Délmagyarország, 1974. április (64. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-14 / 87. szám

VÁSÁRNAP, 1974. ÁPRILTS Ahol Földre szállt a Nap Átírják a történelmet H

osszú évelt munkájának eredményeként 1975-ben megjelenik a tízkötetes, átfogó magyar történelem első néhány kötele. Az őstörténetről szóló fejezet megírására Barlu Antul, a történettudományok kandidátusa, a Történettudományi Intézet munkatársa kapott megbízást. A tudós az Akadémián már ismertette sokak számára meglepő, új elméletét: honfoglaló őseink nem nomádok, hanem ebben az időben már régóta földművelők voltak. Barta Antaltól kutatásainak eredményei felől érdeklődtünk. — Az utóbbi időben a honfoglalás időpontja is vitatottá vált. ön hogyan foglal állást ebben a kérdésben ? — László Gyula professzor nagy érdeklődést, sok vitát kiváltott elmélete szerint a Don vidékén élő onogur népek egy csoportja (e névből ered egyébként a magyarok, ungar, hungar népneve) már időszámításunk szerint 840 után mai hazánk területére vándorolt, a honfoglalás tehát ekkor következett be. Ebben az időben valóban új kultúra jelent meg a Kárpát-medencében. Azt azonban nem tudjuk, vajon magyarul beszélt-e már az a népcsoport? Ha ez minden kétséget kizáróan bebizonyosodna, abban az esetben elfogadnám László professzor elméletét. A bizánci források azonban 830 után említik, hogy a császárság képviselői Árpáddal és Kurszánnal tárgyaltak az Al-Dunánál. Emellett a krónikák szerint Bulcsú és Tormás sem beszélt egy korábban idevándorolt magyar népcsoportról, amikor Bíborban született Konstantin császárnak Bizáncban elmondták népünk történetét. Ezért a honfoglalás évéül 895-öt fogadom el. Ez természetesen csak a terület katonai megszerzésének éve. Ez után még esztendőket vett igénybe a mintegy háromszázotvennégyszázezer magyar átköltözése. — Miből következtetett a magyarság létszámára? — Arab kútfőkből tudjuk, hogy a honfoglalás idején őseinknek körülbeiül húszezer harcosuk volt. Mivel egy harcos felszerelését öt család tudta előteremteni, tehát mintegy százezer családnak kellett lennie. Az említett következtetés pedig a családok átlagos létszámának Ismerete alapján adódott. — Hogyan jutott arra u következtetésre, illetve később meggyőződésre, hogy őseink a honfoglalás idején már földműveléssel foglalkoztak? — A honfoglalás és az államalapítás között egy évszázad telt el. István király törvénykönyve már házakról, ácsokról, kovácsokról, szőlőművelőkről beszél. Ilyen rohamos fejlődés száz év alatt nem alakulhatott ki. Megerősített ebben a meggyőződésemben az a tény, hogy a germán és az angolszász népeknél az államalapításnak nem egy, hanem három-négyszáz éves előzménye volt. Ebből jutottam arra a következtetésre, hogy a honfoglalás idején — mai kifejezéssel élve — nem nulláról indultunk. i — Milyen lények lámasztják alá ezt a feltételezést? — A honfoglalás, mint ezi közismert, fegyverrel történt. Megszerezni, megtartani a területet:: ehhez a katonai szervezettség magas fokára volt szükség. — Nyers, bárdolatlan őseink <* tulajdonságaik mellett tájékozott emberek voltak: diplomáciai tárgyalásokat folytattak Bizánccal. Germániával, rendelkeztek tehát egy bizonyos intelligenciaszinttel. Mindezek az érvek amellett szólnak, hogy a magyar nép a honfoglalás idején már nem volt nomád, hanem őseink a nagyobb szervezettséget és magasabb kulturális szintet feltételező földműveléssel foglalkoztak. — Feltételezésemet