Délmagyarország, 1974. április (64. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-10 / 83. szám
h m&G PROIETÁRWH EGYESÜLJETEK! ŰELMAGYARORSZAG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 64. évfolyam 83. szám 1974. április 10., szerda Ára: 80 fillér Látogatás a Moldva partján M agyar vendégeket íogad ma a száztornyú város. Kádár János vezetésével magyar párt- és kormányküldöttség érkezik az ősi Prágába. Utazása továbblépés azon az úton, amelyen immár negyedszázada. szorosan egymás mellett halad a két ország. Nagy igazság, hogy a cseh, a szlovák és a magyar nép legjobb fiai ezeréves történelmünk során mindig szot értettek egymással. Amikor a barátság, a józan ész szelleme uralkodott a három nemzet között. História asszony mindhármukra mosolygott. Midőn viszont az uszítás fúriái játszották a prímet — mindhárom nép rosszul járt. Kell-e ezt bizonyítanunk? A híres 1335-ös visegrádi egyezményben a magyar és a cseh király összefogott Bécs árumegállító joga ellen. Kifizetődő egyezmény volt. A Pogyebrád Györggyel való egyetértés gondalata. amíg el nem fordult tőle, gyümölcsöző volt Mátyás király számára. Bethlen Gábor virágzást hozó politikájának egyik nagy célja az volt, hogy segítségére siessen a cseh rendek nagy Habsburg-ellenes felkelésének. Rákóczi kurucai között szlovák talpasok is voltak. Az 1849-es Prágában Kossuth nevével tüntetett a nép. A levert szabadságharc számtalan bujdosójának, majd a Magyar Tanácsköztársaság sok emigránsának Csehország, illetve Csehszlovákia nyújtott menedéket, vagy egérutat. És a pokoli második világháborúban, amikor szinte úgy tűnt, hogy az uralkodókörök vaksága, egoizinusa jóvátehetetlenül szembefordítja a három nemzetet — közös partizánharcot folytattak népünk legjobb fiai. Ezrekre tehető a nagyszerű Szlovák Nemzeti Felkelésben harcoló magyar katonák száma, s az utóbbi években minden tavaszszal mindkét országban megemlékezünk a Moldva menti Tynnek és Zlatá Korunának, a német fasiszta martalócok elleni védelmében elesett magyar honvédek hősi harcáról. A népeink közötti történelmi fáziskülönbségek azonban a nagy sorsfordulókon, sajnos, rendre-sorra megakadályozta, hogy együtt cselekedjünk. De 1945ben. a szovjet hadsereg történelmi győzelmével felvirradt a lehetősége, hogy közös úton haladjunk tovább. A történelmi lépésváltás pedig, amely végre egybehangolta a három nép lépteit, 1948-ban következett be. Abban az évben, amelynek nagy eseményét a csehszlovák történelem így említi: „Győztes Február", mi pedig a „fordulat évének" nevezzük. A csehszlovák és a magyar szocialista erők győzelme megteremtette a gránit szilárd alapot arra, hogy a két ország három népe kölcsönös igyekezettel, valamennyiük előnyére építse hazáját. A hétköznapok példáiból is láthatjuk, hogy igaz barátság virágzik ki országaink, népeink között. Példák? Dél-Szlovákiában még emlékeznek a borzalmas 1965-ös árvízre, s arra, hogy néphadseregünk katonái ezrével, ha nem tízezrével mentették az elöntött falvak lakóit. Vagy a legutóbbi napok krónikájából: a budapesti Athenaeum Nyomda színes gépének leégése utón csehszlovák barátaink azonnal intézkedtek, hogy a magyar sajtó rendelkezésére álljanak. Kádár János nem először jár a Moldva partján, mint ahogy többször járt a legmagasabb rangú csehszlovák párt- és kormányküldöttség is Budapesten. E baráti találkozókon a szocialista testvériség és együttműködés szelleme öltött testet. A tárgyalás eredményeként a szocialista közösség építő egysége erősödött. Semmi kétségünk, hogy — okulva a múlton, és megértve a jelen, a jövő parancsát — most is így lesz. Vállalások a XI. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára Munhásgyűlések budapesti és vidéki nagyvállalatoknál Öt nagyvállalat szocialista művek mintegy kétezer bri- kerékpárt bocsát terven febrigádvezetői és más dolgogádvezetője a csepeli sport- lül a belkereskedelem rendelkezésére. A tröszt Híradástechnikai Gépgyára, a szovjet megrendelők kérésének Sói kedden munkásgyülésen csarnokban tartotta gyűlését, áttekintették üzemük inun- A brigádok, az üzemrészek kájának menetét, s vizsgál- vállalásait összegezve, elhaták. hogy milyen módon se- tározták, hogy 1974-ben githetnék még halékonyab- mintegy 500 millió forint árban a IV. ötéves terv sikeres tékü olyan terméket készíte- belipar rekonstrukciójához a befejezését, az V. ötéves terv nek terven felül, amelyekből csepeli üzemben készülő gémegoldásru. amellyel az önköltséget csökkenthetik, s egyben a minőséget is javítják, ily módon nyereségüket 190 millió forinttal növelik. megalapozását. A párt XI. kongresszusa és hazánk felj szabadulásának 30. évfordulója tiszteletére munkafel- azt is elmondták, hogy bri. ajánlásokat tettek, vállalva gádjuk, üzemrészük milyen a munka szervezettségének, a módon kíván ehhez a többtermelés gazdaságosságának leteredményhez hozzájárulás minőségének további ja- ni- Rédecsi Lászlóné. a Keegyébként nem tudnák ki- peket. A Transzformátorgyár elégíteni a belföldi és ex- egyik brigádja az Adria-kőportigényeket. A felszólalók olajvezeték és a paksi atomerőmű építésével kapcsolatos vitását, a munkahelyi adottságok jobb kihasználását. rékpár- és Varrógépgyár brigádvezetője például arról A Csepel Vas- és Fém- szólt, hogy üzemük tízezer eleget téve, 1975 helyett már A többletnyereség elérésében az idén átadja a szovjet kú- fontos szerepet szánnak a termelési struktúra korszerűsítésén ek; összefognak, hogy a legkorszerűbb, új termékeket a vállalat minél előbb kibocsáthassa. Elkészítik például a szóm jegy vezérléses rövideszterga nullsorozatát, kialakítják a marogépcsaládhoz tartozó gépek korszerű vezérlőberendezéseit. bővítik a gumiipari és (Folytatás a 2. oldalon.) legújabb rendeléseket úgy illeszti tervébe, hogy megnövekedett feladatait is kifogástalan minőségben végezhesse el. A csepeliek nagy gondot fordítanak minden olyan r r Őszre elkészül az algyői és a makói híd Á Hídépítő Vállalat tájékoztatója Algyőre és Makóra invitál. , jghaiadja a százat. Hídépf- hosszúságban aminek ered- nak munkájuk nagy jelen, tak tegnap, ahol megyei 'és tőkkel tehát az egész ország- ményeként majdnem kiegye- tőségének. Szerintük nem illetékes városi vezetőknek ban találkozhatunk. A hazai nesedik a Tiszán átfutó sza- muszáj megvárni október 11. bemutatták aá új Tisza-híd, hídépítéseknek mintegy afe- kasz. s az autók akár 120_as ét a hídavatással. hanem illetve az új Maros.híd lét ez a vállalat végzi, s fő- sebességgel is építkezésének befejező sza_ leg nagy forgalmú hidak, fö- nek" rajta, kaszát, izgalhias téma. Sze. lüljórók, autópályahidak el„repeszthet- minél előbb át kell adni rendeltetésének. A város felFőnt a híd tetején friss szabadulásának 30. évfordugednek tehát — a meglevő- készítése vár rá. A hidászok mozgású, idős emberrel ta- lóját így lehet legméltóbban vei együtt — hamarosan két például az idén be akarják; lálkoztunk: Petliő Sándor ünnepeini. közúti hídja lesz. Ezzel aa fejezni a drávaszabolcsi művezetővel. Kiderült, már A makói tapasztalatok is Újszegeden át a román ha_ Dráva-híd, két nagyon fon- 67 éves, de ma is rendkívü- kedvezőek. Dr. Vezér Kútár felé irányuló egyre zsú- tos budapesti fölüljáró és né- li energiával végzi a dolgát, rolynak, a Makó városi pártfoltabb forgalom nem £ny- hány ártéri híd építését To- s a hidak építésénél szinte bizottság első titkárának, és híil neriran móefíc ronHlriTríil Iro-t ác TJolzomo-í lrR-zíl+f A »-i Al „ -J— : r. j ' i_ — hűl ugyan, mégis rendkívül kaj és Rakamaz között. A örvendetes, hogy a Hídépítő tájékoztató szerint az Alvállalat vezetői már az al- gyón dolgozó győi híd közelgő befejezésé- technikusok és ről adtak tájékoztatót, ör- feltett szándéka, hogy a Tivendetes, hiszen a 47-es út sza-hidat Szeged felszabadu nélkülözhetetlen a tudása, dr. Forgó Istvánnak, a Matapasztalata. Ö is úgy látja, kó városi tanács elnökének munkások, hogy az őszi határidő tel- megállapítása szerint is mérnökök jesen reális, bár szerinte olyan állapotban van az új „augusztus 20-ra nehéz lesz Maros-híd, hogy az ígért elkészülni a híddal". Esze- időpontra minden bizonnyal elkészül. A kétoldali ártéri a másodrendű főközlekedési lása 30. évfordulójának tisz. rint tehát a munkások tiuták között szinte a legfor- teletére. a Maros-hidat pedig tokban egy külön szűkebb hidak már teljesen üzemkégalmasabb, sőt némely or_ idén november 7-re átadják határidőt is kitűztek maguk pesek, most már „csak" az szágos főútvonalnál is na. gyobb terhelésű. Az algyői híd építési iro_ a forgalomnak. Az igazgató egyébkent elismerte. hogy kevés híd keelé. s ahhoz az idő rövidsége összeszerelt hídtestet kell ellenére is ragaszkodnak. görgőkpn a mederpillérekre A vezetők, a szakirányítók csúsztatni. Losonczi Pál fogadta A W B 11 CtS V _ az iram küldöttségét Losonczi Pál, az Elnöki Ta- tartózkodó iráni parlamenti nács elnöke kedden, tegnap küdöttséget. .... „ , , - Apró Antal, az országgyűdélután az Orszaghazban fo- lés elnöke ke^den az 0r7zaggadta az iráni képviselőház házban fogadta az iráni par, ... . , ... „ , . lamenti küldöttséget. Ezúttal elnokenek,. Abdollah Rtazt- kerüu SOf a hivSatalos ta"_ nak vezetésével hazánkban gyalásra. dájába összehívott találko- szült Magyarországon olyan azonban többnyire fiatal fér. Azt mondjak a szakértők, zón részt vett Szabó Sándor, hosszú ideig mint az algyői fiak- akikről bátran elmond- semmi baj nem lesz vele. a Csongrád megyei pártbi- hiszen még ' 1969-ben hozzá- ható: teljes tudatában van- F. N. I. zottság titkára, Kovács Imre, fogtak. Ennek legfőbb oka a Csongrád megyei tanács azonban hogy 1970-ben a elnökhelyettese, dr. Biczó rendkívül nagy árvíz miatt György, a Szeged megyei va- alig csinálhattak valamit, ros tanács elnöke, Berta Ist- azonkívül az alvállalkozó ' ván, a Szeged városi Párt- Ganz-MÁVAG is késett a bizottság osztályvezetője es vasszerkezet szállításával. Az más meghívottak. Eljött Al- ilyen nagyságú hidak építésének ideje egyébként 36— 40 hónapig szokott tartani. győre dr. Móró István, a Budapest, VI. kerületi pártbizottság első titkára is. mivel a Hídépítő Vállalat központja a pártbizottság politikai hatáskörébe tartozik. Az új hídon — ha még csak pallókon is — ma már át lehet sétálni a túloldalra. Hatalmas méretek. A kö, , .j. .. ,- zös közúti-vasúti hídtól le_ evfordulojat iden ünneplő f „„ méternvire készüld vállalat igazgatója a többi kecseT gerendahíd hosz között elmondotta, hogy több ^^If^^ztl^ Dr. Medved Gábor, a 25. mint 500 millió forintos évi Eluíazott Walter Scheel Walter Scheel, a Némét Szövetségi Köztársaság alkancellárja és külügyminisztere, aki Púja Frigyes külügyminiszter meghívására hivatalos látogatást tett Magyarországon. kedden reggel elutazott Budapestről. Walter Scheelel együtt elutazott fe'ksége valamint kísérete is.' • • Üdvözlő távirat Április 10-én ünneplik Szeged testvérvárosa, Odessza, valamint Csongrád megye testvérmegyéje, az odesszai terület felszabadulásának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból Szabó Sándor, a megyei pártbizottság titkára' és dr. Komócsin Mihály, a megyei tanács elnöke szívélyes hangú táviratban köszöntötte nagy ünnepükön Odessza terület párt- és tanácsi vezetőit, valamint lakosságát. (Odessza felszabadulás árcft cikkünk a 2. oldaton) sza 470 méter természetesen teljesítménnyé! dolgoznak ál SpíS^ffeSS? ílt talaban, s munkahelyeik ^ ^ kfzös ^ szama ebben az esztendőben ^ (og^k közre / ke1; MHBBnHaA^uAQ mederpillért) távolsága 219 méter. A hídon az úttest szélessége 8,5 méter, mellette mindkét oldalon gyalogjárda húzódik. Hatalmas mennyiségű anyagot emészt föl a végül is 157 millió forintba kerülő híd: a többi között 12 ezer köbméter betont, több mint 6 ezer mázsa betonacélt, 300 kilométernyi feszítőhuzalt, 1200 köbméter fát használnak föl hozzá, s körülbelül 220 ezer köbméter földet mozgatnak meg. A híd építésével egyidőberr ugyanis a 47_es út korr.ekci.ójára is sor kerül mintegy 3 kilométeres En.vetli Zoltán l'elvctele Szerelik az új algyői hidat