Délmagyarország, 1975. január (65. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-01 / 1. szám

SZERDA, 1975. JANUÁR t 7 Kopasz Márta grafikája Harminc éve írták... A sorsfordító 1945-ös év küszöbén, 1944. december 3l)-án az Esti Üjság Üjévi köszöntő címen közölt verset: ,,Boldog újév hajnalán, bús magyarnak ajtaján^ Be szabad-e kopogtatni? Boldog újév hajnalán növekszik a zaj talán? Az se baj, mert itt az óra: győzedelmes virradóraP Ugyanezen a napon a lap fő címben idézte a német hivatalos nadijelentést: „Budapest védői a város magvát tartották a szovjet heves támadásával szemben." A Függetlenség 1944. december 30-i számában budapesti ripor­tot közölt: „Kettőzött erővel folyik a szociális megsegítés az ost­romlott fővárosban." A riport alcímei: Imádkozó tömegek temp­lomokban; — A szorongás óráiban egymásra talál a pesti polgár. E lapszámban jelent meg a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom karhatalmi parancsnokának felhívása: „Tisztviselők, munkások, pékek, közvetítő kereskedők, nagyke­reskedők, újságárusok, lapkihordók, előfizetés-kézbesítők! Minden­ki foglalja el munkahelyét! Ha valaki ezt elmulasztja, a személyes felelősségre vonás alól nem mentesül!" Az Üj Dunántúl december 28-án közölt hadijelentése szerint a szovjet csapatok elfoglalták Esztergomot, teljesen körülzárták Bu­dapestet, Budafok, Budaörs, Üröm felszabadult. Pécsett a Park mozi a Dr. Jörn, az asszonyok orvosa című filmet játszotta, az Apollóban a Tovaris P. volt műsoron karácsony­kpr és újévkor, a Pécsi Nemzeti Színház Erdélyi Mihály Sárgarigó­j iészek-jét adta. December 30-án jelentette a lap, hogy a budapestieknek dél­után 5 órán túl tilos az utcán járniok. A büntetőosztagok parancsot kaptak arra, hogy a gyanús személyeket a helyszínen lőjék agyon. Űj Dunántúl, január 2-án így írt: „Budapest gyárainak munkássága harcban áll a gyárromboló hitleristákkal." Január 2-án ezt jelentette: ..Moszkvába érkezett a magyar fegyverszüneti bizottság, ame­lyet Vörös János vezérezredes, honvédelmi miniszter vezet." A címlapján nyilaskerfeszttel megjelenő Pápai Üjság 1945. január 3-án közölte: „Beregfi honvédelmi miniszter elrendelte, hogy a honvédség az eddig előírt tisztelgés helyett a hungarista köszöntéssel (kar­lendítés — a szerk.) teljesítse a tiszteletadást, és a szóbeli köszön­tés a ,Kitartás' szóval történjék." Más helyütt a nyilas lap idézte Göbbels doktornak a „Das Reichben" megjelent cikkét: „a győze­lem egy napon eljön, mint egy természeti jelenség". Csorna Béla K edves Kosztyaí Zavarban vagyok. Sehogy sem tudok időt szakítani a személyes találkozásra. Ezért írok levelet. A mama említette, hogy a főnök általad kérdezteti annak az okát, amiért nem járok be dolgozni. Elhatároztam, hogy neked min­dent elmondok. Június végén eljött hozzánk a nagynénikénk, Valja mami, és megkért engem, hogy tegyek az Édesipari Főiskolára felvételi vizsgát a másodunoka testvérem, Vovocska helyett. Emlékszel, amikor megvédtem a disszertá­ciómat, akkor odajött hozzánk egy fiatalember, hippiöltözék­ben? Hát ő ez a Vovocska. Egy évvel fiatalabb tőlem. Gyerekko­runkban sülve-főve együtt vol­tunk, de aztárj a sors szétszórt bennünket, öt a jazz-zene von­zotta, én meg atomfizikus