Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-30 / 151. szám

6 VASÁRNAP, 1974. JÜNIUS 38. Bölcsész alkotók, alkotó bölcsészek Petrőcz Éva Játék az éjszakával Azt a sötét, sugárcirmos üveggolyót reggelre összetöri mindig nyugtalan kezem, s hiábavaló szilánkjaitól véresek nappalaim. Ostoba gyermek vagyok, a büntetést megérdemeltem, holnaptól mélyen alszom, s mások játszanak, ügyesebben. Bristol, 1974. február Állandósága fájdalmát a tenger kagylók rekedt torkából kiáltja szét. sirályok sebzett csőrében lebeg a palaszürke ég. Könyvoszlopok sorsa E válogatással a József Atti­la Tudományegyetem böl­csészkarának allotólcöre mutatkozik be a Délmagyaror­szág olvasóinak. Néhányuknál nem először találkozik az olvasó; írásaik jelentek meg országos és helyi fórumokon, többek között a Tiszatájban, a Forrásban, a Sze­gedi Egyetemben és a Délma­gyarországban is. Mégis a „be­mutatkozás" a helyénvaló szó, mivel igen fontosnak tartjuk, hogy együtt jelentkezünk, és hisszük, hogy együvé tartozásunk nem esetleges, hanem lényeges, meghatározó. Az alkotókört célszerűbb len­ne alkotóműhelynek neveznünk, és nemcsak azért, mert kezdő, fiatal alkotókról van szó. Mun­kánkat nyíltan, változó látszámú és összetételű, értő vagy érdeklő­dő közösségek, közönség bevo­násával végezzük. Az alkotókör nem tartja kizárólagos feladatá­nak, hogy csak a tagok műveit vitassa meg, javasolja közlésre, vagy szervezze műsorba, előadó­estbe. Ennél jóval többre vállal­koztunk: úgy érezzük, hogy vá­lasztott hivatásunk okán a leg­többet akkor tehetjük, ha részt vállalunk az irodalom, a művé­szet közkinccsé, értékelő vita tár­gyává tételének, társadalmasítá­sának feladatából. E munkában az itt bemutatás­ra nem kerülő „kritikusaink" ko­moly szerepet vállalnak. Érdeklő­désük sokirányú, foglalkoznak képzőművészeti kritikával, drá­maelmélettel, klasszikus és mo­dern irodalom elemzésével. Az alkotókör jelenlegi formá­jában egy éve létezik, de Hagyo­mányai többévesek, s tényleges indulása dr. Merényi Lászlónak köszönhető, aki mindmáig figye­lemmel kiséri tevékenységünket. Számunkra megnyugtató, hogy a kari vezetés, a magyar tanszékek és a kari KISZ-szervezet támoga­tása is biztosított. Első közös szereplésünk a Tűz­próba című bemutatkozó műsor volt, a JATE KISZ-klubjában. Nem érdektelen talán megjegyez­ni, hogy a Tűzpróba — tűzpróha­ját előzőleg a textilművek KISZ­klubjában tartottuk, ahol leg­alább annyira otthon érezzük magunkat, mint a saját klubunk­ban. A velük való kapcsolatnak is folytatódó hagyományai van­nak: korábban Kertész Ákos Makra cimű regényéről, a közel­múltban pedig Déry Tibor Kép­zelt riport egy amerikai pop­fesztiválról című regényének színpadi változatáról szerveztünk közös vitát. Idén tavasszal a hódmezővásárhelyi Élelmiszer­ipari Főiskola és a gödöllői Ag­rártudományi Egyetem vendégei voltunk. Alkotóink közül többen vettek részt író-olvasó találkozó­kon. könyvnapi ünnepségeken, néhányan külön is bemutatkoz­tak az ifjú művészek klubjában és az egyetem kollégiumaiban. F.py^npnkiánt u:'illallin|f EÚ&Zt az egyetemi fórumok (Szegedi Egyetem, Bölcsész) szerkesztésé­nek és írásának munkájából. A közeljövőben közöl válogatást az alkotókörösök munkáiból a Ma­gyar Ifjúság. Szintén a közeljövő terve a szeptemberre tervezett előadóestünk a Bartók Művelő­dési Központban. Inkább műhely, mint kör — mondjuk. Amiért az alkotőkör nevet mégis meg kívántuk őriz­ni, annak oka a tisztelet, amely­lyel e szóösszetétel szegedi ha­gyományainak adózunk. A kör­ben benne van a közönség is: mi közöttük és velük akarunk len­ni. A bölcsész alkotók vágya, hogy minél nagyobb legyen az alkotó bölcsészek, az elkötelezett, tudatos népművelők száma. SZILASSY ZOLTÁN E gy szép, verőfényes májusi nap délelőttjén Tokodi Elemér, napjaink egyete­mi hallgatóinak gyöngye, lihegve kapaszkodik fel a harmadik emeletre. Vállát fájdalmasan húz­za a hátán púposodó hatalmas hátizsák, arca fénylik az Izzadt­ságtól, haja csapzottan lóg hom­lokába. Az utca felületesen szem­lélődő, járó-kelő emberei, akik kellőképpen megbámulták Ele­mér hosszúhajú-farmernadrágos­tornacipős-hátizsákos alakját, biz­tosan arra gondoltak, hogy több napos hegyi túráról térhetett vissza; ezt gondolta a lépcsőház aljában söprögető házmesternéni is. De mi ne dőljünk be a felüle­tes benyomásoknak, kövessük in­kább Elemérünket, aki épp most csukja be maga után szobája ajtaját. Körül sem