Délmagyarország, 1974. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-22 / 222. szám

7 VASÁRNAP, 1974. SZEPTEMBER Mfc Munkáslakások A

mikor 1924—26 között az ellenforradalmi rendszer gazdaságilag stabilizálódott, egy időre a munkásosztály is kedvezőbb helyzetbe került. A tőkések azonban a korábbi béreket törekedtek fenntartani. A munkások, a viszonylagos fellendülést felhasználva, egyre többször nyúltak a sztrájk fegyveréhez. 1927 áprilisában a vasmunkások a 15 napig tartó sztrájk után elérték kívánságaik teljesítését. Az eredmény más szakmák dolgozóit is cselekvésre késztette. Augusztusban a klinikai építkezéseken 90 kőműves és 90 segédmunkás lépett sztrájkba, 88 fillér helyett 1 pengőt követeltek. A sztrájkot az országos mozgalom áramába kapcsolva az építőmunkások kezdték, osztályharcos hagyományaikhoz híven. Lájer Dezső, a szociáldemokrata párt titkára ugyan úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy egyelőre sikerült más építkezések munkásait a sztrájktól visszatartani, a vállalkozókat azonban ez a bejelentés nem hatotta meg: augusztus 3-án mintegy 300 építőmunkás gyűlt össze a Munkásotthonban, hogy döntsön a sztrájk sorsáról. A munkaadók az előzetes megállapodást megszegve, 50—60 fillérben állapították meg az órabért, és a magasabb bérű munkásokat szombatonként elbocsátották és vidékiekkel helyettesítették. Ez okozta a sztrájkot Lajer bejelentette, hogy a munkaadók 12 filléres emelés helyett, csak 4 filléres emelésről hajlandók tárgyalni. Erre Mándoki, Varga és Komócsin Mihály építőmunkások kitartásra buzdították az egybegyűlteket és úgy határoztak, hogy ragaszkodnak az 1 pengős órabérhez és folytatják a sztrájkot A munkaadók válaszul 400 munkásnak felmondtak. A sztrájkolók két hétig kitartottak, s a sztrájk azzal végződött, hogy a munkások 80 fillér legalacsonyabb és 95 fillér legmagasabb órabért kaptak. Bár a sztrájkolók kisebb engedményekre kényszerültek, ez alkalommal sikert értek el. A két világháború között az életviszonyokat a béren kívül lényegesen befolyásolta a lakáshelyzet. A háború után megszaporodott a lakosság, de lakás nem volt elegendő. A problémát a hatóság is felismerte, és elrendelte a felmérést. Az eredményt 1927-ben tették közzé. Kitűnt, hogy a város belterületén 80 ezer 100 lakos élt és közülük 10 ezer 661-en laktak 3170 nedves és pincelakásban. Vizes esztendőkben ugyanis Móravárost, Rókust talajvíz fenyegette. A csatornákat alig tisztították, így a lezúduló víz az udvarokat elöntötte. „Mindenre van pénz, egyetemre, kisvasúira, templomra és arra, hogy Parisba utazgassanak a tanácsbeliek, de nincs pénz a munkanélküliekre és nincs a városrendezési munkálatokra" — panaszolta az egyik külvárosi küldöttség. Szegednek "»kkor 220 kövezetlen utcája volt és a külvárosokban az átvezető főutcákon kívül 80 lámpa égett. A lakosok közel 60 százalékát kellett volna kitelepíteni. Az egészségtelen, vizes és pincelakások előbb is említett 3170 számából legtöbb az egyszoba, konyhás: 2270. De még a csupán egy szobából álló „lakás" is 622. A falak nedvességét tekintve a földszinti lakások 30 százaléka, a szuterén lakások 48 százaléka, a pincelakások 65 százaléka két méteren felül, vagyis magasságuk több mint feléig nedvesek. Túlnyomó részükben a padozat korhadt volt. A lakásokban