Délmagyarország, 1974. március (64. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-14 / 61. szám

CSÜTÖRTÖK, 1974. MÁRCIUS 14. 7 Versmondó verseny, pályázatok Ismét A forradalmi ifjúsági na­pok évfordulójának tiszte­letére a KISZ Csongrád me­gyei bizottsága vers. és pró­zamondó versenyt hirdetett. A versenyre közép- és fel­sőfokú intézmények hallga­tói, valamint harminc éven aluli alkalmazotti minőség­ben dolgozó fiatalok jelent­kezhetnek. A bemutatón az évfordulókhoz kapcsolódó művekkel lehet szerepelni. A nevezéseket március 20-ig kell írásban eljuttatni a KISZ Csongrád megyei bi­zottságára a név, lakcím, munkahely, foglalkozás, élet­kor, valamint a választott vers, illetve próza feltünte­tésével. A bemutatóra már­cius 30-án kerül sor. Az ifjúság népművészeti alkotó- és előadói tevékeny-, ségének elősegítése, a nem­zeti hagyományok ápolása és továbbfejlesztése, valamint a nemzetiségek kultúrájának felkutatása érdekében ismét meghirdették a Népművé­szet Ifjú Mestere pályáza­tot A pályázaton 30 éves korig lehet részt venni a következő művészeti ágak. ban: hangszeres népzene, népdal, néptánc, népmese, valamint hímzés, szövés, fa­faragás, fazekasság, kerámia, csomózott és szövött techni­kájú szőnyeg, kékfestés, to­jásfestés, kovácsolt vas, gyé­kény. és vesszőfonás stb. A pályázóknak 6—lo oldal ter­jedelmű dolgozatban össze kell foglalniuk a választott művészeti tevékenység cél­ját, valamint az alkotómun­kával összefüggő ismerete­ket. A népi iparművészeti tárgyakat és dolgozatokat június 10. és 15. között le­het beküldeni a KISZ Köz­ponti Művészegyüttes Szék­házába (Budapest, VII. kerü­let. Rottenbiller utca 16— 22.), egyéb kategóriában ugyanott írásban kell jelent­kezni. A Népművészet Ifjú Mestere címek kiosztására 1974. augusztus 20-án kerül sor. Nagyapáink zsebórája új. ra divatba jött. A svájci óragyártók szövetségének adatai szerint, míg 1963­ban több mint egymillió, addig tíz évvel később már majdnem kétmillió svájci zsebórát szállítottak külföld­re. Különösen az „antik", email számlapú zsebórák ke­resettek. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett kisfiunk, KATONA CSA­BA 4 hónapos korában elhunyt. Temetése márc. 15-én 15 órakor lesz a Dugonics-temető ravata­lozójából. A gyászoló család. Külterület 32. T. (504 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagy­mama. PINTÉR ESZTER életé­nek 64. évében hirtelen elhunyt. Temetése márc. I5"én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravata­lozójából. A gyászoló család. T. 6503 Tudatjuk, hogv szeretett halot­tunk, ÖZV. KABÖK DEZSÖNÉ hamvasztás utáni búcsúztatása márc. 15-ép délután 14 órakor lesz a Református temetőben. A gyászoló család. T. 6501 Fájó szívvel tudatjuk a roko­nokkal, ismerősökkel, hogy drá­ga édesanyám, mamikánk és testvérünk, özv. BATKI Jö­ZSEFNÉ Vass Etelka súlyos szen­vedés után 74 éves korában el­hunyt. Temetése március 15-én 15 órakor lesz az Alsóvárosi te­mető kápolnájából. A gyászoló család, Tisza L. u. 101. T. 6499 Gyász­köziemények Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik szeretett testvé­rünk, nagynénink, sógornőnk, OLAH