Délmagyarország, 1974. október (64. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-12 / 239. szám
V SZOMBAT, 1974. OKTÓBER «. Újabb együttműködési lehetőségek (Folytatás az í. oldalról.) szocialista országokkal egyesített erőfeszítések révén lépést tarthatunk a világméretű tudományos-technikai forradalommal. Enélkíll elképzelhetetlen lett volna, hogy alkotó módon részt vegyünk korunk legnagyobb jelentőségű tudományos vizsgálataiban, az atomkutatásokban és az űrkutatásokban, amelyek valamennyi tudományágai gyorsabb haladásra serkentik és rengeteg új gyakorlati eredménnyel, technikai vívmánnyal gazdagítják az emberiséget. A KGST-országok tudósaival együtt dolgoznak magyar kutatók a dubnai egyesített atomkutató intézetben, s több tudományos kísérlettel, vizsgálattal vesznek részt a szocialista országok Interszputnylk szervezetének munkájában. Többek között speciális programot készítettek a szputnyikadatok és a szputnyík-pálya paramétereinek számítógépes feldolgozására. A legutóbbi magyar és szovjet közös munka eredménye pedig az a különleges anyagú fantombábú, amely lehetővé teszi, hogy beépített adókkal kutatásokat végezzenek az emberi szervezetbe hatoló sugárzás lehetséges hatásainak vizsgálatára. — A jubileumi tudományos-műszaki programsorozat nemcsak arra mutatott rá, hogy hazánk most már több lehetőséget kínál a kétoldalú magyar—szovjet, s a sokoldalú KGST-beli nemzetközi munkamegosztásra, hanem kiemelten hangsúlyozta azt ls, hogy a szoroWilson nehéz feladata A kozvéleménykutatók ezúttal la tévedtek. Harold Wtlsop munkáspártja éppen hogy csak túllépett a bűvös, a többségi kormány megalakítását lehetővé tevő 318 •mandátum elérésén. A Brit Munkáspárt hárommandátumos, szerény abszolút többséggel nyerte meg — a szavazatszámlálás finisének péntek este közzé tett adatai szerint — az idei második általános választásokat. Harold Wilson, aki számottevő, ennél munkaképesebb többségre számított, ennek ellenére kikerült a kisebbségi helyzet harapófogójából. Az abszolút többséget alig meghaladó munkáspárti győzelem utan a vesztes, a konzervatív part vezetésének kérdése vált az első számú beszédtémává. A választás napját követő éjszakán Edward Heath rövid, rezignált nyilatkozatában már lényegében elismerte vereségét. Jeremy Thorpe pártjának visazaesese pedig — most csak 11 liberális képviselő van, a korábbi 14 helyett — sok más mellett azt is jelenti, hogy a becsvágyó liberális vezető eltemetheti „a kétpártl rendszer megtörésének" sokat emlegetett reményét. Teljesen más, a márciusitól eltérő, uj körülmények között, valamivel megalapozottabb derűlátással tért vissza pénteken délelőtt választókerületéből Wilson miniszterelnök. Akkor, nyolc hónappal ezelőtt, még u munkáspárt legszilárdabb hívei ls tudták, hogy a kisebbségi kormány aligha tud akár egy teljes evet ls hivatalban tölteni, és már a kormányalakítás másnapján találgatták a lehetséges választási Időpontot. Wilson a többség tudataban most már magabiztosabb tervei megvalósításának lehetósegeit illetően. Persze, nem lehet elhallgatni, hogy a munkáspárti többség közel sem tekinthető egységesnek, a választási kampány jó néhány eseménye figyelmeztetett arra, hogy a munkáspárti jobboldal több kérdésben is képes lesz megakadályozni, hogy a párt választási kiáltványában foglaltak kormányprogrammá, megvalósuló munkatervvé váljanak. De túl ezen a belső ellenléten, van ellentmondás a •munkáspárt hivatalos politikai vonalában ls. Maga Wilson