Délmagyarország, 1974. április (64. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-23 / 93. szám
\ 1MK, .ÍPftIMS 2Sf Országgyűlési bizottság ilése Hétfőn, a Partementben iitést tartott az országgyűlés külügyi bizottsága. A bizottság tagjai meghallgatták: Púja Frigyes külügyminiszter tájékoztatóját az időszerű nemzetközi kérdésekről, illetve a Magyar Népköztársaság külpolitikájáról. A külügyi bizottság ezután — írásos tájékoztató alapján — az országgyűlés nemzetközi kapcsolatait elemezte. (MTI) Vasárnap délelőtt a Sze- sodízben tartottak kommugedi Textilművekben ren_ nista műszakot a textilműdezték meg az ifjúmunkás- vekben. 1240 dolgozó mun_ napok megyei megnyitó ün- kálkodott, s ugyanúgy telnepségét. A textilművek, va- jesítették tervüket, mint a hangulatáért lamint a KSZV, a ruhagyár, és a HÖDIKÜT fiataljai együtt hallgatták meg Szögi Bélának, a KISZ Csongrád mégyei bizottsága első titkárának megnyitó beszédét, majd üzemlátogatáson vettek részt. Ebéd után sportrendezvényekkel folytatódott, tnajd szórakozással, tánccal ért véget a „textiles nap" programja. Ezen a vasárnapon má_ hétköznapokon. A munka 130 ezer forintnak megfelelő ellenértékét a KISZ-klub bővítésére használják fel, melyet idén október 11-én vesznek majd birtokukba a fiatalok. Korábban már a gyermekintézmények támogatására 261 ezer forintot fizettek be a textilesek, ezt az összeget ugyancsak kommunista műszak keretében teremtették elő. Hozzászólások a Délmagyarország cikkéhez Hogy eleven kérdéshez Egységes közvélemény ni. ma viszont olykor W nyúlt a vitaindító levél, ilyen kérdésekben biztosan percig sincs kocsi! Számtoazt példásan bizonyítja a nincsen. És nagyon nehéz lan esetben elmaradnak jások beérkezett vélemény, emberek sorsát komolyan rátok, a közbeeső állomásQIgaz, már lassan kimerül érintő városfejlesztési kérdé- kon csúcsforgalomban fela téma és mind több a vi- sekben dönteni. Egy-egy új szállni lehetetlen <10 Y, 11) fában az ismétlődő elem. feladatnál mindig a nehéz- Csak legyen Szegeden minél de mindeddig nem lehetett ségek legyőzése, a lehetősé- több kényelmes sárga villaösszefoglalásra gondolni, gek és a közérdek össze- mos!" ismét közreadunk néhány egyeztetése a legnehezebb. Sinkö Józscü levelet, miközben a városi A már eddig megjeleni vi- Tarján 409. III. fanács szakembereivel már tacikkeket olvasva, nagyon dolgozunk az összefogta- sok jó tanáccsal találkozlón. Nagyobb dolgozók figyelmet javaslatára Ülést tartott a SZOT A Szakszervezetek Orszá- ket tervszerűbben, céltudato- tenni annak érdekében, hogy gos Tanácsa hétfőn ülést sabban alkalmazzák a gya- a választott vezető szervektartott, amelyen az elnökség korlatban. ben, így a függetlenített apnevében Herczeg Károly, a Az előadó hangsúlyozta, parátusokban is növekedjék SZOT titkára a SZOT múlt hogy a gazdaságpolitikai cé- a kiváló, rátermett fflnrrkáévi munkájáról, és a további lok következetesebb végre- -sok, fiatalok, nők aránya, feladatokról számolt be. hajtása a különböző szintű fokozódjék részvételük 4 a Rámutatott, hogy a szak- szakszervezeti szervek mun- közéletben. Jó felkészültsészervezetek mind fokozot- kastílusának javítását is gű, rátermett munkásokból tabban segítik a termelés, a igényli. El kell érniök, hogy kell meríteni a mozgalom gazdálkodás eredményessé- a gazdasági vezetés minden káderutánpótlását, elő kell gét. s egyben következete- szinten a jelenleginél gyor- segíteni, hogy az arra alkalSebben képviselik választóik, sabban