Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-16 / 139. szám
2 VASÁRNAP, 19T4. JÜNTDS TA Külpolitikai reflektor A Szovjetunióban ma kilencedik alkalommal tartják a legfelsőbb tanácsi választásokat. Ez az aktus a szovjet belpolitika jelentós eseménye, ám nem elszigetelt a nemzetközi élet egészétől. A választási kampányban mind teljesebben bontakozott ki a szovjet emberek növekvő aktivitása a politikában és a termelésben, határtalan odaadása a kommunista párt és eszméi iránt. Mint ismeretes, a választási kampány zárószakasza ban — a ipúlt szerdán, csütörtökön és pénteken — Alekszcj Koszigin. Nyikolaj Podgornij és Leonyld Brezsnyev — találkozott Moszkvában választóival. Az elhangzott beszédekben feltárták az ország gazdaságának és kultúrájának fejlődését, s a Szovjetunió döntő szerepét a világbéke biztosításában. Moszkvába várják Nixont Leonyid Brezsnyev egyebek között — Richárd Nixon küszöbönálló moszkvai látogatásával kapcsolatban — hangsúlyozta. hogy az újabb — immár harmadik — szovjet— amerikai csúcstalálkozó egyaránt hasznára válik a kétoldalú kapcsolatoknak és az egyetemes békének. Korunkban ugyanis nincs más alternatíva, mint a béke alternatívája. Sok jel azonban arra utal, hogy az enyhülés útjába még számtalan akadály tornyosul. Az USA-ban az utóbbi időben fokozták mesterkedéseiket azok, akik szeretnék meggátolni a szovjet—amerikai kapcsolatok normalizálódását, és általában a további enyhülést. Ilyen erők találhatók a többi között az amerikai kongresszusban, ahol kísérletek történnek a kétoldalú kereskedelem lefékezésére. Rendkívül aktivizálódott a hadiipari komplexum is. A következetes, töretlen szovjet békepolitika azonban — miként Brezsnyev hangsúlyozta választási beszédében —, s a szocialista országok összefogása, sikerei, ereje és példája befolyásolja a világ eseményeinek alakulását. Egészen bizonyos, hogy a buktatók ellenére, a béke irányába. Egyiptomi illúziók Szadat washingtoni útjának terve, valamint Nixon egyiptomi látogatása alatt elhangzott beszédek, nyilatkozatok egyaránt arról tanúskodnak, hogy az egyiptomi vezetés jelenleg fenntartás nélkül bízik az Egyesült Államok — szertnte — „megváltozott közel-keleti politikájában". Abban az illúzióban ringatja magát, hogy az izraeli agresszió elvakult támogatójából máról holnapra az arab népek önzetlen barátja lett. A valóságban az arab frontokon végrehajtott esapatszétvalasztás önmagában még nem perdöntő bizonyíték az amerikai politika radikális megváltozására. Maga az A1 Ah ram egyik legutóbbi kommentárja arra hívta fel a figyelmet, hogy a csapatszétválasztás elsősorban Izrael számára előnyös, mert ennek révén ENSZ-ütközóövezetekkel veheti körül magát, és úgyszólván a végtelenségig elodázhatja a konfliktus átfogó rendezését. A genfi békeértekezlet második szakaszának előkészítése még nagyon sok időt és erőfeszítést követel. A PFSZ nem hajlandó — múlt heti határozata alapján — a genfi konferencián részt venni. Nagy kérdés annak eldöntése, hogy mi legyen a felszabaduló területek — Ciszjordánia és a Gázai-övezet — sorsa az izraeli csapatok kivonása után. A jordániai fronton esedékes csapatszétválasztás több mint katonai kérdés, ennek messzeható politikai összefüggései vannak. Ebben a helyzetben elengedhetetlenül fontos, hogy az arab államok olyan egységes álláspontot alakítsanak ki a közel-keleti rendezés egészére és részleteire vonatkozólag, amely meghatározná Egyiptom, Szíria. Jordánia és a palesztinaiak magatartását A francia ós az olaaz kommunisták harca A rendkívül szerteágazó, sokrétű, nemzetközi élet esemenyeí közül különösen figyelemre méltó