Délmagyarország, 1974. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-17 / 217. szám
2 KEDD, 1971. SZEPTEMBER tt Ma kezdődik az ENSZközgyűlés ülésszaka Hagyomány Immár New Yorkban, hogy minden esztendő szeptemberének harmadik keddjén megnyitják az Egyesült Nemzetek Szervezetének soron következő ülésszakát. A közgyűlés idei, ma kezdődő 29. ülésszakára száznál több napirendi javaslat gyűlt össze az ENSZ titkárságán, a legutóbbi ülésszak berekesztése óta. A nemzetközi légkör Javulásának körülményei között a világszervezet számára újabb módozatok kínálkoznak, hogy kedvező hatással legyen a világesemények alakulására. A haladáshoz minden lehetőség adott, búr köztudott, hogy vannak még feszültség, gócok, neuralgikus pontok a világban; gondoljunk csak az Ismét fellángolt ciprusi veszélyre. a rendezetlen közelkeleti helyzetre, a chilei tragédiára, az Indokínai helyi háborúskodásra. Mégis a két világrendszer vezető hatalmának, a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak az utóbbi években tapasztalt, a nemzetközi enyhülést és együttműködést szolgáló közeledése a legjobb példa — s nem utolsósorban biztosítéka annak, hogy a legforróbb helyzetekben is található megoldás a tárgyalóasztalok mellett. A Szovjetunió a maga részéről, minden alkuimat felhasznál, hogy a politikai enyhüléssel egyidejűleg a katonai szemben állás veszélyeit ls csökkentse. Ezt a célt szolgálja a többi között az ENSZ.kÖzgyűlés elé terjesztendő újabb szovjet javaslat, hogy ne engedjék meg a környezet és az éghajlat rongálását katonai vagy más célokból. Mert ez ls összeegyeztethetetlen a nemzetközi biztonsággal, az emberiség jólétével és egészségével. Az Egyesült Nemzetek Szervezete alapvetően fontos és meghatározó szerepet játszik a tartós béke é« a nemzetközi biztonság fenntartásában. Illetve megszilárdításában. A Magyar Népköztársaság küldöttsége reméli, hogy az ENSZ-közgyűlés mostani ülésszaka erélyesen elítéli a chilei fasiszta juntát, amely semmibe veszi a Gromiko látogatása az NSZK-ban # Moszkva (TASZSZ) zik hivatalos látogatást tenni Hivatalos közös közle- a szovjet fővárosban. Ezt ményt adtak ki abból az al- Schmidt maga jelentette be kálómból, hogy Andrej Qro- hétfő délutánra egybehívott miko, a Szovjetunió külügy- bonni sajtóértekezletén. A minisztere a Német Szövet- kancellár pozitívan értékelte ségl Köztársaság kormánya- Gromiko szovjet külügyminak meghívására kétnapos niszterrel tartott tanácskozálátogatást tett Bonnban, sának eredményét. Mint a közlemény hangsú- Gromiko a kora délutáni lyozza: a Szovjeunió és az órákban fejezte be bonni láNSZK megerősítette hűségét togatását és repülőgépen toa békére és a feszültség eny- vébbutazott New Yorkba, hítésére irányuló politlkájá legalapvetőbb emberi jogokat. s a tagállamok egyöntetűen síkraszállnak a chilei terrorr megszüntetéséért. A közel-keleti helyzetet csak egyféleképpen lehet megnyugtató módon rendezni; az Izrael által megszállt arab területek kiürítésével és a palesztin nép nemzeti jogainak helyreállításával. Támogatjuk tehát az Arab Liga Tanácsának azt a kérését, hogy a palesztin problémát önálló politikai kérdésként vegyék fel az ülésszak napirendjére. A magyar ENSZdelegécló — a kormánytól kapott fölhatalmazás értelmében — Ismét leszögezi, hogy népünk szolidáris a szabadságukért küzdő indokínai hős nemzetekkel, ezért a magyar diplomaták és katonák továbbra is a párizsi egyezmény szerint teljesítik küldetésüket a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságban. Külügyminiszterünk ls fölszólalt április elején az ENSZ-közgyűlés 6. rendkívüli ülésszakán, amely átfő. góan megvitatta a világ nyersanyag- és energiaellátásával kapcsolatos teendőket. Most is és a jövőben <s segítjük a fejlődő országok harcát a nemzetközi monopóliumok kizsákmányoló módszerei ellen. Végezetül emlékeztetni kívánunk arra, hogy közeledik a vegyi fegyverek eltiltásáról szóló genfi jegyzőkönyv aláírásának ötvenedik évfordulója, Mivel e fontos okmányról még mindig hiányzik nél hány