Délmagyarország, 1974. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-15 / 190. szám
2 CSÜTÖRTÖK, 1974. AUGÜ8ZTÜS 15. ves harcok Cipruson Görögország kilépett a NATO katonai szervezetéből €) Genf, Nicosia, Athén (AFP. Reuter) térség békéjének helyreállitá. Szerdán teljes kudarcral értek véget a ciprusi kérdés- sáért és a ciprusi alkotmáröl folyó genfi tárgyalások. Ciprusi Idő szerint 5 órától a nyos kormány visszaállításátörök légierő egységei szakadatlanul bombázzák Nicosiát ért". és a szigetország más károsait. Egy ciprusi rádió bejelen- Kurt Waldheim, az ENSZ tette, hogy Nlcoslaban egy kórházat bombatalálat ért, 28 főtitkára megszakította salzszemely megsebesillt. burgl szabadságát, és szerAthénban hivatalosan bejelentették, hogy Görögország dón délután Londonba érkeklvált a NATO katonai szervezetéből. zett, hogy — hírügynökségek értesülése szerint — Wilson Az erről nyilvánosságra a világszervezet bekefenn- brit miniszterelnökkel (aki hozott hivatalos közlemény a tartó erőit, hogy kiürítsék a szintén megszakította szabadkövetkezóképpen hangzik: fővárostól nyugatra levő há- ságát) és callaghan külügy„Miután a NATO képtelen- rom megfigyelő állomásukat, miniszterrel tárgyaljon nek bizonyult annak meg- A jelentés bcszálmol arról is, Ugyancsak hírügynökségek akadályozásóra, hogy Török- hogy török hadihajók Kyre- értesülése szerint az angol ország két szövetséges között nla közelében lőtték a cip- fővárosban kifejtett intenzív ellenségeskedést ksltsen, rusl partokat. diplomáciai (evékenység arra Konsztantln Karamanlisz gö- A ciprusi harcok kiújulása vai^ hogy Nagy-Britannia új rög miniszterelnök utasította miatt a legtöbb európai légi- kezdeményezésre készül a görög fegyveres erőket, társaság leállította a Görög- Waldheim megbeszélései hogy vonuljanak ki a NATO- országba és Törökországba végeztével továbbutazott New ból. Görögország csak poli- irányuló járatait. A török lé- Yorkba, tikal vonatkozásban marad a glerő szerdán hajnalban ve- Az új Ford-kormányzatot szövetség tagja". szélyes övezetnek nyilváni- szerdán hajnalra első súlyos Karamanlisz görög minisz- t0'1® Törökország, Ciprus és külpolitikai válsága elé állíterelnök vezetésével szerdán az Egei-tenger légiterct. A totta az amerikai diplomáhárom óra hosszat ülésezett «örö« hatóságok a delelott Ciónak az a makacs erőíeszía görög legfelsőbb védelmi ta- folyamán lezárták a íorga- tése hogy ciprus íüggetlennács. Az ülés befejezése utón lom elől több görög sziget, gégének és területi integrifogadták el azt a határoza- valamint a szárazföldön fek- tásának feláldozásával tot, hogy Görögország klvá- vö Szalonlki repülőterét is. NATO-keretek között hozzon lik a NATO-ból NATO-szakértök nye szerint NATO-ból való kivonulása a véleméSzerda reggel Nagy-Britan- létre „atlanti megoldást" két v«:ic...c- nia' Görögország és Ciprus katonai szövetségese: GörögGörögország férésére ÖM"ü't az ENSZ ország és Törökország között. .... Kivonulása a ™™ _ Ford elnök kedden éjszakatonai szövetség számára kuif hdv^et T zpcrces S: ka •«»«* megbeszélést folynagyobb fenyegetés. mint nácsko^s^tan a tanács 15 tetott K'^singer külügyminácskozás utan a tanács 15 nigzterre, majd szerdán reg. gel ismét a ciprusi válsághelyzetről tanácskoztak. Franciaországnak nyolc év vei ezelőtt tett hasonló lépése. A görög elhatározásról . . ... . , szóló Mr a reggeli órákban ,ha,taroÍfÍt1 javasla" tagja egyhangúlag elfogadta a brit küldött által előterérkezett Brüsszelbe, és valósággal bpmbaként hatott. Fél tot. Ez utal a Biztonsági Ta nács 1974. július 20-i 353-as, Terhorst, a Fehér Ház sajtószóvivője szerdán reggel „ 1974. 19119. 