Délmagyarország, 1974. október (64. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-10 / 237. szám

VlUG PROLETÍRIAI, EGYESÜLJETEK! ft­O f ©f £ fiw DELMA6YAR0RSZA6 MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 64. évfolyam 237. szám 1974. október 10„ csütörtök Ára: 80 fillér Felszabadulásunk köszöntése Új üzemeket avattak a szegedi húsiparban Tovább bővíti szolgáltatásait az OTP Somogyi Károlynfi felvétele Am 61 sertésvágó Szemben óránként 200 darab hízót vágnak le A Csongrád megyei Allat­íorgalmi és Húsipari Válla­lat dolgozó eredményesen vesznek részt a kongresszusi munkaversenyben. A yer­Senymozgalom első szakasza most zárult le, Szeged fel­szabadulásának 30. évfordu­lója alkalmából. Az évfor­duló előestéjén új üzemeket adtak át rendeltetésének a szegedi vágóhídi építkezése­ken. Erről adott tájékozta­tást dr. Piros László, a vál­lalat igazgatója. Elmondta többek között, hogy a kor­mány által kiemelt nagybe­ruházás első mozzanataként tavaly októberben elkészült a húsfeldolgozó üzem, amely naponta 200 mázsa friss hen­tesáruval látja el a szegedi és a környékbeli üzleteket. A korszerű üzem mindenben megfelel a követelmények­nek, s a több mint egymilli­árdos beruházás újabb sza­kasza zárult le az elmúlt na­pokban. Elkészült a sertésvágó, a zsírolvasztó, az üzemi kony­ha és étkezde, valamint az irodaház. A „hideg próbá­kat" már megtartották, s hozzáláttak a gépsorok és berendezések „vizsgáztatásá­hoz". A felszabadulási mun­kaversenyben azt ígérték az építők, hogy október 11-re átadtak az itaemeket, válla­lásuknak eleget téve, a hús­ipar újabb létesítményekkel gyarapodott. A DÉLÉP mun­kásai — a kongresszusi ver­senyben tett felajánlásukhoz híven — jó állapotban levő üzemeket építettek. Az új sertésvágó- és zsírüzem költ­sége közel 60 millió forint volt. A berendezések egy ré­sze külföldi gép, amelyek közül említést érdemel a svéd Alfa-Laval gyártmá­nyú, zárt rendszerű zsírol­vasztó technológia, amely óránként 50 mázsa csomagolt zsírt produkál. Hasonlóan korszerű a holland gyártmá­nyú gépsor, amely a sertések vágásánál a külső megmun­kálást végzi el, s tehermen­tesíti a dolgozókat a korábbi nehéz fizikai munkától. A perzselő és tisztító automa­ták teli esi tménye műszakon­ként 1600 darab sertés fel­dolgozását segíti elő. A tegnapi üzemátadások­aal örömmel vették tudomá­sul a dolgozók, hogy készen van az új konyha és étkez­de is. A konyhában 2000 adagot főzhetnek, az étte­remben pedig kulturált kö­rülmények között fogyaszt­hatják ebédjüket $l munká­sok. Az irodaház is felépült, S hamarosan kiköltözik a vágóhídi területre a nagy­vállalat központja, s a Maros utcai épületben csak a sze­gedi szalámigyár irányítói maradnak. Tájékoztatójában elmondta még dr. Piros László, hogy a húsipari vállalat szocialis­ta brigádjai mindent meg­tesznek, hogy növeljék a la­kossági ellátást, s a terven felül is biztosítsanak hentes­árut a megye lakosságának. A vágóhídi szncialista brigá­dok 10 ezer darabbal több sertést dolgoztak fel, különö­sen a harmadik, negyedévben értek el rekord eredményt, hiszen 116 ezer darab sertést vágtak le a szegedi és a vá­sárhelyi üzemekben. A sza­lámigyáriak azt vállalták, hogy 5 vagonnal több téli­szalámit gyártanak, a makói kolbászgyárban pedig 13 va­gonnal több jó minőségű kol­bászt adnak át a kereskede­lemnek. A nagyvállalat ösz­szeségében körülbelül 10 millió forinttal növeli nye­reségét, amelyben a főszere­pet a kongresszusi munka­verseny-felajánlásai játsszák. A fő munka elismerése a textilmüvekben Városunk felszabadulásá­nak 30. évfordulója alkal­mából ünnepséget tartottak a PNYV Szegedi Textilmű­vek dolgozói szerdán dél­után az üzem éttermében. Fzen részt vett Kral Gyulá­né, a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének titkára. Megjelent Veress Ferenc, az MSZMP Szeged városi bi­zottságának munkatársa is. Juhász Géza igazgató meg­emlékezett a 30 évvel ezelőt­ti eseményekről, majd érté­kelte a kongresszusi munka­verseny első szakaszának eredményeit. Elmondta, hogy 5,7 százalékkal emelke­dett a termelékenység, a fo­noda 76,4 tonnával, a szövő­dé pedig 540 ezer négyzet­méterrel teljesítette túl a tervet. Ezután került sor a