Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-18 / 140. szám
8 KEDD. WW. .rrvros » 'm* aanBEiHm Tudományos vadvédelem Ha találkozunk, kedvesen átöleti a vállam, s beszél, magyaráz. Mint egykoron az órákon, lelkesen belefelejtkezve. A téma mindig ugyanaz — a tegnap és a ma. A régi közös emlékekre úgy tud visszagondolni, mint az a nebuló, aki ízigvérig részese volt a nagy csínytevéseknek. Az elidőzés az emlékek mellett kellemes melegséggel tölti el őt is. Üj élmények nap mint nap érik, de őszülő haja ellenére megérti és jegyzi a tréfákat.' Néha azért kifakad egykori tanárom. Csendesen, méltóságteljesen. Bár túljutott az évjáratok szortírozásán, igyekszik úgy megítélni a jelenségeket, mint pályája kezdetén. Neki nincsenek régi fiatalok és maiak, csak diákok, tizenévesek, igaziak. Amikor az órán megsértették, szótlan lett. Nem mutatta, hogy haragszik, de valahogy mégis éreztette. Ilyenkor mereven nézett a padlóra. És mi összesúgtunk, mondván hogy dühös, s reménykedtünk, megússzuk a feleltetést. Nemrégiben, mikor találkoztunk, felháborodott volt. Gúnyos modorában az erkölcs zegzugos útvesztőit cserkészte be. Nem is magzatéiDiákcsíny? hajtás ténye zökkentette ki nyugalmából, hanem, hogy tőle, az osztályfőnöktől kért pénzt kölcsön az érettségi előtt álló diáklány. Nem merte szüleinek elmondani, s fiúja pedig katona volt Egy másik alkalommal névnapi történetet elevenített fel. — Ti milyen bort ittatok az iskolában? — kérdezte, minden bevezetés nélkül. Hirtelen nem értettem, mit akar. De nem is várt a válaszomra. — A harmadikos gyerekeim Egri bikavérrel ünnepelték a Bélákat, a mellékhelyiségben. Most nagyon dühösnek látszott Arcvonásai megkeményedtek, indulatok feszítették bensőjét — No, itt a nagyszünet — a formális társalgási mondat után még szóltam valamit, de nem nagyon figyelt rám. Egymás mellett némán lépkedve fogyasztottuk a métereket. — Valami baj van talán? — kérdeztem. — Te. semmi — s legyintett egyeit. Ismét megtettünk egy rövid utat, nagy csendben. Kínosan kezdtem magam érezni, épp el akartam köszönni, amikor hozzámfordult. — Milyennek ismertetek engem? — Tudja tanár úr is., hogy szerettük — intéztem el a szokatlan kérdést, dc tudtam, valami van mögötte. Aztán a vendéglőben beszédes lett. De szomorúan nézett rám, s szokásos magabiztosságának nyoma sem volt. — A harminc év alatt sohasem tudtak a diákjaim igazán megsérteni. — Ugyan, tessék már hagyni — próbáltam elütni a folytatást. Ő hajthatatlan maradt. — Nem akarok én panaszkodni, nem is szoktam. De... — kortyintott egyet, s egyszuszra elmondta, amit akart. Egy kicsit megéreztem, mi mehetett benne végbe, amikor a zuhogó esőben, a papától ajándékba kapott gépkocsijával megállt mellette egy negyedikes diákja. Két kollégája is vele volt. De ő már nem ülhetett be, a nebuló az orra előtt becsapta az ajtót Halász Miklós SZEGEIM PROFESSZOR KÜLFÖLDÖN Dr. Mérei Gyula tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA levelező tagja tegnap, hétfőn Berlinbe utazott, ahol egy nemzetközi konferencián előadást tart. A konferencia a következő évben San Franciscóban tartandó nemzetközi történész kongresszus történetelméleti referátumának megbeszélésével foglalkozik. A referátum elkészítésével az NDK akadémiáját bízták meg. 23—28° Fakírok Ricánkért községben Természet- és Vadvédelem Technológiai Állomás működik. Az állomáson kémiai, biológiai, mechanikai és akusztikai módszereket dolgoznak ki. Célja: a vadkár felderítése és az állományban okozott kár kiküszöbölése. Képünkön: Régeni Péter biológus és Neidrt Erzsébet laboráns növényvédő szert fecskendeznek a kísérleti áMat gyomrába, mellyel megállapítják a védőszer hatását az állatra. Várható időjárás kedd estig: Nappali felhőképződés záporesőkkel, zivatarokkal. Hajnalban néhány helyen köd. Általában mérsékelt, változó irányú, a zivatarok idejére megerősödő szél. A nappali felmelegedés tovább erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 23—28 fok között VIRÁGZIK AZ ÖREG HÁRSFASOR Az ország egyik híres, védett fasora, a 220 éves nagycenki hársfasor, a hűvös idő ellenére ismét virágba borult A fasor a nagycenki kastély főbejáratától nyílegyenesen vezeta Fertő-tó partjára. A két