Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-06 / 260. szám

8 SZERDA, 1974. NOVEMBER & Gondolatok az új Rendtartásról Az elmúlt tanévben — vendek érdemleges együtt- az osztályfőnökök és a mun­ammt arról már beszámol- működésének igenlését, to- kaközösség-vezetők kiszélese­tunk — az iskolai élettel vábbá a tanítvány, az iljú- dett szerepköre és önálló­kapcsolatban több új rén- sági KISZ-szervezet partner- sága. delkezés, utatftás jelent meg, szerepének elismerését, s e Értéke még az is, hogy amelyek közül a legnagyobb tényezők révén a pedagógus több területen visszatükrö­jelentősegüek közé sorolható életszemlélet és .gyakorlat ződik benne az ifjúsági tör­az új Rendtartás. Április hó. egységének megteremtését. vény megvalósításának lehe­ban a pedagógusok is. és a Az új Rendtartás lehetővé tősége. Gondolok itt az ön­diákok is nevelési értekezle- teszi azt is, hogy a nevelő- nevelés, az önművelés alap­ién mondták el a róla alko- testület, tanulóifjúság és a jainak megteremtésére, a tott véleményüket; nem fe- szülők még inkább maguké- kétkezi dolgozók gyermekei­lesleges tehát, ha a szülők nak vallják az iskolát, szor- nek segítésére, a diákszociá­is. látják a lényegét, az is- galmazzák fejlődését és ér- lis juttatásokra, ösztöndíjra, kola életében betöltendő sze- deklődjenek gondjai és prob- s nem utolsósorban arra, repét lémái iránt. Az új dokumen- hogy a Rendtartás a jogok Az új Rendtartásról az az tum ugyanis legalább kétsze- és kötelességek, a felelősség­állalanos vélemény, hogy a resére emelte azoknak a vállalás, a közösségi együtt­legjobban sikerült októlási kérdéseknek a számát, élés szabályainak stb. be­dokumentumok egyike. Fel- amelyben a döntés joga a tartása útján olyan politíkai­építése, pedagógiai célkitű- nevelőtestületet illeti meg, s lag, erkölcsileg és jellembe­zései és eszközei elárulják, egyben az ifjúság vélemé- lileg érett fiatalok kiműve­hogy létrejöttét szeles körű nyét is kikéri. Különösen lését segíti elő, akik képesek konzultáció, szinte a társa- fontossá vélt Ilyen szem- lesznek a szocialista társa­dalom minden rétegét moz- pontból az iskolai munka- dalom magasabb szinten való gositó vita előzte meg. En- közösségek tevékenysége. építésére, nek is tudható be többek kó- De alkalmas az új sza- Haladást Jelent az új Rend­zött, hogy teljes mértékben bályzat arra is, hogy össze- tartásban az is, hogy ponto­ósszhangbnn van az MSZMP kapcsolja a nevelői, a tanú- san rögzíti mindenki számá­X. kongresszusának az okta- lói és a 6zülői kollektívát, s ra a jogokat, a feladatokat, tásügy továbbfejlesztését cél- ebben az egységben önál- és a kötelességeket. Ez biz­zó határozata szellemével, lóbb ós öntevékenyebb mun- tonságérzetet nyújt a mun­Minden tekintetben alkalmas kára serkentse a KISZ-szer- kában, de egyben folelőssé­arra, hogy elindítója, segítő- vezet tagjait és a tanulóifjú- get is jelent a teendők pon­je ós továbbvivője legyen ságot. Az új Rendtartás tos és lelkiismeretes elvég­egy olyan folyamatnak, alapján ugyanis még na- zését illetően. Ennek hűtük. amelynek végső célja az is- gyobb lehetőség nyílik arra, re az iskolaközösség által ké­kolaélet és a pedagógiai te- hogy a fiatalok iskolai éle- szített Tanulói Szabályzat és vékeny6ég demokratikus ala- tük formálóivá váljanak, s Házirend, mely kölcsönös pokon nyugvó megszervező- ezáltal