Délmagyarország, 1974. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-05 / 207. szám

4 CSÜTÖRTÖK, 1974. SZEPTEMBER 5. 7 Szegedi zenészek Bayreuth ban A nyár) hónapokban világszerte folynak a zenei fesztiválok, hol nagyobb városokban. hol drága nyaralóhelyeken, hullámzó szinvo. nalon, de alig találunk még egy várost, amely — kilencvennyolc évvel a színház megnyitása után — ennyire megőrizte egykori áhítatát, s előadásainak művészi varázsát. Salzburgon a gazdag, műveletlen turisták átutaznak, s sznobizmusból megnéznek egy-egy előadást; a kis, eldugott bajor várost viszont a zenebarátok felkeresik, a Wagner-rajongók pedig szinte odazarándokolnak, hogy a leghitelesebb előadásban táruljon fel előttük Wagner életmüve. Aki először jár Bayreuthban. mindenekelőtt a színház páratlan akusztikáját, kiváló zenekarát és énekkarát csodálja meg. A mélyre sülylyesztett és fedett zenekar a legerőteljesebb kitöréseknél sem fojtja el az énekest, s olyan hangszínhatásokban egyesül a színpaddal, hogy a wagneri deklamáció tökéletesen érvényre tud jutni. A bayreuthi színház zenekarával és énekkarával pedig azért nem veheti fel a versenyt más együttes, mert szereplőit élen járó művészekből válogatják össze, és természetesen igen magasan honorálják; a legtöbb hegedűs valamelyik rangos zenekar koncertmestere, az énekkar tagjai pedig más színházakban vezető szólisták. Ilyen szereplőgárda élén a karmesterek (az Idén például Carlos Kleiber, a világhírű, és nálunk is gyakran megfordult Erich Kleiber fia, Silvio Varviso, Horst Stein), maradéktalanul megvalósíthatják elképzeléseiket. A szólisták vegyesebb cso. portot alkotnak. Egyesek világhírűek (Catarina Ligenza, Theo Adam. Kari Ridderbusch), mások kimagasló Wagner-interpretátorok (Gwyneth Jones. Donald Mclntyre, René Kollo, Bernd Weikl), de akadnak olyanok) is, akik az értékes hangteljesítmény mellett zeneileg több követeinivalót hagynak hátra. Ezekért a kisebb hiányosságokért bőven kárpótol az a szokás, hogy a „nyúlfarknyi" szerepeket is prominens énekesekre osztják kl. ellentétben más színházi szokással, ahol az epizódszerepeket gyakran kezdők éneklik. Csak két példát emelek ki a sok közül: Heinz Zedik, aki a Mesterdalnokok egyik vezető szerepét. a Dávidot alakítja, a Trisztánban a néhány szavas pásztort énekli; Bernd Weikl gyönyörű Wolfram-alakítása után nem restelli a Mesterdalnokok pár ütemnyi terjedelmű éjjeliőrét énekelni. Ebben az évben a Nibelungi gyűrű tetralógia mellett három zenedrámát játszottak: a Tannhausert, a Trisztán és Izoldát és a Nürnbergi mesterdalnokokat. És az idén is zsúfolásig Schulek Frigyes emlékére Á magyar építőművészet egyik nagy mesterére emlékezünk, amikor felidézzük Schulek Frigyes nevét és munkásságát halálának 55. évfordulóján. 1974. szeptember 5-én. Alakja egybeolvadt Budapest egyik jellegzetes képével, az emlékezetünkből el nem tűnő budai várhegy kőcsipkés templomával, az előtte végigfutó Halászbástyával. E hatalmas alkotásegyüttes mellett nekünk. szegedieknek is jutott Schulek vérbeli művészi egyéniségéből; a dóm és a „kakasos" templom tervezője. Középiskolai tanulmányainak befejeztével Bécsbe ment, és ott a Képzőművészeti Akadémiára iratkozott be. Van der Nüll volt az első mestere, de az egyetemen közben esztétikai és filozófiai tárgyakat is hallgatott. Az európai hírű Friedrich Schmidt mesteriskolájába 1862-ben került, ahol olyan kiváló előmenetelről adott bizonyságot, hogy Idegen