Délmagyarország, 1974. október (64. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-03 / 231. szám
8 CSÜTÖRTÖK, 1974. OKTÓBER 10. s Vallomások Szegedről Az ünneplő Szeged asztalába, a város felszabadulásának 30. évfordulójára csinos miniatűr könyvet tettek Szeged nyomdászai és újságírói. Vallomások Szegedről címmel. Vörös műbőrkötésbe.i, 5 és félszer, 5 és fél centiméteres formában vezető politikusok, közírók, írók, tudósok vallomásait tartalmozza a könyvecske Szeged szépségeiről, a felszabadult évtizedekről, gazdag fényképillusztrációval. Kádár János, Komócsin Zoltán, Erdei Ferenc, Illyés Gyula, Ortutuy Gyula, Mocsár Gábor, Tó:h Béla, Simái Mihály, Sípot Géza, Szent-Györgyi Albert és mások írásaiból, nyilat .ozatálból válogatták öszszt a könyvecske szerkesztői — F. Nagy István és Sz. Símen István — a Szegedre Uk" szemelvényeket A könyvet Vincze György tipográfiai és kötésterve alapján a Szegedi Nyomda MTESZ Miniatürkönyv Klub tagjai készítették, különös gondossággal és szeretettel, szabad idejükben. A képek dr. Somogyi Károlyné és dr. Ozvald Imre felvételei. Barátom Kornhúber. a hivatásos léhűtő, karácsonyfa-díszítő és kocsonyaőr ismét megjelent életemben. Vadonatúj gépkocsijával éppen ott kötött ki, ahol álltam, és olyan pofával szállt ki, mint aki két kanállal eszik. — Ejh, Kornhúber — mondtam, amikor nem kerülhettem el a találkozást —, de felvitte az isten a dolgodat. — Nem panaszkodhatom — felelte •—, igazgató lettem. — Igazgató? ;— tátottam el a számat. — Miféle vállalat az, ahol te igazgathatsz? — Egy termelőszövetkezet melléküzemében. Csak csóváltam a fejem, s nem hittem, hogy legyen szerte e világban olyan melléküzem, ahol éppen Kornhúber kelL De tele volt szóval, mint a kántor allelujával. — A mi elnökünk — kezdte —, nem olyan ember, aki kifelejti a töltött káposztából a szalonnát. Melléküzemeink mindent gyártanak a kocsikenőcstől a felhúzós kacsáig, és a bajuszpedrőtől a homokóráig. Én vagyok a magyarázó igazgató. — Az meg mi fan terem? — Tudod, minálunk nem azért gyártanak melléktermékeket, hogy a fogyasztói szükségletet kielégítsük, ahogy ezt a közgazdaságtan alapvető törvényei előírják, hanem azért, Magyarázó igazgató hogy létrejöjjön az az alap, amelyből a vezetőség prémiumban részesül. Ez — mint tudod — a szorgalomért, a jól végzett munkáért jár. Nos, az én szerepem az, hogy magyarázzak. — Mit kell itt magyarázni? A pénztárkönyv beszél. — És én. Én megmagyarázom a dolgokat. Nagyon buta pofát vághattam. — Látod, nem érted a dolgot, Én megmagyarázom, hogy miért kell felhúzós kacsát, meg homokórát gyártanunk, és azt is megmagyarázom, hogy miért fizetünk rá. A főkönyvelő ugyan savanyú ábrázattal eszi a kefét, hogy börtönbe kerülünk, de engem nem azért fizetnek, hogy a számat csukva tartsam. — Értem — mondom. — Dehogy érted — folytatta Kornhúber —, fogalmad sincs róla, mennyire nem mindegy, hogy miről és hogyan beszélünk. A mi melléküzemünk a felhúzható kacsával, a bajuszpedrővel, a kocsikenőccsel és a homokórával együtt huszonhét gyártmányt állít elő, és ezek közül tizenhat a kutyának sem kell. A kacsát például nem lehet felhúzni, a pedrővel nem lehet pederni és a homokóra késik. Am, az is igaz, hogy hat cikkünk nyereséges, kettő pedig éppen hogy kifizetődik. Én azonban mindent megmagyarázok. — Ne élj vissza a türelmemmel. Hogyan? — A mi országunkban mindent százalékokban kell kiszámítani, ám legyen. A nyereséget is, hát én prezentálom. Én nem arról beszélek, amire ráfizetünk, de nagyon kemény és határozott hangon hirdetem azt, ami nyereséges. Én nem a tizenhét gyártmányról beszélek, hanem fennen azt hirdetem, hogy mindazon gyártmányaink