Délmagyarország, 1975. március (65. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-27 / 73. szám
64 CSÜTÖRTÖK, 1975. MÁRCIUS 20. Előadás a városfejlesztésről Ma, csütörtökön délután 5 órakor a Szegedi Akadémiai Bizottság klubjában Papp Gyula, a szegedi városi tanács elnöke „Középtávú városfejlesztési elképzelések" címmel tart előadást. Minden érdeklődőt szívesen látnak. Új magyar traktor n A Cyőn Magyar Vagon- es 'Gépgyárban az idén 305 darab 250 lóerős traktort gyártanak. A traktorok az amerikai Steiger céggel együttműködve készülnek. A traktor 9—10 ekéjével óránként átlagosan két hektárt szánt. (MTI Fotó: Fehérváry Ferenc.) GRAFIKAI KIÁLLÍTÁS A Bartók Béla Művelődési Központ grafikai köre rendezésében tegnap, szerdán délután kiállítás nyílt a művelődési központban. A Cza• kó János, Mráz János. Zelmann Katalin, Módis Eva, Csonka János és Szekeres Ferenc alkotásait bemutató tárlatot Nagy László, a városi tanács vb művelődésügyi osztályának főelőadója nyitotta meg. KIRABOLTA ROKONAIT Büntetlen előéletüként került a szegedi járásbíróság előtt a vádlottak padjára Kiss Károly 18 éves. Ásotthalom, Kinizsi utca 37: szám alatti lakos, akiről a büntetőeljárás i során megállapították, hogy fiatal kora elleneire alkoholista. Ittas állapotban közlekedett kerékpáron, s emiatt bekísérték a rendőrőrsre, de azt követően hazaengedték. Tartva cselekménye következményétől-, külföldre akart szökni. Élihez pénzre volt szüksége. Meglátogatta rokonait, akiket felszólított, kezélxm egy kukoricafosztóval, hogy adjanak neki pénzt. Ezt megtagadták, s ekkor Kiss Károly zsebkést rántott és azzal kényszeritette rokonait a pénz átadására. Egyik rokonát a késsel megszúrta. A szegedi járásbíróság összbüntetésül Kiss Károlyt jogerősen 1 év 6 hónap börtönre ítélte, és kötelezte kényszerelvonó kezelésre. Vizsgálat Filmcsillag orvosi vizsgálaton. — Doktor úr, le kell vetkőznöm? — Nem szükséges. Láttam magát a legutóbbi filmjében. FIZIKAI SZABADEGYETEM A fizikai szabadegyetem soron következő előadását dr. Köve6di Pál, tanszékvezető főiskolai tanár tartja A fény korpuszkuláris természete címmel ma, csütörtökön 18 órakor a JATE Kísérleti Fizikai Intézetének előadójában. Musza, a „Gyermekek öröme" nevű gyár játéküzemrészlegének dolgozója, kezében egy csomó limlommal benyitott a főtechnológus irodájába. — Mi újság? — kérdezte Atakisijev, a főtechnológus. — Semmi különös, csupán lenne egy újítási javaslatom. — Éspedig? — Egyszerű. Látott már a főtechnológus elvtárs vízhatlan kabátot? Olyat, ami egyszerre kabát is, esőköpeny is. Régebben nem gyártottak ilyet. — Igen — szólt Atakisijev. — Régen a kabát csak kabát volt, az esőköpeny csak esőköpeny. Ma viszont kétfunkciójú: kabát is, köpeny is, egy füst alatt. — Remek! Közeledünk a témához. Nos, ugyanez vonatkozik a bútorokra is. Mert manapság a bárszekrény ugye szekrényke és italtároló is egyszerre. No aztán a rekamié! Aggyá alakítható kerevet... — Igazad van — bólintott Atakisijev. — De mit akarsz tulajdonképpen? — Csak annyit: meddig porosodnak még gyermekjátékaink a pultokon? Mikor fogunk már végre valami újat, divatosat gyártani? — Mondasz valamit... De mi az elképzelésed? — Űjítási javaslatom mindössze annyi: kombinatív módszerek alapján gyártsunk modern játékokat. — Ide nézzen — mutatott Musza a kezében levő limlomokra: — ez itt egy elefánt törzse, a fej viszont kutyáé. A játékot nevezhetjük „Kutyelefánt"-nak. Ez viszont az oroszlán és ló kombinációja alapján jött létre: „Leócsida". Újítási módszerek Es Musza elkezdte kirakosgatni a felemás játékokat. Sorolta elnevezésüket: „Szarvasiá" — szarvas és szamár keveréke ... „Cocasicc" — macska és malac... „Gyíkmókus", „Mókusgyík" — mókus, gyíkfarkincával... — Nem is rossz — szólt lelkesen a főtechnológus. — És mit gondolsz, megveszik ezeket a torzszülötteket? _ A gyerekek nem viszolyognak ezektől a felemás figuráktól? — Meglehet, hogy először nem lesz sikere. Az ember minden eshetőségre számítson. Csakhogy! Ezeket a játékokat én a selejtből állítottam össze. Két rosszból kijön egy jó, és ezzel mar csináltunk valamit... valami újat ugye ... — Vedd úgy, hogy a javaslatodat elfogadtam. Egy pillanat! Mennyit kérsz az újításodért? — Már kiszámítottam: összesen négyszázhatvannyolc rubelt és hetvenkilenc kopejkát. Egy fillérrel se többet!... Musza zsebrevágta az előleget, és munkához látott. Macskák, medvék, elefántok, nyulak, lovak, kutyák, tigrisek törzsére más állatok feje került — és fordítva. Felismerhetetlen hibridállat-figurák „születtek". A kreációt piacra dobták, de senki sem vásárolta. A gyerekek, amint meglátták, ordítva menekültek. A kutyafejű elefántok, az elefántfejű kutyák — a kutyának se kellettek. A gyár minőségi és mennyiségi mutatója meredeken esett. Végül is Atakisijev kénytelen volt átadni főtechnológusi székét másnak. ... Az új főtechnológus módfelett törte a fejét: hogyan másszon ki ebből a slamasztikából? Egy reggelen beállított hozzá Musza. Kezében megszámlálhatatlan limlom. Vörös bajsza alatt mosolygott, megtörölte izzadt homlokát, majd így szólt: — Főtechnológus elvtárs, lenne egy remek javaslatom... — Hallgatom ... — A főtechnológus elvtárs is tudja: az utóbbi időben gyárunk olyan játéktermékeket gyárt, amitől elijednek a gyerekek. De hát ez természetes is. Azok a hibrid figurák, amit elődje engedélyeztetett — bagót sem érnek. Szerintem, ami oroszlán, az legyen oroszlán. Ha róka, akkor: róka. A gyermeknek csak az igazi utánzat, a természetes tetszhet. Az állat legyen olyan, mint az állatkertben. Ha a divat után megyünk, a második negyedévben sem kapunk prémiumot... — Igaza van — szólt az új főtechnológus. Vegye úgy, hogy a javaslatát elfogadom. Apropó! Mennyit kér érte? — Én már előre kiszámítottam — mondta Musza. — Pontosan négyszázhatvannyolc rubel hetvenkilenc kopejkát. Egy fillérrel sem többet!... Szalam Kadirzade FÖLDTANI ELŐADÁSOK A Magyarhoni Földtani Társulat alföldi területi szakosztályának rendezésében előadásokat hallhat minden érdeklődő szűkebb hazánk földtani viszonyairól, ma, csütörtökön délután 3 órakor, Szegeden, a Technika Házában. Többek között szó lesz a dél-alföldi szénhidrogén-kutatások 1974. évi ered. igényeiről is. Többfelé eső, hózápor Várható időjárás csütörtök estig: Felhőátvonulások, többfelé havazással, hózápor ral, esővel. Mérsékelt, időnként élénk, helyenként erős északnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 6—11 fok között. DZSESSZKONCERT A szegedi Ifjúsági Ház dasesszklubja ma, csütörtökön este 8 őrakor a Bartók Béla Művelődési Központban nagyszabású hangversenyt rendez. A műsor vendége a Benkó-dixiland. SZERDAI PIACI ARAK A csirke kilója 30, a tyúké 25, a tojás darabja 0,80—1— 1,10 forintba került. A burgonyát 3,50—4,50, a sárgarépát 3,50—4, a gyökeret 6—8, a vöröshagymát 4—5, a fejes káposztát 3—3,50, a kelkáposztát 6—7, a karalábét 3— 4 forintért adták. Egy fej saláta 1,50—2, egy csomó retek 1—3, zöldhagyma 1,50— 2, egy kiló fokhagyma 14— 17, paraj 5—6, sóska 15—18 forintba került. Az almát 4 —9, a diót 14—16, a száraz babot 15—17, a savanyú káposztát 7—8, a mák literjét 30 forintért kínálták. LÁZÁR GYÖRGY MOSZKVÁBAN Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökhelyettesének, az Országos Tervhivatal elnökének vezetésével szerdán küldöttség érkezett Moszkvába, a KGST tervezési együttműködési bizottság IX. ülésére. ÜLÉST TARTOTT A SZOT ELNÖKSÉGE A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége szerdán a szakszervezeti választások előkészítéséről tárgyalt, majd elfogadta a SZOT-díjak adományozásának általános alapelveiről szóló előterjesztést, illetve az idei kitüntetésekre vonatkozó személyi javaslatokat. AZ AMERIKAI NAGYKÖVET BÜCSÜLATOGATASA Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az Országgyűlés elnöke búcsúlátogatáson fogadta Richárd F. Pedensent, az Amerikai Egyesült Államok rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki szerdán végleg elutazott Budapestről. Szegedi retek, szentesi saláta A Szövetkezetek Csongrád megyei Értékesítő Központja a szeged-mihályteleki és a röszkei körzetben az első nagy tömegű tavaszi primőrből, pirosretekbői kerek számban 9 millió csomót vásárolt fel. Nagyon korán kezdődött az idény: a kertek többségében már február elején elvetették a magot. A jól indult szezonban a később közbejött néhány fagyos éjMély fájdalommal tudatjuk, hogy izoratett euesanya, nagymama éa déülkc, özv. NAC8AI .1ÖZSEFNÍ. Dániel