Délmagyarország, 1974. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-04 / 181. szám

8 VASÁRNAP, 1974. AUGUSZTUS 4. H

a azt kérdeznék tőlem, érzem-e Szegeden a munkásosztály erőteljes jelenlétét, tapintani tudom-e a kétségtelen tényt — nevezetesen, hogy Szeged, minden más, állandósult jelzője mellett, munkásváros — nem tudnék gyors és határozott választ adni. Miskolcon vagy Pécsett ezt hamarabb megérzi az ember. Ott valahogy karakteresebb a „melós", s több a nyilvánvaló, azonnal föltűnő külső és belső jegy. Az atmoszféra is olyan, hogy azonnal érezni lehet a nagyüzemi munkásság jelenlétét. Nálunk jobban elmosódnak a jellegzetességek, mintha több lenne a „nyakkendős" ember, kevesebb a tősgyökeres munkáscsalád. S ez a látszat még a közéletre is átterjed. A város kulturális hagyományai, magas színvonalú szellemi élete, s a szellemi dolgozók társadalmi aktivitása itt mintha kicsit „takarná" ezt a nagy. erős, minden gondunkat vállain hordozó osztályt. Pedig nagyon igaz, hogy Szeged munkásváros. Azzá lett a szabad esztendőkben. S még egyszer le kell írni: azzá lett! Csepel, vagy Miskolc az is volt. „ A város és az osztály Ez a folyamat pedig — különösen az Alföldön — sajátos körülmények között ment végbe. Jól illusztrálja ezt Mocsár Gábor Nálunk vidéken című könyvében, amikor így fogalmaz: „Az élet fölpezsdül, megjelenik és mind határozottabban karakterizálja a társadatom színképét a modern nagyüzemi munkásság, számarányánál fokozottabb mértékben hat " város színvonalára az a technikai-műszaki értelmiségi réteg, amely új igényeket hoz a város, életében minden tekintetben." — „...ma, a modern nagyüzemi munkásság, a műszaki, technikai értelmiség betJonulása, s mindaz, ami ezzel együtt „járulékosan" megjelenik, emel szocialista várossá egy-egy alföldi, bár korábban városnak nevezett, voltaképpen városjelleg nélküli helységet. Valamiképpen átmeneti még ez a munkásság, ösztöneiben, idegeiben még a falu. a paraszti indíték munkál, de « újabb generációk révén mégis belőlük fakad majd és általuk valósul meg az alföldi városok olyannyira szükséges átrendeződése a társadalom rétegeiben is." — „... a mi korunkban a városalakító gazdasági-társadalmi erők rendkívüli módon felgyorsultak. A legfőbb ezek közül az ipar. Iparosodó városaink lélekszáma nő a leggyorsabban, az ipar nélküli alföldi városok pedig sorvadoznak." Iparosítás — hullámokban Szeged megjárta, megtette ezt az utat. Nem nyílegyenesen, nem olyan ütemben és mértékben, mint az iparilag nagyobb hagyományú várostestvérei, mert bár itt is megvolt az iparfejlesztés alapja, majd másfél évtizedig kegyvesztett maradt a gazdaságpolitikában. S erre ismét felel már a szociográfiai irodalom. „Az iparosodás több hulláma nyomán lett Szeged ipari város ..." — írja Erdei Ferenc, s a történelmi folyamat elemzésével igazolja megállapítását. A céhes ipar századaiban az élelmiszer-, bőr-, textilipar, a hajóépítés és a kocsigyártás virágzott, de jóval tízezer alatt maradt a céhmesterek és segédeik száma a XIX. század közepéig. Aztán az ipari forradalom lendített Szegeden: kapitalista vállalkozások sora jött létre, miként a paprikaipar, a szalámigyártás, a kenderipar. a fafeldolgozás, s különösen az árvíz után az építőipar. Igen szerény méretű volt a felszabadulás utáni iparosodás, de a hagyományos