23-1 ÍM-.. .. ^J^TÜSSTSS. A népi Korea nemzeti ünnepén Európában és a Távol-Keleten dúlt a világháború, amikor — 1945. februárjában — Jaltában a szövetséges nagyhatalmak vezetői már a háború utáni rendezésről tárgyaltak. Nyilatkozataik arról szóltak, hogy minden potenciális tűzfészket likvidálni szeretnének. Így került szóba, hogy a Távol-Kelet ősi viharzónájában, a japán megszállást nyögő Koreában stabilitási kell teremteni. A „három nagy" elhatározta, hogy közös szovjek—amerikai erőfeszítéssel szabadítják fel a félszigetet, majd a 38. szélességi foktól északra eső terület ideiglenesen szovjet, a délre eső terület ideiglenesen amerikai katonai közigazgatás alá kerül, később pedig, megadják a lehetőséget a független, egységes Korea megteremtéséhez. Ma huszonkilenc éve a szovjet hadsereg, a jaltai egyezményhez híven, felszabadította Korea északi részét: a félsziget területének 56, lakosságának 32 százalékát. Északon a japán hódítók kitakarodását demokratikus átalakulás köRománta három óvitxede A felszabadulás után A Román Szocialista Köztársaságban ezekben a napokban emlékeznek meg az ország felszabadításának, hivatalos megjelölése szeHnt a „nemzeti antifasiszta fegyveres felkelés" kitörésének 30. évfordulójáról. A szovjet csapatok 1944 augusztusában már elérték Iasi térségét, és feltartóztathatatlanul nyomultak Nyugat felé. A román burzsoázia és hadvezetés számára egyértelművé vált, hogy a hitleri Németország a háborút elveszítette. Mihály király augusztus 23-án bejelentette, hogy Románia beszünteti a hadiállapotot a Szovjetunióval, és felszólította Németországot, hogy csapatait vonja ki Románia területéről. A román hadsereg szembefordult a német hadigépezettel, és a győzedelmesen előrenyomuló szovjet haderőknek értékes segítséget nyújtott Románia, sőt, forradalmi, | Magyarország és Csehszloairuinx vö ' vákia felszabadításához. vette. Földet osztottak, gyárakat, bankokat államosítottak. S — ismét a jaltai egyezményhez híven — 1948. karácsonyán a szovjet hadsereg utolsó katonája is elhagyta Korea földjét. Nem így Délen. Az amerikai hadsereg állandó tartózkodásra rendezkedett be. Alig két év múltán véres háborút provokált, s bár csökkentett létszámmal, de a mai napig fegyveres erejével tartja fenn a szöuli rezsimet. A 29 évvel ezelőtti egyezményt és a felszabadítást — láson gyűlt össze. Hlr sze rínt megkezdték az élőké születeket a válságülésének összehívására órán belül a NATO ».!.. « lTsZS-ö. rlkai4k» sz6v'vö ez ™ már CitaSatattantör: _ * ténelmi tény — csak a Szovjetunió és a koreai hazafiak haladó frontja vette komolyan. Washington és a zsoldjából élő szöuli rezsim kezdettől máig az „elsüllyeszthetetlen repülőgép-anyahajó" szerepét szánja a stratégiailag rendkívül fontos félsziget déli részének. A „koreai kérdés" ezért a mai napig sincs rendezve. A koreai nép azonban függetlenséget, egységet, haladást akar, s támogatja a KNDK kormányának erre irányuló, mind szélesebb körű diplomáciai erőfeszítését. Javaslatuk az, hogy új, békés államot, konföderativ köztársaságot teremtsenek. E javaslatot Délen, a szöuli rezsim a fegyveres provokációk ezreivel szabotálja. Észak és Dél közvetlen párbeszéde hónapok óta zsákutcában van. A KNDK kormánya azonban nem tesz le a békés, független egyesítés célmennyi 15 tagállamának kép- hfltárnzatra 'A"" mélvséces nyilatkozatát, amely szerint viselője a NATO-fóhadlszál- ™ .s wl? Ford elnök és Kissinger kül— — Sa°J^usto-ad353hrgha-' ü^ln.szter ,,szoros flgyeNATO-tanács tározattal ellentétben Cipru- a ^*™nyeson felujultak a harcok', " í majd valamennyi cikkelyé- Diplomáciai megfigyelők A török harci repülőgépek ben megerőaíti az 1974. jú- megállapítják: a Görögorszerdán a kora délutáni ]1LM 20-án elfogadott 353-as szágban erősödő Amerikaórákban ls folytatták légltá- határozatát, és felszólítja az ellenes hangulatot aligha elmadásaikat Cipruson, és ra- erdekelt feleket, hogy