a Francia Kommunista Párt múlt heti ülésszaka, melyen elhatározták, hogy ez év októberében összehívják a párt rendkívüli kongresszusát A kongresszus napirendjén ez a kérdés szerepel: „A francia nép egysege a demokratikus változásért". A Központi Bizottság által elfogadott politikai határozat hangsúlyozza: Franciaországban új helyzet alakult kl, a franciák nagy többsége változást kíván, s a baloldal egysége lényeges és tartós elemévé vált a francia politikai életnek. A baloldal győzelme kézzelfogható távolságba került Az olaszországi újabb kormányválság bizonyítja, milyen súlyossá vált a politikai és a gazdasági helyzet Itáliában — ál; abban a határozatban, amelyet, az Olasz Kommunista Párt vezetősége fogadott el a múlt héten. Leone államfő a legutóbbi negyedszázadban példa nélkül álló elhatározásra jutott: elutasította Rumor miniszterelnök lemondását. A szinte szakadatlan itáliai kormányválságok sorozatában korábban arra már volt eset, hogy az elnök ismét a bukott kormány fejét kérte fel új kabinet alakítására. Leone mostani meglepő döntése viszont érthetően felveti a kérdést: a válságot miként lehet úgy orvosolni, hogy még csak meg se kísérlik kezelni a beteget? A mostani helyzet kiéleződése fokozza a mind reáli. sabb vonásokat öltő újfasiszta veszélyt. Felmerült a köztársasági rend megvédésének problémája. A terrorizmus ujabb hulláma megerősítette, hogy milyen veszélyes az sz elnéző politika, amelyet a hatóságok mind ez idáig a reakció sötét erőivel szemben folytattak. A kommunisták követelik a válság gyors megoldását, a politikai irányvonalnak és az ország Irányítási módjának megváltoztatását. Mint az Unttá hangoztatja: „Nem szabad, hogy a mostani válság leküzdése csupán egy soron következő kormánycseréből álljon. Olyan új politikai orientációra van szükség, amely megfelel az olasz dolgozók érdekeinek és az ország szükségtelelnek. Markorits Tibor Állandó kontaktus a PAIGC és Portugália között 0 Algír (AFP, Reuter) Mario Soare6 külügyminiszter vezetésével szombaton elutazott Algírból a portugál küldöttség. A delegáció tagjai Párizs útbaejtésével tértek haza, míg a külügyminiszter valószínűleg a francia fővárosban marad, és innen utazik majd tovább Ottawába, a NATO miniszteri tanácsának ülésszakára. Mario Soares a repülőtéren adott rövid nyilatkozatában kijelentette: „Remélem, hogy a tárgyalások folytatódni fognak a PAIGC küldöttségével. A tanácskozás újrafelvételének időpontja nemcsak tőlünk, hanem tárgyaló partnereinktől is függ". Hozzáfűzte, hogy a tárgyalások felújítására várva, állandó kontaktus jött létre a portugál kormány és a PAIGC között. Megfigyelők vélemenye szerint a válság légkörében vált el a két küldöttség péntek este, a tárgyalások második, mindössze három ülésből álló fordulója • után — írja az AFP algíri tudósítója. A párbeszédnek előbb-utóbb folytatódnia kell, de eloszlott az a bizakodó hangulat, amely a tanácskozás kezdetekor Londonban uralkodott. A két küldöttség vezetői az eddigi megbeszélésekről most jelentést tesznek kormányuknak. A tárgyalásokon felmerült nehézségekről egyik fél sem nyilatkozott, de a delegációkhoz közelálló, megbízható körökből szerzett értesülés szerint a Zöldfoki-szigetek jövője áll a nézeteltérések középpontjában. 0 Lisszabon (AP. AFP) Portugál diplomáciai forrásokból származó értesülesek és portugál lapjelentések szerint Nixon amerikai elnök jövő kedden Terceira (Azóri szigetek) szigetén találkozik Spinola tábornokkal, portugál köztársasági elnökkel. Nixon. — hazatérőben közelkeleti körútjáról — szakitja meg utazását rövid időre, s ez szolgáltatja majd alkalmat a két államfő találkozására. 