Délmagyarország, 1974. április (64. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-10 / 83. szám
2 SZERDA, 1974. ÁPRILIS M. Vállalások a XI. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára (Folytatás az 1. oldalról.) a poliészter-feldolgozó gépcsalád választékát. A munkásgyűlés résztvevői helyeslően vették tudomásul, hogy a vállalat vezetői újabb intézkedéseket határoztak el a törzsgárda erkölcsi és anyagi megbecsülésére, a nehéz fizikai munkát végzők helyzetének javítására, s a vállalati lakásépítési programot bővítve, az eddigi átlagosan évi 130 lakás helyett 200 lakást építenek az idén a csepeli dolgozóknak. Örömmel üdvözlik azt az intézkedést is, hogy újabb bölcsődei és óvodai helyek létesülnek, s a XI. pártkongresszus időszakára lényegében megszűnnek a Csepelen dolgozók gyermekeinek elhelyezési problémái. Ugyanakkor kérték a gazdasági vezetőktől, hogy minden területen biztosítsák a munkafelajánlások teljesítésének anyagi, technikai és személyi feltételeit. A Dunai Vasmű dolgozói 1975 végéig szóló felajánlást tettek, amelyben vállalják, hogy a IV. ötéves tervre megszabott célokat 1975. október 30-ra elérik, nyereségtervüket pedig még előbb, 1975. augusztus 30-ra teljesitik. Ehhez például nyersvasból az idén 800 ezer. jövőre pedig 830 ezer tonnát, acélból az idén 1,1 millió, jövőre pedig 1 millió 150 ezer tonnát kell gyártaniuk. Felajánlásukban ennek módjait is megszabták, s kidolgozták a gazdaságosabb termelés megoldásait is. Az üzemfenntartó szocialista brigádok például vállalták, hogy a kohó térfogatának bővítésével kapcsolatos átépítés idejét 15 nappal lerövidítik, ehhez új technikai, technológiai eljárásokat, hálótervezésen alapuló munkaszervezési módszert alkalmaznak. Az acélgyártó brigádok jobban megszervezik a huUadékclőkészítést, ezzel minden egyes adagolás idejét 10—10 perccel csökkentik. Mivel a hegesztett csövek iránt nagy az igény, az idén 12 ezer tonnával többet gyártanak, mint tavaly, 1975ben pedig tovább növelik a termelést, felhasználva a korszerűbb technikai—technológiai megoldásokat, amelyekkel a műszakiak alapozzák meg a termelés növeléÜdülés a jugoszláv tengerparton Omisban Június 1—12-lg. szállodai elhelyezés, teljes ellátás, utazás autóbusszal Szegedről. Részvételi díj: 2800.— Ft, + egyéni turista útlevél. o Split augusztus 21—szept. l-ig. Szállodai elhelyezés, teljes ellátás, utazás autóbusszal Szegedről. Részvételi dij: 3000,— Ft. + egyéni turista útlevél. o 16 napos európai körutazás Ausztria. Olasz-, Francia-, Spanyolország. Svájc. Utazás vonattal és autóbusszal szept. 15—30-lg. Részvételi dij: 9820.— Ft. 4- költőpénz. © Görögország szeptember 16—24-ig és aug. 27.—szept. 4-ig. Utazás autóbusszal Szegedről. Részvételi dij 5450,— Ft, + költőpénz. Jelentkezés és felvilágosítás COOPTOURIST Szeged, Kelemen utca 2. Telefon: 12-374 sét. A Dunai Vasmű dolgozói reális lehetőségként számolnak azzal, hogy a többleteredményeket csaknem 100 százalékban a termelékenység javításával érjék el. A Tiszai Vegyikombinát munkásgyűlésén a mezőgazdaság igényeível. s a vállalat lehetőségeivel számolva felajánlották. hogy 1975 végéig terven felül mintegy 50 ezer tonna műtrágyát állítanak elő (20,5 százalékos hatóanyagban számolva). E felajánlás értéke megközelíti a 17 millió forintot. Ugyanakkor csökkentik az önköltséget, s azt is