hala- lensúlyozhatja az a megkékétákkal lőtték a sziget kü- eéktalanul alkalmazzák e ha- sett gesztus, amellyel Ford lönbözó célpontjait Bombáz- tározat előírásalt, ezenkívül elnök felmentette Tasca athéták FamaguszU kikötővárost felszólítja a harcok résztve- ni amerikai nagykövetet, aki és a Nicosiából Limaszolba vőit, hogy „azonnal szüntes- a ciprusi puccsba belebukott vezető utat is. senek be minden tűzharcot katonai juntának nyújtott Az ENSZ New Yorkban és katonai cselekményt", és amerikai támogatás jelképéa „tanácskozások vé és megtestesítőjévé vált közzétett jelentése szerint a követeli török támadás arra késztette azonnali újrafelvételét, a a görögök szemében. hat a szovjet katonai hatalom növeléséhez". Róma Paolo Emilio Taviani olasz belügyminiszter a képviselőházban mondott beszédében újabb újfasiszta akcióról számolt be. Eszerint a hatóSaigon durasi — Damaszkuszba reA saigoni parancsnokság pűlt Az A1 Moharrer szejelentése szerint heves harc rint Kadhafi líbiai államfő „.., . _„_ tört ki a Dél-Vietnam közép egy palesztin küldöttség ^^ű rob^Syag^ partvidéken fekvő Hoai közbenjárására járult hozzá r0ööan0anyag0t Nonh város körül, közel az a géprablók szabadon enge1. számú műúthoz, amely, déeéhez. mint ismeretes, igen jelenWashington ságok a dél-olaszországi Sa- .. .. ... ,, lernót Reggio Calabriával | Jar°\'s masa 1 mellett tudhatja a bekeszeretős észak—déli utánpótlás vonal. Saigonhoz közelebb újabb rakétatámadás folyt találtak. Dar es Salaam Küszöbön áll a mozambiki felszabadítási mozgalom (Frelimo) és a portugál korAz amerikai képviselőház mány megbízottainak hivaelvetette Ben Blackburn ge- talos tárgyalása Mozambik Í!Ji "riJlí^f: orgiái republikánus képvi- függetlenségének megadásápont ellen, már az ötödik egymást követő nap. Buenos Aires Hétfőn három miniszter nyújtotta be lémondását Isabel Peron államfőnek. Jorge Alberto Taina művelődésügyi miniszter, Benito Llambl belügyminiszter és Angel Federico Robledo hadügyminiszter is lemondott tisztségéről. Hivatalos források szerint az új miniszterek szerdán teszik le a hivatali esküt. Bcirút A líbiai hatóságok szabadon bocsátották azt a négy személyt, aki a múlt évben eltérítette a japán légitársaság egy utasszállítóját, és felrobbantotta benghazi repülőterén — jelentette a libanoni A1 Moharrer. A négy személy — kettő palesztinai, egy japán és egy honselőnek azt az indítványát, ról — jelentette a TASZSZ hogy csökkentsék a Szovjet- Dar es Salaam-i tudósítója ,. unióba irányuló árukivitelt, a napokban Mozambikban " elsősorban a technológiai be- járt Abbi Farah, ENSZ-főrendezések exportját, amely titkárhelyettes kijelentéseire — szerinte — „hozzájárul- hivatkozva. tő emberiséget. A szovjet vezetők, Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij és Alekszej Koszigin szerdán üdvözlő táviratot intézett Kim Ir Szenhez, a Koréai Munkapárt Központi Bizottsága főtitkárához és Kim Ir kormányfőhöz abból az alkalomból, hogy Korea 29 évvel ezelőtt szabadult fel a Japán gyarmati uralom alól. 1944 októberének végén az ország területéről a fasiszta szoldateszka utolsó alakulatait is kiűzték. Románia felszabadult, és megnyílt az út a demokratikus kibontakozáshoz, a nép követeléseinek kielégítéséhez. Végrehajtották a demokratikus fordulatot, a termelőeszközök államosításával létrejöttek a szocializmus építésének feltételei és. megkezdődhetett az új társadalmi rend építése. A Román Kommunista Párt vezetésével három évtized alatt történelmi feladatokat oldottak meg: a parasztok földet kaptak a munkások a gyárak tulajdonosaivá váltak, jogokat adtak az együtt élő nemzetiségeknek. Harminc év elteltével Románia dinamikusan fejlődő iparra és szocialista alapokon termelő mezőgazdaságra támaszkodova kezdheti meg a munkát a kitűzött cél