0 New York (Reuter) Az ENSZ székhelyén bejelentették, hogy elvi megegyezés született Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár és Soares portugál külügyminiszter találkozójára nézve. Waldheim és Soares találkozójának időpontját a későbbiekben, a felek óhajának kölcsönösen megfelelően rögzítik majd. Új vezetés Jemenben 0 Iramán (AP) A Jemeni Arab Köztársaság hadseregének volt vezérkari főnöke, El-Musszuri szombaton a jordániai fővárosban sajtóértekezletet tartott. Azt mondotta, hogy a csütörtökön hatalomra jutott katonai junta „a parlarrtenti demokrácia bevezetésére törekszik, és valószínű, hogy hat-nyolc hónapon belül kiírják az általános választásokat", A csütörtöki eseményekkel automatikusan elmozdított volt vezérkari főnök támogatásáról biztosította az új vezetést. Saigon szabotálja a párizsi megállapodást AESZ-ülés 0 Mogadishu (AFP) Az Afrikai Egységszervezet államfőinek tegnap délelőtt zárt ajtók mögött megtartott négyórás ülésén nem sikerült megválasztaniuk az A ESZ új főtitkárát. Egyik jelölt sem kapta meg a szavazatok kétharmadát 0 Saigon (AFP) „A Thieu-rezsim és az Egyesült Államok nem hagyott fel a bizottságokban folyó munka szabotálásával, s továbbra sem hajlandó komolyan foglalkozni a kérdések megoldásával" — jelentette ki Saigonban Vo Dong Giang, a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány Saigonban tartózkodó küldöttségének helyettes vezetője. Az ezredes, aki egy hét alatt immár másodszor találkozott az újságírókkal, a héten megtartott három megbeszélést kommentálva elmondta, hogy a saigoni adminisztráció mindeddig nem volt hajlandó .komolyan foglalkozni a DIFK javaslataival, ennek következtében semmiféle haladást sem értek el a tanácskozásokon. Mint ismeretes, a DIFK követelte a Thieü-rezsimtől, hogy biztosítsa képviselőinek a diplomáciai mentelmi jogot, amelyet a párizsi megállapodás is megfogalmazott, továbbá biztosítsa a delegáció alapvető élet- és munkafeltételeit. Napok óta harcok folynak a Saigontól északra vezető egyes számú főútvonalnak a dél-vietnami fővárostői 123 kilométerre eső szakaszán — jelentette a francia hírügynökség. A Thieu-rezsim alakulatai több katonát veszítettek az összetűzésekben. Rácz Pál tárgyalásai afgán vezetőkkel 0 Budapest (MTI) Rácz Pál külügyminiszterhelyettes június 10—14. között az Afgán Köztársaság külügyminisztériumának meghívására Kabulban tartózkodott, és megbeszéléseket folytatott Vahid Abdullah külügyminiszter-helyettessel a két onszág kapcsolatainak fejlesztéséről, valamint a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. Rácz Pált fogadta Mohammad Daud, az Afgán Köztársaság államelnöke és miniszterelnöke is. Nixon Damaszkuszban 0 Damaszkusz (tTPD Szombaton délután hivatalos látogatásra a szíriai fővárosba érkezett Richárd Nixon amerikai elnök, akit Hafez Asszad államfő és szíriai hivatalos személyiségek népi csoportja fogadott a repülőtéren. A hivatalos fogadtatás után Nixon és Asszad gépkocsin tették meg a Damaszkuszba vezető mintegy húszkilométeres utat. Nixon ma. vasárnap indul tovább Izraelbe. II chilei baloldal nyilatkozata 0 Róma (MTI) Az Unitá szombaton közli a Chilei Népi Egységfront, az illegalitásba kényszerített baloldali koalíció első közös nyilatkozatának teljes szövegét. A nyilatkozat, amely május 1-én született Chilében, és amelyet föld alatt terjesztenek az országban, felhívás egységes antifasiszta front megteremtésére. A Népi Egységfront pártjai megbélyegzik a brutális fasiszta elnyomó rendszert, amely az ország legreakciósabb erőinek és az őket támogató amerikai imperializmusnak