ERZSÉBET temetési szer­tartásán megjelentek és virá­gaikkal, részvéttikkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. T. 6502 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. munkatársaknak, akiit szeretett halottunk, özv. PADI IMRÉNÉ Nagy Mária temetésén megjelentek, részvétükkel és vi­rágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. T.6494 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, a ház lakólnak, akik fe­lejthetetlen édesanyánk. CZÉ­GÉLY IMRÉNÉ temetésén meg­jelentek, részvétükkel és virá­gaikkal mély fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Köszönetet mondunk a II. korház sebész­orvosainak és az ápolószemély­zetnek odaadó munkájukért. A gyászoló esalád. T. 64S2 Köszönetet mondok mindazon jó barátoknak, lakótársaknak és ismerősüknek, kik szeretett íe­leségem, LUDW1G VISrORNÍ hamvasztás utáni búcsúztatásán részt vettek és virágaikkal mély fájdalmamat enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló férje. T. 6457 Köszönetet mondok mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ba­rátoknak, ismerősöknek, kik fe­lejthetetlen feleségem, TÖTH JOZSEFNÉ temetésén megjelen­tek. részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló férje, Mura u. 7. T-6476 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, szomszédok­nak. kik szeretett halottunk, MODROCZKY JÁNOS temetésén megjelentek, részvétükkel és vi­rágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyá­szoló család, Szabadkai u. ,.J'\ T.6492 MIPIiíMIKOR? 19)4. MÁRCIUS M„ CSÜTÖRTÖK - NÉVNAP: MATILD Vv Nap kei t ára M perckar. és nyugszik U óra 48 Páckor. A Hold kel á ara M perckór, es nyugszik S ora »< parckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz W centiméter tapadó). DEFAG Falemezüzeme: felvesz villanyszerelő, lakatos és láda­ipari szakmunkásokat, valamint férfi- és női munkaerőt betaní­tott és segédmunkási munkakör­be. Felvétel esetén bölcsődei és óvodai ellátást biztosítunk. Je­lentkezés: Szeged, Budapesti út 1. sz. Munkaügyi csoportnál. x A tiszaszigeti Búzakalász Mg­tsz női munkaerőt kertészeti munkára, férfi munkaerőt 4-es brigádba öntözéshez felvesz. Úti­költséget téritünk. Jelentkezés: Búzakalász Tsz kertészetében. Női munkavállalókat segéd­munkásnak felveszünk. DEFAG Fűrészüzeme, Szeged, Felső Ti­sza part 33. x Csongrád megyei Allatforgal­mi és Húsipari Vállalat felvétel­re keres gyors- és gépírókat. Je­lentkezés személyzeti osztályon, ' Szeged, Maros u. 21. x Gépírókat, raktári rakodómun­kásokat, vas- és műszaki szak­segedeket azonnali felvételre ke­res a VIDIA Délmagyarországi Vas- cs Műszaki Kereskedelmi Vállalat, Szeged, Bakay Nándor u. 52. X Délmagyarországi Építő Válla­lat azonnali belépéssel alkalmaz központifűtés-szerelő, vízveze­ték-szerelő, ács, kőműves, vas­betonszerelő brigádokat, segéd­munkásokat. takarítónőket, ta­karító-étclfclszolgálókat (nyug­díjast is), őr-portást. Jelentkezés a vállalat munkaerő-gazdálkodá­sán (Szeged, Bocskai u. 10—12.) Női segédmunkásokat felvesz á Szikvíz- és Szeszipari V. Je­lentkezni lebet: Szeged, Guten­berg u. 23. x Gépírni tudó általános admi­nisztrátort