a közéletiségre való megállapodáson alapuló, s el­se, a szocialista elveken ala- nevelésük lehetősége is gaz- fogadott szabályok útján ne­puló közösségi együttélés dagodjék. Helyénvaló az a vei állampolgári öntudatra és magasabb fokának a kibon- megállapítás, hogy az új felelősségre, takoztatása. Rendtartás jelentős előrelé- Mindezek alapján joggal Ennek a célkitűzésnek a pest jelent — a tanulói jo- mondhatjuk hogy az új megvalósítását segíti mindé- gok és kötelességek egyse- Rendtartás korszerű megfe­Hovember 7. alkalmából nekelött azzal, hogy lehető- ges rendszerenek a kimun- lel a fejiödés tendenciáinak seget nyújt a tantestület vi- kálása réven — a diakonkor. A gyakorlatban azonban csak lagnézeti, politikai és peda- mányzat továbbfejlesztése te- akkor togja megállni a he­gógiai egységének megterem- rén. S ugyancsak az iskolai lyét) ha az abban foglalta­tésehez. Mindez azért lénye- demokrácia kibontakozását kat> a jogokat ^ kötelessé­ges. mert a világnézeti és segíti az a paragrafus, gek,t mindenkj magára néz­politikai megalapozottságú amely szerint mind az isko- ve kötelezőnek veszi és tisz­pedagógiai egység magába lai partszervezet, mind a teletben tartja, és ha annak foglalja nevelésünk közössé- szakszervezet döntési, egyet- megtartósáért a tanulóifjú­gi jellegének elvét, a tanú- értési. véleményezési és kép- tók ^ a KISZ-szervezet, a ló optimista megítélésének viseleti joggal rendelkezik. tanári kaf ^ a ^^ házfe_ fontosságát, a nevelő és nö- S ezzel van összefüggésben iel6sséget érez ^ felelősséget vállal. Nem vitás, hogy az új Rendtartás szellemében dolgozni, annak elveit, el­gondolásait máról holnapra megvalósítani — nagyon ne­héz. Könnyebb elemezni és előnyeit Ismertetni, mint a gyakorlatban alkalmazni. Ah. hoz azonban, hogy szelleme beívódjék az iskolai élet és munka legapróbb mozzana­tába is — idő kell. Ennek el­lenére mér az elmúlt egy esztendő, az űj Rendtartás kísérleti Időszakának tapasz­talatai a vártnál biztatób­bak. Már eddig is sok új életrevaló gondolat tette szí­nesebbé az iskolák életét, s frissebb, lendületesebb alko­tó munkakedvet hozott ma­gával, s ma sokkal nagyobb B hipermemóriáról Milyen módszerrel dolgoz- gyelembevételével végzik, nak a fejszámoló művé- Meg tudják mondani pél­szek? Velük születik kivé- dául, hány másodperc telt el teles tehetségük, vagy gyer- Néró halála és Konstantíná­oiek. esetleg ifjú korukban poly eleste között alakul kl? Évek óta foglal- Néh6 évvel ezel6tt a koztatja a kérdés psz.choló- franciaorszégl Lille-ben Mau­gusalnkat, akik ezt a képes- Dagberre versenyre kelt seget a rendkívüli emlékező- elektronikus szémító­teheteeggel, a „hipermemó- , ^ ame, masodporcen. r.ávul' magyarázzák. ként mintegy egymiUió mü­Hozzateszik: bizonyos mér- veletet tudott elvégezni. Da|­•Avalóban, csodálatos berre kijelentettc, hogy csal; emlókezőtehetseg megnyU- akkof ismerl el veszteségét. vénulásáról van szó, de csu­ha a hét feladatot harna­pán ezzel nem magyarázható rabb rocg min, 6 t(ze. a jelenség lényege Velemé- A íejszómoló művész tíz fel­nyük szer.nt akar nagyon a{Jat6t három 43 má_ fiatal korban, akar később sod alatt oldoHa . jelentkezik ez az adottság, versenytárscl( a szám(tógép. megjelenése mindig spon- mindezt 5 ^ l8 másodpere tán. A fejszámolók kepesse- alaU r ^ «e élet^Kf0t!ra?1:nc„aáitalre ' Nemrégiben az Ukrán Tu­bán tovább tökéletesedik De dományos Akadémia Ki­előfordul az is. hogym las- bernetlka, intézetében ls eacskan megkopik mégpe- lebonyolítottak egy hasonló dig annak arányúban aho- versenyt Egyik részvev6Je, Seluskov. a Gorkij Mű­ismeretekre. Ampére pé - egyetem aspir6n6a egv .,Mlr" dául elvesztette korábbi fej- e£klroniku£ sz4mí7ógéppel Sói^.n Sfhí in.