létére nagyobb összegű ösztöndíjat nyert el. Korán, elismerést vívott ki magúnak, hiszen a 25 éves fiatalembert Regensburgba hívták meg, az ottani dóm restaurálási munkálataira. A közel tizéves távollét után, 1870-ben véglegesen letelepedett Pesten, és Steindl Imrénél vállalt munkát, ahonnan az Országos Mintarajziskolához került, tanári állásba. Schulek Frigyes éle_ tében és munkásságában az 1872-ben elfoglalt építészi munkaköre egészen új fordulatot jelentett Itt, a Műemlékek Országos Bizottságánál alkalma nyílott az ország elhanyagolt építészeti emlékei iránti figyelmet felkelteni. Elsőnek a visegrádi vár feltárásához fogott, amikor a budavári Mátyástemplom újjáépítésére kapott megbízást. A remekül sikerült átépités után Schulek vegyes érzelmekkel lépett ki a ragyogó templomból annak környezetébe, ahol minden kő szintén a múlt dicsőségéről regélt, de rekedten, kuszán, szürkén, omladozóan, minden hí.rmónia nélkül. A környezet rendezésére beadvánnyal élt az illetékes minisztériumhoz. és a múlt idők kicsinyességét ismerve, csodálkozni kell azon, hogy a terv kivitelezéséhez hozzájárultak és Schulek 1894ben megkezdte a nagy munkát. Bámulatra méltó térérzékkel, nagy vonalúsággal és ötletgazdagsággal meseszerűt alkotott a Halászbástya felépítésével. Szokatlan, soha nem látott építményforma született, egy rég letűnt kor Schulek gazdagító eszenciájával átitatott új jelmezébe öltöztetve. Szeged városa a nagy árvíz utáni rekonstrukciós építkezéseket követően valami monumentális emlék felépítésére készülődött hosszú éveken keresztül, mígnem megfürdették a fogadalmi templom tervpályázatát. Tervpályázatán még a Halászbástya hangulatában élö Schulek Frigyes terve nyerte el az első helyezést, amit anyagi megfontolások miatt aztán sajnos, Foerk Ernő átdolgozásában valósítottak meg. Korábbi terve, az 1880 —83. év között épült „kakasos" templom szerencsére megvalósult. A műegyetem középkori építészeti tanszékét Steindl Imre halála után kapta meg, ahol nagy lelkesedéssel oktatta és nevelte az utódokat. A* MTA 1895-ben levelező. 1917_ben tiszteletbeli tagjává választotta. Az 1914-ben elszabadult rómbolás démona elől fokozatosan visszavonult, és a külvilágtól elzárkózottan halt meg 1919. szeptember 5-én Balatonlellén. Bátyai Jenő Az évforduló alkalmából ma, csütörtökön a panteonban levő szobrán az MTESZ Csongrád megyei szervezete koszorút helyez el. megtelt a nézőtér. A világ legkülönbözőbb országaiból érkeztek vendégek, s a hagyományhoz hűen már jóval az előadás előtt gyülekeztek a dombon, várva a színház erkélyéről háromszor megszólaló fanfárt, amely — Wagner utasítására — tizen, öt. tíz és öt perccel előbb jelzi az előadás kezdetét Néhány rézfúvós a soron következő felvonás egyik vezérmotivumát szólaltatja meg. Ekkor a nézők elfoglalják helyeiket, s áhítatos csendben várakoznak a muzsikára. A bayreuthi ünnepi játékokat huszonhárom év óta nemzetközi ifjúsági találkozóval kötik össze, amelyet Herbert Barth sajtófőnök és felesége szervez. A muzsikuSÍ pályára készülő fiatalok a legkülönbözőbb országokból érkeznek, zenetudományi előadásokat hallgatnak különböző nyelveken, és önálló hangversenyeket adnak, zömmel XX. századi alkotásokból. Az idén huszonhat nemzet ifjú zenészei vettek részt a találkozón, a nyugateurópaiak mellett elsősorban, románok, lengyelek, magyarok. A nemzetközi gárda — a magyarok, különösen a szegediek aktív közreműködésével — több hangversenyt