Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-24 / 275. szám

VASÁRNAP, 1974. NOVEMBER 39, M

óricz Zsigmond azt írta Kecskemétről, hogy „innen sugárzik szét az egész ország területére a gyümölcskultúra", és azért járt ide, hogy újra és újra olajat töltsön mécsesébe, reményt szippantson. Szabó Pál elismerően számolt be lelkesítő élményeiről, Németh László példának tekintette a homokot kertté szelídítő emberek magatartását, életmódját. Igazuk volt? Föltétlenül, hiszen a kétkeziek bámulatos szorgalommal varázsoltak termő kultúrát a makacs szelektől kopasztott legelőkre. Mégis milyen nehezen, olykor kétségbeejtő bajok szorításában éltek. Erről kevesebb szó esett. Még ennyi munkával is csak hihetetlen lemondásokkal tarthatták fenn az élet folytonosságát. A lakosság egyhatoda még a huszadik században sem ismerte föl az öreg A bütűt A két világháború között az elhalálozottaknak csaknem a fele 15 nyárnál kevesebbet látott. Faggyal, jéggel, aszállyal terhes esztendőkben csoportosan hulltak a csecsemők az életfáról. A felszabadulás óta eltelt csaknem tizenegyezer nap króniHáját készítve, újra és újra észbe kell vésni: honnan indultunk. Ha pontos képet akarunk rajzolni, árnyaltat és a legfontosabb törekvéseket érzékeltetőt, szüntelenül figyelni keli a változásokra. Alaposan meglódult az élet, itt a két folyó között. Gyorsan avulnak ismereteink. Hasztalan kerestem elő a felszabadulás negyedszázados évfordulójára készített tanulmányokat. Hatezerrel többen élnek ma már Kecskeméten. Kibontakozott a város új főtere, magasra nyújtózik korunk büszke üzeneteként a tanács- és pártszékház épületegyüttese. Szemben a vidék talán legnagyobb áruháza várja a vásárlókat. Ki győzné akár egyetlen esztendő gyarapodási jegyzékét végigolvasni? A Széchenyi tér, a tar fejlesztési tervet. 47 ezer forint társadalmi hozzájárulással számoltak. 1973-ban több mint 10 millió forint volt a helyi „plusz". További ösztönzést ad a felszabadulás tiszteletére szervezett 30 év — 30 óra akció. A helyi buzgalom természetesen csak gyorsíthatja, könnyítheti a fejlődést; a gazdasági, társadalmi átalakulás az egész országra érvényes politika eredménye. A Kecskeméthez hasonló történelmi, földrajzi okokból hátrányos területek csak a megkülönböztetett központi segítséggel boldogulhatnak, érhetik utói a kedvézőbb körülmények között gyarapodó városokat. Az ipartelepítési politikának köszönhető, hogy a homok városában évente ma már hétmilliárd forint értékű terméket állítanak elő. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére szervezett ünnepi műszakban adták át a félmilliomodik magnókészüléket a rádiótechnikai gyár kecskeméti telepén. A Zománcipari Művek bővített, korszerűsített, további modernizálásra szoruló üzeméből három földrészre szállítják a vékonyfalú, pasztelszínű fürdőkádakat. (Jut belőlük a kecskeméti tanyavilágban épülő fürdőszobás lakásokba is.) 38 országban árusítják a Kecskeméti Konzervgyár termékeit. Évente tizenegyezer vagon nyersanyagot dolgoznak fel. (Ha egy szerelvény szállítaná az árut, a vonat eleje Nagykőrösnél, a vége Szegednél lenne.) A kecskeméti baromfifeldolgozó vállalat Európa egyik legkorszerűbb üzeme. Csaknem harmincezren dolgoznak az iparban. De a valóban örvendetes gazdagodás sem feledtetheti a gondokat. A 102 telephelyből mindössze 21-ben éri el a foglalkoztatottak száma a háromszázat. A fővárosi vállalati központok és az itteni telepek olykor ellentétes érdekei hátrányosan hatnak a kecskeméti részlegek termelékenységére. A dolgozók többsége kétlaki, vagy kezdő szakmunkás. A női munkavállalóknak csupán 15 százaléka szerzett szakképesítést. Évente 800—900 új dolgozót keresnek a gyárak, az itteni munkahelyek. Jönnek is a lassan bomló, fogyó tanyavilágból, a környező községekből. Jönnek, és lakni szeretnének valahol. 