elhatározták, hogy egyenletesen jó minőségű terméket bocsátanak a népgazdaság rendelkezésére. Mindezt a karbantartórészleg dolgozói azzal segítik elő, hogy meggyorsítják a nagyjavításokat, s ezzel értékes időt nyernek a termelőmunkában. Nagy gonddal ügyelnek arra is. hogy az olefinprogram megvalósításához szükséges berendezések határidőre üzemképesek legyenek, zavartalanul valósuljon meg e nagyszabású fejlesztési program. A Cement- és Mészművek munkásgyűlésein számot vetettek azzal, hogy a vállalat termékeinek mintegy 50 százalékát még a meglehetősen elhasználódott berendezésekkel állítják elő. ezért minden lehetséges módon segítik a korszerű berendezések üzembe helyezését. A beremendi gyár termelését például fokozatosan növelik, s jövőre pedig teljes kapacitással dolgoznak. A hejőesabai új cementgyár első termelővonalát 1975 első negyedév végén, a második vonalat a második negyedév végén helyezik üzembe, A vállalat szocialista brigádjai elhatározták, hogy cement-, mész- és azbesztcement-termékekből 1974-ben 2,5—3, jövőre pedig 16—18 százalékkal többet állítanak elő, mint 1973-ban. Jövőre tehát több mint félmilliárd forinttal növelik az építőanyagok gyártását, hozzájárulva ezzel az import csökkentéséhez. a hazai építkezések jobb anyagellátásához. A Cement- és Mészművek gazdasági-műszaki vezetői is meghatározták, hogy milyen módon segítik a munkások vállalásainak teljesítését. Különösen a szervezési és fejlesztési munkát akarják tökéletesíteni, s gondoskodnak arról, hogy mindig kellő mennyiségű és minőségű anyag és alkatrész álljon rendelkezésre. Határozott lépéseket tesznek a munkafeltételek javítására, s gondoskodnak arról, hogy a bérek valóban kifejezzék a munka eredményeit. Az idén 5 millió, jövőre pedig 6 millió forintot költenek a dolgozók jólétét szolgáló beruházásokra. Vállalati bérlakások építésére eddig nem volt módjuk, a várható jobb eredmények azonban most majd lehetővé teszik, hogy 1975 végéig e célra tízmillió forintot költsenek. A dolgozók családiház-épitését az idén is, jövőre is 6—8 millió forint kamatmentes kölcsönnel támogatják. Az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági üzemében, a 22 ezer hektáros Bolyt Állami Gazdaságban ugyancsak egész sor munkafelajánlás hangzott el. A Kossuth szocialista brigád vezetője, Weber György elmondotta. hogy a traktoros kollektíva tíz százalékkal kívánja növelni eredményeit. Fodor Gyula tehenészbrigádja nevében a tejhozam növelésére tett felajánlást. Értékes vállalásokat jelentett be egész sor más brigádvezető is. Mindent egybevetve, a gazdaság az ötéves terv hátralevő két esztendejében a tervezettnél 30 millió forinttal nagyobb értékű teijr méket bocsát ki. Ily módon a IV. ötéves terv időszakában 23 ezer tonnával több vetőmagot, 5 ezer tonnával több húst, negyedmillió literrel több tejet. 2,5 millióval több naposcsibét ad az országnak. mint az előző ötéves tervben. Lendületes csapás Odessza felszabadulásának 30. évfordulójára Megnyílt az ENSZ rendkívüli ülésszaka • New York (MTI) Kedden, helyi idő szerint délután 3 órakor ünnepélyesen megnyílt az ENSZ közgyűlésének 6. rendkívüli ülésszaka, amely Algéria kezdeményezésére átfogóan megvitatja a világ nyersanyag- és energiaellátásával kapcsolatos közvetlen feladatokat, illetve a probléma hosszú távú gazdasági, társadalmi és politikai