Délmagyarország, 1974. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-04 / 181. szám

VASARNAP, 1974. AUGUSZTUS 4. 7 A török félhold árnyékában A

város történetének legsúlyosabb korszaka következett el, amikor 1543. farsangján Szeged török kézre került. A budai basa azonnal intézkedett, hogy a várat javítsák kl. Az elhagyott templomokat és kolostorokat ledöntötték, anyagukat beépítették a várfalba. A vár hamarosan átesett a tűzkeresztségen: a Debrecenbe menekült Tóth Mihály szegedi főbíró 1552-ben — az udvar által irányított sikertelen felszabadító hadműveletek részeként — vakmerő kísérletet tett visszafoglalására. A hódoltság (1543—1686) elsó évtizedeiben a műveltebb, vagyonosabb lakosság elmenekült; különösen Debrecen, Kassa és Nagyszombat adott helyet a szegedleknek. A nép pusztulására már az 1553. évi adóösszeírás (defter) megdöbbentő adatokat tartalmaz: 1053 ház közül csak 248 után fizették meg a fejadót, a többi üresen állt, mert lakói vagy elmenekültek vagy legyilkolták őket. Később a környék falusi lakossága részben menedéket talált a városban, majd szerbek és törökök költöztek be. A Palánk — azaz a vártól a mai Hősök-kapujáig terjedő vároerész — törökké vált. Török emlékünk azonban néhány töredéken, sírkőmaradványon és oklevélen kívül nem maradt. A város magyar lakossága leginkább Alsóvároson élt. A város 1686 őszén szabadult fel. Emlékét számos metszet, röplap és emlékérem örökíti meg. Egy kamarai jelentés feljegyzi a vár kettős rondelláit, körbástyáit, megrongált falait, födetlen templomait, néptelenségót. Három évvel később a templomok már be voltak fedve és elkezdődött a só szállítása ls a folyókon, a vásárok megteltek árusokkal és áruval. A várost a Tisza árvize és járványok fenyegetik. A vezetőség törekszik a régi szabadalmakat visszaszerezni, ami 1719ben sikerül is. Amíg a Temesköz 1718-ban fel nem szabadult, a vár, fontos szerepet töltött be. Éppen ezért csillag alakú árokig gáncrendszerrql vették körül, amelyben az árok 10 méter széles volt, ée rajta három kapun lehetett bejutni; a péterváradi, másként Szabadkai kapun — a mai Kárász és Kölcsey utcák sarkán —, a Budai vagy Kecskeméti kapun — a Kossuth Lajos sugárút é§ Vadász —, a Csongrádi kapun — a Juhász Gyula és a Szent Mihály utca keresztezése táján. Az átjárást felvonóhidak tették lehetővé. Amikor H. Jógsef szegeden járt, a vár erődítmény jellegét megszüntette. Kaszárnya, valamint fenyítőház lett belőle. 1813-ben egy részét átépítették, Itt őrizték a hajóvontató rabokat és az olasz politikai fog. lyokat ÍI, akik 1848-ban Kossuth Intézkedésére szabadultak ki. Itt volt Ráday Gedeon vésztörvényszéke is (1868—1871), amely Irgalom nélkül felszámolta a betyárvilógot. Amikor az 1879. évi nagy szegedi nagyárvíz után a vár Szeged tulajdonába került, elhatározták lebontását. A város további fejlődésére kihatott, hogy nem lett megyeszékhely. Okát a megyei földbirtokosoknak, nagypolgároknak és nagygazdáknak a polgári befolyástól való félelmében és a Károlyiak önzésében kell látnunk. A XVIII. század végére a Palánk utcáiban a tömörebb házsorok teljes beépítettségre, polgári életformára utalnak. A környező városrészek telkeinek tágassá- \ ga viszont a kisipar és a mezőgazdaság helyigényéről tanúskodik. Szeged lakosságának lélekszáma II. József 