12 ezer lakás épült a felszabadulás óta, egy új város. Mégis kevés. Az 5200 lakásigénylőt nem vigasztalják a korunk teremtő buzgalmát hirdető leninvárosi toronyházak, a Széchenyiváros hatalmas épületei, legfeljebb reményeiket erősítik: ők is ilyen körülmények között lakhatnak, ha rájuk kerül a sor. Közben porladnak a régi nádfödelesek. Kár egy fillért is költeni javításukra. Egész utcákat tüntetnek el, hogy helyet adjanak az újnak. Átalakul a városkép, harmonikusabb lesz a városszerkezet. Minden rosszban van valami jó. Kecskemét szégyenfoltja volt a lesháza árkádjai alól szutykos, egészségtelen cigánytelep. Felfedezték az egy évtizede itt dolgozó nyugati filmesek is, és elhatározták, hogy megörökítik, mint tipikus magyar motívumot. A szemrevételezést követő hónapban érkező stáb először azt hitte; hogy eltévedt. Csupasz mező fogadta őket a putrik helyett. A cigányok új házakba költöztek! Most mar mi ajánlottuk a témátj „Ein neues ungarisches Motiv". Ha elfáradnak a kecskemétiek! a munkában, tanulásban, a modern fedett uszodában kereshetnek felüdülést. A sportkedvelőket stadionnal, fedett csarnokkal is megajándékozta az elmúlt három évtized. Az első magyar színigazgató szülővárosát kulturális létesítmények tekintetében színié mindegyik megyeszékhely megelőzte. 1974-ben és 1975-ben három nagyszerű intézménnyel gazdagodott, illetve fog gyarapodni Kecskemét: a legmodernebb elveket érvényesítették a tudomány és technika háza, az üj megyei művelődési központ és a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet tervezésekor, berendezésekor. A három felsőfokú intézettel büszkélkedő városban rohamosan növekszenek a kulturális igények. A színház bérlőinek a száma megkétszereződött 1972. óta. Jelenleg 9100 bérlőt tartanak nyilván. Csak akkor kaphatunk teljes képet a kecskeméti változásokról, ha ellátogatunk a tanyakra, a külterületre is. Magát szegényíti, ki ilyen kirándulás élményei nélkül távozik a városból. A szikrázóan fehér tanyák között megbúvó szőlő- és gyümölcsligetek igazolják az „aranyhomok" elnevezést. A látnivalókat szemlélve^ téeszgazdákkal, szakszövetkezeti tagokkal vagy a nagyhírű mezőgazdasági kísérleti intézetek kutatóival beszélgetve érezzük, hogy milyen gyorsan fordul a világ a holnapba. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek közös vagyona meghaladja a 400 millió forintot. Kiválóak a terméseredmények. Ma már hektáronként általános a 40 mázsás búzatermés, és a jól gondozott szőlő 80 mázsával fizeti a fáradozást. Kerül pénz utazásokra, kirándulásokra is. Tíz-húsz éve úgy halt meg sok tanyai, hogy Kecskemét volt számára az egyetlen város a világban. Itt is csupán a templomot meg az adóhivatalt ismerte. A tanyákon még erőteljesebb az építkezési kedv, mint bent a váriísban. Ez a város akkor járulhat a leghatékonyabban egész társadalmunk gazdagodásához, ha még inkább figyelembe veszi helyi sajátosságait, még céltudatosabb várospolitikával aktivizálja a felhalmozott anyagi és szellemi energiákat, ha nem feledi a drámaíró intelmét és „öszve tett kezek" helyett az újra. hasznosra fogékonyan serénykedik. HELTAI NÁNDOR A mai Kecskemét szorgalmasan gyűjtögeti a felsőfokú központokra jellemző jegyeket, ismérveket. Politikai, gazdasági, kulturális központja napjainkban is a homoki tájnak. M

ajd kővé meredt a városi rendőrkapitányság ügyeletes tisztje, amikor 1944. október 10-én, hajnali három órakor orosz páncélozott járművek közeledéséről kapott hírt. A reggeli órákban nyomultak Kovtun vezérőrnagy parancsnokságával az 53. hadsereg 27. hadtestéhez tartozó 297. szlavjanszk-kirovgrádi lövészhadosztály egységei a csongrád-tiszaújfalui hídfőtől Kecskemét keleti-délkeleti pereméig. A németeket annyira váratlanul érte a támadás, hogy a repülőtérre gyanútlanul leszálló szállítógépeiket kézifegyverekkel semmisíthették meg a szovjetek, mint erről Leonid Pervomanszkij ukrán író-haditudósító beszámolt. A Vörös Hadsereg azonban még nem látta időszerűnek a Budapest irányába történő további előretörést, és a délutáni órákban visszavonta a csapatokat a tiszai átkelőhelyhez. A hatóságok másnap kivégezték a felszabadítókat fegyveresen támogató Gyertyás Faragó János 19-es kommunistát, majd a nyilas hatalomátvételkor letartóztatták a szovjet egységek fogadására, a demokratikus átalakulás előkészítésére szervezkedő baloldali értelmiségieket, munkásokat. Az újabb, immár mindent elsöprő