iparágakban nagyarányú rekonstrukció indult meg, és a szövetkezetekbe tömörült kisipar is magas színvonalat ért el. Az iparban dolgozók száma így is mintegy húszezer fölé emelkedett, s megkezdődött a kornyék munkaerejének beáramlása. Az igazán szocialista méretű iparosodás a hatvanas években indult meg — immár olyan méretekben és ütemben, hogy Szeged Iparának szerkezetét is megváltoztatta. Ezzel együtt magát a várost is új útra terelte a fejlődésben: „Ipari város, olajváros lett és vegyipari város lehet — munkásváros —, ez új vonás a város történetében" — ez mindennek a summája. Az iparosítás hullámai természetesen nyomon követhetők az ország iparúban is. Az iparfejlesztési politika a felszabadulás után sem volt mindig egyenletes. Szegeden 1945 és 1962 között még a munkásság számának csökkenése is megfigyelhető az egykori adatokon. 1945-től 1949-ig 660nal kevesebb embert tartottak nyilván az ipari munkások állományában. A következő négy esztendőben már lényeges a létszámnövekedés: körülbelül 3 és fél ezres! Számok és arányok Az ötvenes években nagy gond volt a szegedi lakosság munkába állítása, de továbbra is hullámzó maradt a létszám. Voltak esztendők, hogy dinamikusan emelkedett az ipari munkások száma, de csökkenés is előfordult. 1954ben 1157-re teszi a statisztika a szaporodást, de a következő esztendőben 390-es csökkenéssel számol. Űjabb 395-ös emelkedés, majd 605-ös csökkenés következik az 1956-os és 1957-es esztendőkben. Csak 1958-tól állandósul a létszámnövekedés, s különösen az 1959-es esztendő kiemelkedő: az előző évhez viszonyítva ekkor 2714-gyel emelkedett az ipari munkások száma. A szociológusok 1970-ben már 40 ezerre tették a szegedi munkásság létszámát, ami azt jelenti, hogy a lakosságnak közel fele az iparból éL Kerek számokkal így becsülték fel 1970-ben a munkásság abszolút számát és arányait: Az aktív keresők száma Szegeden 60 000 Ebből az iparban foglalkoztatott 40 000 Az összes keresőknek kétharmada tartozik tehát a munkásosztályhoz; az iparban dolgozóknak pedig 80 százaléka! Ha ezeket az aránylag friss becsült számokat összevetjük a múlt adataival, kiderül, hogy azelőtt száz esztendő kellett a munkásság létszámának megkétszereződéséhez (a XIX. századi 8—10 ezer munkáshoz képest 1945 előtt 16 ezret tartottak számon), a felszabadulás 25 éve alatt pontosan két és félszeres a növekedés! Egy 1971-ből való kimutatás valamelyest mérsékli ezt a becslést, de alapvetően összevág vele. Az aktív keresők számának megoszlása Szegeden 1971 Az iparban foglalkoztatottak aránya 43,3 % Az építőiparban 6,9 % A közlekedésben v 8,6 °/o A kereskedelemben 9,4 % A mezőgazdaságban 7,5 % Egyéb (nem mezőgazdaságban) 24,3 % Ahány kimutatás, statisztika, annyi változat, hiszen gyakran összekeverednek a kategóriák.' Hová soroljuk például a téeszben dolgozó lakatost és építőmunkást; hol húzzuk meg a vonalat a munkásállományhoz tartozóknál; mennyi a munkás a közlekedésben stb.? — minden álláspont más és más végeredményt hoz. « Többségben a nők Egy 1972-es adat szerint például 30 805-re hozza ki a statisztika a szocialista iparban foglalkoztatott szegediek számát. De ehhez ismét hozzá lehet még kalkulálni. Egy viszont bizonyos: a 30 805-ből a nők száma 16 038 volt! És ez ismét sajátos, különös vonása a szegedi munkásosztálynak, aminél érdemes elidőzni. Nem kifejezetten új jelenség ez, hiszen a felszabadulás előtti adatok is magasabbak más városok átlagánál. 