reagáljon a munká- mas munkások közül minél a dolgozók érdekeit. A gaz- sok, a dolgozók jelzéseire, többen állami és gazdasági dasági. életben általában javaslataira. A szakszerveze- vezető tisztségbe kerüljenek, kedvező tendenciák alakul- teknek a jövőben még na- A továbbiakban az üzemi tak ki, s ezek az idén is gyobb feladatokat kell vál- demokrácia bővítésének kérfolytatódnak. Az idei első Iáimat. abban a tőfekvés^déseiről és a szocialista negyedév adatai szerint az bem hogy á munkáskáder- /munkaverseny kibontakozáipari termelés továbbra is utánpótlás fázisát legyenek- sának jelentőségéről szólt az Ismét a villamos mellett tunk, s bízzuk a szakemberekre, hogy ezekből kiválasszák azokat, amelyek gazdaságilag is a legelőnyösebbek, és leginkább közel állnak a közérdekhez. Gyönyörű volna a Lenin körút kétFontossági sorrendben A város vezetősége mindent elkövet, hogy építse, szépítse az annyira szívünkhöz nőtt Szeged városát, azonban — véleményem szerint — nem fontossági sorrendben. Nagyon szépen fejlődik Tarján városrész, az odesszai negyed, de vajmi Ahogy Budapesten van vágányú villamossal és r,emvillamos- és autóbuszjárat, mi járművel — de számítáúgy gondolom, Szegeden is son kívül lehet-e hagyni a szükséges mind a kettő, Ró- robbanómotoros járművek kus, a nagyállomás. Petőfite- szaporodását? Vagy itt van lep és Ságváritelep lakossá- a 4"es villamos: a város ket ga semmiképpen nem tudja legszélső pontját köti össze, törődnek a városba nélkülözni A mi korosztá- három másik vonalra bizto- Keveset lorounei. a \arospa , , o, , í11,1 Koros , -ít áfc,jSiiá„i lphHőséeet és erkezo, vagy atutazo ídegelyunknak megfelel, nemcsak Slt átszállási ienetoseget es > . , " — ez naevon nacv dolog. Ezt neK elso oenyomasavai. A vonaton erkezoket nem valami látványos kép fogadja a személypályaudvar köra kis•földszintes házakkal teli Április 4. útja sem. Semmivel sem jobb kép tárul a gépkocsikkal érkényelem, hanem érzelmek ez nagyon nagy dolog. Ezt is fűznek hozzá bennünket, potolm egyelőre semmivel és bizonyára jól szolgálja sem lehet, ezert nem megmég majd unokáinkat is. Ha szüntetni, hanem fejleszteni nyékén de mégis jobb megoldást talál- kelk ' ' nak, lesz rá módjuk, hogy A konfliktus élo — feja legkorszerűbb és legké- leszteni kell a villamoskoznyelmesebb közlekedési esz- lekedést, de oly módon, hogy dinamikusan nő, s kedvező a termelékenység javulásának üteme is. Mint mondotta, most az egyik legfontosabb feladat, hogy minden szinten tovább erősödjék a tervszerűség. — Gazdaságirányításunk rendszere — folytatta — ha azt jól alkalmazzuk, a követelményeknek megfelel. A különböző központi határozatok és rendelkezések döntő többsége jó, nagyobb segítség. fokozott ellenőrzés szükséges azonban ahhoz, hogy a központi intézkedéseafeszítéseket kell előadó. Május 31-ig: Idén tavasszal május 31-ig tart a MÉH gyűjtőakciója. Ennek során a MÉH 18 ezer tonna papír-, és 3 ezer tonna textilhulladékot remél megvásárolni a lakosságtól. Világszerte lényegesek a különböző hulladékokból Ifegsö bucsu Kahőna Mózestől Családtagjai, barátai, pá- Iánál megjelentek és díszőrlyatársai, tisztelőinek soka- séget álltak egykori harcossága vett végső búcsút hét- társai, társadalmi, kulturális főn a Mező Imre úti teme- életünk ismert személyiségei, tőben Kahána Mózestől, a Dr. Csendes Károly, az harcos forradalmár írótól. MSZMP budapesti bizottsáKoszorúkkal borított ravata- gának tagja a budapesti párt_ bizottság, a