Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-06 / 260. szám
8 SZERDA, 1974. NOVEMBER & Szövetkezetek együttműködése Milyen együttműködési formák alakultak ki, illetve vannak kialakulóban a különféle szövetkezeti ágazatok között, mely közös tevékenységek távlati fejlesztését igénylik a szövetkezetek? — e kérdésekre kereste a választ az Országos Szövetkezeti Tanács keddi ülése, amelyre meghívták a megyei kooperációs bizottságok vezetőit is. Az együttműködés tapasztalatait dr. Molnár Frigyes soros elnök beszámolója alapján tárgyalták. Munkásnők a közéletben A népfrontmozgalom közéleti munkásainak népes táborában fokozatosan növekszik a kétkezi dolgozók aránya, ezen belül ls egyre gok aktivistái között 31,4 százalékot képviseltek a munkásnők, s azóta tovább javult ez az arány. A tapasztalatok szerint a •nunszámottevőbb a nők részvé- kásasszonyok legszívesebben tele. A nőpolitikái határozat a népfront nőbizottságaiban végrehajtásának milyen gya- és azokban a munkabizottkorlati formái és eredmé- ságokban tevékenykednek, nyei vannak a népfront- amelyek napirendre tűzött munkában — erről érdeklődött a Hazafias Népfront Országos Nőbizottságánál az MTI munkatársa. Elmondták, hogy a két évvel ezelőtt tartott V. országos népfrontkongresszus Idején a különböző szintű — országos, megyei, városi, községi — népfrontbizottsáSzovjet filmek fesztiválja A Vörös Október, melyet több mint félszázada embermilliók ünnepelnek ezekben a napokban, 6 mely az emberiség történelmének új fejezetét nyitotta meg, múlhatatlan befolyást gyakorolt a művészetek fejlődésére is. Közülük talán a legtöbbet éppen a filmért tette: létrehozta. Amit ma egyáltalán orosz filmnek iyner a világ, az a szovjet film, a cári időkből úgyszólván alig maradtak előzményei. A szocialista forradalom, a polgárháború, az intervenció erőszakos, véres talaján a politikai harc félelmetes fegyverét kovácsolta belőle az új szovjet állam. A frontokon fölvett és vetített agitáló rövidfilmekből, az agitkákból bontakozott ki Dziga Vertov művészete, s ezeknek az időknek forradalmi pátoszából, politikus és elhivatott szellemiségéből táplálkoztak a szovjet film klasszikus alkotásai. Amit a húszas években alkotott a szovjet film, ma is az egyetemes kultúrtörténet időt álló, nagy korszaka. Szergej Eizenstein, „a filmművészet legelmélyültebb teoretikusa", Vszevolod Pudovkin (minap a tévé vetítette egyik filmjét, a Dzsingisz kán utódát), Alekszandr Dovzsenko és mások nemcsak tartalmilag hoztak újat, fölfrissítették a film formanyelvét Is. A Patyomkin páncélos híres lépcsőjelenete generációknak fogalmazza költészetté a terror torokszorító tragikumát, ugyanakkor a montázstechnika máig legtöbbet idézett Iskolapéldája; a természeti líra és a társadalmi változások érzékletes drámai vallomásával, A földdel, az ukrán tájat tette halhatatlanná Dovzsenko, s mész-. szlre sorolhatnánk még. Jó okkal hirdette Lenin: „Számunkra a filmművészet valamennyi művészet közül a legfontosabb". A Szovjetunióban 1926-ban mindössze háromezer mozi működött, két évre rá háromszor annyi, 1943ban már 26 ezer... A szovjet film hazánkban ls a szocialista művészet megteremtéséért folytatott politikai, ideológiai küzdelem fő sorába tartozott. Annak minden konzekvenciájával együtt. A szovjet