Délmagyarország, 1974. március (64. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-14 / 61. szám
8 CSÜTÖRTÖK, 1974. MÁRCIUS 14. 7 Egy öregember megdobott egy étlapot. Kint, az utcán, egy markában szorongatott úti kaviccsal dobta meg, abban a szekrényben, amely üveg alatt őrzi a levesek, köretek, sültek neveivel naponta telegépelt ívet. Előbb — ráérő vendég módjára — csak odaállt a cédula elé, majd könnyes-ködös szemével sorra böngészte az ételcímeket, és amikor az utolsó forint-fillért is elolvasta, dobott. Aztán rángatózó szájjal hallgatta az üvegcsörömpölésre előfutó üzletvezető harsogását... A villamoson egy öregasszony több kilónyi krumplitól feszes szatyrával oldalba vágott egy erősen pocakos kismamát. „Máskor tapossa a saját öreganyját!" — kiabálta, majd istennel, Máriával példálózva elmondta, hogy ő bizony tettleg szokott elégtételt venni az efféle sérelmekért. Annak, hogy most a szokásosnál is nagyobbat csapott, megvolt az oka: „Az ilyeneket utálom a legjobban! Csak szaporítják azt a sok barmot, mintha már nem lenne belőlük elég." Ilyesmiket látok, hallok mostanában. Ráncaik hálója mögül elővicsorgó arcok, elhasznált torkokból feltörő panaszmonológok sokaságát: a reszketésig dühös öregembereket. Honnan az indulatoknak ez a kései gátszakadása? Honnan a fiatalabb évjáratúaknak szánt — s néha bizony bőrt is perzselő — annyi arculcsapás? Az étlap feönnyes-ködös szemű megkövezőjét véletlenül ismerem. Míg keze, dereka jobban bírta, szabó volt; nagyobb hírű, pénzű pályatársainak örökös segítője. (Egyszer akartam írni róla egy kisszínest; „A férc Tiborca" — ezt a slágercímet szántam a cikk kínálgatójául.) És most itt dobálja az étlapot fényes Kései bosszú ? nappal ez az összeasszott kis ember ... Nem volna annyi pénze, hogy megfizessen, ha mást nem, hát egy főzeléket feltéttel? Nem hiszem, öszszevasalgatja, -varrogatja ő még most is azt a minden napra szükséges pár forintot. Hogy is mondjam? Ó tulajdonképpen nem arra az ételnevekkel telegépelt papírra dobott. Arra, de mégsem arra. Hanem arra, hogy neki még így, hatvan, hatvanöt évesen is csak*' főzelékfeltét jut; hogy hiába viselték ujjai annyi éven át a gyűszű bádogkoronáját, szegény volt, és szegény is maradt az így uralt birodalom. I-Iogy is mondjam? A frissen sültek egykori habzsolóinak arcába szánták azt a kavicsot. Meg hát arra is, hogy útrabocsátójának kesergése, átkozódása helyett tudassák: én akkor is, most is — és most már végérvényesen — mindenből kimaradtam. A kismamaverő öregasszonyt nem ismerem. Akkor láttam először — és remélem, utoljára — szatyra lendítésének, átokszórásának, majd tette indoklásának néhány elkeserítő pillanatában. Nem ismerem, de úgy hiszem, kis hibaszázalékkal fel tudnám állítani lelkének az öreg szabóétól nem sokban különböző képletét. Szétzüllött család, esetleg fészküket nemcsak elhagyó, de azt szét is rúgó gyerekek; az egy ültlet megcsúfolt, majd megsiratott, végül a csakazértis görcsével megtagadott érzései — valami ilyen lélekbázisról röppenhettek föl a kései bosszú élesre töltött ellenrakétái. Kései bosszú; az Időn túl megszerezni próbált, de immár soha meg <nem szerezhető elégtétel. Nagymama, nagyapa rangra aligha érdemes öregek visszakézből lemért pofonjai; már nem sokáig ballagó lábak reszketeg utánrúgása... Kései bosszú — csak ezt írom ide szomorú ismétlésként, túlságosan is jól tudva, hogy ez a gesztus az említett — mondjuk így: fizikai — megnyilvánulásoktól a hol túl hidegnek, hol meg túl melegnek talált levesek visszaküldözgetéséig hány, de hány formában bosszantja, dühíti az éppen kiszemelteket. Túloznék? Alkalmi megfigyeléseimet emelném jelenség-rangra? Nem hiszem! Sok öregünk közül nagyon sokat mérgez az idő által megcsaltak — a kimaradottak — keserűsége. Persze, orvosság ... Persze, a rossz görcsöket feloldó gyógyszer ... Többet törődés, ráadásszeretet. Nem túlfúvatni, de éppen leszerelni a harag vitorláit. Igen, igen. Valami ilyesmi, valahogy így... De amúgy, pontosabban: ki segítsen kinek; meg hol és