felvesz a Szövetke­zeti Szállítási és Szolgáltató Vál­lalat Forgalmi Irodája, Szeged, Dorozsmai út 4L MÉK Tranzit­telep. Szegedi Szűcslparl Szövetkezet felvesz perfekt gépelni tudó ad­minisztrátort. Jelentkezés: Sze­ged, Tolbubin sgt. 98. Műszaki osztály. Az ATTVIZIG Szegedi Szakasz­mérnöksége szegedi munkahely­Munkaalkalmak re azonnali belépéssel felvesz éjjeli és nappali őröket, lehet nyugdijas is. Bérezés a kollek­tív szerződés szerint. Jelentke­zés: ATI VÍZIG Szegedi Szakasz­mérnöksége, Tápé, Folyamos­telep. Munkaügyi vizsgával rendelke­ző ügyintézőt, valamint gyors­géplrni tudó kezdő adminisztrá­tort keresünk felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. Tápé, Há­ziipari Szövetkezet, Tápé, Móra Ferenc tér 6. VEGYÉPSZER Építési Igazga­tóságának Főépítésvezetösége, Algyő 6150., Déli út, felvételre keres algyői, valamint nagyszé­nás! munkahelyekre ács, vas­betonszerelő és építőipari köny­nyűgépkezelő dolgozókat. Min­den héten szabad szombat, ked­vezményes étkezést, szállást, kü­lönélési díjat biztosítunk. Je­lentkezni lehet az algyői főépi­tésvezetőségen, telefon: 14-396. Gyakorlattal rendelkező gyors­és géplrőt felveszünk. Tervező Vállalat, Kossuth L. sgt. 10. A Szegedi Szerszámkováes Alt. Vasipari Szövetkezet felvesz azonnali belépéssel gépipari technikummal rendelkező meóst. Jelentkezni lehet a szövetkezet munkaügyi Irodáján. Szeged, Bajai út 3. sz. alatt. A Szegedi Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat felvételre keres szakképzett clclmiszer-eladókat, az 5/1972. Bk. M. sz. rendelet alapján egy- és többszemélyes fűszerárudákba vezetőket. Je­lentkezni lehet a vállalat mun­kaügyi osztályán, Kállai ödön u. 2. sz. A Csongrád megyei Mentő­szervezet szegcdi mentőállámás­ra, valamint az év második fe­lében megnyiló kisteleki mentő­állomásra felvesz mentőápolőnak 8 általánost végzett, 20—40 év közötti férfiakat és gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket. Jelentkezni lehet a szegedi men­tőállomáson. A VOLÁN 10. sz. Vállalat 3 fő szobafestő és mázolót vesz fel. Jelentkezni a vállalat mun­kaügyi önálló osztályán, Szeged, Bakay N. u. 48. sz. alatt lehet. Budalakk Festék- és Mügyan­tagyár VII. sz. gyára férfi se­gédmunkásokat felvesz. Szeged, Bajai őt 5. KSZV Üjszegedi Szövőgyára pályázatot hirdet könyvtárosi állás betöltésére. A munkakör betöltéséhez szükséges: felsőfo­kú könyvtárosi, vagy valamilyen felsőfokú plusz középfokú könyvtárosi végzettség. Jelent­kezési határidő: március 15. A pályázatokat az alábbi eirnre kérjük beküldeni: KSZV Üjsze­gedi Szövőgyár, szakszervezeti bizottsága, 6726 Szeged, Alsó Ki­kötő sor 6. KSZV Szegedi Kenderfonógyá­ra korcs villanyszerelő, lakatos, vasesztergályos szakmunkáso­kat, vizsgázott kazánfűtőt és kőművesek mellé segédmunká­sokat. Jelentkezés a gyár mun­kaerő-gazdálkodásán, Szeged, Londoni krt. 3. sz. Szegedi Fonalfeldolgozó Válla­lat, Tavasz u. 2., felvesz: betaní­tásra férfi és női dolgozókat szövőnek, női dolgozókat térna­gomb-készitőnek, gözvasalónak, valamint raktári segédmunkáso­kat, karbantartó kőművest és takarítónőket. MAV Gépjavító Üzem lakatos szakmunkásokat