filmtől tanultuk a szocialista átalakulások iránti művészeti fogékonyságot, a sematizmus éveiben vele együtt ártottunk ennek a fogékonyságnak, s közös tőről fakadtak megújulást kereső tendenciáink, szándékaink, s a nyomában támadt eredményeink is. S zovjet filmművészetnek szenteli programját ezekben a napokban az ország legtöbb filmszínháza. A november 7—18. közti fesztiválon új alkotásokkal is megismerkedhetnek a nézők. Csütörtöktől Játssza a Szabadság mozi Szegeden a Jevgenyij Gabrllovics forgatókönyvéből készült Monológot. Ilja Averbah rendező alkotásának főszerepét, Szretyenszkij akadémikust, Mihail Gluzszkij alakítja, aki egy interjúban így jellemezte: „A Monológ sajátos film, problémái is sokrétűek, közgondokról szól, és személyi, alkotói jellegűekről. A főhősnek olyan életszakaszát mutatja be, amikor mindene megvan, csak a lényeg hiányzik, az élet értelme, célja. A főtéma,. hogy egyedül van." A Vörös Csillag moziban tartják a szovjet filmek fesztiváljának másik premierjét, cselekménye nem ismeretlen a hazai nézőknek. A Halló, itt Iván cár! ugyanis Mihail Bulgakov színműve nyomán készült, eredetijét (Iván, a rettentő) budapesti színházi előadáson, képernyőről láthattuk, s pandanja, Rein mérnök álma címmel, a Szegedi Nemzeti Színházban ment az elmúlt évadban. Bulgakov darabját Vladen Bahnov, a rendező Leonyld Gajdajjal írta filmre. N ovember 14-től a Szabadság, 18-tól a Vörös Csillag mozi is vetíti a klasszikus szovjet iskola egyik legmarkánsabb egyéniségének, a világhírű Mark Donszkojnak filmjét. A Nagyezsda pontosan arról a nőről szól, akit a név mögött sejthet a néző, Lenin feleségéről, Krupszkafáról. Mégsem egészen abban a képben, amilyennek megőrizte az emlékezet, szigorú tekintetű, idős aszszonynak. Filmbeli megformálója, a fiatal, csinos Natasa Bjelohvosztyikova elmondta: „Magam is sokáig ilyennek képzeltem, de emlékezéseit olvasva, fokozatosan átformálódott bennem alakja. Megtudtam, hogy rendkívül okos volt, •ugyanakkor korántsem mindig komoly, hanem igen jókedvű slaptermészetű. Szívből tudott nevetni. Rábukkantam fiatalkort képeire, s ez meglepett, Nagyezsda szép volt. Engem különösen a szeme ragadott meg, a nagy jóságos szeme. Azt a Krupszkaját. akit a világ ismer, az idós aszszonvt, már megviselték az illegalitás nehéz évei, a betegséeek." Mark Donszkoj, aki a harmincas években vitte filmre Oorkij önéletrajzi ciklusát, megalapozva általa hírnevét, a Nagyezsdával szintén trilógiát fejezett be Lenin ifjúságáról: előzményei az Anyatziv (1966) és az Anyai hűség (1967). Nlkolényi István témáikkal közvetlenül érintik, segíthetik őket családi, nevelési és egyéb — a lakóterületükön jelentkező társadalmi Jellegű gondjaik megoldásában. Ugyanakkor fokozódik közreműködésük a szülői munkaközösségek, a város- és községpolitikai, a béke és barátsági munkabizottságok tevékenységében is. Kevésbé megnyugtató viszont, hogy a népfronttestületek vezető tisztségeiben egyelőre nem megfelelő számban találhatunk munkásnőket. Az Országos Nőbizottság annak tudatában végzi sokrétű munkáját, hogy a nőtársadalom újabb rétegei vonhatók be a mozgalmi, közéleti munkába. Számos elgondolás született a Hazafias Népfrontnál, természetesen konkrét célokhoz, tennivalókhoz kapcsolódóan. Előtérben áll a törődés a munkásnők