jelentős ország képviselőjének az aláírása, most Itt az alkalom, hogy a jubileum előestéjén — a közgyűlési ülésszak idején — ők is ratifikálják a genfi megállapodást. Hasznos hozzájárulás lenne ez a nemzetközi béke és biztonság erősítéséhez. Magyarország és Finnország kapcsolatairól # Budapest (MTI) Bizottság tagja, a Társadal- hosszú lejáratú megállapodás A közeli napokban Buda- mi Szemle főszerkesztője ve- szabályozza. Ezt a megállapestre érkezik Kalevi Sorsa, zetésével 1973 januárjában podást váltja fel az idénmáa Finn Köztársaság minisz- tett látogatást Finnországban jusban miniszteri szinten aláterelnöke, aki — mint jelen- a Finn Szociáldemokrata Párt írt megállapodás a keresketcttük — Fock Jenőnek, a meghívására, s tanulmányoz- delmi akadályok megszünteta a párt tevékenységét. Ha- téséről. 1969 októberében kötékony kapcsolatai vannak a tottük meg hosszú lejáratú Hazafias Népfrontnak a finn gazdasági, ipari és műszaki Centrum Párttal. együttműködési megéllapoSök szál fűzi össze társa- dáíunkat. Ezt az öt évre szódalmi és tömegszervezetein- ló megállapodást egy új, gazkölcsönösen kifejezett barát- ket. Sajátos forma a barát- dagabb tartalmú, és tíz évre ság és jóakarat, s közvetlen sági hét egyidejű megrende- szóló gazdasági, ipari és műszívélyesség jellemzi a Ma- zése a két országban. Eddig szaki-tudományos együttműgyar Népköztársaság és a három alkalommal — 1967- ködésl megállapodás váltja Finn Köztársaság viszonyát, ben, 1970-ben és 1973-ban — fel, aminek aláírása most Már szinte minden lehetsé- rendeztünk Magyarországon szeptemberben történt meg ges szinten kialakultak a finn—magyar, Illetve Finn- Budapesten. Közös a törekkapcsolatok, amelyek a folya- országban magyar-7-finn ba- vés arra, hogy a következő matosság jegyében fejlődnek, rátsági hetet, amelyek során években még sokrétűbbé és A magyar—finn kapcsola- magas szintű politikai dele- hatékonyabbé tegyük gazdatok alakuláséban a legjelen- 8*cíók mellett 300—300 tagú sági együttműködésünket, tősebb állomás volt Kádár csoportok kölcsönös látogatá- Kulturális egyezmény alapJánosnak az MSZMP Köz- sóra került sor. Élénk test- Ján formálódnak, fejlődnek ponti Bizottsága első titkárá- vérvárosi kapcsolat alakult kapcsolataink oktatási, tudónak finnországi látogatása kl kilenc magyar, Illetve finn mányos, művészeti területen. 1973 szeptemberében város között. Rendszeresen Finnországgal 1959-ben kö, -„1— „A4« együttműködnek a szakszer- töttünk államközi kulturális álánKk mindüíkAhh w«n vezetek. k ifjúsági, a sport- egyezményt, amelyet azóta élénkültek mindinkább kap- ^ a nőszerve2etek i9. 1BS0 kétévenként rendszeresen tSK?TJLJ^MJZ-:si^ 6ta eredményesen működik a megújítunk. Magyar-finn Minisztertanács elnökének meghívására tesz hivatalos látogatást Magyarországon. * Politikai kapcsolatok tekintetében huzamosabb ideje és az idei év végéig hatályos féle formáját, akcióit. hoz. Andrej Gromlkót fogadta Walter Scheel, az NSZK elnöke és Helmut Schmidt szövetségi kancellár. Elmélyült konzultációkra került sor Andrej Gromiko és HansDietrich Genscher, az NSZK szövetségi kancellárjának helyettese ée külügyminisztere között. A felek megelégedéssel állapították meg, hogy a kapcsolatok sokoldalú fejlesztésének és a kölcsönösen előnyös együttműködés megteremtésének az 1970. augusztus 12-1 szovjet—nyugatnémet szerződésen alapuló irányvonala bebizonyította életképességét, teljes belgazolást nyert csakúgy a Szovjetunió és az NSZK érdekel, mint a béke és az európai együttműködés megszilárdítása szempontjából. Hangsúlyozták a két félnek azt a törekvését, hogy elmélyítik és kiszélesítik a kapcsolatokat különböző területeken, azoknak a megállapodásoknak megfelelően, amelyek I,ennyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának az NSZK-ban 1973. májusában tett látogatása idején jöttek létre. Mindkét részről aláhúzták Helmut Schmidt kancellár ez év őszére kitűzött szovjetunióbeli látogatásának fontosságát. A külügyminiszterek folytatták azoknak a kétoldalú kérdéseknek