keres felvételre. Szeged, Tisza pu. x Közgazdasági érettségivel ren­delkező, gyakorlott könyvelőt, valamint gyors- és gépírót keres azonnali belépéssel a MÉH Vál­lalat, Szeged, Tábor u. 7/B. x Jólképzett gép- és gyorsírót titkárnői munkakörben alkalma­zunk. Kérjük cím megjelöléssel az önéletrajzot ,Jpar 78112" jel­igére a Sajtóházba. x Nyugdíjas MAV jegypénztáro­sokat, vagy vasúti jegykiadói gyakorlattal rendelkeiö személyt keresünk „Turizmus 786,12" jel­igére a Sajtóházba. x Közgazdasági egyetemet vég zeti munkaerőt keresünk töelő adói munkakör betöltésére. „Jö vő" jeligére pályázatot kérjük a 6711 Szeged, Pf. 457. eimre meg­küldeni. A Szegcdi Szerszámkováes Alt. Vasipari Szövetkezet felvesz női, férfi, sm. munkavállalókat a ko­vácsmühel.vbcn. Jelentkezni le­het a szövetkezet munkaügvi irodáján. Szeged, Bajai út 3. sz. alatt. x A Szegedi Tervező Szövetkezet felvesz gyakorlott épületgépész mérnököt, épitész szerkesztőt, közgazdasági technikumot vég­zett, gyors- és gépírni tudókat és segédmunkásokat. Szeged, Lenin krt. 83. x Szegedi AFESZ felvételre ke­res kézilányokat és takarítónő­ket. Jelentkezni lehet: Szeged, Szt. István tér. 3. sz. alatt. x Épület fenntartási és felújítási munkákban jártas szakmunkást, képesítéssel és gyakorlattal ren­delkező könyvelőt, fogyóeszköz nyilvántartót keresünk felvétel­re. Jelentkezni lehet: Szeged. Szt. István tér 3. sz. alatt. x KEVIfP békési főépitésvezetö­sége szegedi munkahelyre felvé­telre keres építőipari munkahelyi gépészeket, építőipari nehéz- és könnyügépkezelői jogosítvánnyal rendelkező dolgozókat. Kedvez­ményes utazást és vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Je­lentkezés: Szeged, Vásárhelyi P, u. 2. sz. x Felveszünk asztalos szakmun­kásokat, valamint targoncaveze­tőt, kezdő szobafestő-mázolót, férfi és női segédmunkásokat cs középiskolai végzettséggel ren­delkező műhelyírnokot. Tisza Bútoripari Vállalat, Lenin krt. 85. SRARNYOLCVAN ÉVE született Bem József (Fm—13M> aa lSáS—4»-es magyar szabadság­harc legendás hini. lengyel szár­mazású honvéd tábornoka. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Me.itláb — a Pécsi Balett vendégjátéka — Kodály-bérlet. MOZIK Szabadság: A btbortaadár I—lí­rása (naáslét helyárral, sáines szovjet. S órakor). A játékos (szirtes mb. szovjet—csehsxolvák. • órakor). Vörös Csillag: dél­előtt 1* órakor: A játékos (szí­nes mb. szovjet—csehszlovák), negyed 4 és T órakor: Solaris 1—H. rész (színes szovjet, másfél betyárral). Fáklya: Keresztesek I—U. rész (színes lengyel, dupla helyárral, lel S és fél « órakor). ÜGYELETES GYÖGYSEERTAR Klauzál tér 3- sz. flS5T-es) este 16 órától reggel 1 óráig. Csak sürgős esetben. _ BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4. sz.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Március hó 16-ig. hétköz­nap este « órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz eUés eseté­re ügyeletes: I. és Dl. kerület. Szűre* Gyá­larét. Kiskundorozsma területén dr, Maksay Ferenc állatorvos. Lakása: Saeged. Szt. László u. SVA. Telefon: 17-218. II. kerület. Algyö. Tápé terüle­tén dr. Krajcsovics László állat­orvos. Lakása: Szeged, Tarján­telep lld. én. D. lépcsőház. U. em. 11. Telefon: nincs. Az állatorvos kiszállításáról • hívó tél köteles gondoskodni. # RÁDIÓ Kossuth 4.25—7.56 Jó reggelt! A Kos­suth rádió reggeli zenés műso­ra. 8.00 Hirek. Időjárásjelentes. 