vonatkozásait. A rendkívüli ülésszak munkájában hat állam-, illetve kormányfő, két miniszterelnök-helyettes, 45 külügyminiszter és 10 miniszter vesz részt, köztük Púja Frigyes magyar — aki tegnap utazott New Yorkba — és Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. ÁRAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1974. április 11-től 19tg munkanapokon 8 órától 16 óráig időszakos áramszünet lesz, a hálózat átépítése miatt, Kiskundorozsmán: Felszabadulás u„ Üttörő u„ Szivárvány u. és Nap u. által határolt területen. ÁRAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1974. április 12-cn 7 órától 15 óráig a Rákóczi u., Tisza L. u., Homok u.. Alsónyomás sor, Nyil u., Földműves u.. Szabadsajtó u., Kisfaludy u., Oltványi u., Hámán K. u. által határolt területen, valamint a Hunyadi J. sgt.-on, a Rákóczi utcától a Szivárvány utcáig, valamint a Hunyadi J. sgt. 75. sz. alatti bérházaknál áramszünet lesz. Fogyasztóink szíves elnézését kérjük. DÍMASZ, Szeged városi kirendeltség. r Értesítjük vendégeinket, hogy az esti fürdőt április 15-én bezárjuk! Szegedi Vízművek és Fürdők Szegedet és Odesszát hosszú esztendők óta fűzik össze testvéri kapcsolatok. A két város lakói sokat tudnak egymás életéről, munkájáról. A hős feketetenger-parti város három évtizeddel ezelőtt ezekben a napokban vívta csatáját a betolakodó német fasiszták ellen és április 10-én szabadult fel. Ebből az alkalomból közöljük I. Plijev hadseregparancsnoknak, a Szovjetunió kétszeres Hősének visszaemlékezéseit a várost felszabadító harcokról. 1943—44 telén az ukrán frontok szétverték a jelentós hitlerista csoportosításokat a harctevékenység déli szakaszán és kedvező feltételeket teremtettek Ukrajna felszabadításához. Március elején a három ukrán front a Lucktól a Dnyeper torkolatáig húzódó 1100 kilométeres harc. vonalszakaszon támadásba ment át. E napokban a negyedik gárda lovas hadtest, a negyedik gárda gépesített, majd a huszonharmadik harckocsizó hadtest állományába tartozó gépesített lovascsoport, valamint az erősítő egységek parancsnoka voltam. A tavaszi rossz időjárásban 1 járhatatlan, sáros utakon a szovjet csapatoknak 34 ellenséges hadosztályt, közöttük 4 páncélos és 1 gépesített hadosztályt kellett szétzúznia. Március 18—22. között a front csapatai átkeltek a déli Búgon, hídfőállást építettek ki a szemben levő parton és elérték a Nyikolajev felé vezető utakat. 1944. március 27-én a gépesített lovas csoport teljes harckészültségben állt, készen arra, hogy elfoglalja a Troickij és Üj-Odeszsza térségében keletkezett rést. E percekben emlékezetemben önkéntelenül fölmerültek az 1941-es év súlyos hírei. Odessza védői a Tengerparti hadsereg és a Fekete-Tengeri Hadiflottilla harcosai a déli front főerőitől elszakítva, több mint 70 napon át verték vissza 18 román hadosztály dühödt rohamait, de a várost nem adták fel. Ugyanebben az időben sikeresen törtek előre Csujkov tábornok 8. gárdahadseregének harcosai. Április 1-én elérték a Tyiligul torkolatát, átkeltek rajta, majd április 6-án eljutottak a Hadzsibeji folyótorkolathoz. A német-fasiszta hadvezetés mindent megtett, hogy megállítsa a gépesített lovas csoport támadását. Katonáink azonban megtörték az ellenség ellenállását és elfoglalták Razgyelnaját, e fontos vasúti és közúti csomópontot, Odesszai tengeri felvonulás elvágva ezzel az