Délmagyarország, 1975. március (65. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-27 / 73. szám
CSÜTÖRTÖK, 1975. MARCIüS 27. 7 Ml? HOl? MIKOR? Üzletek ünnepi nyitvatartása A Belkereskedelmi Minisztérium és a KPVDSZ együttes irányelvei alapján a nyílt árusítású üzletek húsvéti, ünnepek előtti és alatti nyitvatartását a következőkben szabályozza: Március 29-én, szombaton: valamennyi kereskedelmi és vendéglátóipari üzlet, valamint a piacok a szombati napra érvényes nyitvatartás szerint állnak a vásárlók rendelkezésére. Kivételt képeznek az egy műszakos élelmiszer-, hús-, kenyér- és péksüteményes boltok, amelyek a szokásos nyitvatartás szerint fogadják a vásárlókat Az egyfolytában üzemelő, egy műszakos árudák déli 12-től fél l-ig tartanak ebédidőt. A Delta Kereskedelmi Vállalat Lenin körúti, Kárász utcai, Széchenyi téri illatszer árudája a szokásos nyitási Időtől este 6 óráig tart nyitva. Az algyői, a kiskundorozsmai, a szőregi, a tápéi városrészben az élelmiszer- és vendéglátó üzletekben a szombati nyitvatartási rend szerint szolgálják ki a vásárlókat. Kivételt képez a Szőreg és vidéke ÁFÉSZ ABC-áruháza, 2-es és 4-es számú vegyesboltja, amely a szokásos nyitási időtől este 7, illetve 6 órakor zár. A Tápéi ÁFÉSZ 2-es élelmiszerboltja és 3-as számú önklszolgálóboltja a szokásos nyitástól ugyancsak este 7 óráig tart nyitva. Március 30-án, vasárnap az egész éven át vasárnap is nyitvatartó élelmiszer-, édesség-, dohány- és virágboltok, valamint a piacok a vasárnapi nyitvatartás szerint fogadják a vásárlókat. A vendéglátó üzletek a szombati nyitvatartási rendnek megfelelően várják vendégeiket. Minden más üzlet ezen a napon zárva tart. Március 31-én, hétfőn a vendéglátó üzletek kivételével valamennyi más üzlet és piac zárva tart. A vendéglők, éttermek a szokásos vasárnapi nyitvatartásnak megfelelően állnak vendégeik szolgálatára. Űj tanműhely Korszerű tanműhelyt avattak tegnap, szerdán Hódmezővásárhelyen. A 602-es Szakmunkásképző Intézet új létesítményében satu- és esztergapadok, marógépek, présgépek szolgálják a fiatalok szakmai képzését. Ezenkívül külön TMK-műhelyt rendeztek be. Egy műszakban nyolcvanhárom tanuló vehet részt a gyakorlati foglalkozásokon. Az Intézet új, kétszázötven négyzetméter alapterületű tornatermét is tegnap adták át rendeltetésének. Verekedésért pénzbüntetés Büntetlen előéletűként került a vádlottak padjára a szegedi járásbíróság "61011 Bozsák János 33 éves, Zsombó, Bába-dűlő 112. szám alatti lakos, és Kocsó Sándor 34 éves, buszvezető, Zsombó, Bába-dűlő 84. szám alatti lakos, akit garázdaságért már büntettek. Történt, hogy Kocsó a menetrend szerinti autóbusszal érkezett Zsombóra. Visszaindulás előtt bement a közeli vendéglőbe, hogy üdítő italt igyon. Ott összetalálkozott Bozsákkal, aki felelősségre vonta, amiért egyszer nem vette fel utasként. Emiatt összeszólalkoztak, majd mindketten kimentek az utcára, ahol a vendéglő előtt összeverték egymást. Bozsák testszerte szenvedett sérüléseket, míg Kocsónak egyik ujja középcsontja tört el. A szegedi járásbíróság Bozsákot súlyos testt sértés miatt 5 ezer, Kocsót pedig testi sértésért 3 ezer forintra büntette. 1975, MÁRCIUS 37., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: HAJNALKA A Nap kel 5 óra 35 perckor, és nyugszik 18 óra 06 perckor. A Hold kel 18 óra 33 perckor, és nyugszik 5 éra 0« perckor. VtZALLAS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 232 cm (apadó). II Szegedi Építőipari Szövelkezet az alábbi munkákra szabad kapacitással rendclkez ik: PARKETTÁS MUNKA: parkettaburkolat csiszolása, lakkozása, új parkettaburkolat készítése, pvc-, gumipadló-burkolat, szőnyegpadló-burkolások stb. VÍZSZERELÉSI MUNKA: .,.,.