például — akárcsak a nyugati világ más vezető politikusa szüntelenül az inflációról beszélt, mint a brit gazdaság, az angol munkasok „első számú ellenségéről". Ám ugyanakkor az úgynevezett „társadalmi szerződésben" az „egyenlő teherviselés elvének Igazsága Jegyében", ugyanannyi áldozatvállalást kíván a munkásoktól, mint a nagytőkétől: teherbíró képességük határáig ... Wilson és pártjának gvózelme azon is alapszik, hogy a tél küszöbén milliók gondolnak a tavalyi tél hidegben és sötétben töltött napjaira, a háromnaoos munkahét gondjaira. Mint ahoev februárban is az 1973—1974-es tél került Heath konzervatív pártjának mintegy 40 mandátumába, az Idei őszön további közel 20 parlamenti heltvel fizettek a torvk a tnvalvl tél nvomasztó emlékéért. Wllsonék pedig azt mondhatták: a munkásnártl kormány nyolc hónapja alatt, ha lassan Is. ha me"-rnevállva ls. a brit gazdaság elindult « m*lvhől fel'elé. Ez persze csak a felszín, és a választás' kamnánv során emteietett adatok ellenére H mélvben változatlanok a brit gazdaság megoldván pr^'tónái. Gárdos Miklós (Míf: ^- * RA 1 í;: ; Im RADIOIELEX sabb összefogás, a szocialista integráció kibontakoztatása nélkülözhetetlen feltétele népgazdaságunk gyorsabb előrehaladásának. A szakosításban, a kooperációban, a közös beruházásokban elért eddigi eredmények tanúsítják, hogy a KGST komplex programjának megvalósítása rendkívül fontos közös ügy, s ezt kell szolgálni a kétoldalú kapcsolatok tervszerű fejlesztésével is. — Valamennyi tanácskozáson megállapították, hogy a jelenleginél sokszorta több lehetőség nyílik a kétoldalú magyar—szovjet s a KGSTbeli tudomanyos-műszaki és gazdasági kapcsolatok fejlesztésére. Az akadémiai tudományos ülésszakon szorgalmazták, hogy a magyar és a szovjet intézetek nagyobb arányban dolgozzanak ki közös kutatási programokat, s egy-egy meghatározott feladatra hozzanak létre ideiglenes kutatási csoportot. A javaslatokban fontolóra vették közös intézet alapítását is, amelyből később a szocialista országok olyan közös kutatócentruma jöhet létre, mint a dubnai. Az iparági szlmpózionokon számos javaslat hangzott el a termelési kooperáció bővítésére, főként a különböző termékek alkatrészeinek és részegységeinek gyártásában. Lehetőségeket látnak közös tervező-szerkesztő kollektívák létrehozásában is. A szocialista integrációnak megfelelően most már mindinkább előtérbe kerülhet a komplex témák feldolgozása, amelyben a munkamegosztás felöleli a közös kutatási, műszaki-fejlesztési, gyártási és külkereskedelmi feladatok megoldását la, — Nagyszerű .új távlatokat nyitottak meg a kétoldalú együttműködésben a magyar párt- és kormányküldöttségnek és a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének és Minisztertanácsának a közelmúltban folytatott baráti tárgyalásai, amelyeken kiemelték, hogy mindkét fél számóra nagy haszonnal jár a magyarszovjet műszaki-tudományos megállapodás es elősegíti a technikai haladás meggyorsítását, A szocialista gazdasági integráció, a KGSTkomplex programja szerves részeként bővítjük a kétoldalú gazdasági és műszakitudományos együttműködést, ennék megfelelően hangoljuk össze a magyar és a szovjet népgazdaság következő ötéves tervelt, hogy Jobban kihasználjuk az egyes kulcságazatok és termékfajták közös tervezésének lehetőségeit a két ország fűtőanyagés energiahordozó tartalékait és kiszélesítsük a szakositóst és a kooperációt a legfontosabb gépipari ágazatokban, Az új intézkedésekkel tehát lelentőseri növeljük az