^ mérte össze tudását. Egyfor­mértékben, ahogy bővültek a ma versenyfeltételek mel­lett folyt a küzdelem: Se­rületén szerzett ismeretei. luskov megnyerte a mérkő. Gaussnal és Eilernél ezzel oI,-./.„f. . . szemben egészen halálukig £ranCla "k°1" megmaradt zsenialitásuk * J " mindkét összetevője. A fej- A tudósok szerint az olyan számoló művészek körében fenomenális számolási tehet­különösen nagy népszerűség- ség, amilyen a felnőtt fej­nek örvendenek azok a fel- számolóknál figyelhető meg, adatok, amelyek alapja a bizonyos mértékben szerzett naptári számítás. Gondolat- képesség, rendszeres gyakor­ban évszázadokat és évez- lás eredménye. A fejszámoló redeket ugranak át, eltérő művészek gyakran alkal­számrendszerű számítások maznak olyan fogásokat, nehézségeivel birkóznak meg. amelyek lehetővé teszik a Néhány másodperc alatt ké- számolási idő csökkentését, pesek több száz műveletet el- J. Trachtenberg, zürichi ma­végezni, és máris közlik, tematika professzor a máso­hogy időszámításunk után dlk világháború éveiben tu­180-ban január például pén- dományos rendszert dolgozott tekl napra eseti. Mindezt ki a fejszámolás meggyorsí­persze a szökőévek, az 1582. tására. evi naptarváltozás stb, „g? Qy. M* a törekvés arra, hogy fiatal ­jaink önálló, gondolkodó és gatója a Könnyűipar K jó közösségi emberekké vál­janak. Bánfalvi József (Folytatás a 3, oldalról.) Gregor Józsefnét (szegedi járás). „Kiváló Üttöröveze­tő" kitüntetést kapott Zoltán Béláné (Hódmezővásárhely), Bak Béláné (makói járás), gedi üzem, Kertész F. Jó- dicsérő oklevélben F. Kóts zsefnénak, Tóth Bálánénak Zsuzsa hatodéves orvostan­sége Országos Elnöksége és Soós Istvúnnénak. aszen- hallgatót, dr. Kovács Eleo­Üttörővezetői Érdemérem" (CSj üzem. valamint Varga nóra orvosgvukornokot és kitüntetésben részesítette Ferencnénck, a bácsalmási Hrabovszky Róbert ötödéves üzem dolgozójának. Húszon- orvostanhallgatót, egyen részesültek a Kiváló * Dolgozó kitüntetésben. A Csongrád megyei rend. * őr-főkanltányságon rendezett A Szegedi Konzervgyár ünnepségen részt vett Deák Titkos Lajosné (Szeged), ünnepségén összesen 735 ezer Béla az MSZMP Szeged vá­Frányó Károlyné (szegedi 40Ö forintot fizettek ki a leg_ rosi párt-végrehajt íbizottság járás) és Szűcs Árpád (Sze- jobb teljesítményt nyújtott tagja a pártbizottság osz­ged). szocialista brigádok tagjai- tálvv'ezetője Nagy Lászli, a * nak. Ebből az összegből a Csongrád megyei pártbizott­November 7, alkalmából a munkások 516 ezer forintot g4g osztályvezető-helyettese, szegedi Tisza-szálló hang- kaptak. Átadták a Kiváló prágal Tibor, a szegedi váro­versenytermében tartottak Dolgozó kitüntetéseket is. Az sj tanács elnökhelyettese, díszünnepséget Csongrád me- idén először az előkészítő te- Turai László, a Szaks erve­gye ipari szövetkezetei. Ezen lephelyek munkáját is érté- zetek Csongrád megyei Ta­részt vett Krajkó András, a kelték, a mindszentiek, a vá_ nácsánai,- titkára, továbbá a Csongrád, megyei