Délmagyarország, 1974. március (64. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-13 / 60. szám
SZERDA, 1974. MÁRCIUS 13. 3 Napirenden: Időszerű ifjúságpolitikai kérdések Az OIOT titkára Szegeden Tegnap, kedden Szegedre látogatott Nádor György államtitkár. az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács titkára. Fogadta őt Győri Imre, a párt Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Ozvald Imre, a szegedj városi pártbizottság titkára, és dr. Papp Gyula, Szeged megyei város tanácsának általános elnökhelyettese. A délelőtti órákban Nádor György a Magyar Tudományos Akadémia szegedi központjában találkozott a SZOTE Általános Orvosi és Gyógyszerészkarának oktatóival és a KISZ-szervezet képviselőivel. Áttekintették az ifjúsági törvény egyetemi végrehajtását, megtárgyalták a középiskolai és egyetemi képzés összhangjának kérdéseit. A tanácskozáson megvitatták az egyetemisták érdekében eddig tett j léti intézkedéseket, a fiatal házasok további segítésének lehetőségeit, valamint a pályakezdő fiatalok anyagi és erkölcsi megbecsülésének problémáját is. Délután 3 órakor Nádor György a SZOTE Apáthy István-kollégiumában ifjúsági nagygyűlés keretében találkozott a SZOTE, a JATE és az Élelmiszeripari Főiskola hallgatóival. A forradalmi ifjúsági napok keretében megrendezett ifjúsági nagygyűlésen szakítottak a hagyományokkal, nem átfogó előadói beszédet hallhattak az egybegyűltek, hanem az egyetemi KISZ-vb által összegyűjtött kérdésekre válaszolt az OIOT titkára. A nagygyűlés után Nádor György a SZOTE klubjában találkozott a JATE, az Élelmiszeripari Főiskola és a SZOTE KISZ végrehajtó bizottságának tagjaival. Az eszmecserét az aktuális ifjúságpolitikai feladatokról folytatták. Több mészhidrátot gyártanak Egy különösen keresett termék, a mészhidrát gyártásának fokozására új gépek szerelését kezdték meg a Dorogi Mészműben. Az országban csupán Dorogon készítenek mészhidrátot. Ezt a „közönséges" mésznél jóval értékesebb, vegyileg tisztább meszet számos iparág hasznosítja. Alapanyagként alkalmazza például a g(yógyszer és a vegyipar, a hőerőművekben pedig a vízlágyítás) nál drága import szódát pó' tolnak a hidráttal. Három megyei állami építőipari vállalat is megkezdte a jóminőségű termék üzemszerű felhasználását. Annak ellenére, hogy az elmúlt, években a dorogi üzem már többszörösére növelte a hidrát gyártását, az alaposan megnövekedett igényeket már nem tudja kielégíteni. Ezért kezdték most meg 13 millió forintos költséggel az üzem bővítését. Az új gépek felszerelése után — néhány hónapon belül — az J eddiginél 50 százalékkal több I mészhidrátot gyártanak. Közlekedés, szállítás Szakszervezeti megbeszélés A szakszervezetekhez tar- közvetlen termelésirányítót szakszervezeti feladatként tozo ágazatok gazdasági érintett, most április 1-től határozta meg a hajós szakmunkájút értékelte, múlt pedig újabb 20 000 közieke- , ., . évi saját tevékenységét tár- dési dolgozó bérét emelik. ma JS™rteteset, * termelést A Központi Vezetőség segítő szakszervezeti tevékezdeményezésére és szor- kenység és a rétegpolitikai galmazására felvették az or_ munka fokozását, s hangsúszagos szakmunkásképző lyozta, hogy nagyobb gonjegyzékbe a gépjúrműveze- dot kell fordítani a dolgotő- és -karbantartó szak- zók szociális ellálottságámát. nak javítására, az üzemen A beszámoló alapján a belüli demokrácia érvényeKözponti Vezetőség fontos sítésére. gyalta keddi ülésén a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének Központi Vezetősége. Tóth István, a szakszervezet főtitkára beszámolójában egyebek között megállapította, hogy a