hetvenöt százaléka nyereséges, amelyekre nem fizetünk rá. Mert világos, hogy nyolc gyártmánynak hat a hetvenöt százaléka. Az elmondottakból megértheted, hogy nálam bármikor az ellenkezője is lehet igaz. csak tudni kell a dolgokat magyarázni. Csodálattal adóztam Kornhúbernak, a nagy embernek. De ha legközelebb a Kék fényben találkozom vele, nem leszek meglepve. De hogy ott mit magyaráz, arról halvány gőzöm sincs. Szűts István FOLD ALATTI KORHÁZ Kárpát-Ukrajnában első alkulommal Szolotvinában próbálták ki a barlangterápiát tüdőasztmás betegek gy< gyítására. A klinika ma má.- hatalmas föld alatti kórhá:. ahol felnőtteket és gyermekeket gyógykezelnek 206 mé eres mélységben. A kezelés hatékonyságát olyan mikroklíma biztosítja, amelyben alKrgén vagy irritáns tényezők nincsenek. KIÁLLÍTÁS £S ELŐADÁS A múzeumi hónap keretében kiállítás nyílt a Móra Ferenc Múzeumban, meiy Szeged érdekesebb bogarait mutatja be. A természettudományi kamarakiállítás november l-ig tekinthető meg. A kiállításhoz kapcsolódva a múzeum természettudományi kiállítótermében ma, csütörtökön este 6 órakor Szeged környékének bogarai címmel Gaskó Béla muzeológus tart előadást. Kapcsolás — A felesége leéri, jöjjön a telefonhoz. — Kéri? Akkor ez biztos téves kapcsolási KÖNYV A TANYAI ISKOLÁNAK A szegedi olajbányászok „Kun Béla" és „Május 1." szocialista brigádja ezer forintért könyveket vásárolt az ásotthalom—bogárzószéll iskcla tanulóinak. Az ajándék jelentősen bővítette az iskola ifjúsági könyvtárát, gyermekek és nevelők nagy örömére. ÉPÍTŐMUNKÁSOK BÉRHELYZETE Az építőmunkások aktuális bér- és munkaügyi kérdéseiről tartanak ma, csütörtökön tanácskozást Szegeden, a DÉLÉP munkásszállodájában. Az Épít''#ügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint az Építők Szakszervezete által rendezett tanácskozáson a BácsKiskun, Csongrád, Szolnok és Békés megyében levő építőipari, faipari, bútoripari és építőanyagipari vállalatok szakemberei vesznek részt. SZEGEDI NÉPI ZENEKAR SIKERE A Duna—Tisza Közi Napok keretében rendezett népi zenekarok versenyén, Kiskőrösön, a szegedi ÁFÉSZ zenekara — Rácz Lajos vezetésével — sikeresen szerepelt. Az előző évekhez hasonlóan ismét első díjat nyertek. SZERDAI PIACI ARAK A csirke kilója 30, a tojás darabja 1,20—1,30 forint volt. A burgonyát 3,20—4,50, a sárgarépát 3, a gyökeret 6—• 8, a vöröshagymát 4—4,50, a fejes káposztát 1,50—2, a keikáposztát 2,20—3, a karalábét 3, a karfiolt 6—7, a paradicsomot 1,50—3, a zöldpaprikát 4—6, a főzőtököt 1,50, az uborkát 3—7, a zöldbabot 4—5, a zöldborsót 18 —20, a fokhagymát 15—20, a parajt 8, a gombát 40—50 forintért adták. Egy fej saláta 1,50, egy csomó retek 1.20, egy darab zöldtengeri 1,20— 1,50 forintba került. A jonatánalmát 5—7, a télialmát 6—8, a nyárialmát 4—7, a körtét 5—10, az őszibarackot 4—5, a szilvát 4—5, a szőlőt 4—10, a sárgadinnyét 3, a görögdinnyét 1,50—3, a málnát 24—26, a diót 14—16, a száraz babot 15—16, a savanyú káposztát 8, a mák literjét 30—32 forintért kínálták. VETÉLKEDŐ A MÁV Vasútüzemi KISZBizottság vetélkedősorozatot írt ki a szegedi vasutas KISZ-alapszervezetek részére, felszabadulási vándorseriegért A napokban dőlt el, ki őrzi a következő fordulóig a vándorserleget: a szegedi MÁV Igazgatóság csapata került ki győztesen a kilenc alapszervezet versenyéből. Tagjai: Tanács Teréz, Karmanóczki Andrásné és Horváth András. AMERIKAI ÉPÍTÉSZET „Amerikai építészet" címmel rendez előadást ma, csütörtökön délután fél öt órakor Szegeden, a Technika Házában az Építőipari Tudományos Egyesület Csongrád megyei szervezete és a Magyar Építőművészek Szövetsége. Előadók: Iványi László és Kévés György építészek. 