négy-öt ember élt, hiszen a 3170 lakásra 10 ezer 661 ember jutott. A lakások nagy részében villanyvilágítás, vízvezeték és W. C. nem volt. Utóbbi még az újonnan épített munkáslakásokban' is csak egy volt emeletenként. A szennyvíz 60 százalékát az udvarokon levő nyílt gödrökbe öntötték. Tüdővésztől, angolkórtól pusztuló emberek voltak a lakosai ezeknek a lakásoknak. A nedves és a pincelakások ezreinek létrejöttének oka az volt, hogy az 1879-es árvíz utáni városrendezés alkalmával a külső városrészeket nem töltötték fel a Tisza legmagasabb árvízszintjére, az úgynevezett eszményi szintre. A csöpörkék nem kerültek feltöltésre, és lecsapolatlan udvarok keletkeztek. A külső övezetekre, a modern városi proletariátus leendő lakóhelyeire, a perifériákon elhelyezett bérkaszárnyákra, tömeglakásokra és gyártelepekre nem adtak. A külvárosok és a telepek többnyire nyomorúságos, elhanyagolt képet mutatnak. Előfordult, hogy az új-somogyitelepi iskolát (ma Petőfitelep) a rossz utak miatt már szeptemberben sem lehetett megközelíteni. Bár a külvárosok poros utcáinak egészségtelen voltát a város vezetői elismerték, valójában nem sokat törődtek a viszonyok javításéval. Az egészségügyi ankétoknak szinte állandó témája volt a telepi lakosok helyzete. A telepi lakosok gyakran panaszkodtak a hatóságoknál. Az algnertelepiek kérték a víztelenítést. A város fedezet hiányára hivatkozva nem fogott hozzá a munkához. Megoldatlan volt a külvárosiak és a telepiek vízellátása. 1933ban Valentiny Ágoston vezetésével a Tápéi sorról egy asszonyküldöttség elpanaszolta Somogyi polgármesternek, hogy már 40 éve könyörögnek jó ivóvízért. A polgármester megígérte, hogy kivizsgálja a helyzetet. A klebelsbergteleplek küldöttsége vizet, járdát, a telekbér leszállítását kérte. Elmondották, hogy nincs a városba vezető gyalogjárdájuk és mindössze egy artézi kút szolgáltat jó vizet az egész telepnek. 1936-ban a Tanítói Kiskertek lakossága (72 család) folyamodott a vízellátás megoldásáért, mert a kutak vize még mosásra sem volt alkalmas: „...Ha valaki beteg lesz, és kórházba kell vinni, akkor a telepről csak úgy kerülhet ki, ha valaki a hátára veszi és kiviszi. A tiszti orvos nem tudja hivatalát ellátni, mert rossz időben fizikailag nem tud kimenni a telepre. A telep vize ihatatlan ... még a virágok is lehervadnak, amelyeket ezzel locsolnak ... A telepen nincs villany ... Így tehát a telepen számkivetve él 830 lélek a kultúra minden áldásától megfosztva él..." — írja egy telepi lakos 1934-ben Baranyai főispánnak. így volt ez a többi telepen is. Idézzük Czibula Antal, régi szocialista vallomását: „... Ami a Nagykörúton belül a Tisza felé van, az város. Itt van kövezet, csatornázás, vízvezeték meg közvilágítás. A Nagykörúton kívül mindez nincsen. Burkolat híján itt nyáron por van, az év többi részében meg sár. Csatornázás itt nincsen. A szennyvizet fedetlen árkokban vezetik el. A lakásínség leküzdésére legtöbbet az érdekelt emberek maguk tették, akik keserves nélkülözések árán félretett garaskáikból, nehezen felhajszolt kölcsönökből a város által kijelölt helyeken vályogputrikat emeltek fel. Így keletkezett a Somogyi-, a Kecskéstelep... Mikor a tavaszi hóolvadás és esőzés a külvárosok mélyebb helyein áradásokat okoz, a házak falai meginognak, össze is esnek, a