Délmagyarország, 1974. március (64. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-03 / 52. szám

TUAniAP, OM MARCTOS l A várospolitika egysége Följegyzések a dorozsmai Fórum-esten Algyőn, Szőregen vagy Tápén is helye és keletje lehetett volna egy várospolitikai fórumnak, de Dorozsma találta ki. Ott született a kezdeményezés a népfrontban, hogy ha már egy bokorba kerültek a várossal; ha már Dorozsma is Szeged lett — próbáljunk egy fejjel gondolkozni, törekedjünk az alaposabb megismerésre és megértésre. Végül is egyéves a „házasság", van már vélemény az együttélésről, s a további egybeszokáshoz csak jó lehet a párbeszéd. Igaz, egyelőre eleve elrendelt szereposztásban történt a találkozás: vezető embereket hívtak meg a dorozsmaiak a pártbizottságtól meg a tanácstól, és felöntöttek a garatra vagy száz kérdést! Mi lesz a mozival, a vezetékes vízzel, az állami lakásépítéssel; lesz-e üzlet az iskola körül épülő lakónegyedben; miért nincs öregek klubja és gőzfürdő; mikor csapolják meg Dorozsmának az üllési gázvezetéket...? — találomra kapkodtam csak össze néhány kérdést. De becsületükre legyen: inkább tiszta szándékú érdeklődéssel kérdezgettek, s nem a „hozományt" reklamálták. Meg aztán — őszinte kifejezésül annak, hogy az egyesülés óta már ők is „Szegedben" gondolkoznak — rá-rákérdeztek a körtöltésen belüli témákra is. Talán-talán úgy indult ez a találkozás, hogy perpatvar is lehetett volna belőle, de a megfontoltság, a józan belátás, a nyugodt okfejtés és a kölcsönös jóindulat gyarapodott mégis. A jó háromórás gondolati séta közben mindenekelőtt az vált világossá és meggyőződéssé, hogy Szeged egy test az egyesült községekkel, de amint Alsóvároson vagy Rókuson, itt is elemi erővel tör fel a városiasodás igénye. Ámde mindazt, amit az urbanizáció nagy közigazgatási egységben megkövetel, csak egységes várospolitikai elvekkel és csak lepesben lehet megvalósítani. A csatlakozással a községek gondjai a szegedi várospoli;ika eleven részévé váltak: itt most már mindent az agész összefüggéseiben kell vizsgálni és rangsorolni. Magasabb a követelményrendszer, nagy a várakozás, de nem aranybányát nyitottunk az egyesüléssel, csak a jövő nagyobb lehetőségeit váltottuk meg. Mennyi minden ott szerepelt a kérdésekben, ami az egykori nagyközség nyakára ráöregedett. Azelőtt a megyét, a járást kínálgatták vele — most természetesen a város asztalára teszik. Hát nem egyenlőek egy város polgárai? Dehogynem1 És lehet egyenlő színvonalon részesülni a városi élet előnyeiből? Nemhogy egy esztendő után — talán sosem lesz ilyen eszményi állapot. Tarján, Újszeged, Hattyas. Petőfitelep, Belváros... — mennyi különbség és mennyi szín a városi életben! És Szeged — amit azelőtt Szegednek neveztünk — nem hozta-e a maga régi gondjait? A fejlődés arányai és lehetőségei mitsem változtak az egyesüléssel! Hát akkor nem történt semmi? Egyelőre alig valamivel több, minthogy a várospolitika elvei szerint szabják majd a csatlakozott községekben is a jövőt Ugyanazon a rajzasztalon, ugyanannál a kasszánál, a városias fejlődés léptékeiben. Az igények nem úgy, nem olyan arányosan nőnek, mint a fű, banem a lancreakció természetrajza szerint Egy dorozsmai példa nagyszerűen illusztrálja ezt. Mióta a nagyközségből városrész lett, gyermekorvosi körzetet szerveztek. Helyben van a szakorvosi rendelés! Nagy szó? A szülőket kell megkérdezni. Igen ám, de egy helyen kell megjelenniük a beteg gyermekeknek a beteg felnőttekkel! Nem