szolgája. „Nem szabad elhallgatnunk azt sem, hogy felelősséggel tartozunk sok tévedésért Politikánkat jobb. és baloldali torzulások jellemezték, amelyek megkönnyítették az osztályellenség felülkerekedését" — hangoztatja a nyilatkozat, részletezve a népi kormány által elkövetett politikai hibákat, s levonva belőlük a tanulságokat. A külföldi és a chilei nagytőke uralkodik jelenleg a chilei gazdaságon, a kormány nyílt és véres fasiszta diktatúrát valósít meg. A chilei nép óriási többsége elutasítja ezt a diktatúrát. „Meg kell szilárdítani, el kell mélyíteni a forradalmi és a haladó, demokratikus, antifasiszta erők egységét, szövetségét. Harcot kell folytatni a demokratikus szabadságjogok visszaállitósáért, az életszínvonal és a foglalkoztatottság javításáért, a nemzeti politikai és gazdasági függetlenségért. Az antifasiszta népfront végső célkitűzése a diktatúra megdöntése, új nemzeti népi demokratikus állam létrehozása" — hangoztatja a nyilatkozat, amely végül az antifasiszta harc formáit vázolja. kiemelve a nemzetközi szolidaritás jelentőségét Olaj a dzsungelben? Olajkutatás folyik Peruban, az Amazonas medencéjében, a dzsungel mélyén. A kutatómunka során — a rendkívüli körülmények következtében — olyan akadályokat kell leküzdeni, amely nemcsak tetemes költségtöbbletet jelent, de óriási erőfeszítést követel a munkában résztvevőktől. A terület klímája trópusi (nagy hőség, magas páratartalom), s jelentős részé mocsárerdő. Ezért a közlekedés és a szállítás nagyrészt a folyókon, illetve innen tovább a kutatás területére, légi úton történik. Elsőként bulldózert juttatnak a kijelölt helyre, ahol annak segítségével egy meghatározott nagyságú tisztást készítenek a dzsungelben. Farönkökből olyan szilárd alapot építenek, amelyre felállíthatják az épületeket, a fúrótornyokat és a repülőgép-leszállóhelyeket. Sok helyen azonban olyan rosszak a talajviszonyok, hogy bulldózert sem lehet alkalmazni, s az előkészítő munkát emberi erővel, kézi szerszámokkal sokszor derékig vízben állva kell elvégezni, óriáskígyók és moszkítók „támadásai" közepette. Az így előkészített bázisra állítják fel a közel félmillió kilogramm (500 tonna) súlyú fúrótornyot, melyet szintén légi úton szállítanak a kutatás helyszínére. A kutatást az állami tulajdonban levő Petroperu, valamint amerikai olajtársaságok (Parker, Phillips Petroleum, Occidental Petroleum stb.) végzik. A társaságok központokat alakítanak ki a folyók mentén a vfzi szállítás előnyei miatt. A legnagyobb raktározó és ellátó központ Iquitos, de jelentősek a Requena-ban, Santa Teresaban és Concordia-ban létesített raktárok, kikötők és egészségügyi intézmények is. Hivatalos közlések szerint a kutatások eredményeként 1973 vegéig 400 millió horBRAZILIA ztrujillo^iA *> c&oío — Tervezett olajvezeték 'ivíi;': Az olajkutatás területé dó olajkészletet rögzítettek. Becslések szerint ez a szám 1974 végére 1,5 milliárd hordóra növekszik. Noha, az olajmezőre vonatkozó adatok ma még hiányosak, limai szakemberek becslése szerint a nagyarányú kutatás eredménye, jelentős olajmezők feltárása lesz. Az eredmények iránti bizakodás jeleként elkészült a Concordia—Bayovar olajvezeték előzetes terve is, melyek szerint az olajvezeték a feltételezett olajmezőtől a tengeri kikötőig az Andok 2000 méter magas láncain haladna keresztül. A perui és az amerikai olajszakemberek egybehangzó véleménye szerint az elkövetkező években az Amazonas medencéjében annyi olajat hozhatnak felszínre, hogy a kutatásokra, valamint az olajvezeték építésére tervezett egymilliárd dollár értékű befektetés nem latszik különösebben nak. kockázatos-