let­tem. Az ismerőseink közül valaki az én fényképemet küldte meg a Vovocskáé helyett a főiskolai je­lentkezési lappal. így aztán én mentem el a felvételi vizsgára. A felvételi sikerült, mármint az ál­talam adott felvételi, és Vovocs­kát — azaz engem — felvettek a főiskolára. Szeptember elején ismét meg­jelent nálam Válja nagynéni, és a lábaim előtt térdre borult. Na­gyon megijedtem. Es mint ké­sőbb kiderült, nem is ok nélkül. Az a személy, aki az én fényké­pemet csemoészte a Vovocskáé helyére, lebukott, és most nincs, aki visszacserélje. Válja nagyné­ni azt mondja, hogy az adott szi­tuációból csak egyetlen kiút van: Nekem kell tanulnom Vovocska helyett. — De Válja néni — próbáltam tiltakozni —, ezt én, a matemati­ka, fizika tudományok doktora, nem tehetem. Én nem tanulha­A zseni drámája tok egy cukrásztechnikus helyett! — Hát jó, kedveském —mond­ta sírva —, de azért azt is fi­gyelembe vehetnéd, hogy te még csak mindössze huszonöt éves vagy, ráadásul zseni, mit neked megszerezni még egy mestersé­get is adó diplomát. A kedvéért, hogy felszárítsam a nagynéniké könnyeit, elkezdtem tanulmányaimat az Édességipari Főiskolán! Először arra gondoltam, hogy járok én dolgozni is néha, néha pedig az előadásokat látogatom. Később azonban bebizonyosodott, hogy ez nem is olyan egyszerű. A tanulmányi osztály ugyanis igen szigorúan ellenőrzi az elő­adásokon való részvételt. Emlékszel, legutóbb a kalifor­niai egyetemről járt nálam egy fizikus, hogy megbeszéljünk egy kutatási témát. Akkor is észre­vették, hogy hiányoztam az elő­adásról, illetve, hogy Vovocska nem volt ott a névsorolvasásnál. A tanulmányi osztály ezért arra a hónapra megvonta az ösztön­díjat, ami a Vovocska zsebét na_ gyon kellemetlenül érintette. Vál­ja néni ezért nyomatékosan fel­hívta a figyelmemet, hogy csak nagyon nyomós ok miatt marad­hatok távol az előadásokról. így aztán éi-thető, hogy dolgozni a munkahelyemre végképpen nemi mehetek. Mint az időjárás... A zt mondta a szerkesztő, hogy írhatnék egy olyan habkönnyű micsodát, szó­val afféle szilveszteri visszate­kintést a hátunk mögött hagyott esztendőről. Nem álltam kötélnek az első szóra, mert mit tudom én, hátha valakinek nem tetszik, hogy visszatekintek, ráadásul habkönnyű, micsoda keretében. Ha már visszanéz az ember, ak­kor ügyeljen arra, hogy közben előre is tekintsen, bár ennek az ajánlott módszernek a techniká­jával még nem vagyok egészen tisztában, félő, hogy esetleg kite­kerik a nyakam. Mindenesetre próbáljuk meg. A legcélszerűbb volna talán ar­ról elmélkedni, hogy milyen volt az időjárás. Igen, ez jó lesz, mert az időjárás ezúttal csakugyan olyan szeszélyes volt, mint az időjárás. Emlékszem, az év ele­jén papíron télnek kellett volna lennie, ám a valóságban szo­katlan enyheség uralkodott. Mondták is az öregek, hogy ez nem jól van így, őic inkább azt szeretik, ha télen csikorog a hi­deg, mert különben meglesz en­nek a böjtje. Magánszámításaim szerint ekkoriban az idősebbek közül 960 ezren jelentették ld, hogy nem eszi meg a kutya a telet. Ez csak látszólag nagy szám, voltaképpen lehetett volna nagyobb is, hiszen ma már a lakosság tizenhat százaléka, egy­millió hatszázezer nyugdíjas korú, így mondhatták volna többen is, hogy nem eszi meg a