adott, többséggel századunkban keletkezett művekből. Sztravinszkij. Hindemith, Enescu, Milhaud. Stockhausen mellett kevésbé ismert modern komponisták is szerepeltek; a magyar muzsikát Kodály két vokális kompozíciója és Farkas Ferenc fúvósquintettje képviselte. Hadd említsem meg, hogy a sorok írója tizenkét volt növendékét látta viszont az ifjúsági találkozón, akik közül kettő kivételével mindegyik a Tömörkény István gimnáziumban és szakközépiskolában végezte középfokú tanulmányait. majd a Szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta. Közülük alakult a fúvósquintett (Galánthay Szabolcs, Füzesi Márta, Lauter Csaba, Bodacz Győző, Marosvári Attila), amely több hangversenyen szerepelt, s gazdag repertoárjával. kidolgozott előadásával, érett tónusával fényes sikert aratott. Jogos büszkeség töltött el, amikor a városban többfelé olvastam a plakátot: „a Szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola fúvósquintettje". Siklós János: Nézelődés a világban Dr. Nagy István Jézust a bibliából ismertem meg Pilárt pedig Hemingway Akiért a harang szól című regényéből. Az 1936-os spanyol szabadságharc egyik partizánosztagának asszonylelke Pilár volt. Ezt a két nevet viselik új barátaim is. Most Jézusnál jelentkeztem, azaz a kubai szaktanács titkáránál, Jézus Eskandel-nél, hogy megérkeztem Havannába és hát szeretnék széjjel nézni az országban. Jézus igen készséges volt velem szemben, és mindjárt ajánlotta is, hogy mit szükséges és mit érdemes föltekinteni. Alacsony, fekete, spanyol típus ez a Jézus, egyszerre tízfélét intézett előttem, igazi latinamerikai forradalmár módján. Külön dolgozott a keze, a szája, meg a feje. Mintázta azt a légkört, amelyben minden felelős embernek sietős a forradalom nyugalmában is a forradalom gyorsítása. Egyáltalán nem hasonlított a názáreti Jézusra, aki mindenféle piktor és festő által maradt ránk, mert ez a Jézus természetes egyszerű kubai ember. Azt mondta, hogy Jósé Marti szobra előtt (a kubaiak Petőfi Sándora, filozófusa volt Marti (éppen nagygyűlés készül, Fidel Castro mond beszédet és jó lenne odamenni. Szívesen vállalkoztam, mert egy havannai nagygyűlést végighallgatni — nem is lebecsülendő lehetőség. A nagy téren, ahová kimentünk, délután négy órakor, olyan meleg volt, hogy az első óra után. éreztem: kihagy a pulzusom. Na, már megint az extra sistólia ... hol van a trasicor? Tapogatom a vászonnadrág zsebeit, de abban semmi egyéb nem volt, mint füstölnivaló, meg gyufa. A második óra után már azt hittem, lefordulok a kőmellvédről és mindjárt legurulok a hatvanezer havannai lába elé a flaszterra. Pilár, a tolmács rámnézett és csöndesen megkérdezte, — maga rosszul van? Egy kényszeredett mosollyal elhárítottam a kérdést, de Pilár pártfogásába vett. Magyarázta, hogy kik állnak itt a mellvéden, az a feketeruhás aszszony Che Gevara özvegye, mellettem, az a vékony gyerek Che fia. Castro mindig meghívja őket az elnökségbe, ha itt tömeggyűlésre kerül sor. Az meg ott, Fidel mögött, Dorticos, az elnök, a hátamögött meg Raul Roa ... 