8.05 Műsorismertetés. 8.13 Buda­pest és a vidék kulturális prog­ramjából. 8.So Népzenei maga­zin. ».o« A Rádió szabadegyete­me. Az élet asszimetriája. 8.23 Artúr Grumiaux hegedül. 16.00 Hírek, időjárás. 10.03 Iskolará­dió. 10.30 Két kettősverseny. 11.39 Mindenki könyvtára. Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről. 12.00 Déli krónika. 13.20 KI nyer ma? 12.30 Reklám. 1|.S5 Melódia­koktél. 13.50 Vita a korszerű mezőgazdaságról. 14.10 A Lipcsei Rádió éneid- és zenekara Eisler­müveket ad elő. 14.20 Sugár Re­zső: II. vonósnégyes. 14.35 Hí­rek, időjárás. 11.45 A világgaz­daság hireL 14.50 Rádiószínház. Bánk bán. 16.58 Hallgatóink fi­gyelmébe. 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 Muszorgszkij: Egy kiállítás képei. 17.35 Körmikrofon — a munkáról. 18.0o Mozart: Kis semmiségek — balettzenc. 18.24 Feltámadás. 18.58 Hallgatóink fi­gyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.85 Faragó I-auva énekel, Béres János furulyázik. 19.41 Verdi: Travlata. Közben: 20.13 Kritiku­sok fóruma. 88.00 Hirek. időjá­rás. Kb. 22.15 Sporthírek. 82.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Nó­ták. 23.00 Miért szép? 23.13 Ze­nekari muzsika. 24.00 Hirek. idő­járás. 0.10—0.25 Musicalekből. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió regge­li zenés műsora. 8.00 Hírek, idő­járás. 8.05 Mahler:. I. szimfónia. 9.00 Hírek. 8.03 Rudolf Sclioek operettdalokat énekel. 9.30 A 04. 05. 07 jelenti. 10.00 A zene hul­lámhosszán. Közben: Kb. 10.30 Néhány szó zene. 11.00 Hirek, Időjárás. 11.50 Miért nem tet­szik. ami tetszik? 12.00 XIX. századi operákból. 13.00 Hírek, időjárásjelentés. 13.03 Pécsi stú­diónk jelentkezik. 13.20 Liszt: XIII. astütát. 15.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.90 Kettőtől hatig — a Petőfi rá4üó zenes délutánja. »M« Hitek, időjárás­jelentés. 18.10 Csak fiatalóknak. 19.10 Rádióhangversenyekröl. — 16.48 Fred Frohberg énekel. 19.54 Jó estet, gyerekek! 20.00 Esti krónika U. 20.25 ÜJ könyvek S8.S8 Húszas stúdió. Állampol­gársága magyar. 21.* A Muzsi­kás együttes játszik, 41.39 A magány arnyai. 21.58 138 éve született smetana. Smetana: g-molt trió, 22.38 Kőzvetxtes a Magyarország—Franetaegszág jégkorong VB-mérkőzésről. 23.00 Hírek. Idöjárásjelentés. 23.15 Verbunkosok, nóták. 24.88-0.10 Hírek, időjárásjelentes. Ö TÉVE Budapest 9.00 Isk óla televízió: Énekeljünk együtt! 6.85 Környezetismeret. (Alt. Isk. 4. oszt.l A lo. 14.30 Énekeljünk együtt! (Ism.) 14-35 Környezetismeret. (Ism.) 19.28 Autó-motor-sport. 18.58 ..Egész­ségünkért!" Az Egészségügyi Felvilágosítási Központ műsora. 16.55 Hirek. IT.áá Ülés Béla: Hon­foglalás. TévéfUm. I. rész, (Ism.) 18.85 Sappal. dobbal, énekszó­val ... Látogatás egy ének-zenei általanos iskolában. 18.85 Évszá­zados terv megvalósulása. Do­kumentumfilm. 16.13 Esti mese. 16.38 Tv-hirado. 28.88 Virágot ül­tettem — népdal-popzene. 