Mária, életének 83. évében csendesen elhunyt. Temetése március 28-án 13 érakor lesz az OJszegedl temető ravatalozójából. A gyászoló család. T 10 018 Fájó szívvel tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, hogy szeretett férj, édesapa, após és nagyapa, SZtlCS JÓZSEF, eletének 67. évében rövid, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése március 27-én 15 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló család, Dankó Pista u. 25. T 10 017 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek, szomszédoknak, a szegedi ÜJ Elet Tsz tagságának, akik szeretőit halottunk, MAGVARI ILLEs temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat' enyGyászközlemények hítenl Igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a III. Belklinika orvosainak és ápolóinak odaadó munkájukért. A gyászoló család. T 10 005 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, Ismerősöknek, akik drága halottunk, ROVÓ FERENCNE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá kezelőorvosainak, akik élete megmentéséért fáradoztak. A gyászoló család. T 10 0C3 Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, id. PAGONYI (LÖFFLER) GYÖRGYNE temetesén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. T 10 007 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk. S CHEREI: JOZSEFNE Adám Piroska temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk a körzeti kezelőorvosnönck es az ápolóknak áldozatos munkájukért. A gyászoló Zbojám család. T 9993 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, testvér és sógor, ÁBRAHÁM PAL nyugdíjas, volt újszöregi lakos, életének 75. évében hoszszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 28-án 15 órakor lesz az Djszegedi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Mérei u. 18. T 10 020 Szöveg nélkül szaka a zsenge növényeket károsította és terméskiesést okozott a fólia-alagutakban. A felvásárló vállalat szakemberei azonban még így is biztosra veszik, hogy az idény utolsó szakaszában még további egymillió csomó primőrt forgalmaznak. Szentesről a mezőgazdasági nagyüzemek termálvízzel fűtött üvegházaiból naponta kezdődik a salátaszüret, jelenleg hat-hét vagon salátát, több mint százezer darabot szállítanak el. A szegedi és a szentesi vitamindús áruból rendszeresen exportálnak a Német Demokratikus Köztársaságba, a hazai piaci igények ellátása mellett. A Tisza—Maros szöglet a szabadföldi saláta fő termő vidéke. Kübekháza, Tiszasziget, Űjszerrtiván és Deszk községekben a napokban szemlét tartottak a kereskedelmi szakemberek. A felmérések szerint a talajmenti fagyok hátráltatták ennek a primőrnek a fejlődését Í6, késleltetve megjelenését a piacokon. Amennyiben a hideget az évszaknak megfelelő hőmérséklet váltja fel, úgy április huszadika körül kezdődik a salátaszüret. Tűz a 10. emeleten Tfegnap, szerdán délután fél öt körül riasztották a szegedi tűzoltókat: lakástűz volt Tarján 330-as épülete 10. emeletén, az egyik lakásban. A tűzoltók nagy erővel vonultak ki. Kiderült, hogy G. Z. 10 éves gyermek, aki őrizetlenül tartózkodott a lakásban, száraz kenyeret akart meggyújtani. A lángra lobbant kenyérdarabot ijedtében a beépített szekrénybe dobta, ahol meggyulladtak az ott elhelyezett papír- és ruhaneműek. mire a gyermek kiszaladt az utcára. Az ablakokon és az ajtón kitóduló sűrű füstre felfigyeltek a szomszédok, behatoltak a / lakásba és oltani kezdték a tüzet, miközben értesítették a tűzoltókat, akik azután gyorsan lokalizálták a veszedelmes tüzet. A kár jelentős. NÖVENDÉKHANGVERSENY A Liszt Ferenc Zeneiskola növendékeinek kamarazene és zenekari hangversenyét holnap, pénteken este fél 6 órakor rendezik meg az intézet Tábor utcai nagytermében. A kamarazenei művek mellett a vonószenekar többek között Bach, Vivaldi, Csajkovszkij műveket ad elő, vezényel Stanics Béla. DÉLMAGYARORSZÁG , A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISIVAN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. — Telefon: 13-535. 13-003. - Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLÖ. — A lapot nyomja: Szegedi Nvomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 38. — Előfizetési dtj egy hónapra 20 forint, — index: 33 053, 1 » 8