lakóterületi gondjaival. Javaslatukra igen sok akció, kezdeményezés indult az utóbbi hónapokban. Szívesen vesznek részt a munkásnők az iskolai szülői közösségek tevékenységében. A népfrontbizottságok sok helyen keresik a módot, hogyan segíthetik a munkásnők művelődését, tanulását. Országszerte igyekeznek elősegíteni a Hazafias Népfront nőpolitikusai — összefogva más társadalmi szervekkel — a munkásasszonyok, dolgozó leányok politikai ismeretgyarapítását. Jó példája ennek, hogy — a SZOT elnöksége és a Hazafias Népfront országos titkársága között létrejött együttműködési szerződés irányelvei alapján — ezen az őszön — a népfront mintegy 600 munkás tisztségviselője vett részt a HNF és a SZOT továbbképző-tanfolyamain. üzemi bemutató Az Autóker az NDK-beli Transportmaschinen külkereskedelmi vállalattal együtt üzemi bemutatót tartott kedden a Magyar Autóklubban. Itt a sokoldalúan hasznosítható Multicar kisteherautó újabb típusait ismertették, s bemutatták áz 1800 literes mosó-seprőgépet, valamint a gyűjtőtartélyos kiskocsi működését. Taggyűlésre készülnek a házgyári kommunisták t A szegedi házgyárban 1970 tás: most is panaszkodnak, politikai tevékenységét, kidecemberében alakult meg a kevés a kavics, lassan „csor- emelve a házgyár kezdeti lépártszervezet, tizenhárom dogál" a beton vas és más péseit. .Megelégedéssel nyugtaggal. Most hatvanhatan acéltermék, pedig az új sab- tázhatják, hogy a 6zegedi vannak. Korábban a legtöbb Ionok kiképzéséhez ezek na- házgyár termékel korszerűek, párttag más üzemekből került gyon kellenének. A leendő egyre kevesebb a minőségi hozzájuk, vagy pedig a be- szegedi új Hungária szálló kifogás. Igaz, azt az idillikus lépők ajánlói jöttek más paneljeinek negatívjait pél- állapotot aligha lehet elérni, munkahelyről. Később növe- dául gyorsan el kellene ké- hogy mindenki elégedett lekedett azoknak a száma, aki- szlteniük. A pártszervezet gyen a lakással, de örömnek ket már „tősgyökeres" ház- itt is megpróbál segíteni. Az számit, hogy a gyár „berágyáriak, vagy a helybeli úgynevezett üzemi négyszö- zódott", s nem marad el a KISZ vezetősége ajánlott a gek havonta tanácskoznak, s hazai házgyárak versengésépárttagok „ soraiba. Tavaly a gazdasági vezetők a társa- ben. Az apró bosszúságoktól kérte felvételét Slsák Ber- dalmi szervek képviselőivel eltekintve a szegediek elisnátné hegesztő, Kiss László egyeztetik elképzeléseiket a meréssel szólnak az építőgépkezelő és Dianovszki Mi- termelési tervek, a bérek, az munkások eredményeiről, hály lakatos. Az idén lett üzem- és munkaszervezés Tarján első házait 1968-ban párttag Merfels Sándorné kérdéseiben, valamint a szo- készítették el, s azóta bizony betanított munkás, Pálfi Fe- ciálpolitikai ügyekben. A a hatezrediknél tartanak, renc művezető és Györvári pártalapszervezet arra törek- modern és jól felszerelt ottSándor lakatos. szik, hogy a vezetői tanács- honokat adva sok-sok ezer _ kozásokon hozott döntésekL68Z kel a munkások többsége mondanivaló "nSSff taggyűlésre A házgyári kommunisták is kollektív munkával kéls készülnek a beszámoló szu'nelc a pártszervezetek- gyűlések munkajával, a párttaggyűlésre, amelyet decem- be«- A vezetőség kijelölte a fegyelemmel, s azokkal a ber elején kívánnak megtar- a beszámolót előkészítő öt politikai