szovjet előretöréskor a német csodafegyver bevetésében reménykedő hatóságok kíméletlenül végrehajtották a polgári lakosság „átmeneti teljes hátravonását" elrendelő parancsot. „öreg fa árnyékában elférnek annyian, ahányan itt maradtunk az élet megindítására" — jegyez. te föl a németek kitakarodása utáni órákban, október 31-en este Tóth László, a haladó írók nyomdásza, a későbbi polgármester. A többség a várost övező tanyavilágba húzódott, ott várta a jobb időket. November közepén azután megszólalt a Nagytemplom ama híres, Bugacmonostorig elzengő harangja. A máig szíves szavakkal emlegetett első városparancsnok, Dondé őrnagy üzent így a megfélemlítetteknek. Áttekinthetetlenül sok tennivaló várta a hazatérőket. A villamos erőmű hét dolgozója négy hétig szabadnap nélkül, az üzemben szundítva néha, javította az elromlott gépeket, táplálta a kazánokat. November 1-én már százan dolgoztak a gépgyárban, a cipőgyárban december 5-én készült el az első pár új bakancs. A Benedek-féle húsfeldolgozóban is megkezdődött a termelés. A helyi lap minden számában közölte a viszszatérő lakosok számát, az élet megindulását tanúsító híreket. A kecskemétiek segítették a fővárost ostromló szovjet egységeget, majd Budapest felszabadítása után a lakosságot Szekereken az egész országban megtalálhatók szállították az önkéntes vér- és kenyéradományokat. Gond, baj, seb itt is akadt bőven. Iszonyatos terheket örökölt Kecskemét Rossz volt a híre. Itt gyilkolt Héjjas Iván bandája, innen akarta a „bűnös Pestet" megleckéztetni a különítményes vezér, itt jelentette ki tüntetően, éppen a Héjjas család rezidenciáján, a lovastengernagy: „Ha mindenki úgy cselekszik, mint ez a város, akkor nem kell búsulni." Sajnálatosan felejtődött hogy éppen az erős demokratikus mozgalmak, a lakosság túlnyomó többségének józan magatartása váltotta ki a lecsúszott egzisztenciák, a bikacsökös kalandorok dühét. A főtéren és néhány forgalmasabb utcán kívül falusias látvány fogadta az idegeneket Csatorna? Vízvezeték? Ugyan, minek az? Arra való a cseléd, hogy becipelje a kúttól vagy a lajtoskocsitól a vizet, kiöntögesse az utcára a szennylét — vélték a városatyák. Nagyobb esők után tucatnyi ház roskadt össze. Az épületek 99,4 százaléka földszintes, öt közül négy vályogfalú volt. A meglevő néhány üzemben párszázán dolgoztak primitív körülmények között. Az olcsó munkaerő miatt a tulajdonosok elhanyagolták a gépesítést Hibáznánk, ha ilyen ünnepi pillanatoktól fellelkesülve azt álA Fémmunkás Vállalat víztornyai Htanánk, hogy eltűnt a múlt minden nyoma, teljesen átalakult a városkép, mindenben érvényesül a szocialista szemlélet. De: a mai Kecskemétet szinte lehetetlen összehasonlítani a régivel. Mások a méretek, a léptékek, a szempontok. Elég egy sétát tenni a városban a változások rpéreteinek, jelentőségének az érzékelésére. A vasútállomásról, az autóbusz-pályaudvarról kilépve föltűnik, hogy ez a város értékes hagyományait jövője szolgálatába állítja: feltárja, gondozza. A múzeum előtti kertben 18 szobor idézi föl Kecskemét hajdanvolt jeleseit. Egy évtized alatt húsz márványtáblán örökítették meg a régiek kiváló tetteit. Képzőművészeti alkotásokban gyönyörködhetnek a járókelők, abban a városban, ahol egykor ilyesmire csak a legvégső esetben adtak pénzt. Most parkokra is költenek, ha nem is annyit, amint sokan szeretnék. Ez a türelmetlen igényesség is az új idők jele: azelőtt a virágnak nem volt böcsülete a rideg-puritán városban. Tenyérnyi helyre is haszonnövényt ültettek. Most, szabad idejükből áldoznak új parkok csinosítására, kialakítására. Kecskeméten volt a legkevesebb szilárd burkolatú út. Nyáron poros, ősszel sáros lett, kit dolgai a mellékutcákba szólítottak. A vezetők kiszámították, hogy hagyományosan építkezve ötven esztendő kellene a fontosabb utak kövezéséhez, aszfaltozásához. Kiadták a jelszót: pótoljuk egyetlen év alatt a régiek mulasztásait. Még túl is teljesítették a tervet: ötven utat láttak el pormentes burkolattal. A társadalmi munka, a helyi erők összefogása: íme az előrehaladás fontos pillérei. 1955-ben készítettek először egységes helyi 1