Délmagyarország, 1974. február (64. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-13 / 36. szám

SZÖEDA, 1974. FEBRUÁR IX 3 Mérlegen a társadalmi szorgalom Téglajárda vagy még az sem lenne jó néhány utcá­ban, ahol most betonjárda húzódik, ha nem segít a társadalmi összefogás. Ha­sonlóképpen nem kapott volna a város annyi új fát, virágot, Talán minden óvo­dának készítettek vagy ja­vítottak játékot a szülők. Sportolni vágyó fiatalok pá­lyát építettek maguknak. Voltak, akik a szovjet hősi halottak sírját gondozták, mások idős embereket gyá­molítottak. Ezernyi megnyil­vánulását érezhetjük a jó­akaratnak, a segítőkészség­nek. Mindegyiket számba venni szinte képtelenség, csak a legfontosabbakról le­het szólni. Érdemes sorra venni a három kerületet, mit végeztek lakóik saját érde­kükben. Közei ezren dolgoztak ta­valy Szegeden az I. kerület­ben társadalmi munkában. Legtöbben a gyalogjárdák építésén fáradoztak, elsősor­ban az érintett utcaszaka­szon lakók. Több mint hat kilométernyi járda kapott így új burkolatot, egyebek között a Verseny, az Udvarhelyi, a Gyergyói, a Tiszavirág, a Szövő, az Ojszőregi, a Maros­tői, a Lövölde, a Karánsebe­si, a Kállai utcában, a Szél­ső és a Vadrózsa soron, va­lamint a Haladás téren. A faültetésben a Rózsa Fe­renc gimnázium és az Ifjú Gárda fiataljai jeleskedtek, összesen közel 3 ezer órát töltöttek ezzel. Ültettek fákat még a József Attila Tudo­ményegyetem, valamint a kábelgyár KISZ-esei is. A fák helyét az erdészeti és mezőgazdasági szakközép­iskola tanulói tűzték ki. Ne­kik ez szakmai gyakorlatként is szolgált Ez a véleménye Boruzs Lajos KlSZ-titkár­nak is: — Tavasszal és ősszel vé­geztük a kitűzést, mivel nyá­ron szünidőnk van. Az isko­lában csoportokat alakítot­tunk, amelyek vezetője egy­egy negyedikes fiú lett. Bent készítettük el a terveket is. Kiszámítottuk, hogy egy nap hány fa helyét tudjuk kitűz­ni, aztán hoztuk a cövekeket — ezeket mi faragtuk gya­korlati órán — és irány a ki­szemelt utca. Mikor a tarjá­ni II. számú óvodában fát ültettünk, a vezető óvónő nagyon örült és kihívta az udvarra a kisgyermekeket is, hadd lássák, hogyan szépít­jük az udvarukat. Ezeket a munkákat az idén is elvégez­zük, örülünk, hogy a város szépítéséért mi is tehetünk valamit. A terek, utcák gondozásá­val rendszeresen a kábel­gyár, a kéziszerszámgyár, a sütőipari vállalat, a DÉGÁZ és a textilművek fiataljai foglalkoztak, így például a Rigó, a Huszár utcában és a Csongrádi sugárúton. A Delta Kereskedelmi Vál­lalat fiataljai, a szovjet és a román katonák, valamint a magyar munkásmozgalom halottjainak sírjait gondoz­zák 1971 óta. A sírfejlapokat, emléktáblákat tisztítják, a betűket újrafestik. Erről Pór­teleki János KISZ-bizottsági tag így vall: — Ha szükség van a mun­kánkra, Somogyi Aladárné párttitkár értesít bennünket, mikor és hányan menjünk társadalmi munkára. Mi mindnyájan üzletben dolgo­zunk, így könnyen tudjuk tovább adni a hírt és mind­járt megbeszéljük a másnapi találkozót. Jó érzés látni az alapos tisztogatás után az újjászületett táblákat. — Van közöttünk olyan fiatalasszony is, aki egyedül jön el otthonról, a férje pe­dig később utána jön, és itt találkoznak. Azt hiszem, ke­vesen randevúznak így. Ta­valy februárban nagyon hi­„Pro urbeáé kitüntetések Budapest felszabadulásá­nak 29. évfordulója alkal­mából kedden a városházán ünnepi