fasor között 25 méter széles, után fél 6-kór lesz, Pogány füves sétaút húzódik. A faA STÜDIÖ GALÉRIA KIÁLLÍTÁSA A sátoraljaújhelyi mozaikpályázat díjazott alkotásaiból rendeznek kiállítást a Stúdió Galériában. A megnyitó holnap, szerdán délSEPSZERÜ SZAKMA EREDMENYES SEGÍTSÉG Gábor, a fiatal képzőművészek stúdiójának vezetője mond beszédet. Az 1974'75. évi beiskolázó- A Szeged városi pártbiSi adatokból kitűnik, hogy zottság és a tanács kezdea fiatalok körében továbbra ményezésére az óvodai el- TÁRSADALMI is nugy népszerűségnek ör- látás megsegítésére indított MUNKA vend az autószerelői szak- mozgalom már eddig is szép eredményt hozott. A vállain sor végén Széchenyi Béláművészeti nak — Széchenyi István legmegnyitó idősebb fiának — és feleségének, Erdődy Hannának hamvai pihennek. — öregszel, rövidebb szögeket versz be? — Pénzt, okmányokat lopott ma. A szegedi 624. szakmunkásképző iskolában 42 helyse 104 tanuló jelentkezett. KATONAZENEKAROK ORSZÁGOS RESZTIVÁLJA \ Pénteken, szombaton és vasárnap Debrecenben tartották meg a katonazenekarok országos fesztiválját. Az ország különböző részeiből érkezett fúvószenekarok minden nap nagy sikerű hangAlgyőn, a már hagyomátok, intézmények 3,2 millió JJj-f ^^ forintot fizettek be, jarulSZERZÖI EST Boncz Géza és Tiborszky Péter holnap, szerdán este 7 győért mozgalom" keretében órakor a Szeged Bár helyia lakosság jelentős ered- ségében tartja szerzői estLopás alapos gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Szeged városi és járási rendőrkapitányság Farkas Mária 39 éves, Szőreg, Petőfi utca 176. szám alatti lakos ellen. Véradás ürügyén egy alkalommal a váróhelyiségben hagyott kézitáskából magához vett egy irattárcái 1860 forint készpénzzel és különböző okmányokkal. Az iratokat akkor szolgáltatta vissza, amikor eljárást indítottak ellene. Ügyét vádemelésre hamarosan átadják az ügyészségnek. ŰJABB ÚTBESZAKADÁS PECS FŐUTCÁJÁBAN Vasárnap reggel újabb útbeszakadás történt Pécsen, a ... , város központjában, a Kosversenyeket adtak a varos suth Lajo^ utcJába^ A 49.es terein. Vasarnap a nagyertak hozzá a gyermekintéz- , . . ... mények fejlesztéséhez. Ebben ^M^Teí * négyszögöl nagyságú területen társadalmi munkával ifjúsági parkot hoztak létre, melynek gondozását és építését tovább folytatják. az évben ez az összeg hatóan még 4 millió rinttal gyarapszik. Közlekedési balesetek fo-ÁRKONFERENCIA dei új Vigadó melletti téren, valamint a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben sze- amely ^ egyelőre pepeltek sikerrel a katonazenészek. SZÁZEZREN A BALATONNÁL számú ház előtt mintegy 4x4 méteres területen beomlott az úttest és a járda, beláthatatlan mélységű üreg- és pincerendszer tátong. ZENEI NEVELÉSI KONFERENCIA ünnepélyes külsőségek köBeszélgetés Két barát beszélget: — Az autóbuszon úgy nézett rám az ellenőr, mintha nem lenne jegyem. — És te mit csináltát? — Én meg úgy néztem rá, mintha lenned Az Országos Anyag- és Árhívatal szervezésében hétfőn, tegnap kétnapos árkonferencia kezdődött Budapesten a megyei, a megyei jogú városi és a fővárosi tanács ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi, továbbá építési osztályainak vezető munkatársai számára. Vallus PáL, az Országos Anyagés Árhivatal elnökhelyettese megnyitó beszédében utalt az időszerű árpolitikai feladatokra, elsősorban az 1975. január 1-i részleges termelői árrendezésből fakadó tennivalókra. vendégsereg száma megköze- ö ftották meg vasárnap Illette a 100 ezret. Tobb mint ' kétharmad részük az üdülőkben tölti Győrött, a Kisfaludy Szín„,,.„., házban a III. országos zenei szabadsagai, nevelési konferenciát. Az elHomokot lopott az árvízvédelmi jrugy több napra bérelt szál- £7ítod£t7.A^Í 'neve- munkáktól lást a szállodákban, mote- közművelődésben" cím lókban és kempingekben Az d tartották majd a gy6ri Gyorsított eljárással állítják bíróság elé smét melegebbre fordult filharmonikus zenekar adott Tf6árnaP ün'nTpí líangvereenyt Sándor meg változékony volt — a Balaton vizét csak 16—17 A makói városi-járási rendfokra tudta fölmelegíteni, ezért a vendégsereg többnyire a kirándulóhelyeket kereste föl. HARSONAKÜRTÖK A veszprémi Bakony MűPiri József 24 éves gépkocsiJános Liszt-díjas karnagy