eszményi állapot, joggal kifogásolják Dorozsmán. De a Belvárosban is, mert ott is előfordul még ilyen szükségmegoldás. A jogi deklarálástól nagyon messze van a tartalnü változás, ám az már most is világos, hogy számos előnyt karnyújtásnyi közelségbe hozott Sok-sok segítség elindult egy év alatt is a csatlakozott városrészekbe. Egyik helyre építőkapacitást, másik helyre a megkezdett beruházás befejezésének anyagi lehetőségét vitte el az együvétartozás tudata. Több mint 30 milliót tettek ki a kapásból felsorolt nagyobb tételek. És ez nem „nászajándék", hanem annak az egyszerű megfontolásnak az eredménye, hogy eddig külön úton járó közigazgatási egységek sorsa egybekapaszkoTempó Fizetés utan, szombaton, az első forintok a kötelezettsegek valutai. Tartozások, OTP-hitelek, lakás-, téve-, mosogép-törlesztesek satöbbi. Pénzt szüretelnek a postán, a számtani haladványok logikája következtében a legnagyobb postán a legtöbbet. Szegeden az l-es számú postahivatalban, a Széchenyi tér sarkán. Ahová pénzt föladni, ilyenkor valóságos számháború. Messze kígyózó sorokból, megizzadt tenyerekben, vizesre gyömöszölt számlákkal fürkésznek emberek a függönyön túlra, hová érdemes állni, hol haladnak. Takarékbetétkönyvesek hamarabb föladják, mármint a kilátástalan harcot. az egyszerű csekkesek, lent a sorok végén, csak később. A gépesítés praktikusabb az ollózásnál, ám ha két ablakhoz szorul a forgalom, esigatempóra lassul a futószalag. Az élelmesebbek fölfedezték a lépcsőzetes munkakezdést, nyolctól kilencig két ablaknál, kilenctől már háromnál veszik el a pénzt, legközelebb, egy hónap múlva, majd így kalkulálhatják, ha addig el nem felejtik. Viszszakérdezhetné a posta, nincs számára ljavonta 30— 40 percük? De van. Csak hogy úgy vagyunk a szol-i gáltatásokkal: tíz óra a hentesé, tizenöt a zöldségesé, húsz a tisztítóé, harminc az élelmiszerbolté, negyven az áruházé, negyvenöt a dohányboltoké és mozipénztáraké, ötven a totó-lottóé, a válóperek hónapokat, a börtönök éveket vesznek igénybe — valamennyiért kár, ha nem is egyformán. Mert mikor élünk akkor? Párat közülük tán lehetne gyorsítani... N. I. dott. Az összekötő szálak azelőtt is megvoltak, az egymásra utaltság tényeit mindenki ismerte — s ezekből most a párhuzamos fejlődes szükséglete lett. Még pontosabban: Szegednek is érdeke, hogy szervesen illeszked- j jenek be társadalmi, gazdasági, kulturális és politikait életébe az egykori szomszédok, s rendelkezzenek fokozatosan a városi életben megszokott lehetőségekkel, másrészt pedig magukévá tegyék mindazt, amit nagy és gazdag városok is csak egy helyen vagy egy központban tudnak nyújtani. • Nem akarom én lebeszélni a dorozsmaiakat, az algyőieket, a szőregieket, a gyálarétieket meg a tápaiakat arról, hogy sorolják, mi minden kellene. Ezt teszik az emberek minden városrészben. Nincs tanácstag-beszámoló vagy népfrontgyűlés ahol el ne hangzana egy kisebb ötéves tervre való jogos, elismert elvárás. A szocializmussal, a mi társadalmunkkal, a ml városunkkal szemben türelmetlenebbek vagyunk. És hát dolgozunk, fáradunk, adózunk érte. Csak ! az árnyékunkat nem tudjuk átugrani! Itt már százezernél több felnőtt dolgozó ember mondja és diktálja az intézkedéseket, határozatokat; vitatja a tennivalókat; osztja és szorozza a közpénzeket — azzal, hogy sürget valamit, bírál, tanácsokat ad, kezdeményez ... Tudom, hamarosan eljön' az idő, amikor a dorozsmai meg a többi csatlakozott község lakosai nemcsak a