szocialista brigádok jutalma­zására és a kitüntetések át­adására. A „Vállalat kiváló brigád­ja" címet érte el a fonó 2. „C" műszak „Aranyfonál" brigádja, a lánccsévélő „A" műszak „Törekvő" aranyko­szorús szocialista brigádja, a „szövő „C" műszak „Munka" zöldkoszorús brigádja, a fo­nó tmk „Landler Jenő" ne­vét viselő ötszörös aranyko­szorús brigádja; a „Gyár ki­váló brigádja" pedig a kis­kundorozsmai üzemegység „Ifjúsági" aranykoszorús kollektívája lett. A műsza­kok közötti versenyben első helyezést a fonó „B", illetve a szövő „A" műszak nyerte. A Könnyűipar kiváló dol­gozója kitüntetésben része­sültek: Ábrahám Pálné elő­munkás, Péter Györgyné előmunkás, Nagyiván Anna és Szakái Jusztina fonónők, Krisztin Etelka, Simonyi Jó­zsefné szövőnők, Berecz Ár­pádné fonalkiadó csoportve­zető, Szőke Béláné munkás­nőotthon vezető, Baróczi Imréné fonalelszámoló cso­portvezető, Sass Tibor szövő főművezető, Balogh József műszerész csoportvezető, Ka­tona Mátyás klíma csoport­vezető, valamint a kiskun­dorozsmai üzemegységből Péter Julianna és Lajkó Mi­hályné munkásnők. Az ünnepségen és az azt követő termelési tanácsko­zásokon 1008 dolgozó része­sült több mint félmillió fo­rint jutalomban, Hogy mennyi mindenne] foglalkozik ma az OTP, azt hosszasan lehetne sorolni. A kezdetek, 25 év óta olyan új szolgáltatásokkal bővült te­vékenysége, ami az életszín. vonal emelkedésével össze­függ. Az OTP születése az első államkölcsön kibocsátá­sával esik egybe. Aztán szép sorjában foglalkozni kezdtek a betétek átutalásával, az üzemi dolgozók rövid lejára­tú kölcsönével, majd a falusi lakosság helyben hitelezhe­tett takarékszövetkezetben. A tévé, hűtőszekrény és más tartós fogyasztási cikkek megjelenésével lehetőség nyílt, hogy részletre, az áru­vásárlási kölcsönnel megve­gyék ezeket a dolgokat. Idő­közben a személyi kölcsön összege is változott és jelen­leg a maximum 10 ezer fo­rint, ami a lakásvásárlásnál sajáterő-kiegészítéseként ad­ható. A tömeges lakásépíté­sek a hiteléletben is változást eredményeztek. Ma már köz­ismertek azok a lehetőségek, amelyekkel élhetnek az épí­tők. Tavaly a szociálpolitikai célkitűzések eredményeként fokozódott az állami vállala­toknál dolgpzó munkások la­kásépítésének támogatása. Az OTP kiemelten foglalkozik a fizikai dolgozók lakáshelyze­tének javítását elősegítő köl­csönök folyósításával. A ne­gyedik ötéves tervben Szege­den 200, Hódmezővásárhelyen 160 munkáslakás építését irá­nyozták elő. Az élet változásait azzal is nyomon követhetjük, ha fi­gyelemmel kísérjük az OTP Csongrád megyei igazgatósá­gának forgalmát. Amikor az autóvásárlás széles méretűvé vált, bevezették a gépkocsi­nyeremény-betétkönyvet. Je­lenleg Csongrád megyében 35 ezer gépkocsinyeremény-be­tétkönyv tulajdonos várja, hogy mikor fogadja kegyei­be Fortuna. Aki pedig dél­előttönként valutát akar ki­váltani, az meggyőződhet ar­ról, hogy milyen népszerű a turizmus. Az OTP valuta­részlegén is igen nagy a for­galom. Az idén néhány kölcsön­nél kedvezőbb lett a vissza­törlesztési lehetőség. Ezen­kívül egy-két irányelv is mó­dosult. Például a személyi kölcsönök nyújtásánál előnyt élveznek az alacsony jövedelmű, többgyermekes családok. Nagyobb kölcsönt kapnak, mint az egyedülálló személyek és hosszabb a hi­tellejárat is. Ez a különbség­tétel mindenképpen indokolt. Nagyobb segítségre inkább szüksége van egy sokgyerme­kes családnak. Kiszélesült a munkás és sokgyermekes csa. ládok kölcsönzési lehetősége, ha családiházat építenek. Mint köztudott, korábban csak Szegedre és Hódmező­vásárhelyre korlátozódott a munkáslakás-kölcsön. Most bármely településen — csalá­diház esetében — az építési költség 50 százalékáig, de legalább 100 ezer forintig építési kölcsönben részesít­hetők a munkás- és többgyer­mekes családok. Eddig a 100 ezer forintos maximális köl­csönt csak Budapesten lehe­tett igénybe venni, mig a megyeszékhelyeken, városok­ban, kiemelt településeken a kölcsön felső határa 80 ezer, egyét) településeken mintegy 60—70 ezer forintig terjedhet. A sokgyerekes hiteligénylők esetében a kamat csak 2 szá­zalékos és a visszafizetési idő legfeljebb 25 év. Továb­bi segítséget jelent, hogy a három vagy több gyereket el­tartó és