1787. évi népszámlálásakor 21 ezer 519. A házak száma 4043, a családoké 4469. A nők száma 10 ezer 472, kevesebb, mint a férfiaké. A férfiak közül 56 pap, 28 hivatalnok és honorácior (értelmiségi), 983 polgár, 108 nemes, 1436 gazda és mesterember, 2864 kertész, zsellér és mindenféle szegényember. A reformkorban végrehajtott összeírás alkalmával, 1828-ban a kép változott: az adózók száma 9751, közülük 87 a hivatalnok és honorácior, háromszor annyi, mint csaknem 40 évvel korábban. A polgárok száma több mint 500-zal gyarapodott: 1367. A zselléreké is kis híja harmadrésszel nőtt a korábbihoz képest: 3777. Több mint 500 a szolgák és szolgálók száma, A mesteremberek száma 1090. A polgárjoggal rendelkezők az adófizetők számának 7,14 százalékát teszik ki. Megélhetésük alapja a kézművesség, a kereskedelem és az állattenyésztés, szántóikat zsellérekkel műveltetik. Tulajdonukban van: 26 száraz- és 88 vízimnlom, 41 hajó, több olajütő. ök a városi jövedelmek bérlői. A vagyonos és hivatalt viselő nemesekkel, a tekintélyesebb honoráclorokkal együtt ők a város vezetői. A zsellérek száma rohamosan növekedett. 1838-ban a* adózóknak több mint egyharmadát tették ki. Ide tódultak a távolibb vidékek nincstelenjei. A legelőket azonban csak 1854-től kezdték feltörni, azért a zsellérek a homokokon béreltek. Igen sok a juh: iB4B-ra elérte a 80 ezret; 5 ezer a lovak és több mint 12 ezer a szarvasmarhák száma- A gazdagodás forrása az állattenyésztés ég a kereskedés. Jelentősen előre haladt a polgárosulés és ebből érthető, hogy terjedőben vannak a szabadságeszmék. A vagyonosodéit, a haladást koriétozó feudális reakció és az idegen elnyomás ellen a szegediek 1848/49-ben a forradalomban és a szabadságharcban való részvételükkel fejezték kl törekvéseiket S

zeged várossá válásának történetében az 1879-es nagy árvíz korszakhatár. Az újjáépítés 4—5 év múlva alapjaiban befejezettnek volt tekinthető és a megépült korszerűbb, szebb város a gazdasági és kulturális vonzóerők birtokában — legalábbis népességének számát tekintve — Budapest mögött az ország második városává fejlődött A gyarapodás megmutatkozik a népesség számában, a kulturális életben, az ipar fejlődésében, a kereskedelemben, a mezőgazdasági termelésben. A polgári történészeket meglepték a számok, amelyekből messzemenő következtetéseket vontak le. Azonban a többi várossal való összehasonlítás, különösen pedig az egyes társadalmi osztályok és rétegek életmódjának, valamint a belső települési viszonyoknak szemrevételezése éppenséggel, nem mutat kedvező helyzetet. A város dualizmuskori fejlődésére, majd az ellenforradalmi korszakra vonatkozóan a marxista történészek kutatásai pontos képet rajzolnak a fejlődés tényezőiről, a termelőerőkről és a termelési viszonyokról, a dolgozók küzdelmeiről, kulturális helyzetérőL A fejlődést a lakosság számának növekedése is érzékelteti: A kapitalizmus kezdetei 1870: 1880: 1890: 1900: 1910: 1920: 1930: 1910: 70179 73 675 87 210 102 991 118 328 119 109 135 131 136 752 t lakos, lakos, lakos, lakos, lakos, lakos, lakos, lakos. Amint láthatő, hetven év alatt majdnem megkétszereződött a népesség. Stagnáló és emelkedő Időszakok váltják egymást, de 1930-tól az irányzat csökkenő. Szegedet és még jó néhány alföldi települést az is jellemezte, hogy lakosságuknak