hogyan? És meggyógyíthatók-e még ezek a sebek egyáltalán? Inkább csak kérdezni tudok. Tűnődni. Sajnálkozni az idő által megcsaltak dühén. És mind erőst'bben hinni abban uz immár történelmi bizonyosságban, hogy elégtételük ilyen kései és torz megszerzésére nem kényszerülnek majd az ezután öregedők. Akácz László Somogyi Károlyné felvétele SZEGED MÚLTJA GS JÖVŐJE Dr. Csongor Győző muzeológus tartja a Szeged múltja és jövője című sorozat hatodik előadását a Postás művelődési házban holnap, pénteken este 6 órakor. Az 1879. évi nagy árvízről tart megemlékezést „Szeged szebb lesz, mint volt" címmel. JUBILÁL A GÉPIPARI EGYESÜLET / A Gépipari Tudományos Egyesület 25 esztendős: ebből az alkalomból ma, csütörtököön 14 órakor jubileumi közgyűlést rendez a GTE Csongrád megyei szervezete. Deák József, a szervezet titkára emlékezik meg a 25 éves tevékenységről. Ezután Szabó Sándor, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának titkára „A gépipar helyzete Cisongrád megyében és fejlesztésének legfontosabb teendői a következő években" címmel tart előadást. A közgyűlésen Juhász Géza, a szervezet elnöke, a textilművek igazgatója az üzem- és munkaszervezés eredményeiről és feladatairól ad tájékoztatást ORSZÁGOS KUBIKOS MÜZEUM CSONGRÁDON Muzeális értékek gyűjtés seben és megőrzésében eddig is jeleskedett Csongrád. Az idén itt hozzák létre az Országos Kubikos Múzeumot, amely méltóan bemutatja majd annak a munkásrétegnek a múltját és jelenét, amely szerszámaival bejárta az országot, vasutakat épített, a folyók mentén gátakat, hatalmas építmények alapozását készítette elő. A kubikos múzeum létrehozásában anyagi támogatást ad Csongrád városának az Országos Vízügyi Hivatal és a Művelődésügyi Minisztérium. 7-12 o Varható időjárás csütörtök estig: Nyugat felől fokozatosan növekvő felhőzet, elsősorban a nyugati megyékben kisebb esőkkel. Mérsékelt, csütörtökön főképpen a Dunántúlon megélénkülő déli széL Hajnalban és reggel néhány helyen köd. Legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 7—12 fok között A PÉCSI BALETT VENDÉGJÁTÉKA Mezítláb címmel a Pécsi Balett mutat be hat kamarabalettet a Szegedi Nemzeti Színházban ma, csütörtökön este 7 órakor és holnap, pénteken este 6 órakor. A koreográfiát tervezte és a produkciót rendezte Tóth Sándor, díszlettervező Eck Imre, jelmeztervező Gombár Judit FIZIKAI SZABADEGYETEM Elektromos vezetés, szilárd testekben címmel tart előadást dr. Hevesi Imre egyetemi docens ma, csütörtökön este 6 órai kezdettel a TIT „Az optikai és szilárd testek fizikája" című fizikai szabadegyetemén, a József Attila Tudományegyetem kísérleti fizikai intézetének előadótermében (Dóm tér 5.). MEGHALT MARON FERENC A régi Délmagyarország volt munkatársa, Maron Ferenc, életének 62. évében váratlanul elhunyt. Középiskolai tanulmányai után Szegeden, a Délmagyarországnál kezdte pályáját, majd a 40-es években a budapesti Esti Kurir szerkesztőségében dolgozott. A felszabadulás után több fővárosi lap és az MTI munkatársa lett. Művelt, széles látókörű újságíró volt. Számos régészeti, muzeológiai és kultúrtörténeti cikke jelent meg különböző lapok hasábjain. A Magyar Újságíró Szövetség és a Magyar Távirati Iroda saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. IFJÚSÁGI FÖRUM BORDÁNYBAN A bordányl KISZ alapszervezetek és a KISZ-en kívüli fiatalok Ifjúsági Farumot rendeznek ma, csütörtökön délután 6 órakor, a művelődési házban. Politikai, gazdasági és kulturális kérdésekre a község vezetői válaszolnak. Kalapüzletben Egg hölgy lép a kalapüzletbe: —» Kérem, lenne szíves bevenni a kirakatból azt a kalapot ott, a széles szalaggal? Azonnal, már veszem is. — Nagyon köszönöm. Tudja, gyakran járok erre, és mindig felidegesített, amikor megláttam a kirakatban. Viszontlátásra! Orosz nyelvi verseny Tegnap Szegeden tartották az orosz nyelvi országos középiskolai tanulmányi verseny megyei városi fordulóját. A nyelvi tagozatos tanulók döntőjében szoros küzdelem után kettős holtverseny alakult ki a tavalyi első helyezettek, Karasz