20.25 Március tizenötödike. Történél­mi összeállítás. 28.55 Nyitott könyv. Nagy Lajos válogatott müvei. 21.48 Maszk nélkül. James Ktng enekel, 22.18 Tv-híi ­adó — 2. kiadás. Belgrád 8.16 Iskolatévé. 6.38 Francia nyelvlecke. 18.63 Rajzfilm (sz). 14.16 Iskolátévé. (Ism.) 15.35 Francia nyelvlecke. (Ism.) 16.45 Magyar nyelvű tévéhíradó. 17.05 Albán nyelvű tévéhíradó. 17.35 Műsorismertetés, hirek. 17.43 Ku­tyamesék — sorozatadás gyere­keknek. 6. rész. Moki és Ll. 18.15 Hirek. 10.30 Népzene. 18,00 Tévé­tanácsadó. lo.to zöld fény — tanácsadó autósoknak. 18.47 Rajz­film (sz). 20.00 Híradó. 20.30 Mi­lenko Vucétté: Ismerkedjünk — tévédráma (sz). 11.28 Reflektor — a Belgrádi Televízió riportmi ­sora. 22.15 Híradó, második ki­adás. 12.25 Vivaldi: Judlta. tri­umíans — oratórium. Mindennemű szíjgyártó és bőrdíszmű szakmába rágó javítást vállalok Insperger Sándor, Szeged­Tápé, Üttörő U. 28. X A Budapesti Csemege hideqkom/ha és cukrászati készítményeiből árusítással egybekötött bemutatót tartunk márc. 15—16-án, pénteken és szombaton a Klauzál téri 110-os Csemege-boltban, x ADÁSVÉTEL CÜ Skoda Octavia Super Combi személygépkocsi igényesnek eladó. For- j ráskút, Ady u. 19. ss. x Skoda - S 100 garanciás, betegség miatt eladó. — Kápolna u. 13., délután 4-től. x M 11-es magnó és egy új férfikerékpár eladó. Bercsényi u. 8/A, n. 9. Érd.: du. 4 után. x IH Wartburg de Luxé eladó. Maros u. 38. x Motorkerékpár utánfutót vennék. Ármegjelöléssel. „Athén 2535" jeligére a Sajtóházba. * Kisméretű konyhabútor sürgősen eladó. Hullám u. 10. Kertész. z S 100-as Skoda, keveset használt eladó. Kreiner órás, Mikszáth Kálmán utca. x Barkas 1000-es gépkocsi, jó állapotban eladó. — Marx tér Baromfikeres­kedö, Kologánné. x Bútor eladó: sezlon, re­kajalék, fotelok, aszta­lok, székek, ágybetétek, heverők, ágyak, hármas­szekrények. Teleki u. 6. X Lc ze! 120 1 hűtőszekrény eladó. Boross J. utca 4. SJ. Macha. x i.yartlag csomagolt négy­szer ilyes csónaktest, 25 LE „Moszkva" csónak­motorral eladó. „Tavasz 2565 jeligére a Sajtó­feote, Ü Vennék kis méretű Író­Képet. „Jó állapotú — 2576" jeligére a Sajtó­házba. x Kifogástalan állapotban ágyneműtartós heverők, fotelágy, szétnyitható asztal és tálaló eladó. Clm: Medgyesiék, Sze­ged. Veresács u. 8. Dél­után. x 601 es Trabant Combi eladó. Liliom a. 13. Szombaton, vasárnap, x 250 cmea klskerekü Jawa motorkerékpár ol­csón eladó. Lenin krt. 93. Lábápoló szalon. x Moszkvics 412 Kiskundorozsma, kai u. 24. eladó. Bocs­IC Wartburg de Luxe eladó. Érdeklődni: Bor­dány, vasbolt. x Férfi-, női kerékpárt, fényképnagyítót vennék. Csongrádi sugárút 21, CX-es Trabant jó álla­jpotban eladó. Tarján 307. C. IV. 18. Wartburg olcsón eladó. Tápé, Munkácsy u. 10. Skoda s 100 IH rend­számú eladó. Megtekint­hető mindennap 17 óra után. Fürész n. * 2 darab konyhabútor, egy hálóbútor darabon­ként ls, Egy tűzhely, egy deszkateknő, egy zomán­cos üst, egy zsírosbödön, egy nagy vájdling, egy nagy vaslábos eladó. Ke­mes űt 5. Komár motor eladó. Érd.: esti órákban, Odessza 13/B, I. 4. Kifogástalan cimbalom eladó. József A. sgt. 23.. fszt. 1. Megtekinthető délután 5-től. Fikírozni való