Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-12 / 264. szám

KEDD, ím NOVEMBER 12, 3 Iranywonotok Lakások és munkások Jó rakodási eredmény vasárnap A csapadékmentes napok, mést a szolnoki, a mezőhe- tot indítottak. Ezek a szeés az azzal együttjáró gyor- gyesi és a sarkadi gyárakba, relvények — mint ismeretes Eabb ütemű mezőgazdasági Egyedül a szolnoki feldől- — hamarabb jutnak célhoz, munka érezteti hatását a gozó üzembe négy irányvo- A megnövekedett feladatokMÁV szegedi Igazgatóságán nat indult. A vasárnapi te- ra jellemző, hogy 2 ezer 900 nak áruforgalmában is. Va- herszállítás listáján szerepelt tonnával több exportárut sárnap az Igazgatóság öt még vöröshagyma, zöldség, szállítottak ennek az évnek megyére kiterjedő munka- konzerv, építőanyag és hib- az első tíz hónapjában, mint körzetében mintegy 1 ezer ridkukorica-vetőmag. Ez tavaly hasonló időszakban. 600 megrakott vagont fogad- utóbbiból jelentős mennyisé- összességében pedig az őszi tak. ürítettek ki. illetve hat- get exportáltak, mindet fe- forgalom máris kerek számszáz kocsit hasznosan terhel- dett kocsikban. ban négyszázezer tonnával ve bocsátottak útjára. Dél- A vasút dolgozói nagy erő- haladta meg az 1973-as eszAlföld nagy „fuvarozója" feszítést tesznek annak érde_ tendő időarányos forgalmát, kapacitásának zömét ez al- kében, hogy minél előbb jus_ Az eredmény jól tükrözi a kalommal is a cukorrépa son e'i rendeltetési helyére vasutasok helytállását, és kötötte le. Háromszáztíz va_ . . . , az Igazgatóság együttműkögon vitte a téeszekben. ál- az aru; Amig ,taval} 'lovem dését a vállalatokkal, az lami gazdaságokban most ber '"'g hétszáz, az iden ki- ipari és mezőgazdasági üzeteljes erővel betakarított ter- lencszázharminc irányvona- mekkeL 14 pihenés évei következnek — A nyáron annyit csavarogtam, amennyit azelőtt három év alatt se. Voltam Budapesten, Dubrovnikban, Balatonfüreden, mindenütt töltöttem néhány napot, hetet. Szeretek gyalogolni, öthat kilométert is megyek naponta. Meg kerékpározni. Mindig a szabadban, a jó levegőn. Élvezet lélegezni. Higgye el, az olyan embernek, aki negyven évet dolgozott zajos, poros munkahelyen, ez a legszebb, legjobb pihenés. Oláh Károly „elsőéves" nyugdíjas. A Kenderfonó és Szövőipari Vállalattól búcsúzott a nyár elején. Kedves ajándékokat, virágot kapott a munkatársaitól, a szakszervezettől, s meleg baráti szavakat. Most ismerkedik a nyugdíj örömeivek szokatlan ságával, de föltalálja magá' az új helyzetben is. Nem parancsol a vekker, akkor kel akkor fekszik, amikor akar A haja nem fehér, csak a sok apró ránc kel táncra az arcán, ha mosolyog. Az asztalon megkezdett keresztrejvény, sok-sok újság, folyóirat. A szobában könyvek, Goldbergerben kuporgatott fillérjei árán textilipari iskolát végzett, de ott nem volt semmi jövője, ezért jelentkezett a vezérigazgatóságnál, hogy Szegedre jönne, Megfelelt. kiválasztották, jött. Mindenki tudta, hogy azokban az időkben nem lehetett csak úgy „bepotytyanni" egy gyárba, „kombináltak" tehát, hogy rokona az igazgatónak. Annyira távol volt pedig tőle, mint Makó Jeruzsálemhez. Nem is érzett semmi közösséget az igazgatófélékkel, annál inkább a munkásokkal. Édesapja vöröskatonaként esett el tizenkilencben, rövidesen édesanyját is elvesztette, árvaház adott neki nagyon sovány kenyeret. — A felszabadulás után lettem csak, ami lettem. Megnőtt a felelősség is, teljesíteni kellett a tervet. Volt, amikor sokat küszködtünk érte, munkatársaim a megmondhatói. Sokat könnyítettek rajtunk, amikor úgy rendelkeztek, hogy az éjszakás hét szombaton fejeződik be, nem vasárnap reggel. Én is kifújhattam magam hétfőig, az asszonyok meg ott a rádió is, mind-mind élet, ahogy kellett volna. többet tör6dhettek a csaIád_ Kozbeszolt a háború, a hadifogság ember sorsában ebből a korosztályból. — Amikor a felszabadulás után visszajöttem a Károly bácsi kedvenc időtöltésének kellékei. Más ez az élet, mint a gyárban. Oláh Károly