pincelakások vízzel árasztatnak el." Ahol a lakások tekintélyes része a talajjal egy szinten épült, sok helyen padolatlan szobákkal, csaknem lehetetlen az emberek gyógyítása — mutat rá a tiszti főorvos 1933-ban. A korabeli sajtó számos megrendítő esetről tudósít. Hegyi András gyűjtötte az egyiket: „Polgár u. 5. sz. A belváros szíve, fehérre meszelt úri ház, ahol az emeleten békés és nyugodt polgárok élnek. De mi van másfél méterre a föld alatt? Itt lakik özvegy Paskel Istvánné. Szobáján nincsen ablak, ajtaja a pince folyosóján van. A levegő nehéz. Férje néhány hónapja tbc-ben hunyt el. Az anya ma is tbc-s. Gyermeke még nincs egy éves — az angolkór élő szemléltetője." A legnagyobb gondot a tbc jelentette. Az 1930-as években évente 400 ember halt meg tbcben. Évente átlag 1200 új beteg jelentkezett a városi tüdőbeteg-gondozóban, közülük 250— 300 már a legvégső stádiumban, amikor már lehetetlen a segítés. Budapest után Szegeden voltak tbc-s betegek a legnagyobb arányban. A fertőzés veszélye Rókuson volt a legnagyobb, a megvizsgált 176 fiú és leány között 68 fertőzöttnek bizonyult. 1935 májusában tbc-ellenes kiállítás nyílt Szegeden. Ezen kitűnt, hogy a városok közül Szeged költ a legkevesebbet a közegészségügyre, költségvetésének 2,8 százalékát. Elhanyagoltak voltak a külső városrészek és a • kerületek alsófokú iskolái. A városban a 30-as években 16 százalék volt az analfabéták aránya, a külterületeken és a tanyavilágban 34 százalék. A

z első munkáslakásba ünnepség. nélkül költözött be Oláh Árpád és családja, a Tarján 510-es épületbe. Mégis úgy szerepel az OTP megyei fiókjának adatai között ez az 1973. februári nap. hogy megkezdődött a munkáslakások átadása Szegeden. Az 1973. év kezdetével életbe lépett rendelet' körül néhány alapos félreértés volt. Most csak az elsőt említsük: csak kijelölt, nagyobb városokra érvényes. Csongrád megyében például Szegedre és Hódmezővásárhelyre, a benne foglalt intézkedéssorozat Munkáslakás — ez a fogalom ma már nem idézi a gyártelepek mellett még itt-ott fellelhető hajdani munkáslakásokat, csak a fiatal munkásgeneráció emlékezetében talán: sokan közülük ott nőttek fel. Ezekhez képest az ONCSA-lakótelepek már szépek voltak, bár egyforma házaik sora nem kelti ma sem az esztétikai szép élményét. Ma a munkáslakás nem külsőségekben mutatkozik másnak, hanem azok a kedvezmények különböztetik meg, amelyeket a munkásság kap lakásépítéshez, vagy -vásárláshoz. Az igazsághoz hozzátartozik. hogy már a felszabadulás után nem sokkal felépültek a Fa_ ragó utcai munkásházak, jelezvén, hogy az új uralkodóosztály új körülményeket is teremt maga számára. A mai kedvezmények lényege: az önköltségből (vagy lakás árából) az állami dotációt a szociálpolitikai kedvezmény címén járó összeget levonják, s ennek a csökkentett összegnek a 20 százalékát a dolgozó vállalata fizeti be (a munkásának nyújtott kamatmentes kölcsön keretében), maga a lakásvásárló munkás pedig a kedvezményekkel csökkentett összeg 10 százalékát fizeti be önerőből, saját pénzből. Az OTP-nek a tartozást 1 százalékos kamat mellett fizetj vissza a munkás (szemben a lakásvásárlási hiteleknél szokásos 2 és 6 százalékkal), a törlesztés időtartama pedig 35 év. Ha a vállalat, gyár társasház építését szervezi meg, az abban részt vevő munkasok — csakúgy, mint a tanácsi kijelölésű OTP-lakást vásárlók — a maximális hitelt, 250 ezer forintos kölcsönt kaphatnak (mái sok 190 ezer forintot), a munkáslakás kölcsöntörlesztésénél a kamat 1 százalékos (másnak 2 és 6 százalékos). Az elbírálásnál a lényeg: munkások telepszerű társasház-építésénél, vagy lakásvásárlásakor minden esetben az állami támogatás maximuma érvényes. Például a szociálpolitikai kedvezmények szempontjából eltartottnak minősülő családtagokat minden esetben figyelembe veszik. A 3 vagy többgyermekes munkáscsaládoknak az előtörlesztést — azt a bizonyos, önerőből befizetendő 10 százalékot — az állami költségvetés terhére elengedhetik. A jelek szerint a legnépszerűbb forma az OTP által felépített lakások vásárlása vállalati hozzájárulással. Nem biztos persze, hogy ez volna a legolcsóbb. A vállalati szervezésben, gyakorlati segítséggel építhető házakban bizonyára olcsóbb is lehetne a lakás, mindenesetre a leendő tulajdonosok maguk is részt tudnának venni az építkezésben. Tavaly Szegeden mindössze 5 vállalati társasházi lakásba költözött munkáscsalád (az új rendelet nyújtotta kedvezményekkel). s az OTP-től 53 család tudott vállalati segítséggel lakást venni, a Fürj utcában és Turjánban adtak át munkáslakásokat. (A családi ház építésével kapcsolatban most készült el a rendelet. A városkép és nem utolsósorban a telekgazdálkodás szempontjából kedvezőbb lenne a városban többszintes épületek formájához ragaszkodni, de az építtetőknek sem lehet mindegy, hogy többszintes házban megoszlik a telekár, olcsób. bak lehetnek a lakások.) Tavaly év elején, a rendelet életbe lépése idején olyan terv készült Szegeden, amely a mostani tervidőszakra 200 munkáslakás átadását szabta meg. Ezt a 200-as számot bizonyosan túlszárnyalják, részint mert az igények nagyok, részint mert egyre több vállalat érzi annak jelentőségét, hogy a lakás-hozzájárulással művezetőit, jól képzett szakmunkásait lekötheti. Kik biztosítottak eddig munkásaiknak lakásvásárláshoz, -építéshez támogatást, és melyik vállalat terveiben szerepel az idei évre munkáslakás-átadás? Tavaly a DÉMÁSZ 6, a MAV 5, a DELEP 4, és a kábelgyár 4 lakást „vett"; de a Szegedi Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat a Dél-alföldi Fafeldolgozó Váll lalat, a posta, a Közúti Építő Vállalat, a KSZV, a húsipari vállalat. a DEGÁZ, a Prometheus Tüzeléstechnikai Vállalat, a Ké. ziszerszámgyár, a Tejipari Vállalat, a nyomda, a Patyolat, a fonalfeldolgozó. a fémipari vállalat, az ATIVIZIG, és a Sze. gedi Sütőipari Vállalat sem tartotta a betétszámlán a lakástámogatásra szánt összeget. És érdemes szólni arról, hogy nemcsak tartogatni vétek, de nem meggondoltan felhasználni ls: a tapasztalat szerint néhány vállalat sokfelé akarja osztani, elaprózza a kedvezményt. Ez esetben nem érvényes a „sok kicsi sokra megy" bölcsessége — kevés vállalati hozzájárulással nem tud jelentkezni sem a lakást venni szándékozó munkás. Az 1973-ban átadott munkáslakasok 75 százalékát fiatal munkások kapták. Az idén átadásra kerülő 10o munkóslakás 80 százaléka lesz a fiatal házaspároké családoké. ' A munkások, a viszonylagos fellendülést felhasználva, egyre többször nyúltak a sztrájk fegyveréhez. A felszabadulás után nem sokkal felépültek a Faragó utcai munkásházak, a mai munkáslakások elődei.