paprika­palánta eladó. ' trjszé­ged. Thököly u. 2. trj 12 literes butángáz­bojler és Munkácsy tele, vízió eladó. Gyöngytyúk utca 8. Személygépkocsit ve­szek 25 000 kp. plusz ha. vl részletfizetésre. Ár­ajánlat és típusmegne­vezés. „Pontos fizető — 2538" jeligére a Sajtó­házba. Egy kombinált szek­rény, asztal, székek, tü­kör, ágy és egy kétlángú villanyrezsó eladó. új­szeged, Blaha Lujza u. 2. sz. Juhász. Jó állapotban levő gu­mis- és egy új lőcsös­kocsl, szár bálás etetni­való zabszalma eladó. Here évi kaszálásra ki­adó. Érd.: Tápé, Nyi­lasi u. 2. 50 q trágya eladó. Sán­dor u, 32. Jó állapotban levő Sim­son Sztár eladó. Hattyas sor 41. Érd.: délelőtt. Egy szőnyeg 2x3 m-es és egy új kályha eladó. Madách u. 1/B. Bertáné. Kisebb, nagyobb mére­tű zománcos jobbos-balos tűzhelyek eladók. Tolbu­hln sgt. 51. 25 lóerős Vihar ,,M" csónakmotor kitűnő álla­potban igényesnek el­adó. Érdeklődni lehet: Odessza lakótelep I. ép. C. III. em. 10.. csütör­tök, péntek este 17—19 óra között. Konyhaszekrény, asztal és öntött konyhai lefo­lyó eladó. Érdeklődni: du. 2-től, Lekel u. 1/B. Mosogatősszekrényt (la­vórosat) veszek. ^Már­cius 2494" jeligére a Sajtóházba. Eladó fehér zománcozott 2 lángú gázrezsó pb-pa­lackkal, nyomáscsökken­tővel, engedéllyel, majdnem új állapotban, árajánlatot kérek. „Csak együtt eladó 2496" Jel­igére a Sajtóházba. GAZ 69 eladó. Radics Ferenc, Mórahalom, IV. kerület 63. Olcsón eladó 2 fehér ágy, 2 fehér ruhaszek­rény fiókkal, 2 kidugós címtábla. Csongrádi sgt. 22^ íszt. 4. Márkás porcelán-, üveg­készleteket, egyes da­rabokat is készpénzért vásárolunk. Bizományi Áruház Vállalat, Szeged, Oroszlán u. 4. x Egy értékes Scholz Erik-kép eladó. „Mo­dern 92 606" jeligére a Hirdetőbe. x Elsőrendű érett trágya eladó. Szatymazi u. 33. sz. alatt. x Simca 1000 generálozott motorral, tavalyi mű­szaki vizsgával eladó. Békéscsaba, Bocskai u. 11. Eredeti Sunday címba­lom, jó hangú, jó álla­potban eladó. 5—7. Tar­ján 329. A. III. 9. Polski FIAT 1500-as el­adó. „Sürgős 92 629" jel­igére a Hirdetőbe. Skoda 1000 MB 1'974-ben vizsgáztatva, kifogásta­lan állapotban eladó. Érdeklődni: Virág, Alföl­di u. 22. H. C. IV. 18. Kiskerekű Wartburg anyagiak miatt sürgősen eladó. „Sürgős 92 614" jeligére a Hirdetőbe. Renault R 4. 50 000 km-t futott, gondos gazdától eladó. Érd.: Zrínyi u. 5. fszt. 3. Kissné, egész nap. Varrógép,, új Pannónia, villany, cikcakkos el­adó. Lenin krt. Tfi. I. em. 3. aüö. Lemet garázsajtó eladó. Kormányos u. 8/A. x Keleti perzsaszönyeg el­adó. Aradi vértanúk te­re 3. Magasfszt. 2. ajtó. Egy pockos tacsikutya el­adó. Körtöltés u. 49. 15 q burgony&vctöroag (kisvárdai rózsa és ko­rai pier) vetéshez ládá­ban csiráztatva eladó. 