nem rendkívüli ember, csak egy nyugdíjas a sok közül. A munka ovárba mert tiiriia a ... . eyarDa mert ™aJa, a szokatlanságával. Az olyan utolso eveiben literszamra bombázások miatt kitelepíitta a kávét, mint más. Vé- tették a szövődét, Budapestkony kis termetét kissé meg- re mentem —, nagyon fájt hajlította a három műszak- a szívem. Először is azért, ban töltött huszonöt év, a mert sok gép elsüllyedt a törődés a „partival" a szövő- Tiszában, rengeteg munka ta magát, jelentkezett a gyárban, mégis szívesenme- gyümölcse megsemmisült. Szakszervezetek Megyei Tasél a gyárról. Nem, nem akar Mégis feltámadtunk, csinál- • élni a nyugdíjas lehetőségé- tuk úgy, ahogy tudtuk, ahogy náCSánál" tórsadalmi munká' . jukkái, elvégezték a háztar. ™ riT-™? tási tennivalóikat, és még pihenésre is maradt idő. Nagyon jól van ez így. Oláh Károly most ismerkedik a nyugdíj örömeivel, embernek, akit életében mindig a közösség foglalkoztatott, nehéz az egyedüllét. Az új helyzetben már is föltalál. •el, visszajárni a gyárba, kellett. A másik, egyéni fájdolgozni néhány hónapot, dalmam az volt, hogy naéletét teljesen a pihenésnek gyon görbén néztek rám a szánta. Csak szívesen emle- gyárban, nem tudtam, miért, geti a régebbi időket. Lapoz- Az ok csak tíz évvel ké_ gátjuk a munkakönyvét, ami s6bb derült kj_ Zsigmond Ró_ most már a ruhásszekrény- zsa jött rá, az akkori szeben lapul, otthon. Harminc- mélyzeti vezető, az iratokhárom év a magyar kender- ból, a személyi anyagból, iparban. Szövőmunkásként Az a hír kelt szárnyra, hogy kezdte a Goldbergerben, Bu- Oláh Károly a régi igazgató dapesten, művezetőként tet- rokona. Zsigmond Rózsa sete le a köpenyt az újszegedi gítségével tisztázódott minszövőgyárban. A munka- den. Szó sem volt rokonság, könyv őrzi híven a Szegeden ról. dehogy. A régi igazgavégzett munka tükörképét, tóhoz csak annyi köze volt, jutalmak, kiváló dolgozó ki- hogy ő „fogadta fel" Budatüntetések, majd egybejegy- pesten, a vezérigazgatónál zés 1973-ból a Könnyűipar rendezett vizsgáztatáskor, Kiváló Dolgo:.ója. Az arany- szakmai --tudását jónak találgyűrű nem lett meg a búcsú- va. Akkor 1935-öt írtak, zásra. A munkával töltött Nem volt könnyű bejutni a több mint negyven év alatt szegedi gyárba, ahogy másnéhányszor nem úgy fordult hová se; Oláh Károly a ban segít a többi nyugdíjas ügyes-bajos dolgait eligazítani. Bálint Ibolya S

zokták úgy is mondani, hogy munkáslakások, amelyekről az utóbbi esztendőkben, dicséretes módon, oly sok szó esik. A megjelölés néha felvillantja a régi világ munkáslakásait, a gyárak melletti kolóniákat, esetleg az uradalmak cselédlakásait. Szegeden ugyan kevés munkáslakás volt a fölszabadulás előtt, hiszen alig egy-két vállalat építetett dolgozóinak a feje fölé födelet — a gyufagyár, az újszegedi lenszövő és az angol —magyar jutaipar. Napjainkban nem munkáslakásokat építünk, hanem a munkásoknak építünk lakásokat. A régiek, a korszerűtlenek helyett is, újakat, egészségeseket. De mikor lesz már elegendő? — kérdik ezren és ezren, elsősorban azok, akiknek nincs semmilyen lakásuk, se nedves, se poros. Nehéz erre pontos választ adni. Hogy önálló lakása bizonyos idő után mindenkinek lesz, az elérhető közelségbe került nálunk, a szocializmust építő Magyarországon, Bármennyire is zsörtölődünk, s-kígyótbékát kiáltunk az építőmunkásokra, a tanácsra, ezerszámra épülnek az új lakások Szegeden is. Még sincs elegendő — mondogatják a szegediek, de ugyanígy hangzik a megjegyzés más magyar városban, s mindenütt a világon. Feljegyeztem néhány számadatot: Csongrád megyében a negyedik ötéves tervidőszakban körülbelül 18—20 ezer lakás megépítésére van lehetőség. Eddig minden évben négyezernél több új otthon készült el. Szegeden például tavalyelőtt 2114, tavaly 1826, az idén pedig előreláthatóan közel kétezer lakást adnak át. A lakáskérdés megoldásánál egyre nagyobb szerepet játszanak az iparvállalatok, gyárak és intézmények is, azzal, hogy