„.., mindennemű vízszerelési munka. fentiekkel kapcsolatos igényeket parkettás munka esetén Szeged, Attila u. Telefon: 12-936, és vizes munka esetében Szeged, Lechner tér 9. szám. Telefon: 14-051 kell bejelenteni. Árubeszerzők munkáját megkönnyíti a Munkaruházati bolt (Marx tér 17.) Telefon: 132-79. Munka- és védőruhaigényét raktárról azonnal, Vágy rövid határidőn belül kielégíti. KÖZÜLETEKTŐL munka- és védőruhákra (minta után) előrendelést felveszünk. Már csak 3 napig t minden televíziókészülékhez 300 forintos vásárlási utalványt ad ajándékba a Centrum Áruház. Televíziókészülékek OTP-re is vásárolhatók. OTPügyintézés az áruházban. DÍJTALAN HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS. Használja ki a kedvező alkalmat, most vásároljon! CENTRUM ÁRUHÁZ nyitva reggel 8-tól este 7-ig, szombaton du. 5-ig. Pohárvásár a Centrum Áruházbon! Rendkívüli választék! TEKINTSE MEG KIRAKATUNKAT! Árusítás az emeleten. CENTRUM ÁRUHÁZ nyitva reggel 8-tól este 7-!g, szombaton dn. 5-ig. NYOLCVAN ÉVE született Garasin Rudolf (1895— 1989), a magyar és a nemzetközi kommunista mozgalom kiváló harcosa. 1916-ban oroszshadilogságba került. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom fél évszázados Jubileumán — sok szovjet és magyar kitüntetése mellé — megkapta a Lenin-rendet. HETVENÉVES Kalmár László (sz. 1905). Kossuth-díjas egyetemi tanár, a szegedi matematika! Iskola nemzetközi hírű képviselője, a matematikai logika és a kibernetika hazai úttörője. SZEGEDI NEMZETI SZlNHAZ Este fél 6 őrakor: VI. Henrik. — Móra-bérlet. MOZIK Szabadság: Valahol Európában. (Magyar, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor.) Fáklya: Különös házasság. (Színes magyar, fél 3, háromnegyed 5„fcs 7 órakor.) Vörös Csillag: délelőtt 10, délután negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Dal a szerelemről. (Színes, zenés japán.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ES SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti Ugyeletet az I. számú Sebészeti Klinika tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Március 29-lg hétköznapokon este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz eUés esetére ügyeletes: I. és III. kerület, Szöreg, Gyálarét, Kiskundorozsma területén: dr. Kalmár Sándor állatorvos. Lakása: Djszeged, Blaha Lujza u. 21.. I. em. Telefon: nincs. II. kerület. Algyó. Tápé területén: dr. Major József állatorvos. Lakása: Algyó, Géza u. 5. Telefon: 6. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni EBKil KOSSUTH 8.22: Verbunkosok, katonadalok. 8.50: A győzelem felé. III. 9.30: Ábrahám Pál operettjelból. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 11.29: Magyar remekírók. 12.35: Melódiákoktól. 13.40: Kaposvári hétköznapok. 14.00: Beethoven: A-dúr szonáta. 14.30: Karai József feldolg.: Tolnai lakodalmas dalok. , 14.40: Iskolarádió. 15.10: Zengjen a muzsika. 16.00: A világgazdaság hírei. 10.05: Flczek úr. Hidas Antal regénye rádióra alkalmazva. I. resz. 16.44: Pataki Kálmán operettdalokat énekel. 17.03: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. Mozsár Imre nótákat énekel. 17.35: ÖJ operalemezeinkből. 18.03: Szivünk alatt. 18.28: Beszéljünk Liszt Ferencről. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye. Közben kb.: 20.20: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 21.20: Népdalok. 22.29: Tíz perc külpolitika. 