együttműködés hatékonyságát, és hozzájárulunk a magyar és a szovlet népgazdaság s ugyanakkor az egész szocialista közösség fejlődésének meggyorsításához, — i fejezte be nyilatkozatát Huszár István. Leonyid Brezsnyev beszéde Kisinyovban Kijev Kijevben pénteken magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás kezdődött a Hungexpo külkereskedelmi vállalat szervezésében. A nagyszabású árubemutatót dr. Dlmény Imre mezőgazdasági és élelmevísilgyi miniszter nyitotta meg. Genf Genfben intenzíven folytatja munkáját az európai biztonsági és együttműködési értekezlet második szakaszának valamennyi bizottsága. Addlsz Abeba Az etiópiai fővárosban pénteken újabb diáktüntetés zajlott le. A részvevők követelték, hogy utasítsák kl a CIA ügynökeit, akik durván beavatkoznak az ország belügyeibe, s megpróbálják megbontani a nép egységét, zavart igyekeznek kelteni, hogy útját állják a gyökeres társadalmi átalakulásoknak. Tokió Pénteken Tokióban befejezte munkáját az Interparlamentáris Unió 01. közgyűlése. A japán parlament üléstermében megtartott záróülésén hatvanhárom ország több mint száz képviselője összesen kilenc határozatot fogadott eL Északmagyarországi kirándulás 1874. okt. 25—26—27-én. Ütvonal; Szeged—Debrecen— Miskolc—Lillafüred—Aggtelek—Szilváavárad—EgerMátraháza—KCkes—Gyöngyös—Szeged Telje, ellátás, szállodai elhelyezés. Részvételi dij: 580,— Ft/fő. Jelentkezés és felvilágosítás: Express Utazási Iroda. Szeged, Kígyó u. 3. Telefon: 11-783, 11-088. # Klsinyov (TASZSZ) Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára pénteken Kisinyovban beszédet mondott ' azon az ünnepi ülésen, amei lyet a Moldavai Szovjet Szocialista Köztársaság ki' kiáltásának és a Moldavai I Kommunista Párt megalapíI tásának 50. évfordulója alkalmából rendeztek. Brezsnyev beszédének külpolitikai részében a közelkeleti helyzettel kapcsolatban egyebek között hangsúlyozta: végső soron végre kell hajtani az ENSZ határozatait, szavatolni kell az Izrael által megszállt területek felszabadítását, ki kell elégíteni s palesztin arabok törvényes érdekeit, a nemzeti hazára való jogukat. Ezt minden további halogatás nélkül meg kell tenni, ha azt akarjuk, hogy a Közel-Keleten tartós béke honoljon. E kérdések megoldásónak elodázása a jelenlegi — kizárólag az izraeli megszállók számára előnyös — helyzet fenntartása azt jelenti, hogy olyan puskaporos hordón ülünk, amelyik bármely pillanatban felrobbanhat alattunk. A Szovjetunió tehát határozottan síkraszáll amellett, hogy minél előbb és minél hatékonyabban folytatódjék a genfi békekonferencia valamennyi érdekelt fél, köztük a palesztin fél részvételével. A Közel-Keleten végül is létre kell jönnie a tartós és igazságos békének. Ez az adott térség valamennyi állama és így Izrael biztonsága szempontjából is előnyös. Meggyőződésünk, hogy a közel-keleti béke megteremthető. Leonyid Brezsnyev a továbbiakban rámutatott: az a kitartó és nem könnyű küzdelem a nemzetközi helyzet javításáért, amelyet a Szovjetunió szocialista szövetségeseivel vállvetve, valamint a világ haladó és békeszerető erői támogatásúval folytat, kézzel fogható eredményeket hoz. Sikerült megoldani egy sor olyan súlyos problémát, amely a második világháború óta mérgezte a nemzetközi légkört Nem kevéshé fontos az is, hogy jelenleg a nemzetközi kapcsolatok olyan alapvető kérdéseinek beható megvitatása folyik, amelyeknek megoldásától végső soron az egész világ jövője függ. Gondolok itt a különböző társadalmi rendszerű, különböző