feltételezésére: a hatalmas olajmo­nopóliumoknak kellemetlenné vált Fejszál viszonylagosan nagyobb önállósága. Ezt a véleményt az sem másítja meg, hogy a hivatalos Amerika „kiemelkedő barátjaként" emlé­kezett meg az uralkodóról. , , „ .. Réti Ervin Szadatkér • Kairó (UPI) Szadat egyiptomi elnök üzenetet intézett a Szovjet­unió és az Egyesült Álla­mok, mint a Közel-Kelettel foglalkozó genfi konferencia társelnöki feladatait ellátó országok vezetőihez. Ebben arra kéri őket, hogy a Pa­lesztinai Felszabadítást Szervezetet hívják meg a palesztin nép törvényes kép­viselőjeként a tanácskozás­ra. A hírt Higazi egyiotomi miniszterelnök jelentette be rénteken az alexandriai egyetem diákjai előtt mon­dott beszédében. Csecsemők lagédiája • Belgrád (MTI) Rijekából érkezett jelen­tei szerint szombaton reggel az egyik kórházban még egy újszülött meghalt, és ezzel a tragikus kórháztűz áldoza­tainak száma 25-re emelke­dett. A kórház tájékoztatása szerint a még életben levő három apróság állapota is i álságos. Mint ismeretes, pénteken hajnalban egy rijekai kórház szülészeti osztályán, rövid­zárlat következtében, tűz ütött kt, és a kórteremben levő 28 újszülött közül szén­monoxid-mérgezés és égési sebek következtében 23 új­szülött a helyszínen életét vesztette, további kettő pe­dig kórházba szállítás után hunyt el. a szocialista építőmunka (Folytatás az 1. oldalról.) tették ki szóban a vélemé­nyüket. Az illetékes kong­resszusi bizottságok termé­szetesen az írásban benyúj­tott észrevételeket is figye­lembe vették. A Központi Bizottság illetékes szervei most arra törekednek, hogy egyetlen figyelemre méltó javaslat, érdemi észrevétel se vesszen kárba, s a hatá­rozatok végrehajtása során érvényesítsék, hasznosítsák azokat. A kongresszust meg­előző tanácskozásokon, a pártértekezleteken lezajlott választások eredményeként megfelelő összetételű, mun­kaképes terület segíti majd szocialista építőmunkánk eredményes folytatását. A kommunisták különböző szintű tanácskozásain a to­vábbi feladatokat is kijelöl­ték, amelyeket a XI. kong­resszus útmutatásai, határo­zatai szellemében kell majd valóra váltani. A kongresszu­son és azt megelőzően szinte valamennyi pártértekezlelen állást foglaltak abban, hogy céljainkat, feladatainkat, csak fegyelmezettebb, jobb munkával, az önmagunkkal szemben támasztott követel­mények mércéjének maga­sabbra állításával lehet meg­valósítani. — A jelenlegi politikai légkör kedvező feltételeket biztosít ahhoz, hogy méltóan ünnepeljük meg hazánk fel­szabadulásának 30. évfordu­lóját, 6 hogy az 1975-ös terv­feladatokat sikeresen teljesít­sük. Elmondhatjuk, a kong­resszus új lendületet adott a munkaverseny-mozgalomnak, amelyet változatlan erő. ak­tivitás jellemez szerte az or­szágban, minden munkahe­lyen. Ez megfelelő alapot biztosít a IV. ötéves terv mostani, befejező évének eredményes zárásához, s ez­zel együtt az V. ötéves terv jó előkészítéséhez. Ugyanígy biztosítéka annak is, hogy soron levő nagy politikai, társadalmi feladatainkat si­keresen oldjuk meg. s hogy a kongresszuson közösen kiala­kított és egyhangúlag elfoga­dott határozatokat hiányta­lanul végrehajtsuk. — A kongresszus nagy hangsúlyt adott a határoza­tok megfelelő végrehajtásá­nak. Bár őt év választ el a következő nagy számvetéstől, halogatásnak, töprengésnek nincs helye; már most meg kell kezdeni a határozatok­ból adódó konkrét feladatok kijelölését, azok szervezett, eredményes és ellenőrizhető végrehajtását. A kongresszust megelőző taggyűléseken, a pértértekezleteken, valamint a különféle társadalmi fóru­mokon sok százezer kommu­nista és pártonkívüli akti­vista nagy felelősséggel tár­gyalta meg a Központi Bi­zottság kongresszusi irányel­veit és a szervezeti szabály­zat tervezetét. Így közvetle­nül is beleszóltak a politika alakításába, személyes része­seivé váltak a politika