Partizán Szövetség, a család, és a harcos kommunista nyomába lépő fiatalabb nemzedék nevében búcsúzott Kahána Mózestől. Az írószövetség és pártszervezete nevében Fábián Zoltán titkár emlékezett meg Kahána Mózes munkásságáról. Kiemelte, hogy mai szocialista létünk ős- és hőskorának nemcsak tanúja, hanem munkása és katonája volt. Textil- és papírgyűjtő hetek re a célra viszont kitűnően megfelelnek a háztartásokból kikerülő 20x20 centiméternél nagyobb darabokból álló pamuttextíliák, gondoljuk meg, hogy a szemétbe dobjuk-e az ilyen ruhadarabokat. ugyanis rostanyaguk előállítható másodnyersanya- ott tönkremegy. közöket fejlesszék. Tarjánnak is nagy szüksége van a kétvágányú villamosra és természetesen, úgy szeretnénk ennek megvalósulását. hogy a fák se essenek áldozatul. Varsó belvárosában láttam olyan példát, hogy a villamos közvetlenül a járda mellett halad, és mutatós, magas és erős kerítés biztosítja a gyalogosok védelmét. Érdemes lenne a műszaki szakembereknek megfontolniuk, nem lehetne-e Szegeden is próbálkozni hasonló megoldással. Juhász D. Sándor Sajka u. 8. a város szépsége, patinája kezők elé a Szabadkai úton megamaradjon, a fákat és a zöldövezetet megvédjük. A szakemberek vegyék tigyeahol a volt lóversenypálya, a Kinizsi-sportpálya környéke és a Vértanúk tere teljesen lembe a lakosságnak ezt az elhanyagolt. A Szabadkai igénvét, a közművesítést úgy ul°n bonyolodik le a kdlfölpróbálják megtervezni, hogy dl gépkocsik forgalmának ez a két érdek egybe simul- nag>' res/e- s bizony _ nem szívderítő latvanv az ut bal jon. Sebők Zsigmond Berzseny; u. 2. Ellenőrzést és büntetést! oldalán levő földkupacok tömkelege és az azon túli nádas. A Petőfi sugárutat most építették át az ut mindkét oldalán csatornázva, mégis az egyik oldalon meghagyták a nyitott vizesarkot, ami majdnem olyan bűzös, mint a temető -nelRakonezai István gondola- lett húzódó, de még széletal és szemlélete mellett sebb, és leírhatatlan szagot „szavaz"' a következő levél terjesztő szennycsatorna. A a villamosok ügyében, majd Vértanúk terét most rendeza következőket mondja: „A getik, de a környező házak város útjainak és sétányai- helyett többemeletes bérhának ellenőrzésére nagyobb zakkal kellene beépíteni. A gondot kellene fordítani, hi- kiegyenesített út útjában levatásos ellenőröket kellene vő lebontott ház mögötti Sokan vitatják a villamos alkalmazni. Így nem fordul- rész sürgős további bontást létjogosultságát, es egyebek hatna elő, hogy például a követel, között azt hozzák fel indok- posta kábelfektetés után 0 . lásul) hogy állami dotáció- nem teszi rendbe az asztal- Szeged széles és egyenes val működtetik Méeis úev utcain tol elfernek a villagondXm Sden Tsszehl- tot" mint a Korón^ rakPar" mosvágányok. s kisebb hiásonlítás irreális addig, amíg l! sétányon, a Víz- és Csa- nyossága ellenere ez a Ingáz autóbusz viteldíja éppen tornaművek tiszai oldalán. A olcsóbb es legbiztonságosabb kétszerese a villamosénak, tanácsnak felelősségre kelle- közlekedési eszközünk. Még - vonnia a hanyag vállala- egyvágányú pályán is tudja sét szorgalmaznánk, amikor lükat és a nagy szemetelő- az utas, hogy a járat 12 Mindig nehéz o döntés szorgalmaznánk sok-sok tízezer ember szá- ket.' mára a legpraktikusabb és a legolcsóbb utazás? Szabó Ferenc Gyimesi u. 8. Iskolát tataroznak a diákok gok, fokozottan nagy szerepük van hazánkban, hiszen mi majdnem minden fontosabb nyersanyagot importálunk. A hasznosítható huliadékanyag összegyűjtése