célkitűzésekkel, tani. Aradi Ferenc gépész- tagd csoportot. A szakszerve- amelyeket a X. kongresszus mérnök, a pártszervezet tit- zet ^s a KISZ-szervezet tit- után határoztak meg önmakára elmondta, hogy a párt- k6ra hamarosan tájékoztatót guk számára. Így például tagok ebben az esztendőben ad arról, miként működtek alaposan elemezni akarják különösen sokat tettek, s lesz közre a X. pártkongresszus az alapszervezet helyét és bőven mondanivalójuk is határozatainak megvalósítá- szerepét a házgyár gazdasági Már a tavasszal megtartott sában. A taggyűlési beszá- életében, a társadalmi szertaggyűlésen sok kezdeménye- m°ldt természetesen a veze- vezetek működésének támozés született, hogy a kong- t<5ség hagyja jóvá, majd a gatásában, a munkások műresszusi munkaversenyben pártcsoportok rendelkezésé- velődésének előmozdításában, valóban jó eredmények szü- re bocsátják, hogy a tagság a szocialista brigádmozgalom lessenek és zászlót is nyerje- előre tanulmányozhassa, támogatásában, a munkavernek. Az alapszervezet ponto- Illetve jól fölkészülhessen a scny segítésében. Értékelni san meghatározta a verseny beszámoló taggyűlésre. A fogiák az üzemi demokrácia célkitűzéseit: fő feladat a Pártcsoportok különösen je- fejlődését. Nem akarnak álházgyár kapacitását maximá- lentős szerepet vállaltak a talánosítani: a párttagok lisan kihasználni, vagyis 25 felkészülésben: minősítik a munkáját külön-külön is ezer négyzetméter lakásterü- taSság munkáját, értékelik mérlegre teszik, s konkrétan, letet gyártani. De amikor gazdaságpolitikai tevékeny- névreszólóan mondanak vémeghányták-vetették lehető- ségüket, a pártfeladatok vég- Ieményt. ségeiket, kiderült, hogy en- rehajtását, javaslatot adnalv A decemberi taggyűlésen nél is többre képesek! Így dicséretre, vagy éppen elma- megválasztják azokat a munszületett meg a többletvál- rasztalásra. A pártcsoportok kabizottságokat, melyek előlalás űjabb 8 ezer négyzet- a házgyárban majdnem úgy készítik az új tisztségviselők méter lakásterületre. Hason- dolgoznak, mintha önálló jelölését, s segítséget adnak lóan kidolgozták a költségek alapszervezetek lennének. a januári vezetőségválasztó mérséklésének programját, Wjf .... . . . „ taggyűlés megtartásához. Körültekintően Ahol ilyen alapos a felkészülés, ott minden bizonyMilyen lesz vajon a be- nyal tartalmas lesz a beszászámoló? Értékelik az 1970 moló taggyűlés, óta eltelt időszak gazdaság- Gazdagh István embernek. A pártalapszervezet beszámolója részletesen foglalkozni kíván a tagság helyzetével, a pártépítéssel, a tagvalamint az üzem. és munkaszervezés javításét. Hosszan sorolja a párttitkár az eredményeket, A kongresszusi munkaverseny során három ízben szerveztek kommunista műszakot, hogy hozzájáruljanak a Tabán utcai óvoda építéséhez. A tervezők társadalmi munkában készítették el a technológiai és építési tervet, mások a három külön műszak munkabérét ajánlották fel, míg a fiatalok népes serege a helyszínen segített felépíteni az óvodát. A javítóműhely brigádjai a bordányi általános iskolát és az újszegedi gyermekotthont segítik. A sok-sok szép cselekedet inspirálója a szocialista brigádmozgalom, az az újfajta magatartásforma, amely, ha lassan is, egyre jobban a házgyáriak jellemzőjévé válik. Összefogva Az akarattal nincs semmi