külsőségek között adták át a Fővárosi Ta­nács aranyérmeit. Az ünnep­ségen megjelent Biszku Bé­la. az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Köz. ponti Bizottság titkára is. Szépvölgyi Zoltán, a Fő­Városi Tanács elnöke ünne­pi beszédében hangsúlyozta: a Fővárosi Tanács vb — amikor az aranyérmeket odaítélte — a városért hosszú időn át végzett, ki­emelkedő eredményes mun­kát jutalmazta. A Fővárosi Tanács vég­rehajtó bizottság a „Pro urbe" aranyérmet adomá­nyozta: Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bi­zottsága tagjának, a buda­pesti pártbizottság első tit­kárának, a főváros szocialis­ta fejlődése érdekében vég­zett kimagaslóan eredmé­nyes tevékenyságéért; Ba­rabás Dénesnek, a Fővárosi Vízművek kútépftő-hegesz­tő szerelőjének, a főváros vízellátásának javítása érde­kében több évtizeden át végzett, kimagasló tevékeny­ségéért; Gulyás Mihálynak, a Fővárosi 1. számú Építő­ipari Vállalat szocialista bri­gád- ezetőjének, a fővárosi építkezéseken, a lak'há'ak és közin'éTnénvek felúifttt sán végzett példamutató és eredményes munkájáért; Vi­rágh Honának, a Móra Fe­renc egészségű gvi szakközép­iskola igazgatójának, kivá­ló és eredményes pedagógiai munkájáért; Várkonyi Zol­tánnak, a Vígszínház igaz­gató-főrendezőiének, kétsze­res Kossuth-díjas kiváló mű­vésznek, a szocialista szín­házkultúra fejlesztése érde­kében több évtizeden át végzett kiemelkedő tevé­kenységéért deg volt, de szerencsére van itt egy fabódénk, munka köz ben egy-egy kicsit beme ( gyünk melegedni, teát fő­zünk, cigarettázunk. Az idén megint nagy munka vár ránk, hiszen a város felsza­badulásának 30. évfordulójá­ra alaposan meg akarjuk szé­píteni a sírokat. Az idén a Tisza-parton le­vő hullámtéri park építésénél végzik majd a legtöbb társa­dalmi munkát. Szőregen a járdaépítésen dolgoztak a legtöbbet. Itt az volt a gyakorlat, hogy a lakók a saját házuk előtt előkészítették és kibetonoz­ták a járdát. Büszkék is a munkájukra, azt mondják, szakember sem csinálta vol­na meg jobban. A termelőszövetkezet rend­be hozta a külterületi uta­kat, sőt, a belterületen is néhányat. Egyengetnek, töl­tenek, boronálnak, ök végzik évente a sportpálya karban­tartását és a sportolókat is ők szállítják a mérkőzések­re. Az utcák, terek parkosítá­sát végzik, két napon keresz­tül, rendszerint szombaton és vasárnap. Ebbe a munká­ba bekapcsolódnak az álta­lános iskolások is. Ugyanígy két napig tart októberben a vízelvezető árkok, átereszek tisztítása. Ezeket a munká­kat évről évre elvégzik. Tavaly felújították a kul­túrházat, ahol az építő ktsz­en és az ÁFÉSZ-en kívül dolgoztak a termelőszövetke­zet szakmunkásai is. Erről Szegedi Zoltán villanyszerelő így beszél: — Társammal, Forgó La­jossal végeztem el a teljes elektromos felújítást. Siet­tünk, hogy minél hamarabb készen legyünk. Aratási idő­ben dolgoztunk itt, ha a ga­bonaföldön nem volt semmi baj. Ha ott kint üzemzavar volt, bejöttek értünk, és ki­vittek autóval. Aztán újra vissza a kultúrházba. Az idén a Tolbuhin teret fogják rendbehozni, parkosí­tani, melynek tervét az Or­szágos Ultetvénytervező Vál­lalat társadalmi munkában már elkészítette, a helyi ker­tészek pedig összesen ezer tő lózsát ígértek a virágosítás­hoz. Folytatják a többi utca parkosítását, a járdaépítést és az árkok tisztítását is. A társadalmi összefogás je­lentős eredményeket