22.30: Offenbach: A férj kopogtat. 22.40: Átkelt a túlsó partra. 23.00: Tánczene. 23.30: A weller vonósnégyes felvételeiből. 0.10: Hoffmann ödón táncdalalból. PETŐFI 8.05: Zenekari muzsika. 9.03: Cigánydalok, csárdasok. 9.30: Az ország keleti kapuja. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben kb.: 10.30: Néhány szó zene. 11.50: Papp Endre Jegyzete. 12.00: Haydn müveiből. 13.03: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. 13.20: Leonle Rysanak enekeh 14.00: Rádiónapló kettőtől hatig ... 18.10: Csak fiataloknak* 19.13: Molnár Júlia és Kiss Károly nótákat énekel. Kecskés Sándor klartnétozlk. 19.44: Mit olvashatunk a Béke és Szocializmus cimü folyóiratban? 20.25: Üj könyvek. 20.28: Színházi Világnap: Ellen Stewart üzenetét felolvassa Szemes Mari. Közvetítés a Veszpreml Petőfi Színházból. Hölgyek és huszárok. 22.30: Rádlö-hangversenyekrőL 23.15: Závodszky Zoltán Wagner operáiból énekel. 22.30: Könnyűzene Bródy Sándor szerzeményeibóL EHÍ/J BUDAPEST 9.00: Iskolatévé. Énekeljünk együtt! 9.05: Környezetismeret. (Alt. isk. 4. oszt.) 11.55: Földrajz. (Alt. Uk. 7. O.) 14.30: Énekeljünk együtt* 14.35: Környezetismeret. 16.40: Irány az egyetem! Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. 17.20: Földrajz. 18.08: Hírek. 18.15: Telesport. 18.40: Reklámmúsor. 18.45: APN-fllmnapok. Sport és honvédelem. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Színházi Világnap. Ellen Stewart üzenetét Tolnay Klári olvassa fel. 23.25: Tv-hlradó 3. 22.35: Pillantás a karcsal dombról. Dokumentumfilm, m. rész. BELGRÁD 16.35: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Mérleg pontos méréshez — adássorozat gyermekeknek. 18.33: Szó és betú. 19.05: A zöld jelzés. 10.15: Rajzfilm. 20.00: Ember, ml lesz most -i drámasorozat. 22.25: Nyitott kepernyd. 22.00: Dokumentumfilm. 22.15: Komoly zene. ADÁSVÉTEL gastörzsü, minden színben, ezüstfenyő kapható. Újszeged, Szőregi út S. Vasútállomásnál. x R 10-etv szemelygepicocs. és 1 db automata esztergapad munkával eladó. írd.: Ádám Mihály, Szeged-Tápé, Juhász Gyula u. 14. x Bútorokat állandóan eladok, Varia bútorokat, szekrénysorokat, hármasszekrényeket, asztalokat, székeket, heveröket vásárolok. Teleki utca 6. sz. x Esy oótejü fejősiencn eladó, újszeged. Lövölde u. 97. sz. x Komár motor, használt, eladó. Lajos u. 38. alig Tisza 12 /120 félautomata sikkötőgép eladó. Veresács u. 17 /B. x Piros, gyermek babakocsi eladó. Fiume u. 13. mély Tápé. Opel Kadett olcsón eladó, Karácsonyi autószerelőnél. Szatymaz u 54. x Jó állapo.ban tevő t.. ciklit vennék. Mucs András, Kossuth Lajcs sgt. 63. x BMW 3ÍÜ up! szemeiy autó felújítva és Íjra fényezve eladó. Odeszsza. Vedres u. 36/B. mfszt. 3. ajtó. x Építkezők, figyelem! — Bobn födémtégla, Jugoszláv lakásbejárati ajtó, 2 cm-es hungarocell, használt zsaludeszka és támfa, valamint palló eladó. Szeged, Bokor u 17.. délután 16.30 után Rövid páncélkeretes zongora eladó. Jóslka u. 39. x 12 darabból álló Alföld 69 szobagarnitúra még originál csomagolásban, költözködés miatt eladó. Csongrádi sgt. 33., emelet. Érd.: délután 5 után. x Beköltözhető közművesített fé! ház eladó. Szeged, Halász u. 21/B. Érdeklődni: csak szombaton délután 2-tól 6 óráig. Skoda 100 L 10 000 kmrel eladó. Ságváritelep. Gera S. u. 38. x Német juhászosok, figyelem I Tisztán nyugatnémet vérvonalú, rajzos kölykök Igényesnek eladók. Anya: Zsltvaújfalusl Bella, kltünö. Apa: Müncheni Astor Mis te • K. II. munkavlzsgás Szerbia győztes. Ugyanitt 2x kitűnő 2 év s óriás schnauzer kan, lakásváltozás miatt eladó. Nemcsányl Lajos. ^»eged. Sándor u. 10. Legalább 50 000,— Ft készpénzért részletre ls eladó 44 ezres Zslgul.' Combi. Pünköstl. Lenlrkrt. 