pillantva a sok-sok plakáttal, köcsöggel, faragott né­ger totemmel, s egyéb haszonta­lan lim-lomokkal díszített szo­bában. ejti le hátáról a zsákot, s roskad az egyik ágyra. Fúj még egyet-kettőt, töröl homlokán, az­tán kioldja a hátizsák zsinórját, belenyúlt, s — egy könyvet húz elő. Aztán még egyet, még egyet, még egyet... A könyvek egyre nagyobb kupacban magasodnak a földön. Elemér lassan eltűnik mögöttük, csak fel-felnyúló kar­ja jelzi, hogy a hátizsák aligha­nem feneketlen, még mindig nem ürült ki. Nagysokára mégis előbukkan Elemérünk borzas feje a könyv­halom mögül, diadalmasan felka­paszkodik a tetejére, ott leül, s gondterhelt arccal egy naptárt vesz elő. Számolni kezd, közben rá-rápillant a másik kezében le­vő gépelt papírokra is. Az alatta domborodó könyvhalom biblio­gráfiai adatai vannak ezeken, melyeket a professzor úr munkás élete során mind-mind elolvasott, s most tanítványai okulására, jó pedagógusként, mint kötelező ol­vasmányokat kér számon. Elemérünk gondosan számol, a biztonság kedvéért papirral-ceru­závaL A vizsgáig tehát x nap van, a kötelező olvasmányok szá­ma y, akkor x osztva y-nal, egyenlő z darab könyvet kell na­ponta kivégeznie. Megkönnyeb­bülten felsóhajt: végre tisztán látja az előtte álló feladatot. A szorgos munka hétköznapjai következnek ezután. Elemérünk mindennap gondo­san a feje tetejére helyez z szá­mú könyvet. Eleinte könnyedén megy ez, majd egyre nehezebben. A folyamatosan növekvő könyv­oszlop ugyanis napról napra erő­sebben ingadozik, az alsók állan­dóan kicsúszkálnak, bal kezével ezekre vigyáz, míg jobbjával óvatosan újabb könyvekért nyúl... Az éjszakái is egyre nyugtalanabbul telnek. A könyv­oszlopot ilyenkor áttolja homlo­kára, s hanyatt fekve szundikál, de a tudás borzasztó súllyal ne­hezedik agydúcaira, alig-alig hagyja aludni. S egyszercsak itt a vizsga nap- . ja. Elemér hideglelősen ébred, nyaka zsibbadt, ujjai remegnek, nehezen tudja megkötni a sötét nyakkendőt. Elindul kritikus út­jára, az egyetem felé. Fején bil­leg a könyvoszlop, egy-egy teher­autó keltette szélvihar majdnem katasztrófát okoz. De Elemérünk ügyes, sohasem veszíti el a lélek­jelenlétét, s eléri az egyetem épü­letét. A folyosón már szélcsend van, sorstársai szintén kisebb-na­gyobb könyvoszlopokkal fejükön, lélegzetvisszafojtva álldogálnak. Végre Elemérre kerül a sor. Belép a prof. szobájába; a könyv­oszlop azonnal vészesen ingadoz­ni kezd. Kis ventillátorok, hatal­mas légkondicionálók kavarják a levegőt, középen pedig, íróasztala mögött ott ül a prof., s hatalmas­ra kikerekedett képpel fúj maga is. Elemérnek minden ügyessé­gét össze kell szednie, szinte cir­kuszi balerinaként egyensúlyoz, szemét csípi az izzadtság, levegő után kapkod, s már-már feladja, amikor ... Amikor váratlanul csend lesz, a ventillátorok állnak, s a prof. barátságosan mosolyog rá. — Hát ez igazán kitűnő volt, Tokodi kolléga! Hiába, nekem is csak a jelest beírni a legna­gyobb öröm... Aztán keményen, férfiasan ke­zet ráz Elemérrel, aki elhomá­lyosuló szemmel is megtalálja az ajtót, kilép a folyosóra — s egyetlen, megkönnyebbült, ele­gáns fejmozdulattal a szemétko­sárba billenti a verítékes mun­kával felépített könyvoszlopot. Még a kezét is leporolja utánuk, majd vidáman elsiet. — Pfuj! — gondolhatná vala­ki —, könyvet a szemétkosárba hajigálni! Valóban nem szép dolog, de azért ne Ítéljünk elhamarkodot­tan Elemérünkről; neki tíz nap múlva ismét vizsgáznia kell. Hová építené föl az újabb könyvoszlopot? SZAJBELY MIHÁLY N agy vizek Jöttek idén ismét a nyárra: megduzzadtak a folyók, csatornák, az eső­zés összc-összrszaladt a mélyebb területeken, és sok munkát adott, sok anyagot és energiát fölemész­tett. Nem voltak olyan drámai fejezetei a védekezésnek, mint 1970-ben, a kár sincs akkora, de a védekezés költségei most is igen tetemesek. A vízzel való vissza-visszatérő küzdelem az Alföldön már szin­te megszokott. Ugyanakkor igen szép és látványos ls ez a munka. Az Alsótiszavidéki Vizügyi Igaz­gatóságtól kapott képriportunk a védekezés egy-egy érdekes epi­zódját mutatja be. AZ árvízvé­delmi műszaki osztag nagy appa­rátussal és sok géppel vonult fel a veszélyeztetett helyekre. Hul­lámverés ellen erősítette a parto­kat, szivattyúkat állított munká­ba a belvizek ellen, átfolyásokat akadályozott meg pátrialemczek­Ul Ennek a munkának az egyes mozzanatai sorakoznak Vida Ele­mér felvételein.

Next

/
Thumbnails
Contents