1938-ban a szegedi iparban foglalkoztatottak 47 százaléka volt nő — Budapesten csak 35,5 százalék, Győrött 41,1 százalék, Sopronban 37,9 százalék. Ok: a textilipar és általában a könnyűipar magas részaránya az iparszerkezetben. De az sem mellékes, hogy Szegeden hosszú évtizedek óta többségben vannak a nők a népességben is. Az 1930as népszámlálás szerint az itteni népességnek 52,6 százaléka volt nő, 1949-ben 53,8 százaléka, de még 1960-ban is 52,9 százaléka. A felszabadulás után az új munkábalépők között is a nők voltak többségben: Szegeden 63,5 százalékot — közéi tízezer új dolgozó nőt! — alkalmaztak 1949. és 1960 között! Ezzel elsőséget szerzett Szeged a nagy vidéki városok között, mivel az 1960as összehasonlító adatok szerint az összes nők százalékában a keresők aránya a következő volt: Miskolc: 37,8 százalék; Debrecen: 38,4 százalék; Pécs 40,7 százalék; Szeged: 50,3 százalék! Sajátos arcvonások A múlt, az ipari fejlődés természete és a város földrajzi környezete sajátos arculatú munkásosztályt hozott létre Szegeden. Magában hordozza ugyan a szegedi munkásság is az osztály általánosan meghatáró és jellemző vonásait, mégis van különbség is. Határozott arcéle van — írja róla Erdei Ferenc, és személyes élmények erejével próbálja érzékeltetni ezt a specifikumot: ^Amikor megismerkedtem idősebb makói munkásmozgalmi barátaimmal, feltűnt, hogy sokszor utaltak a „szegedi elvtársakra": ők így csinálják, nekik ez a véleményük stb. Aztán a Szegedi Fiatalok csoportjában rendszeresen összejöttünk szegedi munkásokkal, s ennek során nemcsak észleltük azt, hogy milyen határozottak, hanem imponáltak is. Majd 1944 őszén: ahogyan az új világ kezdeti harcaiban és munkáiban együtt voltunk. Népfrontot és napilapot szerkesztettünk, együtt, közös politikai ellenfelekkel viaskodtunk és egymás közi is színvonalas viták folytak. Sokszor éreztem, hogy ez más, könyörtelenebb és következetesebb világ, mint az én paraszti és értelmiségi zónám." A kritériumok ugyancsak szubjektívek, de visszaadják a munkás osztályharc hangulatát és epizódjait: „Életmódjuk és egész társadalmi magatartásuk élesebb vonásait is hamar megismertem — meséli tovább Erdei. — Szegedi kispolgár rokonaimtól már gyerekkoromban hallottam, hogy azok ott a Móravárosban, Rókuson és Somogyitelepen veszedelmes néptömeg, az üzletben és a piacon is élesebben alkudoznak az árakra, s nyersen és nyíltan kimondják minden alkalommal a véleményüket. Azután a Tiszaparton a Sárgán: olyan nyílt és éles eszmecserékben és sohasem vettem részt, mint ott. És a meglepetésem nem kisebb volt azon, hogy ugyanezek az emberek milyen gyöngéd és nagyvonalú kölcsönös segítségre képesek egymás között." Az önzetlen segítőkészség azonban nemcsak a szegedi. munkásság saját soraiban nyilvánult meg, hanem társadalmi felelősségérzetében, helytállásában, történelmi küldetésének teljesítésében is. A legnagyobb erőfeszítéseket ez az osztály tette a városért is — akár újjáépítésről, akár a termelés megindításáról, akár a szocialista építés többleteiről, akár társadalmi munkáról volt szó. Kétlakiakból munkások A szegedi munkásosztály gyarapodásában nemcsak a helybeli lakosságnak volt része, hiszen a környékből is