18/A. Telefon: 12-517. Tüske nélküli rózsacsemete (Smidt-Ideál) 1— 5 mm-ig magástörzsü rózsa, írógép, 100 kgos hízó eladó. Bálint, Rókusi feketeföldek 161 Puskás utca végénél — (gázgyárnál). Eladó Steler női kerékpár és egy Komár motorkerékpár. Tarján, 313. I. 6. Rendszám nélküli üzemképes Skoda Kolontal új gumikkal. feljavított motorral eladó. Battonya, Damjanich u. 49. Székek, fotelok, rekamlék, fotelágyak készen kaphatók. Turay László asztalosnál. üj cím: Moszkvai, krt. 8. Egyfázisú hegesztőtrafó eladó. Vaskapu u. 10. Eladó: tölgyfaparketták, kisméretű ablakok, ajtók, cssrépkályhák, deszkák. lécek, szarufák, mozaiklapok, nagyméretű m'jzei tégla, mükőlépcsők, hódfarkú cserép, díjmentesen leszedésért Berzsenyi utca 2. 40 négyzetméter új mozaiklap, piros-fehér kockás eladó. Tápé, Kossuth u. 34. Jó állapotban levő T5-ös Pannónia oldalkoCglval eladó. Regent 60a& erősítő két hangfallal eladó, komolyabb magnetofont csereként beszámítok. Lenin krt 27 , I. emelet 10. Takarmányrépa eladó Röszke, Kossuth Tsz. z Modern férfiöltönyöket, zakókat, nadrágokat készpénzért ls vásárol a Bizományi Áruház Vállalat szegedi boltja, Bajcsy-Zg. u. 19. Paraiaxis és távmérő kiegyenlítővel kiegészített előtétlencséket keresek megvételre Werrához. „Werramatlc — 324 572" jeligére a Hirdetőbe. x IE-s Renault 4 eladó Kistelek, Felszabadulás u. 13. Telefon: 132. x Sztereó kazettás magnó hangfalakkal eladó. Tarján, 328. A. IV. 15. 17 óra után. x 500 mázsa istállótrágya eladó. Szerb u. 144. sz. Szöreg. x Széna eladó. Algyő, 6750 Szabadkai u. 15. x 50 000 bélyegöeszeállítás és 15 éves magyar gyűjtemény eladó. 6800 Vásárhely, Felszabadulás u. 1.. I. 1. Érd.: délután 4 után. Leskő. y Félhosszú hamvasszöxe paróka és egy kerek járóka eladó. Baranyl. Bajcsy-Zs. u. 28 , II. 15 2 ágy. 6 db matrac, sodronyos betét tiszta, használt, olcsón eladó Dobó u. 76 3 éves csikóló, takarmányrépa, széna eladó Bálvány u. 4. Tiszamalom mellett. Olajkályha eladó. Haj nóczy u. 15., I. eme let 14. ajtó. 4. lépcső ház. 11 db 3 hónapos fehér malac eladó. Szeged, Pálíl u. 89. Kifogástalan állapotban levő csehszlovák sport babakocsi és egy négyszemélyes rekamié eladó. Cím: Tavasz u 11/A, I. e. 1. Kisebb méretű konyhabútor, szobabútor, mosógép és egyéb háztartási felszerelések olcsón eladók. Kőröelné. Maros u. 16., udvarban Páncél lökés pianínó eladó. Érd.: 16 óra után Tolbuhin sgt. 53—55.. B. ép. B. Ih. n. 10. Családi okok miatt eladó szétcsavarozható góré tégla alapon, cementvályúk, kalapácsos daráló, keréken guruló sertésszállító kocsi, zománcos üst, kétajtós szekrény, nagy asztal, íóltatartó rudak. Újszeged, Töltés u. 57 Gyermek összecsukható sötétkék sportkocsi eladó. Dugonics tér 11., II. 7. Eladó szép kivitelben hordozható táskatelevlzló, magyar és Jugoszláv adást egyaránt fogja. Működik villanynyal és autó akkumulátorral és Philips legmodernebb táska kazettás magnetofon, rádióval egybeépítve. Működik villannyal és elemmel M-gtekinthetŐ este 5 órától. Üttöró tér 21 n. e. 5. Térfelőll bejárat. tij állapotban levő kanapérekamlé, két forgó fotellal eladó. Dr. Varga, Bécsi krt. 8—16., A ép. B. lh. I. em. 6. Megtekinthető: délután 4 után. Volga M 21 C hibátlan karosszériával, felújított motorral eladó. Hétköznap 18 órától. 