pártbizott- sárhelyiek, a kiszomboríak, társ fegyveres .testületek) súg tagja, a forradalmi mun- s a többi telephelyen dolgo- képviselői. kásmozgalom régi harcosa, zők 23 ezer 466 forintot kap­Dr. Oskó Lajos rendőr át­szőve t keze ti nyugdíjas, dr. tak teljesítményeik anyagi ezreíie."" Csonarád jiié"veí meCcvUfc tanácsának e,3f Clismeréseként" BM^cVvek ^" omágT­StL AS * nak titkára megnyitó szavai az MSZMP ^rncrád ^negyei A Magyar-Szovjet Kor- után Kiss István őrnagy bLttsá^Lr munkTtársa mányközi Gazdasági és Mű- mondott ünnepi beszédet, M^nár Sándor ^ Hazafias szaki Tudományos Együttmű- majd dr. Kelemen Miklós wii S tnulro rfr ködési Bizottság dr. Nóvák ezredes, a főkapitányság ve­ctaíl Mih^n HVDST' tft István egyetemi tanárt, a zetője kitüntetéseket adott kára Az tSneoséa ^ésHve SzoRedi Orvostudományi át. A Haza Szolgálatáért Er­vőU Horeá"h János Sni- Egyetem Gyógynövény, és demérem arany fokozatát rád me^e KISZÖV eteöké Drogismereti Intézete igaz- kapta Kiss Istvánné I. osz­köszöntötte máid Obcrfmnk «atóiót a két ország közötti tályú tiszt. E kitüntetés MÍ^w? . KTQ7AV iinftW műszaki együttműködés 25. ezüst fokozatában részesült ííű iijoio a rnpffvJi nahi évfordulója alkalmából. a dr. Tóth Lászlóné I. osztá­zottsa^a elnöke tartott ünne- tudományos-műszaki együtt, lyú tiszt, Dávid József fő­működés fejlesztésében va- hadnagy. Bronz fokozatát pi ueszeaci. ,6 akt(v közreműködéséért kapta e kitüntetésnek Kom. A Szövetkezeti Ipar Kivá- és az elért eredményekért lósi Sándor alhadnagy, ló Dolgozója kitüntetésben díszoklevélben és emlék- A Rözbi/tonsávi részesültek: Hossó Mihály, a érmében -a.— A Közbiztonsági Erem, Szegedi Kazánjavitó ISZ el- ar.~sihulthe'uTEmT'eS ad?Ss rdfílrEHí SM JSSZ sCSS- au^TSM: Szövetkezet, Kutasi Jozsefné, ^taForredatem57. ^ Z^JEéT cSS& a Csongrád megyei Fodrász duióia alkalmával n ma Szenásl László, a Csongrád Szövetkezet. Nagy István, a ^ar-szovlet batótság ^o. me^ei Gyermek-Ifjuságvé­Makói Bőrioari Szövetkezet, Us7Terén 'Ugreu "eredmél delmi Intézet igazgatója Zc. U—Jrt- .T/u/i—X. . H,-.d vegzeii eieume dor, jstván polgári alkalma­a "Vés munkája elismeréséül zott £ kitün^t|s ezüst foko­Hegedüs Mihályné, FÉMIÍZ 'feyLaEAndrRáI°; ^ZET aren^önis' jel- zatában részesült PetrcJ Igt„ Hódmezővásárhelyi Vas^ ^ £te büntetésben részesí- ván zaszlós. Bódl József, Ud­Fémipari Szövetkezet, Bot t- » , .... , , . vardi Sándor, és Vtgh Jenő ka László a Szentes Éoítő Az egészségügyi miniszter főtörzsőrmester, llia Mihály Szövetkezet és Pilis Vera a Nagy Októberi Szociális- és Djvárl András önkéntes a Mindszenti Ve^esipari ta. Forradalom 57. évfordu- rendőr. Bronz fokozatát Szövetkezet dolgozó^ lója alkalmával Kapás Jó. nyújtották át e kitüntetés­T kongressziLi és felsza zsefné «tkórn«t (Fül-Orr- nek Molnár József hadnagy­badulás^ munkarfersenyben nak, Nacsa János. Soós Lász, éleniáró bricádolc közül műhelyvezetőt az Egészség- 15 törzsőrmesternek. Koncz pénzjutalmat kaptak: a Hód- Sarró Antal ,!s P"" mezővásárhelyi ELEKTRO- tetésben, Kohajda Lajos kí- Tei János őrmesternek, Ko­FÉM ISZ „UNIVERZÁL 68", !SrJ,f°f,Sl8t?0Pd0z^. ^üí" máromi János és Szépe An­a Szegedi Vas. és Fémipari ?^íf„Van?