Délmagyarország, 1974. április (64. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-14 / 87. szám

91 VASÁRNAP, 1974. ÁPRILIS 14. Két költőszobor Szegeden A

Magyarországon évente felavatott szobrok jelentős hányada portré. Olyan szobor, mely emléket állít egykori gondolkodóknak, politikusoknak, művészeknek, utazóknak. Sok előnyük van. Aránylag olcsó, könnyen kivitelezhető, s évenként a jelentősebb évfordulók, jubileumok is méltó ünnepélyességet nyernek általuk. Ez év márciusában két szép portréval gazdagodott a város. Örömünkbe csupán az a tény vegyít ürömcseppeket, hogy mindkét szobor tavalyi elmaradást szüntet meg. Tavaly ünnepeltük ugyanis Petőfi Sándor születésének százötvenedik évfordulóját, s annak is tavaly volt kétszáz éve, hogy Csokonai Vitéz Mihály e világra született. Petöfi Sándor domborműves emléktábláját március tizenötödikének tiszteletére avatták fel a petőfitelepi általános iskola falán. Az iskola az elmúlt évben vette fel a magyar irodalom, a világlíra egyik legjelentősebb poétájának nevét. A domborműves emléktáblát Borbás Tibor fiatal szobrászművész készítette, a grafikai munkát Richter Lenke grafikusművész végezte. Borbás ezt a domborművét egy korábbi — Szegeden is bemutatott (Borbás önálló kiállításán a Közművelődési Palota kupolájában) — alkotása alapján készítette. Az említett dombormű egész alakos figurát ábrázolt. Petőfi Sándor alakja a lábaktól a fej felé haladva mind jobban kilépett a síkból, egyre több helyet követelve a térből, egyre több helyet elfoglalva jelent meg. A fej szinte már körplasztika volt. A petöiitelepi dombormű ennek az alkotásának egy továbbfejlesztett, csak a fejet ábrázoló változata. Egyszerű eszközökkel, összefogott, elnagyolt formákkal jeleníti meg a költőt. A töprengő, a befelé forduló, a szigorú, önmagát emésztő gondolkodó költő néz ránk a domborműről. Az a forradalmár, aki önmagával is megvívta a maga egyéni forradalmát. Az az ember, aki önmagával éppoly szigorú volt, mint mindenki mással, mint a világgal. Plasztikailag meglehetősen szokatlan technikai megoldást választott Borbás Tibor. A költő nagy sík felületekkel fogalmazott köpenygallérai a síkba simulnak, onnan emelkedik Petőfi szakállas-bajuszos, a megtörtségtől öregebbnek ható arca. Szemüregeinek negatív plasztikája szinte szuggerálja a befelé forduló, töprengő-gondolkodó figura egész lényéi. Csokonai Vitéz Mihály költőgarabonciás alakjáról sokkal kevesebb képzőművészeti alkotás készült, mint nagyszerű utódjáról. A XIX. század elején született néhány szobor azonban évszázadokra meghatározta a róla kialakult képet. Legendásan csúnya arca csak legenda maradt, sokszor megénekelt csavargóalakja elkerülte a képzőművészetek sokáig arisztokratikus birodalmait. De, hogy milyen erőteljes hatású Ferenczy Károly babérkoszorús Csokonai-mellszobra, s milyen termékenyítő Izsó Miklós egész alakos Csokonai-szobra, arra jó példa a március végén, a Panteonban felavatott portré, Szandai Sándor szobrászművész alkotása. Milyenek az előzőleg említett alkotások? Romantikus, túldíszített szobrok, melyek a költészet csúcsaira helyezték, ünnepélyes pózba állították azt a költőt, akitől mi sem volt idegenebb, mint a póz, a gazdagok hiúságának kellékei. A sovány, sápadt, tüdőbeteg, csúf poéta ragyogóan szép úri fiú lett a szobrászok keze nyomán. Rajta a magyaros-zsinórossújtásos ruha, kezében lant, a költészet jelképe. Szandai Sándor szobra — bár elődjeinek vallja Ferenczy és Izsó alkotásait — egy más világképet, egy más alapállást tükröz. Számára Csokonai elsősorban magyar poéta. Szobra nem rombolja szét a bennünk élő — meglehetősen manipulált — Csokonai-képet, nem akar, nem vállalkozik újszerű ábrázolásra. Tisztességes eszközökkel, tehetségesen állítja elénk a rokokó költő portréját, ezzel elősegítve, hogy Csokonai már ismert arca letisztulva, egyszerűsítve, lényegretörőbben, és mélyebb nyomokat hagyva kristályosodjon bennünk. T. L. FIATAL KÖLTŐK Herceg Árpád Hej, halászok! Hej! halászok, halászok, szálljon rátok hal-áldásom. Hej! kovácsok, kovácsok, jó pörölyöm hadd hasznalom. Ismerősként járom hazám, és sehol sincsen otthonom. Címerem szerinti ács, — népem szívét hallgatom. Barkós Beáta Te, mint az emberiség Büza — én fü, fa — én fény, sötét én anyag, isten — én . Ha én mindenki vagyok, és minden ember én, és az isten vagyok én, és még nem vagyok vén, és van eröm, tehetnék, hogy ne irtsam ki önmagam. Azt eszem, amit a kis kínai, rizst eszem, és szeretem a fényt, melyet Afrikában látok. Keleten látok és Nyugaton nézek és rám világít mindenütt. A testvérem vagyok, te vagyok én és én vagy te. Ha te szeretet vagy, szeretet vagyok én. de ha te gyűlölet vagy. én akkor is szeretet maradok. mert magamhoz mindig hü vagyok. Szeretem a néger magamat, segíteni az eszkimó énemet, megismerkedem magammal. Benned ismerem meg önmagam. Te minden vagy, de csak töredéked vagyok én. Téglásy Imre Egyszerű szavak VÖRÖS MIHÁLY PARASZTEMBER HÉTKÖZNAPI HALÁLARÖL a lábasban volt a Teje a sarokban döglötten hevert egy bcnnszorult macska az asztal fölrúgta lábait a beíiistölt plafonra három napig feküdtek így a tartályból eközben kiégett a pelró három reggel csak az ajtó penge-széles rése közt csúszott be rá a fény ygi ketdükef gipan nioráh egy hosszú alsónadrág meg egy kopott pulóver meg a forgács volt rajta csak amit magárakaparl takarónak a halál ellen három napig feküdtek így ygi ketdükef gipan moráh bennünket napok küllői tördelnek tovább