a vállalatoknál dol. gozó munkások részére az OTP által nyújtott állami kölcsön fele — lakásépítési alapjuk terhére — munkálta­tójuk is nyújthat kölcsönt. Egyébként ez a hitelezési lehetőség azt jelenti, hogy a kölcsön korábbi összege most 30—50 ezer forinttal növe­kedett. Az idén kedvező lett a la­kóházak tatarozásához és karbantartásához nyújtott kölcsönök feltétele. A lakás­fenntartó szövetkezetek há­zainak tatarozására az össz­költség 75 százalékát, maxi­mum 70 ezer forintot adnak, 2 százalékos kamat ellené­ben 15 évre. A társas- és családiházak állami tulajdon­ban levő lakások rendbeho­zatalára pedig ugyancsak 15 évre 60 ezer forintot lehet felvenni. A lakáskorszerűsí­tés. a komfortfokozat növelé­se is megoldható az OTP se­gítségével. A költségek 75 százalékát hitelezik meg — 40 ezer forintot — a kamat ebben az esetben 6 százalé­• kos. A felsorolt munkákat csak a kivitelezésre jogosul­takkal végeztetheti el a bér­lő, illetve a tulajdonos. A földgázenergia hasznosításá­val összefüggő közművesítés­ben — mint például a bekö­tés — költségek 75 százaléka vehető fel. Az összeg felső határa 40 ezer forint, a visz­szafizetési idő 10 év, a kamat pedig 2 százalék. Oj dolog az i6, hogy hi­telt adnak a motorkerékpá­rok és az autók javításához. A Szegedi Gépjárműjavító Ktsz-szel és az AFIT XI. szá­mú szegedi telepével történt megállapodás alapján ezt a szolgáltatást is lehet kérni. A lakások festésére, tapétázásá­ra, parketta csiszolására, nagytakarításra ugyancsak igénybe lehet venni az OTP segítségét. De az a feltétel, hogy Szegeden az Univerzál Ktsz végezze el a munkát. A XI. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére indí­tott településfejlesztési ver. senyt úgy segíti az OTP. hogy a tanácsok által kijelöl' utcák házainak rendbehoza­talához a jelentkező igények alapján kölcsönt folyósít. Decemberben új fiókot nyitnak Csanádpalotán. Hogj az ügyintézés jobb legyen, elektronikus adatfeldolgozás lehetőségeinek megteremtésé­vel is foglalkozik a takarék­pénztár. Így lehetővé válik az ügyfelek gyorsabb, ponto­sabb kiszolgálása. H. M. Biszitu Béla látogatása Győrött Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára szerdán Győrbe látoga­tott. A vendéget a Győr-Sop­ron megyei pártbizottságon Háry Béla első titkár és Lombos Ferenc megyei ta­nácselnök fogadta. Biszku Béla ezt követően részt vett és felszólalt a megyei párt­bizottság ülésén, amelyen a munkásosztály helyzetéről szóló párthatározat végre­hajtásának Győr-Sopron me­gyei tapasztalatait vitatták meg. A megyei pártbizottsági ülést követően Biszku Béla a Rába Textilipari Vállala­tot ljereste fel. Ott Komondi András, a gyári pártbizott­ság titkára az alapszervi vá lasztások előkészületeiről. Marton János igazgató pedi; a gyár idei tervteljesítésérő és az 1975. év gazdaság, programjáról tájékoztatta vendéget. Biszku Béla talál­kozott szocialista brigádve­zetőkkel is, és megtekintette a nemrég elkészült 16 ezer négyzetméteres csarnokot, s azokat a berendezésekei, amelyeket a gyár folyamat­ban levő rekonstrukciója keretében vásárolt. A gyári látogatáson a gyár vezetőin kívül jelen volt Háry Béla, a Győr-Sopron megyei pártbizottság első tit­kára és Jankovits István, a városi pártbizottság aiaő tit kára is. (MTI) Páripropagandisták konferenciája Szeneden Az MSZMP Szeged városi bizottságának propaganda­és művelődési osztálya teg­nap, szerdán egész napos konferenciát rendezett a Csongrád megyei tanács földszinti termében, pártpro­pagandisták és alapszerveze­ti agitációs és propagandafe­lelősök részére. A résztvevő­ket Szabó G. László, az MSZMP Szeged városi bi­zottságának osztályvezetője köszöntötte, s nyitotta meg a konferenciát. Dr. Varga Dezső, az MSZMP. Szeged városi bi­zottságának titkára gazdasá­gi helyzetünk kérdéseiről tartott előadást, s szólt Sze­ged fejlődéséről, a beruhá­zásokról. Dr. Berecz János, a? MSZMP KB külügyi osztá lyának vezetője a nemzetko zi helyzet és a nemzetköz munkásmozgalom időszeri kérdéséről tájékoztatott. Dr. Tamasi Mihály, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának osztályvezető­helyettese ideológiai életünk időszerű kérdéseiről szólt. t

Next

/
Thumbnails
Contents