a megvitatását, amelyek összefüggenek az 1971. szeptember 3-1 négyoldalú megállapodásnak a kétoldalú kapcsolatokat érintő részeivel A Leonyld Brezsnyev NSZK-ban tett látogatásáról kiadott közös közleményből kiindulva hangsúlyozták az említett megállapodás szigorú betartásának és teljes megvalósításának szükségességét. Megvitatták az időszerű nemzetközi problémákat ls. # Bonn (MTI) Helmut Schmidt kancellár Hans-Dletrich Genscher külügyminiszter kíséretében október 28-tól 31-ig szándékoIIJEcsov—Mavrosx megbeszélés # Athén (MTI) külügyminiszterével. A baLeonyid Iljicsov, a Szov- ráti hangulatú beszélgetés Jetunió külügyminlszter-he- során kicserélték nézeteiket lyettese találkozott Georglosz a ciprusi problémáról, és a Mavrosszal, Görögország ml- kétoldalú kapcsolatok egyes niszterelnök-helyettesével és kérdéseiről. ^."Ji^w^íf Finn-Magyar Társaság. kulturális vegyes bizottság fisnn : Külkereskedelmi forgal- koordinálja az országaink XLS * munkat az 1968-ban kötött közöttl kuIturólls c&erék «*berében hivatalos látogatást tett hazánkban Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke 1971 augusztusában járt hivatalos látogatáson Finnországban. Kormányfői szinten kapcsolataink jelentős eseménye volt Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének hivatalos látogatása Finnországban 1971 januárjában. Ezeknek a találkozóknak a sorát folytatja most Kalevi Sorsa miniszterelnök hivatalos látogatása Magyarországon. . , Magas szintű találkozók fémjelzik a magyar és finn testvérpártok közötti kapcsolatokat. 1973 júniusában a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldöttsége Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára vezetésével Finnországban megbeszéléseket folytatott a Finn Kommunista Párt Központi Bizottságának küldöttségével. Létrejöttek a kapcsolatok az MSZMP és a Finn Szociáldemokrata Párt között: az MSZMP Központi Bizottságának küldöttsége Benke Valéria, a Politikai Nyikolaj Rogyionov magyarországi látogatása 0 Budapest (MTI) Marjai József külügyminiszA Magyar Népköztársaság tériumi államtitkárral, a Külügyminisztériuménak kétoldalú kapcsolatokról, és meghívására Nyikolaj Ro- időszerű nemzetközi kérdégyionov, a Szovjetunió kül- sekről. Nyikolaj Rogyionovot BTffST ío*adta PulIai zánkban tartózkodott, és MSZMP KB titkára es Púja megbeszéléseket folytatott Frigyes külügyminiszter. Kormányválság Törökországban • Ankara (UPI, MTI) Bülent Ecevlt török kormányfő, a Köztársasági Néppárt vezetője hétfőn Fahri Korutürk államfőnél tett egyórás látogatása után bejelentette, lemond a miniszteri tisztségről. Az elnöki palotából történt távozásakor a miniszterelnök közölte, hogy Erbakon miniszterelnök-helyettessel, a Nemzeti Jólét Párt vezetőjével áthidalhatatlan nézeteltérése támadt, ami a kormány lemondását tette szükségessé. Égen és földön Látnivalók a magyar-szovjet tudományos-műszaki együttműködés budapesti jubileumi kiállításán Ritka alkalom, ha a fantasztikumokat kedvelő embernek és a valósághoz, a gyakorlathoz vonzódónak közös programot ajánlhatunk. A magyar—szovjet tudományos-műszaki együttműködés jubileumi kiállításán most ilyen alkalom kínálkozik. A kiállítás tudományos-technikai részének — a KGM Technika Házában, Budapest, Rákóczi út 57. — valamennyi tárgya, szerkezete, makettje — a jelen, ám egyszersmind — mert mindegyik kiállított szerkezet valamiért páratlanul érdekes, ha éppen nem csodálatos — felidézi a fantasztikum világát ls. Ez a kiállítás a jelen és a jövő érzékeltetésével egyben példa arra, mit ls jelent a közismert mondat: felgyorsult az Idő, a tudomány közvetlen termelőerővé vált. * Napjainkban sok szó esik a világ energiaválságéról. A kiállításon könnyű megérteni a szovjet szakemberek közelmúltban megjelent nyilatkozatainak nyugalmát ebben a témában. A szovjet energetika legújabb eredményei Jól mutatják, hogy nem energiaválságról, hanem energiaváltásról érdemes inkább beszélni. A szakmai számítások a Föld hagyományos tüzelőanyagkészletét ls még legalább 