9-14 Várható időjárás csütörtök estig: Délen és nyugaton borult idő, többfelé esővel, az ország többi részén kevesebb felhő, csak szórványosan előforduló kisebb esőkkeL Időnként megélénkülő északi, északkeleti szél. A szokatlanul hűvös idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 9—14 fok között. GRAFIKONT „VEZET" A BALATON A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet munkatársai a regisztráló műszerekkel is „figyelhetik" a Balatont. A tó nyílt vizén több műszerállást helyeztek el, amelyeknek adatait most kezdik el feldolgozni. Segítség a makói vizkárosultaknak Törzsvendég Csongrád megyében Makó város lakossága szenvedett legtöbbet a nyári belvíz-, özöntől. Mintegy ezerháromszáz házat rongált meg a szokatlan arányú elemi csapás. Egyes mélyebb fekvésű utcákon, kertekben fél méter magasan állt a víz a kritikus napokban. Több mint kétszáz régi építésű kis családi ház teljesen tönkrement, ezek helyett újat kell építeni. A bajba jutottak azonban nem maradtak magukra, sokrétű segítséget kaptak és kapnak. Az OTP-től 130 000 forintig kamatmentesen vehetnek föl kölcsönt az igényjogosultak. Dr. Forgó István, a városi tanács elnöke elmondotta, hogy gyorsított ügyintézéssel mérték fel a károkat, és a kölcsönök folyósításánál is hasonló a helyzet. A kisebb mértékben megrongálódott házak jelentős részét a tulajdonosok már rendbehozták, helyreállították. A törvényes keretek között biztosított segítségen kívül a makói pártbizottság várospolitikai bizottsága a helyi tanács szociálpolitikai csoportjával együttműködve elsősorban az egyedülálló nyugdíjasok között osztotta ki azt a segélyösszeget, amit a megyei tanácstól kapott a város erre a célra. Az üzemek, vállalatok szakszervezeti bizottságai ugyancsak hozzájárultak a károsultak gondjainak enyhítéséhez. A Szakszervezetek Országos Tanácsa pedig 210 ezer forint rendkívüli segélyt folyósított elsősorban a többgyermekes. illetve a kis keresetű családoknak. Az elkövetkező hetekben a Vöröskereszt akciója nyomán jutnak jelentős anyagi támogatáshoz az arra legjobban rászoruló családok Makón, de más Csongrád megyei belvíz sújtotta városokban. községekben is. Makón egyébként Intézkedtek hasonló veszély megelőzésére. Az általános belvízrendezési terv alánján kijelölték azokat az utcákat, városnegyedeket, ahol a csapadékvizek elvezetésére szolgáló csatornahálózatot korszerűsítik, az átereszeket nagyobbakra. szabványméretűekre cserélik ki. Közlekedési ellenőrzések Oszi madárvonulások Récefalálkozó a Fehér-tón A közlekedésbiztonság, a közlekedési fegyelem megszilárdítása érdekében októberber egész hónapon át szigorú ellenőrzést végeznek a közutakon Csongrád megyében és Szegeden is. A széles körű és nagyszabású közlekedést ellenőrző akcióban a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedési Osztálya mellett részt vesznek a KPM dolgozói, önkéntes rendőrök, honvédek. A széles körű ellenőrzés kiterjed a gépjárművek műszaki állapotának vizsgálatára is. Ezúttal ellenőrzik a forgalmi engedélyeket, a menetlevelet. Nem kerülhetik el az ellenőrzést a sebességet mániákusan túlhajszolók sem, és ittasan volán mögé merészkedők. A gyalogosok is sokkal körültekintőbben közlekedjenek, mert rájuk is pontosan ugyanúgy vonatkoznak a közlekedési szabályok, mint a gépjárművek vezetőire. A széles körű közlekedési ellenőrzés célja: tanuljunk meg közlekedni úgy, hogy ne veszélyeztessük önmagunk és mások testi épségét. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hofj drága Mamucikáuk, a szerető édesanya, nagymama, dédroam.t, nagynéni és rokon, özv. BÁLINT ANTALNE vőnekl Vilma, október 3-án váratlanul elhunyt. Temetése okt. 4-én. pénteken 11 órakor lesz az Alsóvárosi temeti, kápolnájából. Minden külón értesítés helyett. A (Vásroló család, Veresáes u. 24. sz. T 7888 Mély megrendüléssel tudatjuk, bogy drága jó édesanyánk, Azv. KORMOS JOZSEFNÉ Budai Etelka, 1974 október I-én 74 éves korában rövid betegség után csendesen elhányt. Temetése 1974. október S-én 14 órakor lesz a Szatymazl temető ravataOorójaból, Gyászolják; sxeretö gyermekei, menyei, vejei, nnokál és dédunokái. Szatymaz. T 7886 Mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, DVDAs MIHALYNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot hoztak, ezúton mondunk köszönetet. A gyászoló család, Zsolnai u. 4/A. T 7873 Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazon rokonoknak, jó barátoknak, szomszédoknak, munkatársaknak és ismerősöknek, akik szeretett halottunk, KISS JÁNOS temetésén megjelentek és részvétükkel, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Köszönetet mondunk a •. Sebészeti Klinika és a Hl. Belgvögyászat orvosainak és apolóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló család, sgőrcg, Kasstub a. n. Néhány nappal ezelőtt még alig lehetett látni hazánkon átvonuló, itt megpihenő, északi országokból érkező madárvendégeket, a fehér-tói rezervátumban. Most már azonban megélénkült a természetvédelmi terület idegenforgalma. Az időjárásban beállott változás, a szokásosnál erősebb lehűlés hatására megkezdődtek az őszi vonulások: a nádasokat, a tavakat valósággal megszállták a vízi szárnyasok. Csupán récékből — becslések szerint — legalább 25 ezer ütött tanyát. Nagyon érdekes látvány, amint a récecsapatok végeláthatatlan hosszú sorokban, szinte szabályos alakzatban, egymást követve úsznak a vízen. Csak akkor bomlik fel a csapat fegyelmezett rendje, ha megriasztják őket. Ilyenkor felhőként röppen fel az óriási madártömeg. Ugyancsak megfigyelhetők már az északi, úgynevezett sárjáró madarak, és a szürke cankók népes előőrsei. Csongrád megye egyéb vadvizes vidékei, mint például a pusztaszeri természetvédelmi terület vagy a tömörkényi halastavak egész környezetükkel ugyancsak átmeneti madárszállókká válnak a még hátralevő őszi időszakban. GYERMEKBALESET Halálos baleset történt Szegeden, tegnap délben a József Attila sugárút és a Római körút kereszteződésében. Piros jelzésnél, tilosban akart áthaladni a gyalogátjáróban Kata Tamás 9 éves tanuló, Szeged, Debreceni utca 33/A szám alatti lakos, aki nekiment egy éppen kanyarodó autóbusz oldalának. A kisfiú olyan súlyosan sérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. Védett őspark Védetté nyilvánították a hőgyészi Petőfi Sándor nevelőotthon — a volt Apponyi Károly-féle kastély — húszholdas ősparkját. Á parkban — az évszázados tölgyek, vérbükkök, tuják. fenyők, tulipánfák és platánok közt — található hazánk egyik legnagyobb, juharlevelű olatánfája. A több mint háromszáz esztendősre becsült, jó állapotban levő „platánfejedelem" törzsét hat ember alig éri körül. A hagyomány szerint a kastély pallósjoggal felruházott, francia származású első földesura ítélőszéket tartott a hatalmas fa lombsátra alatt. Közlemény (x) Közöljük, hogy Tarján városrész IV-es ütemében létesült Csillag téri ABC-áruházunk 1 kV-os kábeljét feszültség alá helyeztük. A kábel megrongálása életveszélyes és szigorúan tilos! Szegedi Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat, Szeged, KáUay ödün u. 2. DELMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatalt 6740 Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10. — Telefon: 13-533, 13-003. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — Index: 29 053, — Előfizetési dlj egy hőnapra 30 forint.