baj, legföljebb külső tényezők okoznak nehézséget. Olykor akadozik az anyagelláA vendéglátó vállalat jubileuma Életmentő katona A Nógrád megyei Jobbágyi község Iskola utca 3. számú házát szeptember 9-én hatalmas robbanás rázta meg, nyomában lángnyelvek törtek fel, az épület falai omlani kezdtek. Bódi László 39 éves, továbbszolgáló őrmester behatolt a házba, amelynek konyhájában lobogva égő gázpalackot talált. A gázt elzárta, a palackot felkapta és kivitte az épületből. Közben jajgatásra lett figyelmes. Üjra visszarohant a romok közé, ahol rátalált a súlyosan sérült Hamza Bélára, a Jobbágyi Altalános Építőipari Ktsz dolgozójára. Bódi László elsősegélyben részesítette Hamzát és intézkedett kórházba szállításáról, majd felmászott a lakóház melletti villanyoszlopra és áramtalanította a leszakadt vezetéket. Bódi László továbbszolgáló őrmester személyes bátorságával, gyors és határozott Intézkedésével megmentett egy emberéletet, a gázpalack elzárásával, ártalmatlanná tételével, valamint a villanyoszlopról leszakadt vezetékek áramtalanításával további balesetek bekövetkezését előzte meg. A bátor katonát Életmentő Emlékéremmel tüntették ki. A kitüntetést kedden. Salgótarjánban, a Nógrád megyei tanács székházában Hoffer István megyei tanácselnök nyújtotta át Bódi Lászlónak. Tegnap délután Tarjánvárosban, a Lila Akác éttermében tartotta negyedszázados fennállásának ünnepségét a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat. Az ünnepségen részt vett Perjést József. az MSZMP Csongrád megyei bizottságának munkatársa. Vincze János, az MSZMP Szeged városi bizottságának munkatársa, Farsang Lászlóné dr., a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának vezetője, Bodola Miklós, a városi tanács vb kereskedelmi osztályának vezetője, dr. Cselötei István, a KPVDSZ Csongrád megyei bizottságánalj szervező titkára is. Fábián Miklósné, a vállalat pártszervezetének titkára megnyitója után Szabó József igazgató vázolta azt az utat, amelyet vállalata az elmúlt huszonöt esztendő alatt megtelt a szocialista arculatú vendéglátás érdekében. Farsang Lászlóné dr. tolmácsolta a vállalat dolgozóinak a Csongrád megyei tanács jókívánságait. A vállalat nyolc dolgozójának átnyújtotta a Belkereskedelem Kiváló Dolgozója kitüntetést. Arany pecsétgyűrűt kaptak huszonötén a vállalat alapító tagjai, továbbá huszonhármán azok. akik 25 esztendőt töltöttek a kereskedelemben. Számosan részesültek a vállalat Kiváló dolgozója kitüntetésben, s ez alkalommal mintegy 150 ezer forint pénzjutalmat adtak a vállalat legjobb dolgozóinak. II szovjet hanglemezek nagy sikere Rohamosan növekszik hazánkban a szovjet komolyzenei lemezek népszerűsége: 1972-ben 1 100 000 forintért. 1973-ban 2 100 000 forintért vásároltak Melódia-lemezeket. Az Idei vásárlás — jóllehet, a legforgalmasabb időszak még hátra van — máris túllépte a tavalyit. A kereslet növekedésében nem kis 6zerepe van az évről évre megrendezett &zovjet hanglemezheteknek. Kedden Budapesten, a Vörösmarty téri kultúrpalotában Bors Jenő, a. Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója sajtótájékoztatón mutatta be az idei szovjet hanglemezhetek újdonságait, november 30-ig az ország több mint 300 hanglemezboltjában mintegy félezer szovjet műből válogathatnak a komolyzene hívei.