helyi boltért, óvodáért, moziért tudnak lelkesedni meg fölszólalni, hanem a legnagyobb városi közösségi érdekekért is, a született szegedi pedig ugyanúgy fölismeri érdekeit a részben, mint emezek az egészben. A várospolitika egysége akkor valósul meg igazán, hiszen akkor már nemcsak tervekben, pártbizottsági meg tanácsi elgondolásokban munkál majd hanem a lakosság tudatában is. S minthogy ezeket a felismeréseket egy közösségi fórumon szedegettem össze, azt hiszem — de láttam és tapasztaltam is —, hogy ezekre az igazságokra igen-igen jó készséggel hajlanak az emberek. Sz. Simon István Messziről jött emberek Hozott egy kis hideget Mátyás, összerakják hát a törött karókat a pusztaszeri szőlőben, alágyújtanak, és körülállják. Először csak a férfiak. Fázósabbak lennének, mint az asszonyok? Vagy csak hamarabb kiértek a sorból? Szavukon érezni, nem az Alföld ringatta a bölcsőjüket. Honnan jöttek? — Nógrádból. — Ez így nagy falat — Salgótarján. — Még közelebb? — Salgótarján mellől. Falusi ember így rajzolja a térképet. Kutassa, aki akarja, miért. Homokterenye, Jánosakna, Nádújfalu, Nemti, Mátraszele. Ha fordítva mondanánk, akkor is végig kellene mondani. Ha azzal kezdik, hogy Nemti, biztosan rákérdezek: hát az hol van? Salgótarján mellett, Nógrádban. Mégis oka van, ha nem így kezdik. Ecet János hat éve járja a mi vidékünket. Miért jön ilyen meszszire? — Megéri. Ha jól dolgozunk, jól fizetnek. — A munka? — Sokkal nehezebbhez voltunk szokva. Egész nap a szőlőkarót verik, nagy furkóval. Addig nyújtózkodnak, eltére kelvén két centit talán ők is nőnek, nemcsak az árnyék. Mi volt az a nehezebb munka? — A bánya. Ez könnyebb is, meg a szellőzése is jobb. Fölteszem a nagy kérdést: ki volt még bányában? Egyhangú a felelet. — Akit itt lát, egytől egyig mind nyugdíjas bányász. Kölcsönös az érdeklődés, ők is kérdeznek: — Hogy.esik ide Árpád? — Melyik? — Hát az apánk, az Árpád apánk. Elmondom, hogy jól el vagyunk látva, kettő is van belőle. Az egyik erre. itt möMERRE ESIK ÁRPÁD? „Nem tértép e táj Úttörők és kisdobosok expedíciós mozgalma »» Egymilliónál is több úttörő és kisdobos vesz részt a Magyar Úttörők Szövetsége „Nem térkép e táj" címmel meghirdetett expedíciós mozgalmában. A gyere':ek heteken át leveleztek az ország más részein élő pa'tásokkal, gyűjtötték azokat a dokumentumokat, amelyek segítségével . lakóhelyük múltját, jelenét, az ország más vidékeit, régebbi vagy közelgő kirándulásaik helyét jobban megismerhetik. Az expedíciós őrsök rövidesen helyi, majd járási vetélkedőkön adnak számot arról, hogy képzeletbeli kalandozásaik során hol „j írtak", mit fedeztek fel, s milyen új ismereteket szereztek az elmúlt hetekbea. Min_ den egyes iárás leajibb eredményt elért expeöíriós őrsei — jutalmul — nyári táborozáson vesznek részt a csillebérci és a zánkai úttörő-paradicsomban. (MTI) göttünk, a másik odébb egy faluval. — Olvastuk az újságban, meg rádióból is hallottuk. — Meg kellene nézni. — Jó is volna. Hát Szeged merre esik? Mutatom. Nézzék meg, érdemes azt is. Előáll Cteikós Kálmán, hogy ő már járt benne. Semmi céllal, csak bementek szétnézni. — Nem sok valamit láttam. El voltam foglalva. Józan ember erre már bátran rákérdez: • — Hány csárdával? — Eltalálta, a pohár miatt voltam elfoglalva. De voltam a templomban is,- nemcsak a kocsmában. És a Széchenyi teret is láttam. Hogyan került ide legelőször Ecet János? — Negyvenhétben mentem nyugdíjba, akkor toborztak embereket Baranyába, komlót