hozott, szebb lett környezetünk. Szirák József Közlekedés, lakásépítés, városfejlesztés Sípos Géia a Textilművek pártnapján Ezekben a napokban szocialista építőmunkánk kér- jármüvek az utakról fel. déseiről számos nagyüzemben, intézményben pártnapokat hordják a sarat, sajnos, leg­többször gondatlanság miatt. A város lakóinak szava Miért egyszerre? Korszerű rakodás rendez az MSZMP Szeged városi bizottsága. Tegnap dél után a Szegedi Textilművek nagytermében tartottak párt­napot, amelynek előadója Sípos Géza. az MSZMP Szeged azonban fontos, hiszen nem­városi bizottságának első titkára volt. Reseterits Sándor- törődömséggel, gondat'an­nénak, a vállalat pártbizottsága titkárának üdvözlő sza- sággal is találkoznak. Gép­vai után Sípos Géza előadása első részében időszerű kül- járművezetők túlpakolt ra­és belpolitikai kérdésekről, hazánk általános gazdasági kományukat szétszórják vá­eredményeiről tájékoztatott. Előadása második részében rosszerte, és ezt nem köve­várospolitikai kérdésekről szólt, különös tekintettel azok- ti kellő intézkedés A 10. ra a kérdésekre, amelyeket az üzem dolgozói előzőleg el- sz. Volán és az ÉPFU Vál­juttattrk hozzá. E közérdekű kérdések közül emeltünk ki lalat kocsijai szelik át nap néhányat, amelyekre a városi pártbizottság első titkára mint nap a város útjait, ra. részletesen válaszolt. kományukra és a város út­jainak tisztaságára e válla­latoknak kellene jobban vi. gyázni. A szállítóknak na­gyobb felelősséggel kell vé. A Szegedi Textilművek táridő betartására Például gezni munkájukat. Ugyan­több ezer dolgozójának kér- a Tolbuhin sugárút építésé- ezt mondotta el a városi dései sorában első helyen vei ez év október 11-re, a pártbizottság első titkára ar. szerepelt a szegedi közieke- város felszabadulásának 30. ra a kérdésre is, hogy ese­dés néhány megoldatlan évfordulójára elkészülnek. A tenként az utasok miért van. problémája. Külónósen a város útjainak, utcáinak nak kitéve a buszvezetek csúcsforgalmi időkben zsú- tisztasága szintén elsőrangú szubjektív indítékainak; foltak a villamosok, autó- kérdés napjainkban, hiszen azaz munkába menet vagy buszok, ugyanakkor napja- a korábbi években Szeged onnan jövet kiesnek járatok inkban egyszerre több fon- közismert volt tisztaságáról, indokolatlanul, és így soka^ tos útvonalon is felújítási rendszeretetéről. Napjaink- utazási kellemetlenség. A munkák folynak. Az üzem ban azonban hatalmas épít- pontos munkát követeljék dolgozói azt kérik: a vál- kezések folynak városszer- meg a buszforgalomban is, lalkozók az utak rendbe, te, s a felgyorsult forga- hiszen az üzemekben dolgo. hozását gyorsabb ütemben lom, a rengeteg anyag hely- zók is pontos, felelősségtett végezzék. színre szállítása óhatatla- jes munkát végeznek, hagy. — A város közlekedési nul azzal jár, hogy a gép. nak maguk mögött, rendjének javítása szorosan Ali' I I • ' » ' I összefügg az útviszonyok A IClkÓSOk OlOSZlÖSCirOl korszerűsítésével — hang- _ ,, ... súlyozta Sípos Géza, és egy- Tervezik-e Szegeden, hogy akkor régi hazak, takások értelmű választ adott arra ® háromgyermekes családok avulnak el. amelyek helyett a kérdésre, hogy miért egy- előbb kapják meg lakáski- szintén újat keU építeni, időben folyik a Tolbuhin su utalasukat, olyan intezkedes- Szeged is állandó fejlodés­gárút. az Április 4. útja és sel> mint Budapesten? ben van, s az ezredforduló, a Kossuth Lajos sug'rút — Ennyi lakas soha nem ra a város lakóinak létsza. korszerűsítése' Azér épült Szegeden, mint nap- ma várhatóan megduplázo­mert pénzügyi problém k jainkban — hangoztatta Sí- dik. A lakáselosztást Sze­késztették a város vezetőit P°s Géza. majd hozzátette, geden is más alapokra kell erre a megoldásra. A ma hogy 1974-ben a tervek sze- helyezni amellett. hogy rendelkezésre álló anyagi rir>t 2 ezer lakást ad át a megmarad a gepszamlal.