szakszervezethez tartozó vállalatok a közlekedéspolitikai koncepcióban meghatározott feladatok időarányos részét rendben teljesítették. Az eszközellátási nehézségek ellenére is tovább növekedett a közlekedés részvétele a személy- és áruszállításban, javult a személyszállítás kulturáltsága, s a lakossági szolgáltatásokat _ is magasabb szinten elégítették ki. A múlt évi központi bérintézkedés a szakszerve ,ethez tartozó vállalatoknál mintegy 16 000 munkást és Erdőket telepítenek a közös gazdaságok Hatalmas, sárga ponyvás Rábák, Skodák, IFA-szerelvények, autóbuszok az országutakon, a városban, ez a Volán 10. sz. Vállalat mindenki által ismert arca. Van azonban egy másik is, a telephely kapuin belül, a műhelyekben. Több száz karbantartó munkás dolgozik azért, hogy a járművek üzemképesek legyenek, biztonságosan hordják fedélzetükön az árut, az embereket. A szerelők felelőssége semmivel sem kisebb, mint a gépjárművezetőké. Érzik is ennek súlyát, igyekeznek egyre gyorsabb és pontosabb munkát végezni. Élen járnak ebben a törekvésben a szocialista brigádok. A futójavitó-műhely főművezetőjével, Varga Józseffel tallózgatunk az új brigádszerződésekben. Szeretnénk kiválasztani azt a brigádot, amelynek tagjai valami rend lehet rájuk számítani. A Tisza pályaudvari fuvarozásokat végző 91 darab jármű gondját viselik a vállukon, nem könnyű a feladatuk. Munkájukat mégis úgy szervezik, öntevékenyen, hogy a kisebb javítások között felszabaduló időt egy-egy kocsi teljes rendbehozatalára, felújítására tudják fordítani. Nemcsak néznek, hanem látják is maguk körül a problémákat, igyekeznek azokat megoldani. Ezt lehetővé teszi műszaki felkészültségük, nagy gyakorlatuk, ami kamatozik többek között a hiányzó, megvásárolhatatlan alkatrészek pótlására történő találékony átalakításokban. A vállalat igazgatója tavaly öt alkalommal nyújtott kezet elismerően a brigád tagjaibeosztásra. Ennél sokkal szerényebb. Magáról nem szívesen beszél, áttereli a figyelmet brigádjának tagjaira, munkatársaira. Gál Gábor is régi bútordarab a vállalatnál. Gyálarétről jár be naponta, délelőttös héten nagyon korán kel, amikor délutános, nagyon későn fekszik, megszokta. Nem régen épített családi házat, saját erőből, kertje is van, amiben zöldséget termel. — A kert gondja tulajdonképpen az asszonyé — mondja —, mert az itteni munka után nemigen marad energiám a mezőgazdaságra, meg munkásőr is vagyok. Igen, munkásőr kilenc éve, a járási alakulatnál. Kapott már Kiváló Munkásőr jelnak a felújított járművek vényt, jubileumi oklevelet, az ünnepélyes átadásánál. Egymást is önzetlenül segítik. Készségesen adják ás szakkívülit kívánnak véghezvinni, mai tudásukat a brigádon bede ilyet nem találunk. Nem nagy dolgokat akarnak csinálni, hanem apró, de lényeges tettekkel előbbre vinni a műhely, a gépkocsipark, az egész vállalat ügyét. — Én őszintén NÉZNI ÉS LÁTNI örülök annak, Háromszázhatvanezer hektár erdő van a termelőszövetkezetek kezelésében, s ebből 44 000 hektár új telepítés — mutatott rá Fekete Gyula, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkárhelyettese a kedden Miskolcon megrendezett termelőszövetkezeti erdészeti tanácskozáson. A szövetkezeti erdők területe a tervek szerint kétezerig további 200 000 hektárral gyarapodik. A radalmi változása. A szocializmus értelmes célokat és ha. tártalan lehetőségeket teremt a haladó erők számára. A termelés területén a kapitalizmussal szembeni fölényünk kivívása hatalmas lehetőséget nyújt a tudatos többletvállaláshoz és a forradalmi cselekvéshez. A társadalmi közéletünkben, ahol fő törekvésünk a munkásosztály erkölcsének társadalmi