kutya a telet. Ugyanis tényleg nem ette meg. Pedig újabban rengeteg a kutya és minőségük is örvendetesen ja­vul. Hol vannak már azok az idők, amikor mindenféle korcs kutyának számított. A fejlődós vonala töretlen: kezdetben az igényesebbek is megelégedtek ke­resztezett kuvaszokkal, aztán jött a német juhászok divatja, majd a foxterriereké, az airdeleké, s végül, amikor a boxerek már-már kiszorították a többi ebet, megje­lentek az afgán agarak, jöttek, látták őket és aki győzte forint­tal, az máris büszkén sétáltathat­ta a hosszú sz^rű elegáns kutyát, pukkadjon, akinek csak vacak vizslára futotta a pénzéből. A nyár különben március vé­gére esett, kiderült az ég, majd A tanulással meg egyenest nincs problémán. A tortát is sze­retem kavarni, a kuktasapka is jól áll. Meg aztán, amikor an­nak idején én tanultam — már­mint valóban magam helyett —. mindössze tizenéves voltam. Ak­kor hoztam össze a kandidátusi disszertációmat is, ezért igazi diákéletem nem is lehetett. Most minden másképpen van. Beleve­tettem magam a diákéletbe. Elő­adások után moziba járunk. Teg­nap meg egyenest azt kérdezte a csoportvezető, hogy udvarolok-e komolyan valamiféle kislány­nak? Ez nálunk ugyanis majd­nem tilos. Ezért felhívta a fi­gyelmemet, hogy számoljam fel ilyen irányú kapcsolataimat. Meg azt is mondta, hogy most még neki se udvaroljak, mert holnap fizikából zárthelyi dolgozatot írunk, és a tanár- szerint nem a legerősebb oldalam a fizika. Most már látod a helyzete­met. A főnöknek pedig mondd meg, hogy még egy kicsit bírja ld nélkülem. Ha befejeztem az első félévet, akkor átiratkozom — mármint Vovocska — levelező tagozatra, és akkor nem lesz akadálya annak sem, hogy dol­gozni menjek. Barátod: Pávlik. M. BEROLAJKO— % GR. ARKADJEV <az is, hogy ez volt a tavasz tizen­hét pillanata. Ragyogóan sütött a nap, zöldbe borultak a fák, min­denki alig várta, hogy megjelen­jen a Stirlitz, ám csak ritkán szó­lalt meg, inkább hallgatott. És az üdülők hiába lesték a hosszú, forró nyarat, mert az idén sehol sem volt. Ezt onnan tudom, hogy a feleségemre megint rájött az utazási láz (érdekes, mindig éo_ pen háromévenként jut az eszébe, hogy kellene már látni egy kis nyugati világot), és összeku­porgatott pénzünkért olasz nap­fényt kívánt vásárolni. Monda­nom se kell, hogy nem kapott, pedig ott viszont mi voltunk a külföldiek. Hazafelé végig sza­kadt az eső, és akkor még azt hittük, hogy majd eláll. Ősszel aztán megkezdődött a tanulás. Egyebek közt megtanul­tuk, hogy esőből is megárt a sok, és a mezőgazdaságban átmeneti­leg szünetelt az öntözéses gazdál­kodás propagandája. Ismét diva­tos lett a gumicsizma, mint prak­tikus viselet, és a városi lakos­ság, valamint a diákság köré­ben új erőre kapott a méltatla­nul elfelejtett falujárás, amelyet, sikerült összekötni a Csináld ma­gad, ha enni akarsz — mozga­lommal. A nemzetközi enyhülés következményeként katonáink békésebb foglalkozás után néz­tek, legtöbben cukorrépaszedés­sel ütötték el az időt a hosszú és unalmas őszi napokon. Annál is inkább, mert a leg­frissebb előrejelzés szerint az új esztendőben szintén lesz időjárás. A. J. A partfürdőnek aszályt tfcki/az—v:!' ktanácsnak épitkeiát •nrc ^TCDr A? olvasóknak ÍU 1

Next

/
Thumbnails
Contents