Délmagyarország, 1975. március (65. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-23 / 70. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÖLJETEK! Rltlto tr,^ '.U* .A, - • ^ 65. évfolyam 70. szám 1975. március 23.( vasárnap Ára: 1 forint f&j, A MAGYAR S Z O C f A L Jj.T A^MUNKÁSP ÁR Tf LAPJA ^^ fül ••• KONGRESSZUS * • m * IS MÍI SZIIS3 Szombaton reggel 9 órakor az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában — a korábban jóváhagyott ügyrendnek megfelelően — zárt ülésen folytatta tanácskozását a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa. A zárt ülésen a küldöttek meghallgatták a Fellebbviteli Bizottság jelentését, amelyet Varga Gyula, a bizottság elnöke terjesztett elő, majd titkos sza- ázással megválasztották a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságát és központi Ellenőrző Bizottságát. Ezt követően a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság megtartotta első ülését, ahol mindkét testület megválasztotta tisztségviselőit. A Központi Bizottság megválasztotta a Politikai Bizottság tagjait és a KB titkárait, a KB mellett működő munkabizottságokat és munkaközösségeket, kinevezte a Központi Bizottság osztályvezetőit, a Központi Bizottság mellett működő intézmények vezetőit, a Központi Bizottság lapjainak felelős vezetőit A zárt ülés után a kongresszus ismét plenáris ülést tartott és Kádár János elnökletével folytatta munkáját Biszku Béla, a jelölő bizottság elnöke ismertette a kongresszus zárt ülésének, illetve a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság ülésének határozatait. A küldöttek, helyükről felállva, hosszan tartó, nagy tapssal fogadták, amikor Biszku Béla bejelentette: a Központi Bizottság ismét Kádár Jánost választotta első titkárának. A Központi Bizottság vezető szerveinek megválasztására és az apparátus vezetőinek kinevezésére vonatkozó döntések ismertetése után Kádár János mondott zárszót. Az MSZMP XI. kongreszszusa az Internacionálé eléneklésével fejeződött be. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a XI. pártkongresszus befejezése alkalmából a kongresszuson részt vett külföldi pártküldöttségek tiszteletére szombaton délután fogadást <". lott a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának nyári helyiségében. A fogadáson részt vettek az MSZMP újonnan megválasztott Központi Bizottságának ti'gjai, a Központi Ellenőrző E xottság tagjai. Ott voltak a kommunista és munkáspártok hazánkban tartózkodó küldöttségei. A meleg, baráti hangulatú fogadáson Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára pohárköszöntőt mondott Kádár János elvtárs IP vitazáró beszéde Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársnők, Elvtársak! A Központi Bizottság beszámolója és a Központi Ellenőrző Bizottság jelentése fölötti négynapos, együttes vitában 57 kongresszusi küldött szólalt fel. Kivétel nélkül mindegyikük egyetértett a beszámolókkal, és támogatta a Központi Bizottság által benyújtott kongresszusi javaslatokat. Ezért a vitában felszólalt elvtársaknak köszönetet mondok. Ebben az állásfoglalásban ls kifejeződik: egyik legfőbb erőforrásunk pártunk teljes eszmelpolitikai egysége. Magas színvonalú vita A vita kritikus és önkritikus volt. Azzal jellemezhetnénk, hogy megfelelően értékelte az eredményeket, s szólt a hiányosságokról is. Nagy hangsúlyt kaptak a megoldandó feladatok, a megoldások módjai, a tennivalók. A tanácskozást forradalmi szellemű elvhűség és tettrekészség jellemezte. Volt a vitának egy sajátos vonása is, amely valószínűleg minden részvevőre hatást gyakorolt: ezen a kongresszuson egy új, felnövekvő kommunista nemzedék mutatkozott be. Hozzáteszem: szépen mutatkozott be. Erről tanúskodik az örvendetesen sok fiatal felszólaló, közöttük az a Bács megyei fiatal KISZista elvtársnő, aki a vita első napján kért szót, majd a szolnoki színház fiatal