eléréséért — a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom felépítéséért. A megtett út nem volt sem sima, sem könnyű. A gyorsabb előrehaladást olyan tényezők gátolták, mint a régi rendszertől öröklött szegénység, elmaradottság és tudatlanság. A felszabadulás előtt a lakosság csaknem fele írástudatlan volt, a falvak többségében nem ismerték a villanyvilágítást. Ipar alig volt, s ha volt, csak egyes nagyobb városokban. A kis számú munkásosztály nem rendelkezhetett kiterjedtebb tapasztalatokkal, és a felszabadulás után a falvakból kiáramló tömegek hígították fel sorait. Az új társadalmi rendre, mindenekelőtt a Román Kommunista Pártra várt az a hallatlanul nehéz feladat is, hogy a nemzetiségiek között tudatosítsa az egymásra utaltság érzését. Románia haladó erői tehát igen bonyolult és ellentmondásos körülmények között kezdték meg az új élet megteremtését. A kommunista párt és a köréje tömörülő demokratikus erők azonban fokozatosan úrrá lettek a nehézségeken 1945-ben Petru Groza vezetésével megalakult az ország első, valóban demokratikus kormánya. Egyik első intézkedésként általános földreformot hajtottak végre. 1947-ben Mihály király lemondott, demokratikus alkotmányt fogadtak el és kikiáltották a Román Népköztársaságot. 1948-ban végrehajtották a termelőeszközök államosítását. A mezőgazdaság szocialista átszervezése 1949-ben kezdődött és 1962-ben fejeződött be. 1985ben hívták össze a Román Kommunista Párt emlékezetes IX. kongresszusát, amely bizonyos tekintetben új időszak kezdetét jelzi Romániában. Ekkor hirdették meg a nagyszabású és ambiciózus iparosítási politikát, kiáltották ki a Román Szocialista Köztársaságot és választották Nlcolae Ceauseseut a Román Kommunista Párt főtitkárává. E sorok írója az MTI bukaresti tudósítójaként az utóbbi két évben a helyszínen követhette figyelemmel a Román Szocialista Köztársaság fejlődését, tanulmányozhatta az újabb és újabb termelési sikereket hírül adó hivatalos és optimista jelentéseket. Naponta elolvasta a szocialista társadalom építésén munkálkodó dolgozók újabb felajánlásairól szóló riportokat. Meghallgatta a Ceausescuról szóló verseket és kantátákat, a róla költött „újkeletű" népdalokat. Nagygyűléseken vett részt, ahol a tömeg perceken át vastaps kíséretében skandálta az ország első férfiújának nevét, transzparenseket emelt a magasba a következő feliratokkal: „Ceausescu — a nép!", „Ceausescu a párt!" A valóság megismerése, a bonyolult jelenségek közti eligazodás nem bizonyult könnyű feladatnak. A szocialista építés általánosan érvényes törvényszerűségei Romániában a kialakult sajátos körülményeknek megfelelően, sajátos formában érvényesülnek. Marton László Üdülés a Fekete-tenger partján. Szocsiban VIII. SS—IX. 9-lg, 16 nap. Utazás: gyorsvonat, hálókocsi. Részvételi díj: 3400,— Ft + költőpénz. Jelentkezés és felvilágosítás: EXPRESS Utazást Iroda, Szeged, Kígyó u. 3. szám. Telefon: 11-792, 11-095. LIPCSE— DREZDAMEISSEN Utazással együtt 9 nap. Utazás: vonattal VIII. 27— IX. 4. Részvételi dlj: 1750,— Ft + költőpénz. és felvilágosl-Jelcntkezés tás: EXPRESS Utazási Iroda, Szeged, Kígyó u. 3. szám. Telefon: 11-792, 11-095. Bécs— Salzburg— Graz 9 nap autóbusszal, IX. 23— 30. Részvételi díj: 3200,— Ft -I- költőpénz. és telvilágoslJelentkezés tás: EXPRESS Utazási Iroda, Szeged, Kígyó u. 3. szám. Telefon: 11-792, 11-095. Figyelem! Szeged megyei Városi Tanács V. B. I. kerületi hivatala A TISZA FOLYÖ ŰJSZEGEDI PARTJÁN, a közúti hídtól lefelé 100 méterre kezdődő és a Székely sori szennyvízlefolyó fölött 100 méterrel (az úgynevezett magasparttal) lezárt partszakaszon strandot 1974. augusztus 16-tal megnyitja A megjelölt területen kívül veszélyes! fürdeni tilos és életSzeged megyei Városi Tanács V. B. L kerületi hivatal igazgatási osztály