igazolják a nyelvtudomány és a régészet adatai is. Ezek egyike a legbiztosabb forrásoknak, amelyekre az írásos emlékeket nem kínáló, ilyen kapaszkodókat nem nyújtó őskor kutatásában támaszkodhatunk. A honfoglaláskor ugyanis őseink szókincsében már ilyen szavak szerepeltek: eke, tarló, borsó, búza, árpa, alma, szőlő, boglya, szúr. A Don—Donyec vidékén pedig, ^honnan a magyarok a Károát-medence felé vándoroltak, olyan kő- és téglaerődöi.;. .aic fel, amelyek a 8—9. századból valók. Árpa- és búzavermek. könnyű és nehéz ekék, kapák, szőlőmetsző kések kerültek elő belőlük. Bizonyos tehát, hogy azon a területen földművelő népek is éltek. — Eddig úgy tudtuk, hogy a vándorélet nem egyeztethető öszsze a letelepedést kívánó földműveléssel. . — A germánok, szlávok, gótok becserkészték egész Európát. Es sohasem voltak nomádok, mindig földmüveléssel foglalkoztak. A vándorlást nem mai életritmusunknak megfelelően kell elképzelni: hosszú ideig tartott, több éves pihenőkkel, egy helyen maradással. Ami pedig a feltárt leletek hitelét illeti: véleményem szerint az őstörténet kutatásában a régészeti adatok a mérvadók elsősorban. A föld nem hazudik. Barta Antal elméletében sok még a nyitott részkérdés. Lehetséges azonban. hogy kutatásai nyomán néhány év múlva másképp írják majd a történelemkönyveket ... VARGA ZSUZSA A

polinéziai szigetvilág őslakói között egy monda él: fehér istenség száll majd a Földre, magával hozza a Napot, és megteremti a boldogság korszakát c tájon. A monda az elmúlt évszázadban lényegében valóra vált: a fehér bőrű „istenség"' megjelent a Csendes-óceán térségében és a Nap is felragyogott .'gyik szigetén. De az istenség csakhamar hódítóvá változott, a Nap pedig nukleáris energia formájában a pusztítás szolgálatába Szegődött. Az elmúlt évtizedekben a nagyhatalmak a Csendes-óceán 174 millió négyzetkilométer kiterjedésű víztükrét a politikai és katonai események egyik legfontosabb színterének tekintették. A hatalmas térséget határoló kontinensek partvidéke, a nagyszámú sziget és a mély tengerek figyelemreméltó szerepet töltöttek be a világpolitikai események alakulásában. Az óceán ^jelentőségét csak növelte, hogy tengerszorosai az Indiai-óceánhoz, az Északi-Jeges-tengerhez, a másik oldalon pedig a Horn-fokon és a Panama-csatornán keresztül az Atlanti-óceánhoz vezetnek. Ezzel magyarázható, hogy a második világháborút követően xz Egyesült Államok jelenléte nagymértékben megnőtt ebben a térségben. Alaszka és Hawaii bevonása a szövetségi államok sorába jó okot szolgáltattak arra, hogy az Egyesült Államok érdekeinek védelme ürügyén fennA Csendes-óceán és a Távol-Kelet térképe tartsák az amerikai fennhatóságot a Csendes-óceán egyes részein. Amerikai zászló leng még ma is a Szamoa szigetcsoport keleti oldalán (Amerikai Szamoa), Honolulutól délnyugatra 4500 kilométerre, továbbá számos kis szigetcsoporton a 150. nyugati hosszúsági foktól a 165. keleti hosszúsági fokig. Az Egyesült Államok fennhatósága nyugaton emellett kiterjed egészen a Guamszigetekig és gyámsági területének tekintheti a Csendes-óceáni Szigetek néven nyilvántartott körzetet is. Az itt húzódó tengeri útvonalak igen fontosak az amerikaiak számára. A Pentagon szakemberei is rendkívül fontosnak tartják Földünknek e legnagyobb víztükrét. A néhai Douglas MacArthur tábornok nyomán még ma is az alaszkai Aleut-szigeteklől, a Kuril-, a Japán- és a Fülöp-szigetekon át Indonéziáig húzódó