utolsó vasútvonalat, mely" Odesszát Tyiraszpollal és Romániával összekötötte. Razgyelnaját nagy erejű éjszakai rohammal vettük be. Innen gépesített lovascsoportunk dél felé fordult a Kucsurgani öböl irányába és elvágta a kelet felöl a Dnyeszteren levp gázlókhoz vezető útat. A frontparancsnok utasítását követve, melyben Beljajevka elfoglalását tűzte ki célul, majd azt, hogy vágjuk el és támadjuk Odesszát nyugatról és délről, utasítottam V. I. Zsdanov tábornokot a 4. gépesített hadtest parancsnokát, hogy az 5. gépesített lövészdandár ezredeivel együttműködve mérjen csapást az ellenség csoportosításának szárnyára és érje el a Beljajevkától keletre levő területeket. Odessza már nem volt messze. Vártak ránk a város katakombáiban rejtőző partizánok és a 28 hónapos megszállást hősiesen viselő szovjet emberek, a város lakói. Egész éjjel egyetlen percig sem szüneteltek a harcok. Csoportunk magasabb egységei szétzúzták és elvágták egymástól az Odeszsza felől jövő ellenséges csapatokat. Április 10-én hajnalban a sztálingrádi 4. gárda gépesített hadtest kemény harcokat folytatott Dalnyikért. Az utolsó roham impozáns látvány volt. A lovas hadosztályok a harc során egy lépcsőbe rendeződtek, majd harcrendjükbe harckocsikat, önjáró lövegeket, tüzérségi, géppuskás szekereket vontak a törzsek, sőt még az egészségügyi osztagok is egy emberként vonultak Odesszába. A kubániak hatalmas lavinája keresztülzudult a vasútvonalon és az erdőség felé igyekezett. Megfigyelői pontról láttam, hogyan lengeti a szél 34. gárdaezred zászlaját. A harcok már a város utcáin folytak. A lendületes, védhetetlen csapás arra kényszerítette az ellenfelet, hogy fegyvereit és harci technikáját hátrahagyva, fejvesztetten meneküljön. Késő este a törzstisztekkel együtt a rádió mellett ültünk és hallgattuk a Szovjet Hadsereg sikereiről szóló jelentéseket. „... A 3. Ukrán front csapatai ma, április 10-én a gyalogság gépesített lovas magasabb egységek sikeres átkaroló hadműveletének eredményeképpen frontális támadással elfoglalták az ország fontos gazdaságipolitikai központját, Ukrajna egyik fontos városát, a fekete-tengeri kikötőt, Odeszszát, melyet a né^^etek oly erős támaszponttá epítettek ki, ami fedezte a Románia központja felé vezető utakat ..." Meghatódva számoltuk a háromszázhuszonnégy löveg huszonnégy lövésből álló díszsortüzét, mellyel hazánk fővárosa köszöntötte Odessza felszabadítóit. I. Plijev hadseregparancsnok, a Szovjetunió kétszeres Hőse 100 vagonos hűtőtér, szabad kapacitás miatt, raktárgazdálkodásra igénybe vehető Uépl rakodást biztosítunk. Haladás Mgtsz, Forráskút. Telelőn: Forráskút 13. x I Á Délmagyarországi Építő Vállalat könnyiígéplcea és nehézgépk tanfolyamot indít A TANFOLYAM IDEJE HÁROM HÓNAP. Feltételek: 18—40 év korhatár, 8 általános iskolai végzettség, orvosi alkalmasság. Jelentkezés: Szeged, Bocskai u. 10., munkaerő-gazdálkodási csoport. AKAMSZUNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1974. április 16-án Ságváritelep és Hattyastelep egész területén 8 órától 12 óráig vezeték-helyreállitási munkák miatt áramszünet lesz. Fogyasztóink szíves elnézését kérjük. DÉMASZ Szeged városi kirendeltség. Közületeknek, lakosságnak kulcs- if^ készítést, CILINDERES zárbetétek Javítását vállalom. Vidékre postán küldöm. Palatínus Dezső lakatos, Szeged, Tarján 412. Csillag térnél.