ve- őrkapitányság gyorsított el- vezetőt, Makó, Váradi u. 48. zényletéveL járással bíróság elé állítja szám alatti lakost, mert az árvízvédelmi munkákhoz szükséges, a Maros árteréről kitermelt homokból egy teherautó-rakományt Makón, a Révai utca 9. szám előtt raAz autósok ,,becsületrendje* Napóleon 1802-ben alapította a becsületrendet; ez ma .... . is a Francia Köztársaság legnagyobb kitüntetése. Félig tré- kott le, eladasi szandékkal. fásán, de nem alaptalanul, az „autósok becsületrendjének" Amikor cselekményét észreA„„ szokás hívni a balesetmentes közlekedésért immár tizenöt vették, a homokot eredeti veknél megkezdték azoknak éve rendszere'en kiosztott kitüntető jelvényeket. A Magyar rendeltetési helyére szállítota szerszámoknak a készíté- Autóklub szegedi klubhelyiségében dr. Péter László, a sze- ta- Tekintettel arra, hogy az sé - amelyekkel a Budapesti gedi csoport elnöke vasárnap délelőtt rövid háziünnepség egyébként érteke miatt csak Nemzetközi Vásáron meg- keretében adta át az erre érdemeseknek a kocsira illeszt- szabálysértési eljárást maga rendelt • harsonakürtöket hető plaketteket, a gomblyukban viselhető jelvényeket és a gyártják majd az új kúmai jogosultságot bizonyító igazolványokat. Tizenkilencen kapMotorkerékpáron közlekedve az E5-ös úton, a 154-es kilométerkő közelében személygépkocsi elé kanyarodott Kondász Sándor Szatymaz, IV. kerület, 106. szám alatti lakos, aki az összeütközés következtében sérülést szenvedett. Szegeden, a Nagy Jenő és a Kiss utca kereszteződésében gépkocsival közlekedve nem adott elsőbbséget Kátai Miklós Szeged, Dunai utca l/D szám alatti lakos egy segédmotorosnak, akit elütött. A motorkerékpáros, Kisbodri István Tiszasziget, Május 1. utca 57. szám alatti lakos sérülést szenvedett. Szőregen, a Tolbuhin tér 15. számú ház előtt történt baleset. Lengyel Ferenc Tompa, II. kerület, Alsósáska 61. szám alatti lakos kistehergépkocsival közlekedett, és nem adott elsőbbséget a motorkerékpáron haladó Miklós Ferenc Szeged, Gerle sor 54. szám alatti lakosnak. Összeütköztek, amelynek következtében a motoros sérülést és anyagi kárt szenvedett. Szeged és Mórahalom között két személygépkocsi ütközött össze. Egyiket Hugyi József Csikéria, Kossuth utca 5., a másikat Havasi Antal Szeged, Csap utca 4. szám alatti lakos vezette. A kocsiban utazók közül életveszélyes sérülést szenvedett Szűcs Mihályné Szeged, Boross József utca 7. szám alatti lakos. Súlyosan megsérült Havasi Antalné és négyéves, Béla nevű gyermeke. Könnyebben sérült Hugyi József, valamint 5 és 3 éves gyermeke, továbbá Havasi Zoltán 3 éves kisfiú. A két gépkocsiban keletkezett kár mintegy 40 ezer forint. Az ügyben a vizsgálat, folyik. BUSZJÁRAT DUBROVNIKBA A Volán vállalat szegedi utazást irodája az tden június 14. és augusztus 31. között nemzetközi autóbuszjáratot indít, Szeged és Dubrovnik között. A járat minden héten pénteken délután indul és vasárnap délben érkezik vissza Szegedre, így utasai egy vagy több hetet tölthetnek a tengerparton. Az első buszjárat az elmúlt hét végén indult és összesen 39 üdülni vágyót vitt Dubrovnikba. után vonó lopást közveszély idején követte el a Volán 10. Csorba. ták meg az ötéves, huszonhatan a tízéves baleset nélküli számú Vállalat gépkocsivezeközlekedést tanúsító emblémákat. Első ízben került sor a tej:, így cselekménye lopástizenöt éve becsületesen, bajokozás nélkül közlekedők ki- .. . tüntetésére: erre nyolcan voltak jogosultak. A jelvények el- buntettenek minosuL amiért még e héten felelősségre vontffc a raafcca járásbíróságon. jeiherautógyar részére. A megállapodó. értelmében 1980-ig összesen félmillió mart -- és mélyhangú kürtpaha juttatnak el a szovjet ső fokozatát, amely húszévi balesetmentes közlekedésért jár, majd csak üt év múlva lehet elnyerni. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik héttő kivételével nanonta, hétköznapokon 8. vasárnapokon 12 oldalon — Főszerkesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: S7J0 Szeged, Magvar TanácskO saság útja 10. — Telefon: 13-53Í, 13-003. — Fclciös kiadó: nászló. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szegtat. 34. — index: 29053. Előfizetési t*j egy boenpra X tad*. naeskOstsrlo: Tr iide