for­málásának, kiteljesítésének. A XI. kongre66zus küldöttei tehát lényegében az egész párttagság véleményének is­meretében tanácskozhattak ós foglalhattak állást a kong­resszus elé terjesztett kérdé­sekben. A kongresszus állás­foglalásainak, ilyen széles körű megalapozása híven tükrözi a pártdemokrácia, a szocialista demokrácia fejlő­dését. A kommunisták, a dol­gozók százezreinek akarata, véleménye érvényesült az el­fogadott határozatokban. Ha viszont egyetértettünk, sza­vazunk és ezzel vállaltuk a további feladatokat, akkor azt segíteni, teljesíteni is kell, minden szinten, minden erőnkkel. Ennek a cselekvő egységnek a megerősítése és további szilárdítása előreha­ladásunk legfontosabb bizto­sitéka. Pártunk XI. kongresszusa világos és határozott progra­mot adott társadalmunk to­vábbi fejlődéséhez, a IV. ötéves terv sikeres befejezé­séhez, és az új ötéves terv kimunkálásához, teljesítésé, hez. Ezt a programot megvi­tattuk, együtt mondtunk rá igent, közösen kell végre­hajtanunk is. Megállapíthat­juk, hogy a kongresszus nyo­mán új lendületet kapott a szocializmust építő munka, növekedett az egész társada­lom cselekvő aktivitása, erő­södött népünk szocialista nemzeti egysége. A kölcsö­nös bizalom jegyében kom­munisták és pártonkívüliek együtt munkálkodnak szocia­lista hazánk felvirágozt&tá. sáért. Külön hangsúlyt ka­pott pártunk kongresszusán, hogy a népgazdaság fejlődé­se, az életszínvonal emelése, kulturális igényeink kielégí­tése nem az óhajoktól, hanem valóságos lehetőségeinktől, a ténylegesen elért eredmé­nyeinktől függ. Nincs olyan munkahely az országban — legyen az országos intézmény vagy műhelyrészleg —. ahol jobb munkaszervezéssel, oko­sabb, felelősségteljesebb munkával ne tudnának a je­lenleginél többet tenni. Raj­tunk, mindannyiunkon mú­lik, hogy a XI. kongresszus határozatainak megvalósítá­sával harmonikusabb, szebb, gazdagabb legyen az életünk — fejezték be a tájékoztatást a KB illetékesei. Nagygyűlés a Bolgár Művelődési Házban A bolgár nagykövetség, a Bolgár Kulturális Központ és a Bolgár Művelődési Ház szombaton, Magyarország felszabadulásának 30. évfor­dulója alkalmából a Dráva menti harcok emlékére nagy­gyűlést rendezett a Bolgár Művelődési Házban. Az ün­nepi nagygyűlésen ott volt és az elnökségben foglalt he­lyet Sztoio Sztanoev buda­pesti bolgár nagykövet, G. Gunyak altábornagy, az ide­iglenesen hazánkban állomá­sozó szovjet déli hadsereg­csoport parancsnokának • el­ső helyettese ls. Vaszil Kozarov vezér­őrnagy, aki az egykori bol­gár ifjúsági szövetség tagja­ként maga is részt vett a Dráva menti harcokban, mondott ünnepi beszédet. Az ünnepség második fe­lében bolgár vendégművé­szek és a budapesti bolgár iskola diákjai adtak nagy tetszéssel fogadott műsort. A nagygyűlés alkalmából Sztoio Sztanoev nagykövet fogadást adott a Bolgár Mű­velődési Házban. Pohárkö­szöntőjében sok sikert kívánt a magyar népnek a XL kongresszus határozataibaa kijelölt feladatok teljesíté­hez. Pályázat i • A DÉL-MAGYARORSZÁGI MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALAT kivitelező, tervező vagy beruházó. 5 éves gya­korlattal rendelkező MÉRNÖKÖT, TECH­NIKUST termelést irányító munkakörbe. technológusí beosztásba felvesz. Fizetés: a kollektív szerződés szerint. A vállalat a Szegedre történő letelepedést elősegíti. Jelentkezés: levélben vagy személyesen, a DÉLÉP személyzeti főosztályán. Szeged. Bocs­kai utca 10—12. szám. ÉGSZI és DÉLÉP Szegeden létesülő számítógépüzeme azonnali belépéssel alkalmaz GYENGEÁRAMÚ VILLAMOSMÉRNÖKÖKET, VILLAMOS-ÜZEMMÉRNÖKÖKET, TECHNIKUSOKAT, MŰSZERÉSZEKET. továbbá­OPERATOROKAT. ADATRÖGZÍTŐKET. Az érdeklődők jelentkezését életrajzzal a DÉLÉP. 6721 SZEGED. BOCSKAI UTCA 10.. SZEMÉLYZETI OSZTÁLY vagy az ÉGSZI. 1027 BUDAPEST II.. CSALOGÁNY UT­CA 9.. SZEMÉLYZETI OSZTÁLY címére várjuk. i

Next

/
Thumbnails
Contents