vállalati kasszából finanszíroznak lakásépítkezéseket, vagy önmaguk erejéből építenek fel lakóházakat dolgozóik számára. A párt és a kormány határozatai, intézkedései megteremtették a lehetőségét annak, hogy a vállalati lakásépítési alapok képzésében és felhasználásában kifejezésre jussanak, megvalósuljanak szociálpolitikai elveink, hogy nagyobb arányban kapjanak lakást és lakásépítési támogatást a munkáscsaládok, a több gyermeket nevelők és a fiatal házasok. A szegedi és a környékbeli városok üzemeiben kedvezőek a tapasztalatok, eredményesek az első lépések. A megyében 150 vállalatnál képeztek lakásépítési alapot az elmúlt évben, s ez azért is örvendetes, mert 1968-ban mindössze 6 vállalatnál gondoltak erre. Tavaly 34 millió forintot használtak fel a vállalatoknál lakásépítkezésekre, illetve támogatásra. Az újságok is megírták, hogy a szegedi Tarjánban, majd az újszegedi városrészben adtak át munkásoknak lakóházakat. Hódmezővásárhelyen is volt hasonló lakásátadás. Az új otthonhoz jutott munkáscsaládoknak a vállalat adott kamatmentes hitelt, de a tanácsok és a pénzintézetek is kedvezményeket biztosítottak számukra. S éppen ennél a résznél kell megállnunk egy pillanatra, átvizsgálni az anyagi oldalt. Előbb azonban idézzük föl, hogyan is fogalmaztak az MSZMP Központi Bizottságának 1972 novemberi üléséről kiadott közleményben: „A X. kongresszus az életszínvonal, illetve a szociális ügyek központi kérdéseként foglalkozott a lakáshelyzettel... Biztosítani kell, hogy a lakásépítési terv keretében a Budapestet és az öt kiemelt várost arányosan megillető lakások felépüljenek... A lakásépítő szövetkezeteknél a készpénz-előtőrlesztés összegét lakásonként átlagosan 20 ezer forinttal csökkenteni kell: többgyermekes munkáscsaládoknál egyedi elbírálás alapján az előtörlesztést teljesen el lehet engedni. Ösztönözni kell a vállalatok munkáslakás-" éoítési akcióit. Arra kell törekedni, hogy a munkások tehervállalásának mértéke kisebb legven. mint a lakásépítő szövetkezetekben ..." Az idézet utolsó mondatára érdemes jobban odafigyelni: mérsékelni kell a „beugrót", el is lehet engedni, a teherviselés kisebb legyen. Vajon eleget tesznek-e környezetünkben a párthatározatnak? Erre — sajnos — nem lehet egyértelműen igennel válaszolni, különösen arra nem, ami a te- . herviselés csökkentését kéri, ajánlja. Ezt tények bizonyítják, mivel a szakszervezetek az év elején 39 vállalattól beszerzett információkból egyértelműen ezt állapították meg. Az igaz, hogy a vállalatok évről évre növelték a lakásépítési alapokat, hiszen az elmúlt öt esztendő folyamán kereken tízszeresére emelkedett a felhasználható pénzösszeg. Különösen elismerésre méltó, hogy nem is a felosztható nyereségrészesedési alapot „bántották", hanem a fejlesztési alapot használták fel jelentősebb mértékben. így tettek az építőiparban, elsősorban a DÉLÉP-nél, a vendéglátóiparban, a vízügynél, a kiskereskedelmi vállalatoknál, a sütőiparban, valamint a bútor- és faiparban. A múlt esztendőben közel ezer dolgozó kapott vállalatától anyagi segítséget lakásgondjainak megoldásához. Némely gyárban csak a fizikai munkásoknak adtak támogatást: a textilművekben, a gumigyárban, a vasipari üzemekben, de olyan üzemek is vannak, ahol igen alacsonynak tűnik a fizikai dolgozók részesedése a lakásépítési alapokból, így volt ez a kábelgyárban és a bútoriparban is. Hogy kik veszik igénybe a vállalatok anyagi támogatását, illetve kik kapnak lakásépítésükhöz, lakásvásárlásukhoz segítséget, az megint igen szövevényes. A rendelkezésre álló adatok szerint legtöbben azok voltak, akik családi házat építettek. A tanácsi bérlakások, s a szövetkezeti lakások csak 10—10, az öröklakások 39 százalékos arányt képviseltek a kiosztott összegből. így aztán nehéz eldönteni, hogy a vállalati pénz milyen területre áramlott nagyobb mértékben; olyanokhoz-e, akiknek a családja fele-fele alapon, a mezőgazdaságban, s az iparban dolgozik, vagy