5 q.n felül szállítom. Gyuris István 6794. ül­lés. Arpéd-d, 22. Butángáahoa kétlángú tűzhely, gázolajos hor­dó és új vas garázsajtó 260 x 220 eladók. Szt. Antal H. 8. Alsóváros. Világos „Bajkár ágyne­mütartd eladó. Tarján 523. ép. X. em. 56. x HÁZASSÁG korlatias (üzletasszony) nővel megismerkednék házasság céljából 02 éve­sig. Lakás, nagyértékü nyaraló, kocsi van. Vá­laszokat „Hasonló adott­ságokkal 92 365" jeligé­re a Hirdetőbe. x ötvenes, fiatalos, elvált férfi, 176 magas, fizetése 2800 Ft. Józan életű, keresi házasság céljából 40—45 évig leány, vagy elvált asszony ismeretsé­gét. Lehetőleg karcsú, békés otthonát szerető le­gyen. Lakás szükséges. Levelét: „Nyaraló — 92 665" jeligére & Hirde­tőbet Ezúton keresem magas, intelligens, harmonikus családi életre vágyó fér­fi ismeretségét házasság céljából, akinek ehhez egy 25 éves társ hiány­zik. Fényképpel ellátott levelet várok. „Egy kis­korú gyermek nem aka­dály 2558" jeligére a Sajtóházba. 52 éves, csinosnak mon­dott özvegyasszony va. gyok, rendezett körűimé­nyek között é'ek. Ez­úton keresem 55—58 óv közötti. Jósán életű, in­telligens, nem dohány­zó férfi Ismeretségét há. zasság céljából. „Köl­csönös szimpátia 92 626" jeligére a Hirdetőbe. 63 évea vagyok, mégis merkednék hozzám illő férfival „Házasság cél­jából 80 033" jeligére a makói Hirdetőbe. Társaság hiányában megismerkednék házas­ság céljából 45—50 év körüli, józan életű. In­tellfgens férfival. Kalan­dorok kíméljenek. „Ta­vasz 92 625" jeligére a Hirdetőbe. 22 éves, 170 magas szakmunkás házasság céljából megismerkedne korban hozzáillő lánnyal vagy elvált asszonnyal. Egy gyermek nem aka­dály. Lakás megoldható. Kaland kizárva. „Rossz egyedül 2592" jeligére a Sajtóházba. EGYÉB Ezüstfenyőcsemete, ll). éves, százanként 160 forint. Lucfenyőcsemete százanként 80 forint. Thuju Junlperus Chs­meclpalls, tekrUftnyö­csemeték kaphatók. Fe nyőkorlész, Budapaat U. Guyon Richárd u. 3, Arlupot, szaktanácsot küldünk. x Huzamosabb ldóra gép­korait borainak. Ezet'.eg aofórrel. Árajánlatot: Szánd I. Pf, 38«. Igazolványképeket egy órán hfUil keszitl Szl. lányt fényképész Tarján város 903. x Irhabundák, bór- 0. szőrmeruházati cikkek tisztítása, festése, la. vitása. BrUuaell krt 29. Telefon: 16-479. « Vasas szakmunkás dél. utánonként másodállást vállalna. „Esztergályos 77 837" Jeligére a Hlr detőbe, x Sárkány utcán, Vadkerti térnél vagy a Marlono •1 utcában elveszett szögletes és piros kövü fll! evalóm. Ha valaki megtalálja. Jutalomért legyen szíves visszahoz, nl. Mártonon! u. 8. x Közületek és magánosok részért vlzvezeték-siere lést és lakatosmunkát azonnali kazdéssol válla, lok. Farkas István, Sza. badzág tér 8. x Elveszett szUrke zsebnap. táram. Clmcm benne tan, ^Hálás leszek." g 8 órától 3 óráig pár órára háal munkát Váh lalok. Jóslka u. 31. Ró. liáné. Bejárónőt keresek dél. után 18 órától. ,Sür­8ős 7858" jeligére a Sajtóhásba Köszörű* ipari-tanúiét fel­veszek. Tamási kőszórás,' Mikszáth K. u. 17. x Anyaibrszerzést, Üzletkö­tést, Ugylntésést vállalok. „Országos szabadjegy — 87 644" Jeligére a Hlrde. töbe. x Elcserélném újszerű Sehtvalbe motoromat 780­es Simsonért ármegegye­aéssel. „Meghízható — 87 801" Jeligére a Htrde­tóbe. Lakást kaphat takarítá­sért egyedülálló leány, vagy uasaony, íoglelko. •iaának meghagyásával. Orosslán u. 3.. emelet 4. Garázs személygépkocsi részére kiadó. Telefon: 13-330. Zárda u. 70. Február 76-átS a Lenin krt. 33. sz. Irodaház elől eltdnt piros Kemping­kerékpár. lehér lUosecl, Megtalálóját, nyomrave. zetőjét jutalmazzuk. Te­lelőn: 13-656.

Next

/
Thumbnails
Contents