igazgatója, aztán a vita mai napján meghallgatott székesfehérvári építömunkás — és még hosszan sorolhatnám a példákat. Erőnk egyik forrása, hogy pártunkban összeforrottan él, és együtt küzd a kommunista forradalmárok három nemzedéke. Mély benyomást tett rám Benedikt elvtársnak, pártunk egyik alapító tagjának felszólalása. Ö egy másik stílust, a régi forradalmárok kritikus, konkrét, elvi, nyílt stílusát képviselte: megmond, ta, mivel ért egyet, minek örült; kifogásolta, amit nem vettek figyelembe, és általános értékelést is adott, ötvenhét év harca után is úgy állt ide, elénk, mint amikor elkezdte küzdelmét a munkásosztály ügyéért. Ma is sok szó esett róla, hogy tanuljunk egymástól. Azt tudnám ajánlani, hogy tanuljuk meg a régi forradalmárok nemzedékétől ezt az ifjúi lelkesedést és tüzet! (Hosszan tartó taps.) A vita részvevőinek felszólalásuk közben biztos támaszuk volt, hogy érezhették a kongresszus helyeslését és egyetértését, és azt, hogy kongresszusunk munkáját nagy figyelemmel követte, és cselekvően támogatta a magyar munkásosztály, a szocializmust építő magyar nép. Jóval több, mint ezer üdvözlő távirat, üzenet, levél érkezett a kongresszushoz, sőt az egyes felszólalókhoz Is: gratuláltak, és egyetértésüket fejezték ki azok, akik küldötté választották őket. Rendkívül fontos: ezek az üzenetek arról is szóltak, hogy dolgozó népünk most, a kongresszus napjaiban is új vállalásokkal és tettekkel támogatja a párt politikájának megvalósítását. A hatalom: szolgálat A kongresszus méltó betetőzése volt a több mint 750 ezer magyar kommunista magas színvonalú tanácskozásának, amely a kongresszust előkészítő, múlt év végi pártcsoport-értekezleteken kezdődött, a taggyűléseken, a pártbizottságok értekezletein, majd a budapesti és a megyei pártértekezleteken folytatódott Ezért a zárszóban legszívesebben csak annyit mondtam volna: elvtársak, már nincs mit megbeszélni, énekeljük el az Interaacionálét (Derültség, taps.) Többen azonban azt mondták, hogy ez talán mégsem lenne helyes. (Derültség.) Azt hiszem, nem vállalkizhatom. s együtt sem vállalkozhatnánk arra, hogy a vitában felvetődött sok fontos témával részletesen foglalkozzunk, hiszen akkor elölről kezdhetnénk a kongresszust. Engedjék meg, hogy most, a vita befejezés sekor kiemeljek néhány fontos dolgot. Az ötnapos tanácskozáson a párt tevékenységének szinte minden területe szóba került. Ügy vélem, az első, amit a kongresszus megfelelő formában, okmányszerűen is rögzít majd, hogy népünk nagy építőmunkájának és harcának eredményeként szocialista hazánk, a Magyar Népköztársaság gazdaságilag és kulturálisan fejlett ország, amely biztos és mind jobb megélhetést nyújt a dolgozó embernek. Ez népünk legnagyobb történelmi vívmánya. A kongresszus joggal állapíthatja meg, hogy a Magyar Népköztársaságban érvényesül a munkásosztály hatalma, amely az egész nép érdekeit fejezi ki. Ehhez hozzá szeretném tenni, hogy a munkásosztály hatalmát szó szerint kell értenünk. Ez a hatalom, amely Magyarországon egész népünk életét irányítja, a munkásosztály hatalma! Nem egyes emberek, nem is egyes munkások, hanem az osztály hatalma. Természetesen a hatalom érvényesítéséhez, mindennapi gyakorlásához hatalmi posztok is kellenek. Nálunk e posztok jelentős részét munkások töltik be, de a hatalom nem személy szerint az övék, hanem a munkásosztályé. Ok csak megbízást kaptak arra, hogy a munkásosztály hatalmát biztosítsák, védjék, és érvénye*, sítsék. Ez nem személyes hatalmuk, hanem szolgálat! A nők és a fiatalok A felszólalásokban nagyon érzékletesen kifejeződött az a nagyszerű folyamat, hogy a társadalmunk alapját alkotó szövetséges osztályok a politikai szemléletben, világnézetükben, a munkában közeledtek egymáshoz. Tovább fejlődött a történelmi feladataihoz felnőtt munkásosztály. Szövetségese, a szocializmus útjára lépett magyar parasztság eszmeileg-politikailag