Anna, Ságvári Endre Gimnázium — tanára Gábris Ida — és Csanádi Mária. Radnóti Miklós Gimnázium — tanára Bálint István — között, míg a harmadik helyen Fenyvesi Erzsébet, ugyancsak Radnóti gimnázium — tanára Ágoston Károly — végzett. Az általános tantervű osztályok versenyét a Radnóti tavalyi döntős tanulója, Börcsök Mária — tanára Ágoston Károly — nyerte, Kozma Ilona, Ságvári gimnázium — tanára Hevér Lászlóné — és Belájszki Nevenka, Tömörkény István Gimnázium — tanára Fedor László — előtt. Az országos döntőbe a két-két első helyezett .került. IRODALMI SZÍNPAD SZÖREGEN Munkásfiatalok és diákok az Európa Színház nevű irodalmi színpad tagjai, amely az idén alakult meg a szőregi Radnóti ifjúsági klubban. A fiatalok programjában irodalmi estek, ünnepi műsorok összeállítása, megrendezése szerepel, ezeket nemcsak a szőregi Tömörkény művelődési házban, hanem különböző szegedi ifjúsági klubokban, üzemekben és iskolákban is szeretnék bemutatni. Eddigi legsikeresebb műsoruk Rudnai Gábor költő szerzői estje volt Szőregen, amelyet hamarosan a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola klubjában is bemutatnak. Az új irodalmi színpad vezetői 'várják a fiatalok további jelentkezését, az érdeklődők a hétfői és csütörtöki próbanapokon tájékozódhatnak a jelentkezés feltételeirőL IFJÚSÁGI PARLAMENT A DÉGÁZ-NÁL Tegnap, szerdán, ifjúsági parlamentet tartottak a Délalföldi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalatnál. Az ifjúsági törvény végrehajtásáról mondott vitaindítót dr. Varga János igazgató, majd a fiatalok és a gazdasági vezetés problémáiról szóló hozzászólásokra Szélpál István KISZ-t.itkár válaszolt. KISGYERMEKKEL KEZDETT KI Első fokon a szegedi járásbíróság tárgyalta Vas Balázs 39 éves, Szeged, Mikszáth Kálmán utca 6—10. szám alatti lakos bűncselekményét. Erőszakos fajtalanság volt ellene a vád, amelyet egy 3 éves kisgyermekkel szemben követett el. Bűnössége bebizonyult a bíróság előtt, amely jogerősen 1 év 4 hónap börtönre ítélte. DRÁGA RADIÖBÖMBÖLTETÉS Gyorsított eljárással került bíróság elé hivatalos személy elleni erőszak vádjával Engi Antal 24 éves, büntetett előéletű, Szeged, Diadal utca 8. szám alatti lakos. Későn este a Kárász utcában bömböltette táskarádióját, s emiatt a szolgálatos rendőr figyelmeztette. Engi rátámadt a rendőrre, azt megütötte. Egy járókelő sietett a rendőr segítségére, aki ebben a minőségben szintén hivatalos személynek számít. Engi őt is tettleg bántalmazta A szegedi járásbíróság Engi Antalt jogerősen & hónap börtönre ítélte. SZERDAI PIACI ARAK A csirke kilója 30 forint volt. A tojás darabját 1— 1,20 forintért adták. A burgonya kilóját 2,90—5, a sárgarépáét 5—6, a gyökérét 22 —24, a vöröshagymáét 6, a fejes káposztáét 2,60, a kelkáposztáét 8—10, a karalábéét 5, a fokhagymáét 20— 24, a parajét 12—14, a sóskáét 24, a jonatánalmáét 6— 10, az egyéb almáét 4—10, a körtéét 12, a dióét 14—16, a száraz babét 16—20, a savanyú káposztáét 7—8 forintért lehetett kapni. A saláta darabját 3,80—4,50, a mák literjét 30 forintért kínálták. Lehetett még kapni zöldpaprikát is, darabját 5 forintért. VÖRÖSKERESZTES KÜLDÖTTSÉG LENGYELORSZÁGBAN A Vöröskereszt Csongrád megyei bizottságának háromtagú küldöttsége sze> dán Lengyelországba, Lód ; megyébe utazott Győri In réné megyei titkár vezetés' • vei, A magyar vendég' k részt vesznek a Vöröskeres, t Lódz megyei szervezetének küldöttválasztói értekezletén is. FAIPARI GÉPEK EXPORTJA A Komáromi Vasipari és Gépjavító Ktsz első ízben szállít külföldre korszerű faipari gépeket. Elsőként Peru rendelt négymillió forint éi1tékü famegmunkáló berendezést a Technoimpex útján a komáromi üzemtől. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságinak napilapja. — Megjelenik hétfő kivételével naponta, hétköznapokon 8, vasárnaponként 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. — Telefon: 13-535, 13-003. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, aaJay./Si o. íiv — Index; 29A53. Előfizetési díj egy hónapra » Forint Ködös reggel