6800 Vásárhely, Dózsa György u. 21. x R—4 Renault keresek megvételre. Ajánlatot: „Megegyezünk 144 893" jeligére levelet & vásárhelyi Hirdetőbe. HÁZASSÁG 67 éves nyugdíjas férfi, alacsony, filigrán, gyermektelen nő levelét várja házassági szándékkal. „Vidékről ls — 15 362" jeligére a Sajtóházba. 50 éves, 176 cm magas, önhibáján kívül elvált tisztviselőnő megismerkedne házasság céljából, szerény, őszinte, lakással rendelkező hölgygyei. Gyermek nsm akadály. Részletes levelekre válaszolok. „Diszkrét — 324 544" jeligére a Hirdetőbe. 25 éves, 180 cm magas, barna, sportot, zenét kedvelő szakmunkás férfi megismerkedne házasság céljából hozzáillő dolgozó nővel. „Tavasz 15 405" jeligére a Sajtóházba. Megismerkednék házasság céljából szerény, nem dohányzó, dolgozó kimondottan molett, rendes életű nővel. Én 170 cm magas, 39 éves, jó megjelenésű, lakással rendelkező szakmunkás, nőtlen íérft vagyok. — Fényképes levelet örömmel vennék. „Leveleke a szegedi Sajtóházba kérem. „Kölcsönös szeretettel 15 595" jeligére. 173 magas, vékonytermetű, műszaki beosztásban dolgozó férfi házasság céljából keresi azt a kimondottan csinos, szép arcú, csalódott, független asszonyt 38 évesig, akinek otthonából hiányzik a szeretet, a vidámság, a akl a természetet, a kirándulást kedveli. Lehetőleg fényképes, kézzel irott levelet várok. „Kéklő hajnalok 15 646" jeligére o Sajtóházba. Megismerkednék házasság céljából 40 évesig magas férfival, vidéki lg lehet. Részletes, fényképpel ellátott leveleket kérek. „Pontos cím — 15 611" jeligére a Sajtóházba. 72 éves nyugdíjas embc; jószívü, magányos, lakással rendelkező aszszonyt keres házasság Céljából. 1500.— Fí nyugdíjam van. „Meg értés 324 640" Jeligére a Hirdetőbe.. 52 éves özvegyasszony keresi jólelkű férfi Ismeretségét házasság céljából. akinek életéből hiányzik a megbecsülés és a ezeretet.. „Akácos út — 324 533" jeligére a Hirdetőbe. EGYÉB NyuT^rúsvet^^Tjaude? nak és továbbtenyésztés re kapható Szivárvány u. 29. X Nyersbőr kikészítés, u nabundák. pór., szórmr ruhbrst) cikkek tisztíts sa. festése, átalakítása javítása. Brüsszeli krt 59 Telefon 19.459 . farké • ,t»s. kely lécet szép széles kivitelben parkettkészl tőnél. Bal fasor 47. szám. (Szombaton zárva. 1 a Csempéséei, mozaikl&p. metlachllap rakáséra előjegyzést felveszek. — Sürgős esetben soronkivül is. „Vidékre ir 15 496'' jeligére a Sajtóházba. a Az L ss. sebészeti Klinika macskakat vasarol. a Bérletként vagy meg munkáikéra 510 négv szögül szőlő kiadó. — „Ezsrjó 15 574" JaUgér a Sajtóházba. Állást keresek árubesze. zől vagy üzletkötői 3t éves sokoldalú kereskedelmi Ismerettel, trve nyes gépjármű jogos!; vánnyal. „Nagy gyako lat 15 514" Jeligére a Sajtóházba. g Reg szuka. Nyomravezetőt, megtalálót jutahnaanm. Arvlz n. 67/A. * Nyersbér kikészítés. Irha-. azőrznr bundák tisztítása. átalakítása. — Brüsszeli krt. 2». Telefon: 16-459 • x Sseaaélygépkseaira utánfutó. lakókocsi von tatásához vonógőmb felszerelését vállalom. Vértest. Csongrádi sgt. J4/A. 13-930 telefon. x Kevés kertásásbos ásóembert keresek. Közép fasor U„ A. IL 6. Egyedülálló dolgozó, szerény nő egy klslannyal szerény néni gondozását vállalná. ..Lakásért — 324 560" Jeligére a Hirdetőbe. Takarítónőt keresek ablaktisztításra és súrolásra. Dózsa u. 2/B, I. 18. ajtó. Megbízható, komoly, éa egészaéges nyugdíjas bácsit keresek. Mindennap egésznapos könnyű Mfoglaltságra, megegyezés szerint. Érdeklődni: 11 órától. Úttóró tár 31.. H. emelet 5. Térfélül' be'érst. ílret a tánc. Különórákon tanulhat 10—30 óráig. Oroszlán u. 1. ránctanár Szabóné. ' Harmadéve* közgazdász hallgató állást változtatná „Ipar 324 534" — jeligére a Hirdetőbe.