közeledett a munkásosztályhoz. A szocializmussal azonosult értelmiség az utóbbi években szemléletében, gondolkodásában, politikai magatartásában szintén jelentős mértékben közeledett a munkásosztályhoz. A legfontosabb társadalmi kérdések közül két olyan témát kívánok megemlíteni, amelyek jelentőségüknek megfelelő teret kaptak a kongresszus vitájában. Az egyik: a nők helyzete társadalmunkban. Még itt, a kongresszusi teremben is érzékelhető volt, hogy a nők társadalmi, helyzete az utóbbi években jelentékenyen javult. A pártnak mindent meg kell tennie, hogy helyzetük tovább javuljon. Ennek alapvető feltétele, hogy további intézkedésekkel fejlesszük az anya-, gyermek- és családvédelmet, könnyítsük tovább a háztartási munka terhét, a jövőben is nagy figyelmet kell fordítani a nők szakképzésére és az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének hiánytalan érvényesülésére. További fontos feladatunk, hogy biztosítsuk: több nő kerüljön a vezető tisztségekbe a pártban, a tömegszervezetekben, az állami, a gazdasági, a kulturális posztokra, és minden olyan területen, ahol ez lehetséges és megvalósítható. Azért merem ilyen határozottan mondani, hogy több nőt a vezető tisztségekbe, mert, sajnos, itt egyelőre nem kell tartanunk a „túlteljesítéstől". Igaz, nem kevés, amit az utóbbi négy esztendőben a nők helyzetének megjavításáért tettünk, de ezt a munkát erőteljesen és céltudatosan folytatnunk kell. Nem szabad megelégednünk az eddigi eredményekkel. Jómagam ahhoz a felszólalóhoz csatlakozom, aki azt mondta: nem azért beszél a nőkérdésről, mert az ENSZ határozatot hozott a nők évéről, hanem azért, mert ez társadalmunk — és hozzáteszem: szocialista forradalmunk — egyik alapkérdése. Régi marxista tétel: egy társadalom haladó jellegét megbízhatóan le lehet mérni azon, hogy milyen ott a nők helyzete. Minthogy a szocialista társadalom a leghaladóbb társadalom, ennek a nők társadalmi helyzetében is megfelelően meg kell mutatkoznia. Szólni kívánok a szocialista ifjúság kérdéséről is. Mély meggyőződésem — és ezt a kongresszuson elhangzott vélemények alapján is állíthatjuk —, hogy a legutóbbi négy-négy és fél esztendőben javult az ifjúság körében végzett munka. Nemcsak azért, mert megszületett az ifjúsági törvény, amelyre szükség volt, s amely számos konkrét rendelkezést ír elő, hanem azért is, mert előbbre jutottunk az ifjúság reális megítélésében. Szeretnék itt ahhoz, a vitában megfogalmazott gondolathoz kapcsolódni, hogy az ifjúság kérdéseivel nem absztrakt módon, hanem osztálymegközelítés alapján, marxista módon kell foglalkozni. Ha nem így szemléljük az ifjúság kérdését, sehova sem jutunk. Akik ilyen kérdésekkel foglalkoznak, a rómaiaktól, a görögöktől fennmaradt több mint kétezer éves írásokból tudják: rendszerint idősebb emberek körülbelül úgy nyilatkoztak az ifjúságról, hogy „korcsosul, élvhajhász, nem tiszteli az öregeket..." A szöveg — úgy látszik — azóta sem sokat változott. (Derültség.) A nemzedékek között a viseletet, az öltözködést, a frizurát és egyebeket illetően természetesen mindig lesznek viták,' ellentétek, s lehet, hogy a nyolcvan-valahány éves ember szemében a 19 éves fiatal élvhajhász... (Derültség.) Nekünk azonban az ifjúságot aszerint kell megítélnünk: hogyan teljesíti alapvető kötelességeit, hogyan tanul és dolgozik, hogyan foglal állást a társadalmi kérdésekben, milyen a magatartása. Gyakran látni olyasmit a fiataloknál, ami ilyen vagy olyan szempontból nem nagyon tetszik az embernek. Ha azonban valaki felmérné, hogy a kongresszusi és a felszabadulási munkaversenyben született vállalásokból és eredményekből az ifjú korosztályhoz számítók mennyit teljesítettek, azt hiszem, meglepődne, hogy milyen nagy ez a rész! Ez a döntő az ifjúság megítélésében. Nem arról van szó, hogy a hibák láttán hunyjuk be a szemünket. A pártnak, a tár(Folytatás a 2. oldalon.J