pedig azokhoz, akik generációk óta gyári munkások. Persze, ez nem lenne baj, ha a kérelmek is visszatükröznék az elmúlt évben kialakult helyzetet, s végeredményben azok, akik ma még nem jutottak lakásépítési lehetőséghez, holnaf) hozzáfoghatnak a családi házas fészekrakáshoz. A kérdőjel legfeljebb akkor bukkan fel, ha meggondoljuk, mily csókba kerül egy családi ház, az építésre alkalmas telek, az építési anyag és a tervezés, meg a szakmunka. Ebbe a megoldásba tősgyökeres gyárimunkás-dinasztia egyelőre nehezen vághat bele, ha tekintetbe vesszük a kereseti átlagokat és az árakat, de azokról a fiatal munkás házaspárokról már ne js szóljunk, akik havonta ezer—ezerötszáz forintot fizetnek ki albérleti szobájukért. Üjra felidézve a párthatározat ide vonatkozó passzusát, megállapítható, hogy azok a munkáscsaládok, amelyek a tarján! és az újszegedi városnegyedben jutották új otthonhoz, nagy anyagi terhet is a vállukra vettek. Ezek a munkáslakásak ugyanis OTP-öröklakások. S bár kedvezményt adott a pénzintézet, a vállalat pedig hamatmentes hitelt, amelyet párhuzamosan kell visszafizetni az OTP-részlettel együtt, majd ezekhez a törlesztésekhet hozzátartozik a lakásfelújítási alapra befizetendő részlet, s természetesen a lakások korszerűségével és felszereltségének magasabb színvonalával együtt járó, rendszeres havi kiadások összege — nem nehéz kiszámítani, hogy a havi teher bizony másfél ezer forint körüli összeg, amely jobban megterheli a családi kasszát, mint a szövetkezeti lakásnál szokásos tarifa, a tanácsi bérlakások díjairól nem is beszélve. Ezért nem látszik megnyugtatónak a párthatározat egyértelmű végrehajtása a szegedi munkáscsaládok lakásgondjainak megoldásánál. fit lehetne tenni? Csak néhány gondolatot kockáztassunk meg: a vállalati hitelek visszafizetésének körülményeit is lehetne javítani, például úgy, hogy semmit se kelljen visszaadni a munkásnak bizonyos feltételek elérésekor. Ha például még öt-tíz-tizenöt-húsz évig ott marad a munkahelyén, ha folyamatosan kimagasló termelesi eredményeket ér el, ha brigádja megszakítás néikül előrelép a kitüntetések léocsőfokain, ha érdemleges újítást, ésszerűsítést javasol a lakáshoz jutótt... — és lehet tovább bővíteni a kört. Természetesen, az lenne a legjobb megoldás, ha a munkáscsaládok között sokkal több tanácsi bérlakást lehetne kiosztani. Gazdagh István M' Kétmillió tonna szén Konnektorok terven felül Üj fejtési és tömedékelési ket is lefejtik. Az ilyen színt, s milyen művelési eltechnológia alkalmazásával szénvagyon felszabadításánál járással csökkenthetik a csaknem kétmillió tonna sze_ meg kell akadályozni, hogy legminimálisabbra a talajnet szabadítottak fel Tata- károk keletkezzenek a fel- mozgásokat. így dolgoztak kl bányán. A jó minőségű szén színi épületekben. egy teljesen új, a külszíni Bánhidár., a sűrűn beépített Tatabányán sikerrel ol- épületeket kímélő k mbinált lakótelep alatt húzódott. dották meg a bánhidai vá_ íejtési-tömedékelési el árást Egyes országrészeken köz. rosnegyed alatt húzódó szén- 1971-ben kezdték meg a lavetlenül a szénmezők fölött vagyon biztonságos leműve- kótelep alatt átlagosan 300 lakóépületek helyezkednek lését. A fejtés megkezdése méter mélységben húzódó el. s ezért a települések alatt, előtt műszerek által szol- széntelepek művelését, s úgynevezett pillérek forrná- gáltatott több tízezer adat most mdr befejezéshez köjában, korábban nagy szén- alapján számították ki, hogy zelodik a kétmillió tonnás' kommunista műszakot tarkészleteket hagytak a föld az alábányászás milyen mér. szénvagyon teljes kiaknázá- I tottak és felajánlásukat mélyében. Eaeket o pillére- tőkben deformálhatja a feL, sa. nagyrészt már teljesítették. Az építőipar kérésére a Kontakta Alkatrészgyár szentesi gyáregységének szocialista brigádjai vállalták, hogy a kereskedelemben gyakran hiánycikként szereplő konnektorokból százezret készítenek az év végéig. A gyár dolgozói több