mintegy egyharmad része külterületi, azaz tanyai lakos volt. 1035-ben 94 ezren laktak a belterületen és 42 ezren a külterületen. A Szeged határából kialakított községekben még ma la több a külterületi lakos, mint a belterületi. A mezőgazdaság és az ipar meghatározza a város társadalmának jelenét és Jövőjét. Szeged mai ipari szerkezete a múltján alapul, A dualizmus korában Szeged iparának fejlődési irányát a várost érintő két vasútvonal, éspedig a nagyvárad—fiumei es az orsova—budapesti határozta meg. Beáramlottak e nagy kiterjedésű terület mezőgazdasági termékei, a gabona, a kender, a len, a dohány, és az élő állat, amelyeket mind fel lehetett dolgozni. A hegyvidékek fenyőfáját a folyók hozták ide, Mindezeken kívül az építkezés hol lendületesen, hol mérsékelten folyt. Az adott tényezők kifejlesztették a malomipart, a faipart, a szeszgyártást, a kender- és lenszövőipart, a téglagyáriéit, a gyufa, és a gázgyártást. Az ipari vállalkozások alapítói szegedi kereskedők és osztrák tőkések voltak, A századfordulóra a monopolkapitalizmus jelenségei Szeged gazdasági életében is uralkodóvá váltak. Sok adat bizonyítja a termelés koncentrációját, (a len. és kenderfeldolgozó-, a szalámi-, a maloméi faiparban) a bank- és ipari tőke összeolvadását. A gyárak a helyi a fővárosi vagy a külföldi pénzintézetek befolyása alá kerültek. Az ipari fejlődést a munkásság számának növekedése is mutatja: a város ipari munkásainak összlétszáma 1870. és 1910. között 2380-ról 9664-re növekedett. A felszabadulásig elérte a 14 ezret. A gyáripari munkások száma az összes munkás 24,5 százalékáról 28,6 százalékára nőtt. A kisipari munkások száma a felszabadulás előtt az összes munkások felét teszi ki. 1938-ban 5 ezer önálló iparos élt a városban, ugyanakkor a gyáripari munkásság száma 5100. Az ipar fejlődési üteme 1920 előtt azonban nem érte el Aradét és Temesvárét. Az ipari dolgozók fele a kisiparban dolgozott. A szegedi fejlődést az is jellemezte, hogy a gyáripari munkások üzemi koncentrációja kezdettől fogva magas fokú; az üzemi munkások közel 75 százaléka négy üzemben tömörült. A forradalmi munkásmozgalom szegedi kibontakozása lényegében az üzemi munkásokra épült A munkások helyzetének számos jellemző mértéke van, mint a munkabér, a munkaidő, a munkakörülmény. (Lakás, egészségügyi viszonyok, politikai jogok és a kulturális javakból való részesedésük.) A névleges bér alacsony szinten volt az egész ellenforradalmi korszak alatt. Az átlagos évi kereset 1934-ben 747, 1935-ben 744. 1937-ben 805 pengő. Az egy főre jutó átlagkereset tehát egy hónapra 62—67 pengő volt A bérek megítéléséhez néhány akkori élelmiszerár: a marhahús kilója 1,20—2 pengő, a disznózsír 1,68—1,76 pengő, a fehérkenyér 0,36—0,40 pengő, a barnakenyér 20—22 fillér, a cukor kilója 68 fillér, egy csomag Levente cigaretta 50 fillér volt. Ezeknek az éveknek legnagyobb problémája azonban a munkanélküliség volt. Az országos adatok megdöbbentőek. Még 1936-ban ls, amikor a világgazdasági válságon túljutottunk, 138 ezer munkanélkülit tartottak nyilván. Szegeden sem volt jobb a helyzet: 1034-ben 3867. 