erkölccsé szélesítése, nem kisebb mértékben van szükség forradalmi magatartásra. Ennek során feladatunk, hogy lássuk az elérendő szocialista normákat és életeszményeket, és ezzel együtt határozottan lépjünk fel mindenféle antiszocialista magatartással szemben, a nemzetközi és hazai kérdésekben egyaránt, az élet minden területén. Miközben meggyőződéssel terjesztjük a marxizmus —leninizmus ideológiáját, nagy felkészültséggel és sokoldalúan kell leleplezni minden olyan ideológiai nézetrendszert és áramlatot, amelynek célja a világnézeti befolyásunk gyengítése. szólva nem szabad figyelmen kívül hagyni a harci módszereket sem. A forradalom harci formái között az éles konfliktus éppúey jelen van, mint a gyakorlati kompromisszumok kialakítása, elfogadása és tudomásul vétele. A forradalmi harc egyenes vonalú, de üteme, módszerei, fő iránya a munkásosztály stratégiai és taktikai céljainak szellemében a konkrét kérdések megoldásában változóak. Vannak korok és társadalmi helyzetek, amikor a fegyveres barrikádharc a fő feladat, míg máskor a kevésbé látványos, de egyáltalán nem kisebb jelentőségű „mindennapos forradalmitág". Mindegyik harci forma „történelmi rangját" az dönti el, hogy az adott időben hogyan járult hozzá a legfontosabb társadalmi kérdések megoldásához. Hazánkban, ahol túl vagyunk az osztályok nagy politikai összeütközésein, a forradalmiság fő harci formája a mindennapok kevésbé látványos, de annál fontosabb forradalmi cselekvése, a szocialista társadalom teljes felépítéséért folyó küzdelem. E harc is nagyfokú elvi szilárdságot, forradalmi realitásérzéket, forradalmi optimizmust igényel. Olyan magatartást, amely együtt fejezi ki a munkásosztály nemzeti és nemzetközi törekvéseiért vállalt cselekvő elkötelezettséget. Külön keíl s/.dtmwlk ífiirrság lorradwhTrtságárrif. A nemzedékváltás forradalmisága része a társadalom szocialista átalakulásának, a forradalmi gondolkodás és cselekvés növekvő ütemű térhódításának. A felnövekvő ifjúságnak egyrészről a felnőtt nemzedék forradalmiságának nyomdokain kell haladnia. Tisztelnie kell a tömegek történelmi hőstetteit, amelyek Dózsa és Rákóczi, Kossuth, Petőfi és még megannyi más nemzeti hős nevei fémjeleznek. Magáévá kell tennie mindazt, amit hazánkban a munkásosztály 1919-ben és azt követően tett a szocialista forradalom győzelméért. A mai felnövekvő nemzedék számára is a legfontosabb történelmi sorsforduló 1945. április 4-e, hazánknak a Szovjetunió által történt felszabadítása. Ez az évforduló minden évben legnagyobb nemzeti ünnepünk. A felnövekvő nemzedéknek tisztelnie és követnie kell azt az áldozatvállalást, amelyet legjobbjaink életüket sem kímélve tanúsítottak és tanúsítanak. Ez a tisztelet azonban a mai ifjúság forradalmiságának másik fontos kritériuma. hogy felkészüljön olyan feladatok és követelmények sikeres teljesítésére, amelyek a szocializmus teljes felépítése, a kommunizmus építésének menetében jelentkeznek, és a mai követelményeknél mindenképpen magasabbak lesznek. Ennek csak akkor tudnak megfelelni, ha tanulnak és ismereteik bővítését állandóvá teszik, ha megtanulnak a közösségért dolgozni. áldozatokat vállalni, és egyben a közösségben megtalálják saját boldogulásukat is. Ez a közösség a társadalom alapsejtjétől, a családtól, a szűkebb munkakollektíván, lakóhelyen, országhatáron keresztül a szocialista világ közösségéig terjed, t-ny moi fiataltól is — aki forradalmár akar lenni — Lljy Illul sokkal többet várunk, mint a napi feladatok egyszerű teljesítését. Azt kívánjuk, hogy vállaljon részt — állandóan növekvő szakmai és ideológiai felkészültséggel és cselekvően — a mindennapi forradalmi feladataink megoldásából, a szocializmus teljes felépítésének mind magasabb szintű folytatásából. Pártunk ifjúságpolitikai határozatának szellemében folyamatosan törekszünk társadalmi méretekben javítani az ifjúság nevelésének, munkájának, alkotó életkezdésének feltételeit. Ifjúságunk méltó a társadalom bizalmára, és tiszteljük annyira forradalmi törekvését, hogy mind többet elvárunk, igényelünk, sőt követelünk tőlük. KONCZ .HUNOS hogy a műhely brigádjai kő zül nehéz kiemelni a legjobbat — mondja a főművezető. A többség képességeinek maximumát nyújtja. Megállapodunk a Volán nevű brigádnál. A tagok átlagosan nyolc éve dolgoznak a vállalatnál, összeforrott, jó a legnagyobb örömöt — jegykollektíva, mindig biztosan zi meg Varga József —, a ^—m^brigádok nem irigylik egymástól a sikert, hanem igyekeznek valamennyien rászolgálni az elismerésre. lül és kívül. Egyik társukat, Mikuska Pált, aki eddig betanított munkásként dolgozott velük, felkészítik szakmunkásvizsgájára, együtt tanulnak vele, mindenben támogatják. Ebből a közösségből úgy mennek át a szakmunkástanulók a következő csoporthoz,' hogy tarsolyukban van munkatapasztalat, szakmai ismeret. Sok jót lehetne még elmondani erről a brigádról. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a műhely többi csoportjában nem találhatunk ilyen embereket. — Nekem éppen ez okozza SZERÉNYEN A brigádvezetővel. Sötét Zoltánnal beszélgetünk. Törzsgárdatag. 18 éve van a vállalatnál, pedig korát tekintve nem számít idős embernek. A műhelyben, szerte a városban igen jó fiatal szerelők dolgoznak, akik valamikor tőle is tanulták a szakmát. — Hogyan lett csoportvezető? — Az előző főművezető egy szép napon azt mondta, több évvel ezelőtt, hogy holnaptól Zoli te leszel a csoportvezető, ezzel elutazott. Még tiltakozni se tudtam, azóta csinálom. Véletlenül se mondaná, hogy abban az időben nagy gyakorlata és felkészültsége tette őt alkalmassá erre a elmúlt november 7-én pedig a vállalattól jutalmat a munkásőri tevékenységért. Egyébként nagyon egyszerű ember, természetesnek tartja, amit csinál, nem kábítja ei a megbecsülés. Palázsy Miklós a fiatalabb korosztályt képviseli. Ö még csak hét éve dolgozik a Volánnál, de munkája, magatartása alapján a vállalati KISZ-vb tagjává választották, a termelési felelős tisztét tölti be. Gondosan, szépen vezeti a brigádnaplót, apróbb-nagyobb megbízatásokat zokszó nélkül teljesít Szabad idejéből sokat elvesz a KISZ-munka, de lelkiismeretesen elvégzi. A KISZ Központi Bizottságától dicsérő oklevelet kapott, ami után 12 nap jutalomszabadság illette meg. — A vállalattól pénzjutalmat is kaptam az oklevél mellé, tavaly november 7-én. Jólesett, hogy a kollégáim örülnek a kitüntetésemnek, megdicsérnek érte. A fiatalok kezdeményezesére vállalt a brigád 50 óra társadalmi munkát a Volán munkásszállójának építésénél. Rendkívüli javításokkal töltenek majd el egy olyan műszakot, amelynek bérét gyermekintézmények létesítésére ajánlották fel városunk felszabadulásának 30. évfordulójára. Beszélgetés közben kiderült, hogy minden roppant egyszerű. Nem csinálnak nagy dolgot abból, hogy többletmunkával többet tesznek a közösség asztalára. A munka frontján becsülettel helytállni. ez az ember igazi próbája. Bálint Ibolya KGST-konxuBtáció Keszthelyen, az Agrártudományi Egyetem mezőgazdaságtudományi karán dr. I Kovács László tudományos dékánhelyettes elnökletével kedden KGST-konzultáció (•kezdődőt! A témw- a makr.oés mikro tápanyagok legkorszerűbb agrokémiai módszereinek alkalmazhatóságáról. A KGST-országok képviselői közös kutatási programot * kidolgoznak.