2. Jézus és Pilár és sorolgatta tovább a kubai vezetőket. Figyeltem ls, meg nem ls. Legalább ötven fok meleg és olyan erős páratartalom volt a levegőben, hogy a vékony cérnaing nedvességét éreztem a bőrömön. Castro beszélt: a békés építőmunka nagyon nehéz forradalmáról, amely szerinte küzdelmesebb, mint a hatalom kiharcolása. S most mi a teendő, mint a KGST-hez tartozó ország — milyen új lehetőségekkel rendelkezik, és mit vár a nép a forradalmi munkásosztálytól és különösen mit vár az ország Havannától? A tömeg helyeselt, spontán módon fölzúgott a victoria, és Fidel éltetése. Pedig Castro igen kemény önkritikát mondott a saját és a vezetőség munkája fölött. Jól beesteledett már, amikorra elhangzott az ismert zérómondat: „Haza, vagy halál". Kigyulladt a sok fény a téren és az utcákon. A tenger felől enyhe légáramlat könnyítette a tüdők munkáját. A szálloda teraszán elviselhető klímát varázsoltak a láthatatlan légkondicionáló berendezések. Jézus önmagával győzködve öntötte elém a gondolatokat: náluk az a legfontosabb, hogy a harc, a forradalom lelkesedését átvigyék a gyakorlati, napi munkára, a békés építés monotóniája is pezsegjen, mert ez a tömeg, benne az egyes ember, egy szempillantás alatt meghal a hazáért: szétrántja ingét a mellén, s azt mondja, ide lőjetek, ha ez a hazán segít. S ez igaz. Sok helyen az országban megtapasztaltam, hogy így igaz. De a munkában kellene a nagyobb állhatatosság. Eskandel nagyon mélyérzésű ember lehet, olyan felelősséggel és vállravett gondputtonyok terhe alatt beszélt, hogy még akkor éjszaka őszinte tisztelőjévé szegődtem. Pilár pedig hűségesen fordította a szót oda-vissza. Mikor aztán befejeztük, s Pilár még ottmaradt, azt kérdeztem tőle, ismeri-e azt a híres spanyol Pilárt, amelyet Hemingway írt meg. Azt mondja, hogy olvasta a Papa (ez Hemingway) regényét. S hogy ő nem hasonlít arra a jó fizikumú, erős lelkű partizán nőre, de ő magát szintén forradalmárnak tartja, mert részt vett a hatalom kiharcolásában és azóta is ott van, ahol a dolgok nehezebbik része található. Fekete, sovány kis asszonyka ez a Pilár, sápadt az arca, fáradt a nézése. Megsajnáltam. — Menjen haza, maga nagyon fáradt. — Rámpillantott s elutasító hangsúllyal adta tudtomra, hogy addig marad, amíg munka van, s egyáltalán honnan veszem, hogy ő fáradt? Mert ez könnyű munka. Képzeljem el a cukornád aratását, ötven-ötvenöt fok melegben, s nem gépekkel ám, hanem félig hajlitott, éles kézisarlóval. — Tudja-e, hogy ott kétórányi munka annyi erőt vesz ki az emberből, mint a gyárban tízórányi? S egy-egy aratási napon nem ritka, hogy két kilót is lefogynak az aratók. Na, de ha majd gépesítjük, megszabadulunk ettől a kegyetlen kemény létküzdelemtől. Megállapodtunk, hogy másnap reggel Hemingway házát megnézzük. Korán reggel mentünk és egy egész délelőttöt elbóklásztam a Papa havannai hajlékában. Régebben olyan szenvedéllyel olvastam minden írását, mint hívők a bibliát.! Rendkívül nagy írónak tartottam. S ha őszintén meditálok, most sem más a véleményem. Annak ellenére, hogy értéke, varázsa, mintha megtört volna a nyugati féltekén. Nem tudom miért. Mondtam is Pilárnak, hogy a Papa nagy híre megcsappant Európában, pedig újat hozott a regényírásban. — Miért van ez? — kérdezte tőlem. Nem tudtam felelni. — Mondok magának egy igaz történetet, kedves Pilár. Egy híres francia tudóstól az újságíró egyszer megkérdezett valamit, amire ez a világnagyság a nyilvánosság előtt azt felelte, hogy nerv tudja. Az újságiró megdöbbent: mi az, hogy nem tudja? Mire a tudós azt feleltei nézze kérem, engem azért fizetnek, amit tudok. Ha azért fizetnének, amit nem tudok, ahhoz kevés volna a francia nemzeti bank pénzkészlete. Pilár egészségeset nevetett és nem kérdezett többé Hemingway irodalmi munkásságának értékeléséről semmit. Demény Ottó : Emlékek anyámról Gyönyörűen