és feldolgozása tehát jelentós Az előző évek gyakorlatának megfelelően a MÉH az idei textil- és papírgyűjtő heteket is ajándéksorsolással köti egybe. Minden magánszemély. aki 10 kilogramm papírt vagy 10 forint összegű devizát takarít meg értékű textiliát ad át május az országnak, kivételes hc- 31-ig az átvevőhelyeken, a lyet foglal el a papír- és vételáron felül sorsjegyet is textilhulladék. Az előbbinek kap. A sorsolás július 7-én minden tonnája három és lesz, a Fővárosi Nagycirfél tonna gömbfát pótol a kuszban. főnyeremény egy papírgyártásban, tizenkét Zsiguli, lehet nyerni külfölelőfa faapyagával egyenér- di IBUSZ-utazásokra szóló tékű, ha összegyűjtjük a 18 utalványokat, televíziókészüezer tonna, kidobni való pa- lékeket az ORION 60-as csapírt., 216 hektár erdöterüle- Iádból, valamint a Centrum tet mentettünk meg. Termé- áruházakban és ÁFÉSZ-bolszetesen csak olyan papír- tokban beváltható vásárlási féleségek jöhetnek szóba, utalványokat, amelyeket a papíripar fel ^^^^^^^^^^^^^^^^^^ tud használni, ezért zsírpa- I pírt. pauszt, indigót, vegy- ' szerekkel szennyezett zacs- j kókat ne is vigyünk a be- | gyűtjő helyekre. A textilhulladékra is nagy szükség van. Felhasználják például a kátránypapír gyártásához is. A rohamosan növekvő gépesítés megemelte a géptisztító anyagok iránti keresletet. Bármilyen furcsán hangzik, ebből is nagy mennyiségű behozatalra szorulunk. ráadásul a jobb minőségűeket igen nehéz ijeszerezni. ÉrTanácskozás az utakról Kilenc szocialista ország — Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK. Románia és a Szovjetunió — mintegy 250 útügyi szakembere április 23— 27-e között Budapesten-tartja IV. konferenciáját. perc múlva jön, míg ezt a buszjáratokról egyáltalában nem lehet elmondani, menetrend szerinti közlekedésük jóval bizonytalanabb. Ha véleményem valamit is számít, csak azt tudom javasolni: mindkét közlekedési Ugyancsak a villamosköz- eszközre nagy szükség van. lekedés fejlesztése .mellett s mindkettőt tovább kell kardoskodik következő leve- fejleszteni. Az átépítésnél le| lünk, melynek tapasztalatai gyenek tekintettel a Lenin körúton a gépkocsik mente-Tíz perc helyett egy perc | alapját idézzük: „Reggel ö ! órától 7.30-ig legalább 2.5 I ezer embert kell elszállítani | Ezt buszon csak percenkénti i indítással lehetne megoldasitésérc és az Anna-kúti megálló biztonságára. lialngh Gé*.a Pálfitelep 1. Befejeződlek az időközi tanácstagi választások Ács S. Sándor felvétele Tatarozzák és festik iskolájukat a szegedi építőipari szakközépiskola diákjai, szakmai óráikon. A külső és belső falak rendbe hozása után javításokat végeznek az építőipari minőségvizsgáló intézet épületén is. A ^márciusban elkezdett munkái a diákok ballagás előtt fejezik be Vasárnap a megyében is időközi tanácstag; választásokat tartottak. Erre azért került sor, mivel a különböző okok — elhalálozás, elköltözés, lemondás miatt — tanácstag; helyek üresedtek meg. Már kora reggel az urnákhoz járultak a választópolgárok a tizennyolc választókerületben, úgyhogy a legtöbb helyen délre be is fejeződött a szavazás. A választok 99,5 százaléka jelent meg és a szavazatoknak 99,4 százalékát kapták meg a jelöltek. Mindössze öt érvénytelen szavazat volt. így megyénk tizennyolc választókerületében a jelöltek megkapták a lakosságtól a bizalmat, tanacstaggá választották őket. A szegedi járásban Forráskúton Veres Ferencné. Tiszaszigeten dr. Thury Géza, Rúzsán dr. Szanka János az új tanacstag. 4 /