100—150 évre elégségesnek tartják. Mégis elkezdődik az energiaszerkezet-váltás az ezredfordulóig, mert a hagyományos tüzelőanyag-források messzire kerültek a nagyvárosoktól, ipari központoktól, és a szállítás egyre nagyobb gondot okoz. Ezért — s több más ok miatt is — szaporodnak az atomerőművek, szerte a világban. Ebben a világprogramban ls élen Jár a szovjet tudomány. A világ első atomerőmüvét — 5 MW-os volt — a Szovjetunióban helyezték üzembe. Jelenleg már 10 ezer megawattnyi a szovjet atomerőművek együttes kapacitása. Az SZKP XXIV. kongresszusának irányelvei szerint 1971—75 között hétezer MWtal nő a szovjet atomerőművek teljesítménye, s a következő évtizedben 30 ezer megawattra emelkedik majd. A kiállításon láthatók a legújabb, legkorszerűbb szovjet atomerőművek, kísérleti berendezések modelljei — a többi között olyanok is, amelyekhez a magyar reaktorfizikusoknak ls közük van. Az utóbbi negyedszázadban a nemzetközi energetikai ipar történelmi érdekessége volt a szovjet vízierőművek versenye — önmagukkal. Az 560 MW-os teljesítményű dnyeperi vízierőmű még csak Európában számított elsőnek, aztán a két volgai erőmű következett — 2300, illetve 2600 MW-al — ezek már világrekorderek voltak. A bratszki — Szibériában — már 4100 MWot adott. Abszolút világrekord. Ezt követte a krasznojarszkl — 6000 MW-al (!). A kiállításon pedig most egy rendkívül szemléletes terepasztalon láthatjuk az új óriást, amelynek eredetije a Jenyiszej folvón: 6400 MW-ot termel majd. Ezekkel az erőművekkel alapozzák meg — a szovjet gazdaság távlati tervelnek megfelelően — Szibéria nagyszabású iparosítását. Nem lehet elképzelni, mekkora lehet a négyzetcentiméter milliomod része. A lézersugár viszont képes egy ekkora „célpont" közepébe találni. A lézersugár, a tudósok szerint, hatalmasabb eszköz az ember kezében, mint ahánnyal eddig együttvéve rendelkezett, s szinte valamennyit egyesíti ls önmagában: vág, szúr, simít, szeletel, bont, hegeszt, világít, melegít, hűt, rajzol, szállít — energiát, hangot, hőt —, szinte bármire képes. A lézer sebészkés például úgy vág a bőrbe, hogy nincs vérzés. A lézersugár — miközben sebet ejt — az érvégződéseket tüstént összehegeszti. A szem recehártyáját ls visszahegesztik — vagy lebonthatják — az orvosok a lézersugárral, igen nagy biztonsággal. KFKI szakemberei évek óta szovjet lézerkutatókkal együttműködve, rendszeresen részt vesznek különböző lézerkutatási programokban, s így e legújabb, s Igen költséges tudományban ls lépést tarthatnak a fejlődéssel. * A legkorszerűbb — sok tudományban a legelső — égi és földi technikával Ismerkedhet a jubileumi kiállítás látogatója: mintegy ezer különféle, de mindenképp a legmodernebb termékkel, eszközzel. A Hold, a Mars, a Vénusz megismerését szolgáló szerkezetekkel, távközlési műholdakkal, számítástechnikai eszközökkel, az elektronlka, a távvezérlés eredményeivel, napelemekkel, a tengervízből Ivóvizet készitő berendezéssel... A Szovjetunióban ma alkotó mintegy egymillió tudományos dolgozó eredményeivel, a Föld legnagyobb tudósgárdájának munkájával. A kiállításon számbavehetjük azt is, hogy ezzel a nagy teljesitő képességű tudósgárdával közösen dolgozva, mit produkálhatott a magyar tudósnemzedék az utóbbi negyedszázadban, többi között a számítástechnikában, az energetikai iparban, az Izotóptechnikában. Azokban az ágazatokban tehát, amelyek valóban a tudományostechnikai forradalom legfontosabb színterel közé tartoznak. A kiállításnak a tudományos-technikai eredményeket bemutató része pontosan ábrázolja azt, mire ls kell gondolni, ha azt halljuk, forradalom a tudományban, technikában. Melyek azok az ágazatok — atomfizikától az automatikáig —, amelyek valóban új távlatokat nyitnak az emberiség előtt, megsokszorozva a társadalmak teljesítőképességét. Arról ls képet alkothat a látogató, hogy ebben — a tudomány és a technika forradalmának fő vonulataiban — hol tart a szovjet tudomány, és hol tudunk mi csatlakozni ehhez a munkához az együttműködés kereteiben. Gerencsér Ferenc