pontos, kerek meséi voltak anyámnak, például a zebegényi házról is, ahol nevelkedett. Megvan még, a vasútállomás mellett, s kocsma van benne most is, mint akkor, csak a hentesüzletből lett időközben cukrászda, presszó, ö valamikor így mesélt róla: „Kétéves koromban már árva voltam. Édesanyám bátyja, Pali bácsi nevelt föl; övé volt a nagy kocsma és a mészárszék is. Volt egy kutyánk és egy mátyásmadarunk. A kutya őrizte a házat és az udvart, a madár meg a verandára kitett nagy süteményes kosarat. Ha valaki az iddogáló legények közül belenyúlt a kosárba, hogy egy kiflit kivegyen, Matyi kiabálni kezdett: — Lopik, lopikj Kitűnően tudta utánozni a bácsikám hangját, s ha látta, hogy a kutya a nagy melegben elbóbiskol, ravaszul becsapta: — Sajó ne, gyere ide! Végül is a kutya megunta a heccet, s már csak akkor mozdult, ha Pali bácsit is látta közeledni. Egyszer meg fejbevágtak egy szódásüveggel. Mert eleven voltam nagyon, s játékot csináltam abból, hogy a részegen verekedő legények háta mögé lopakodva kikapjam kezükből az ütésre lendített szódásüveget. Akkor láttam csak, hogy milyen erős embej; az én bácsikám. Egy perc alatt minden legényt kidobált a kocsmából." Gondolom — tőle örököltem a mesélő kedvemet, bár nem hiszem, hogy íróvá válásom különösebb örömet szerzett neki. Egyszer ugyanis hallani véltem, amikor a szomszédasszonyának panaszkodott: „Taníttatni nem tudtam, s még csak egy becsületes szakmát sem adhattam a kezébe. Valamiből csak élni kell szegénykémnek!" * ö mindig nagyon korán kelt, pedig későn feküdt. Orosházán, ahol Eliásék kertes házában laktunk, soha nem tudtam olyan hamar kinyitni a szemem, hogy őt a szobában találtam volna. Hajnalban rendszerint gyomlálni szokott, mert a harmatos földtől még könnyen elválik a gaz. Fölkeltem hát és utánamentem a kertbe. Egyszer meg éppen a dróttal elkerített baromfiudvarban találtam őt. Sírva hajolt le a még nedves göröngyökért, s egy hatalmas, vörös kakast akart elzavarni az udvarunkból. — Miféle kakasok ezek? — kérdeztem, mert én két idegen kakast láttam az udvarunkban, de ő megmagyarázta, hogy a másik vörös kakas a mi különben hófehér Gyurikánk, s csak a szomszéddal való verekedésben, a saját vérétől lett ilyen. Később átjött a szomszédasszony is, és veszekedés nélkül megállapították, hogy a kókadozó kakasokat le kell vágni, mert úgyis megdöglenének. — Látod ... nem bírtak egymással, s most mind a kettő odavan — mondta szepegve anyám a vacsoránál, és nem evett egy falatot sem. Nagyon szerette azt a Gyurit. Gyakran' kívánunk valamit, kivált gyerekkorunkban, aztán, ha megkapjuk, már nem is örülünk néki anynyira. Máig emlékszem egy hasonló dologra, s már nem is fogom elfelejteni, amíg csak élek. Fagylaltot vett anyám, nekünk, gyerekeknek, s akkor kivételesen magának is. De épp hogy csak belekóstolt, máris odaadta egy szembejövő szegény gyereknek. Én nem értettem hogy miért adta oda. Kánikula volí. járt-kelt a nép a korzón, ám én csak kétféle embert láttam. A boldogokat, akik fagylaltot nyalogattak, s a boldogtalanokat, akiknek erre nem tellett. Anyám boldog lehetett volna, de ő — úgy látszott — nem akart boldog lenni. S attól a naptól kezdve én, aki addig majd megvesztem a fagylaltért, már soha többé nem sóvárogtam utána. S nem tudom megmagyarázni, miért, de ha mégis fagylaltot eszem, kínlódva bámulok, mintha egy szembejövő, kóborló gyereket keresnék, akinek odaadjam. Különben legtöbb dologban anyámra hasonlítok.