vonalai. tekintik az Egyesült Államok „előretolt nyugati védelmi sávjának". Számukra c szigetek fontossága ket vonatkozásban jelentkezik: az egyik, hogy a partmenti tengerektől a Csendesóceánba vezető keskeny tengerszorosokat és tengeri átjárókat ellenőrizhessék, a másik pedig, hogy ezeket a szigeteket ugródeszkául használhassák fel a kontinentális területek elleni hadműveletekhez. A többi között ilyen mgefontolások húzódtak meg az 1950-ben kirobban koreai háború mögött, de ezzel indokolták a vietnami háborúba való beavatkozás szükségességét is. Lényegében ilyen elképzelésekkel, az amerikai befolyás biztosítása és fenntartása céljából hívták életre 1951-ben az ANZUS-t, majd 1954-ben a SEATO-t. A másik fő és egyben növekvő fontosságú gazdasági és politikai erő ebben a térségben Japán. A szigetország százmillió lakosának óriási energiája és fejlett technikai színvonala egyre nagyobb hatással van az események alakulására. Közismert, hogy Japán viszonylag keveset fordít költségvetéséből katonai célokra, bár ez a helyzet az utóbbi időben némileg módosult. Az úgynevezett önvédelmi erő* fokozatos kiépítése és erősítése a közeli változások lehetőségét veti fel. Különösen érdekes ebből a szempontból egyes japán vezetők nyilatkozata, akik kifejtik, hogy a szigetország ma nem képes a Közel-Keletről a Malakka-szoroson keresztül Japánba vezető, életbevágóan fontos utánszállítási útvonalat biztosítani, és nem tudnak szembeszállni az országot fenyegető esetleges veszélyekkel szemben sem. Feltehetően ilyen indokolás alapján született meg 1972-ben az a döntés, hogy növelik a védelmi kiadásokat, és a haditengerészet fejlesztését is fontos tényezőnek tekintik. A japán felfegyverzés híveinek nyilván kapóra jönnek az olyan konf- 1 liktusok, mint amilyennek a legutóbb a Dél-kínai-tenger térségében voltunk tanúi. Az a körülmény, hogy a Kínai Népköztársaság igényt tart a Hajnan közelében fekvő Paracel (Hszisatao)-szigetekre, sőt a Borneótól északra húzódó Spratly (Nansatao)-szigelekre is, új helyzetet teremtett obben a körzetben. Leszámítva azt, hogy ez a lépés a saigoni kormány helyzetét erősítheti, komoly aggodalmat kellelt a Fülöp-szigeteken, MaLuyaiuban és Indonéziában. Az új helyzetet feltehetően Japán sem hagyja figyelmen kívül, hiszen itt haladnak át az Indiaióceán felől érkező fő energiautánpótlási útvonalai. S ebben a kérdésben érdekei megegyeznek az Egyesült Államokéval, amely a Csendes-óceán és az Indiaióceán között őrjáratozó 7. flottájának szabad mozgását látja veszélyeztetve. A Szovjetunió, amely távol-keleti országrészeit figyelembe véve közvetlenül is érdekelt a Csendes-óceán vizein kialakult helyzet normális fejlődésében, a korábbiakhoz hasonlóan most is a békés megoldások lehetőségeit kutatja. Brezsnyev 1969-ben elhangzott felhívása az ázsiai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére, ehhez jó alapot szolgáltat. Számol az ázsiai térség sajatos történelmi viszonyaival, emellett abból indul ki, hogy minden népnek joga van saját sorsának intézésére, megengedhetetlen az agresszió útján elért területszerzés, és senki sem akádályozhat meg más államokat abban, hogy a nekik tetsző társadalmi és gazdasági reformokat végrehajtsák. A Csendes-óceán ^térségének népei pedig csakis ilyen elvek alapján teremthetik meg az együttműködés és biztonság tartós alapjait. TOLNAY LÁSZLÓ A japán önvédelmi erők egyik haditengerészeti egysége gyakorlatozás közben