nagyságú vagy különböző népességű államok közötti békés és egyenrangú együttműködés igazsagos elveinek érvényesülésére, az államok kollektív erőfeszítéseivel megteremtett biztonságra, a fegyverkezési hajsza korlátozására, majd megszüntetésére, a leszerelésre. Leonyid Brezsnyev beszédet mond a moldavai ünnepségen A tőkés világ helyzetét érintve, Brezsnyev aláhúzta: a mélyreható és számos vonatkozásukban eddig még nem tapasztalt erejű és hevességű válságjelenségek lényegében a burzsoá társadalmi rendszer valamennyi szféráját érintették. A komoly gazdasági válság kibontakozását ma már a tőkés világ számos kiemelkedő személyisége és kormánya sem tagadja. Az infláció szinte megállíthatatlan növekedése, a valutáris és pénzügyi megrázkódtatások, a súlyos energetikai válság, a termelés hanyatlása, a munkanélküliség növekedése — a tőkés világ beteg voltának megannyi gazdasági szimptóméja. Mindez súlyosan érinti a lakosság dolgozó rétegeinek érdekeit és az osztályharc újabb erőteljes hullámát idézi elő. Másrészről az elmúlt évtizedek során talán sohasem volt még ennyire nyilvánvaló • burzsoá demokrácia válsága, a tőke politikai gépezetének fokozódó belső bomlása. Mindez — folytatta a továbbiakban Brezsnyev — a nemzetközi feszültség újabb elemeit szüli, reálisan vagy potenciálisan fenyegeti a békét és a népek biztonságát Aki a béke és a békés együttműködés mellett száll síkra, aki jó szándékról tesz tanúságot, aki reális talajon áll — hangsúlyozta az SZKP KB főtitkára —, bizton számíthat a Szovjetunió pozitív reagálásara. A Szovjetunió továbbra is kész lojálisán és becsületesen együttműködni más államokkal ezekben a kérdésekben. Ugyanakkor továbbra is határozottan szembeszáll a nemzetközi provokációk és kalandok szerzőivel, a fegyverkezési hajsza és a hidegháború híveivel, a béke és a nemzetközi biztonság ellenségeivel. Brezsnyev közel másfél órás beszédet mondott, melynek nagy részét belpolitikai, főként gazdasági problémáknak szentelte. A Moldavai Köztársaság fennállásának 50. évfordulója és az Októberi Forradalom Érdemrenddel való kitüntetése alkalmából pénteken az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnökségé és a szovjet Minisztertanács üdvözölte a köztársaság dolgozóit Kissinger Szíriában e Damaszkusz (AFP) Kissinger amerikai külügyminiszter pénteken — kétnapos egyiptomi tárgyalássorozatának befejeztével — Kairóból Damaszkuszba érkezett Röviddel megérkezése után a szíriai fővárosban megkezdte hivatalos tárgyalásait vendéglátójával, Asszad államfővel. Előzőleg csütörtökön este újabb két és fél órás megbeszélést folytatott Szadat elnökkel. Az eredetileg ötórásra tervezett találkozó tartalmáról semmit s«m hoztak nyilvanoisagra, s az elnöki rezidenciából távozó Kissinger is' csupán annyit mondott, hogy bátorító eredmenyek születtek, ugyanakkor korai lenne végső következtetéseket levonni, hiszen közel-keleti villámkörútjának legnagyobb része még hátravan. CSEREAKCIÓ! CSEREAKCIÓ! CSEREAKCIÓ! CSEREAKCIÓ! Ne feledjel Már csak október 19-ig tart a rendkívüli hütögópctere-akeió Ü 8 « 1 8 KERESKEDELMI VALLALAT HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Lenin n. 32. sz„ MAKÓ, Lenin tér 9—11. uu SZENTES, Kossuth u. II—13, sz,, Mikszáth K. u. 5. sz., SZEGED, Nagy Jenő a. 4. sz.. Kárász u. 14. sz.. Klauzál tér 2. sz. Gyorsított OTP-ügyintézés, 10% előlegbefizetéssel. Bővebb felvilágosítást szaküzleteink adnak! 8 > X a & CSEREAKCIÓ! CSEREAKCIÓ! CSEREAKCIÓ! / CSEREAKCIÓ!