1935-ben 3988. Még 1041-ben ls, amikor pedig a férfiak jelentékeny része katonai szolgálatot teljesített, csaknem 2 ezer a munkanélküli férfiak száma. Ami a munkaidőt Illeti: 1828ban Európában Magyarországon kívül csak Albániában és Törökországban nem vezették még bca napi nyolcórás munkaidőt. Városunkban ls általános volt a napi 9, 9 és fél órás munkaidő. A legtöbb szegedi üzemben semmiféle szociális ellátásban nem részesültek a munkások. A Plck Szalámigyárban a dolgozók a magukkal vitt ebédet egy pinceszerű helyiségben fogyasztották el, ahol csupán egv bádogvályú volt, négy hideg vizes csappal. Munkaruhát sehol sem kaptak. Az egészségügyi viszonyok szintén rosszak voltak. A helyzetet súlyosbította az elbocsátástól való állandó rettegés és egyes helyeken az embertelen bánásmód. A Bakay-féle kenderfonógyárban a munkavezetők rendszeresen verték a gyermekeket és az aazszonyokat A felszabadulás előtt a lakosság 40 százaléka őstermelő volt. Csaknem húsz év múlva a mezőgazdasági népesség alig teszi ki Szeged lakosságának 10 százalékát. A közlekedésben (posta, vasút) a lakosság csaknem 10 százaléka, a közszolgálatban 13 százaléka, a kereskedelemben és a bankszakmában 8 százaléka dolgozik. A nyugdíjasokat is beleszámítva. az értelmiségi és alkalmazotti réteg eléri a 20 százalékot. Az ipar a legjelentősebb foglalkozási ág: 37,5 százalékkal. Az adófizetés mértéke a legvagyonosabb osztályra hívja fel a figyelmet A város ebben a tekintetben Budapest után a második helyen állott: 136 olyan adózója volt, akiknek 10—100 ezer pengő között volt a bevallott jövedelme. A legtöbb adófizetőkkel szoros kapcsolatot tartó egyházi, katonai, önkormányzati — azaz a városi és állami hivatali — vezetők ugyanide sorolandók. A vagyonos földtulajdonosok, a nagy jövedelmű ügyvédek, orvosok, az egyetemi tanárok valamennyien sem tesznek ki többet, mint ezer családot. A társadalmi piramis tetején levők alatt azonban igen változatos a társadalmi kép. A város építészeti képe eléggé kedvezőtlen. A házaknak csupán 10 százaléka a városi ház, alakrészeket tekintve pedig 15 százalék városi lakrész, a többi falusi jellegű ház, illetve lakrész. A kedvező fekvésű, szűk városias magot falusias városrészek veszik körül: Alsóváros, Rókus, Móraváros és részben a Felsőváros, majd a nyomortelepek következnek és a roppant kiterjedésű tai.vavllág. A létbizonytalanságban élő agrárproletárok, klsbérlők, gyári és kisipari munkásság. Széles alkalmazotti réteg, a legkülönfélébb értelmiségi csoportok, amelyek egy része összeolvadt az ipari, a bank- és pénzvilág és az igazgatás vezető rétegeivel. Nagyjában elmondható ez más városról ti. Ami azonban a haladás és a maradiság, sőt az ellenforradalmi reakció irányában ható társadalmi erő, az itt a történeti fejlődés következtében másmilyen volt, mint a többi városban. Szokás volt úgy emlegetni ezt a várost — még a felszabadulást követően is —, mint az ellenforradalom szülőhelyét. Valóban itt szervezkedtek 1919, március 27-e után az imperialista francia haderő árnyékában a máshonnan ide menekült ellenforradalmárok és néhány szegedi csatlósuk. A város dolgozó népének azonban ehhez semmi köze nem volt. A Palánk — azaz a vártél a mai Hősök kapujáig terjedő városrész — törökké vált. Török emiekünk azonban néhány töredéken, sírkőmaradványon ós oklevélen kívül nem maradt. A dualizmus korában Szeged Iparinak fejlődési Irinyit a várost érintő két vasútvonal, éspedig a nagyvárad—fiumei és az orsova—budapesti határozta meg.