é S,ékllfgÍd- tal önkéntes rendőrnek. <?rftveHí<»M>t Petőfi" n laboránst és Sebők Kálmán eedlAbrllf s 4 CMbS- és Pa! kollégiumi gépészt Miniszte- Ünnepséget rendeztek a pucskészítő ISZ ^Tyeresko- rj fics,érő oklevélben része- Csongrád megyei Tűzoltópa­va" a Csongrád megyei sítette^ A kitüntetéseket és a rancsnokságon is. Ott volt Fodrász Szövetkezet „Tisza", Simon Béla, a Csongrád me­a Makói Vas és Fémipari Ferenc rektor nyuJt0tta ^ tanács pártbizottságá­fiaUste b^UÍr 5 4" 82°" A KISZ Szeged városi bl­ciaiista brigádja. zottságának Javaslata alán­ján. november 7. alkalmából A Szegedi Ruhagyár ün- a KISZ Központi Bizottsága népségén Bereng József Kiváló Ifjúsági Vezető ki­pártlitkár beszéde után Sza- tüntetésben részesítette Bé- rád megyei Tűzoltóparancs­bó Sándor, a vállalat igaz. kássy Koppány hatodévet. nokság vezetője a Haza Szol nnyűtpar Kiváló orvostanhallgatót aranvko- „T/T! . Dolgozója kitüntetést adta ót szorús KISZ-jelvényben T} ? Erdemerem arany Treplán Györgynének és Mojzes Erzsébet államvizs- fokozatát adta át Madai Ist­Horváth Sándornénak, a sze. gás gyógyszerészt, KISZ KB ván törzsőrmesternek. E ki­tüntetés ezüst fokozatát kap­nak titkára. Tóth István, a Csongrád megyei KISZ-bi­zottság titkára is. Csetc György alezredes, a Csöng­A munkakönyvi bejegyzésről M. S. szegedi olvasónk ea A rendelet szerint a mun- dolgozó^ nem áll munkavi­év elején fejezte be az egye- kaviszony alatt szerzett is- szonyban, ezeket az adato­temel, ahová a munkáltatója kolai, szaktanfolyami vég- kat a munkakönyv kiállító­javaslata nélkül kerüli bc. zettséget, vagy egyéb szak- sa utén a munkakönyv-kiél­Nemrcg kérte, hogy végzett- képzettséget, valamint a lító hatóság is beírhatja, ségét vezessék be munka- munkával összefüggésben ka- Ettől eltérő rendelkezés vo­könyvébe. Erre azt közöl- pott kitüntetést, elismerő cí- natkozik arra az esetre, ha ték, hogy nem írják oda, met, oklevelet és a jubileu- a dolgozót magánmunkáltató mert nem a vállalat hozzája- mi jutalmat a vállalatnak a alkalmazza. Az nem írhatja rulásával végezte el az egye- munkakönyv megfelelő ro- be a munkakönyv kiállítása temet. Kéri, adjunk tájékoz- vatába be kell jegyeznie. A után megszerzett iskolai, látást arról, hogy: a ren- bejegyzéseket a vállalatnak a szaktanfolyami vagy egyéb delet elöirja-e kötelezően az végzettség megszerzésétől, 11- szakképzettséget, valamint a iskolai végzettség munka- letőleg a bizonyítványnak a szakmával összefüggésben könyvbe való bejegyzését? dolgozó által történt bemu- kapott kitüntetést, elismerő A vállalat álláspontja té- tatásától, a kitüntetéseket és címet, oklevelet és a jubileu­ves. Olvasónk kérdésére jutalmazásokat pedig az mi jutalomra vonatkozó ada­konkrét választ a 12/1967. adományozás napjától szá- tokát. Ezeket az adatokat a (X. 20.) MÜM számú refi- mított három napon belül munkakönyvet kiállító ható­delet 10. paragrafusa adja kell a munkakönyvbe beír- ság vezetheti csak be. mefi, oL Abban az esetben, ha a Dr. V. M, ta Kalmár József főtörzsőr­mester. bronz fokozatát pe­dig Prislinger Antal törzs­őrmester. A Tűzbiztonsági Erem arany fokozatában ré­szesült Kormányos Jenő törzsőrmester, bronz fokoza­tában Nagy Ferenc főtörzs­őrmester. A törzsgárdajel­vényt kapta 20. illetve tíz­éves szolgálatáért Csengeri Gézáné. Illetve Petvai Fe_ rencné II. osztályú irodatiszt. Felvételre keresünk dekoratőrt. akt kül- «s belföldi kiállí­tásainkat rendest Jelentkezés Írásban. „Sok­oldalú 4290/12 jeligére • Sajtóházba. «

Next

/
Thumbnails
Contents