özönlött a munkaerő. Ma is emberek ezrei dolgoznak a szegedi munkásközösségben a környező falvakból. Erdei Ferenc így becsüli fel a bejárók helyzetét: „Sem Szegeden, sem a megye többi városaiban a városi munkahelyekre bejárók aránya nem éri el a helyben lakók és helyben dolgozók 25 százalékát. Mégis nagyarányú a bejárás »Szegedre a város peremközségeiből, főleg Algyő, Tápé, Szőreg, Kiskundorozsma községekből, továbbá számottevő a szegedi tanyákon alakult községekből és a makói járásból. Bár a lakóhely és a munkahely közötti ingázás itt nem különösen nagyarányú, annyira mégis jelentős, hogy az ebből fakadó problémák és megoldási változatok itt is izgalmas kísérőjelenségei az urbanizálódásnak: a ketlakiság, a lakóhelyi mellékfoglalkozás, a közlekedés terhe, a bejárók szerepe a munkahelyt kollektívákban, a kétlakiság befolyása a kereseti viszonyokra és az életszínvonalra." A bejáró munkások közül nagyon sok végleg megtelepedett Szegeden. A lakosság számának állandó növekedése és a növekedés arányai jól mutatják ezt, hiszen a környező községek csatlakozása előtt is 130 ezerrel mértük már a lakosság számát, holott volt idő, amikor 100 ezer alatt állt ez a szám. Vezető szerepben A szegedi munkásosztályról a Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi pártértekezlete a következőket állapította meg 1970-ben: „A számszerű növekedéssel együtt nőtt a munkásosztály szervezettsége, öntudata, társadalmi aktivitása is. Tudati fejlődését mutatja a termelőmunkában való részvétele és bátor, politikai megnyilvánulásai. A szocialista épités iránt érzett felelősségéről tanúbizonyságot tett a kongresszus tiszteletére indított szocialista munkaverseny eredményeivel, az árvízveszély idején a védekezésben és a termelőmunkában tanúsított áldozatkész tevékenységével ... A munkásság nagy többsége érti a vezető szerepből adódó feladatokat, többek között ezzel magyarázható növekvő érdeklődése a társadalmi és politikai jelenségek, események iránt. Mindezek következtében nőtt a munkásosztály tekintélye társadalmunkban. Állásfoglalása, megnyilatkozása hatással van a társadalom többi osztályára és rétegére ... A szocializmus. teljes felépítéséhez elengedhetetlen feltétel a munkásosztály vezető szerepének további növelése, ideológiai egysége." Befejezésül hadd folyamodjak egy kész, szép és igaz megfogalmazáshoz: „ ... egy új munkásosztály nőtt fel Szegeden is, hatalmas vívmányokkal, számos múltból örökölt és új problémával. A lényeg e növekedésben, hogy új társadalmi viszonyok keletkeztek, új anyagi alapokon újfajta élet bontakozott ki." A költő, József Attila ezt még szebben mondja: „... ilyenek vagyunk. 'I Űj nép, másfajta raj. f Másként ejtjük a szót, fejünkön / másként tapad a haj. / Nem isten, nem is az ész, hanem / a szén, vas és olaj / a való anyag teremtett minket..." IRTA: JUHÁSZ ANTAL, OLTVAI FERENC, SZ. SIMON ISTVÁN. FÉNYKÉPEZTE: ACS S. SÁNDOR (REPRODUKCIÓK). SOMOGYI KAROLYNÉ. SZERKESZTETTE: FEHÉR KÁLMÁN. Valamiképpen átmeneti még ez a munkásság..., de újabb generációk réven, mégis belőlük l'akad majd és általuk .valósul meg az alföldi városok átrendeződése a társadalom rétegeiben is. Bár a lakóhely és <i munkahely közötti in gázás nem különösen nagyarányút anynyira- mégis jelentős, hogy ez üt is izgalmas kísérő jelensége az urbanizálódásnafc*