szedni. Két hónaoig ott voltam, megyek haza, hallom, egy kazári ember ide toboroz. Nézzük meg ezt is. Azóta mindig jövök. TOBORZÓ "j Furcsán hangzik jmár nejkünk ez a szó. Színpadról ismerjük leginkább, verbunkossal összekapcsolva. Beleütöm az orrom a szótárba, és meglepődöm. E szerint vagy a hadseregbe toboroztak régen, vagy a bányába. Álljon elő tehát a „toborzó-káplár", Herczeg József. — Jön a távirat ősszel: február elején, ha az idő engedi, jönni kell. Harminc embert legalább szervezzen. Jön a másik parancs, még harminc kellene. Ha rövid táviratot akarnak küldeni, azt is lehet. Herczeg József, Csadek, utca. házszám elhagyható. Mi a Csadek? — Ha én azt megmondanám, az egész Szeged ézen nevetne. Rámragadt. Jött már így távirat. Jár házról házra a toborzó. Közhírré tétetik a kocsmában is. Különben harmincegy évet es háromszázötven napot töltött a föld alatt Herczeg József. Volt sztahanovista, élmunkás, és a .kormány aranyérmével ment nyugdíjba. Szíve-lelke, mozgatója most is a vendégmunkásoknak. — Válogat? — De nagyon. Én csak olyan emberrel jövök el, aki szeret dolgozni. Tiszta beszéd, tiszta munka. És ha mégse felel meg? — Azt mi kiküszöböljük Otthon hagyjuk. Kivagyunk komám, nincsen hely! Fellebbezésnek helye nincs. — Harag? — Akkor ő már tudja, miről van szó. A bányász tudja, mi a rend, mi a fegyelem. Két nap múlva adom a táviratot, jöhetnek a busszal. Az állami gazdaság embere, Gregus Sándor azt mondja, mindig pontosak. Mire a busz oda ér, együtt a csoport. Itt is pontosak. Noszogatni senkit nem kell, Józsi bácsi kormányozza valamennyit Hozzá szoktak a bányában, itt is csapatban dolgoznak. Ügy látom, egymást is jobban becsülik. — Egy nagy család vagyunk. |A jó csa TAN KÖNYV IS it™* a8*; .szonyok is ! kellenek. Itt kötözik a szőlőt. Pifkó Rudolfné ér ki először a sor végére, kérdezzük meg őt. Nemtiből jött. Furcsa név. ugyan ki lehetett a kereszt apja? Ha tudnám utánozni tiszta, szép palóc beszédét, úgy írnám: — Az őseink voltak. Grófi birtok volt a miénk, sok búzával. Ellopták egyszer a gróf búzáját. Jöttek, nyomoztak: ti voltatok? A mieink ingatták a fejüket: nem ti! Ártatlan etimológia, valószínű, nem igaz. De Pifkóné sok mindent tud a falujáról. Énekel az énekkarban és gyűjti a népdalokat. Százötven balladát fölírt már, ha akarom, akármelyiket elenekli. Mégse a falujáról kérdezem, inkább a vidékünkről. — Hegyi embernek nagyon lapos az Alföld. — Nekem tetszik. Szép ez a vidék, jó bor terem benne. Idézi Petőfit: „Ott,az Alföld tengersík védékén ,.." — Ismer-e valakit itt az Alföld tengersík vidékén? Tanyában volt már? — Hogyne. Kíváncsi voltam rá nagyon. Elmentem Szarvasékhoz, megtudni, milyen itt az élet. Nem ilyennek gondoltam. Én azt hittem. tanyán nincsen se pénz. se kultúra, csak sötétség van. Könyv van. rádió van. de tévé még nincsen. Sokat beszélgettünk. Ök meg azt kérdezik. milyen az élet minálunk. Mit csinálnak a bányászass/.onyok ? Mondom, jöjjenek el. nézzék meg. A leányuk eljön. Sor végére érnek az aszszonyok, oda jönnek a tűzhöz. Azt mondják, sokat dolgoznak, mert ide úgy érdemes eljönni, ha nem a lábát lógatja az ember. De a vasárnap délután szabad. Mit csinálnak akkor? — Ami az asszonyok dolga. Mosunk, takarítunk. Van, aki elmegy a faluba, ismerőshöz, van, aki itthon marad. Beszélgetünk, énekelünk. Kapcsolat az otthoniakkal? — A levél meg a rádió. — Miféle rádió? — Mindig figyeljük, minden reggel bemondja, milyen idő van otthon ... Horváth Dezső