ás fedezettel nem lehet várni város az igényjogosultaknak, bevált módszere. A tényle­a következő évekig, mert az Ekkora szárjimal még egyet- ges igények alapján kell a építési költségek növeltedé- len évben sem találkoztunk, lakáselosztást végrehajtani, se folytán a ma meglevő s ez igen biztató a jövőre, mert emberek sorsát nem pénzből holnap esetleg csak Szeged lakásépítésének prog- lehet csak a gépre bízni. AR kisebb útszakaszt lehetne ramja akkor sem zárulhat idén Szegeden megoldják a megépíteni. A meglevő esz- le a közeljövőben, ha a tíz éve igényjogosultak la­közökkel azonnal élni kell napjainkban nyilvántartott kásproblémáját, s ezt kö­az átmeneti állapotok ne-' igényeket már kielégített veti soron, vagy párhuza­hézségeit is vállalva, hogy tük. Köztudomású, hogy mosan a háromgyermekes utána a város útjai m-g "e- Szegedre évente 3 ezer új családok lakásigényének ki­leljenek a követelmények- bevándorló költözik, ugyan- elégítése. Példaként említette, hogy Minőség és SZOVOtOSSOg az Eő-ös útnak a városból ..... , . , , kimenő szakasza építésére A textilművek dolgozói sége ma is érvényes, mU éjszakai műszakot ke'leit kérdéseinek sorában az is szerint a szavatossági időn létrehozni a gyorsítás érdél szerepelt, hogy miért elég- túli árut visszaveszi az üz_ kében noha ez 2 millió fi- telén a tej és a tejtermékek letekből. Csakhogy eseten, rint plusz költséggel jár. minősége, s miért nincs a ként az élelmiszerüzlstek­Hogy a megkezdett űt'pítél szavatolásnak kellő hitele? ben sem élnek ezzel a lehe. sek kellő gyorsaság-al ha- Az előadó elismerte a kér- tőséggel, s a „könnyebb" ladjanak, arra az a garancia, dés jogosságát. Véleménye megoldást választják: elad. hogy a vállalkozók szoria- szerint sem elfogadható a ják a minőségileg kifogásolt lista szerződéssel kötelezték tejüzemnek az a mentegető- tejterméket A vásárlókon, el magukat a kiszabott ha- ^lépésükön múlik, hogy a, mosódik el idő előtt a sza- ilyen árut rájuk lehetta vatosség dátuma. Kötelezett- tukmálni vagy sem. HSS A Szegedre érkező tehervo­natok zömét a Tisza-pálya­udvarra irányítják, ahol nagy teljesítményű rakodógépek­kel igyekeznek a legrövidebb idő alatt kipakolni az áru­kat A szállítmányok 80 szá­zalékát a Szegedi Volán Vál­lalat rakja ki, és fuvarozza rendeltetési helyére. A pálya­udvar forgalmára jellemző: február első tíz napjában 23 ezer 450 tonna árut fogadtak, raktak teherkocsikra, és szál­lítottak el a megrendelőkhöz Felvételünket az 1,2 köbmé­ter űrtartalmú rakodógépről készítettük. Acs & Sándor felvétele Szeged új hídja — Várható-e a következő ötéves tervben, hogy meg­épül Szeged második közúti hídja? — kérdezték az .üzem dolgozói. — Az új híd tesuezasére 80 millió forint áll a városi tanács rendelkezésére, a ter­veken tehát dolgoznak — mondotta Sípos Géza. — Hogy milyen híd épül, az at­tól is függ, mennyi pénz jut rá. Annyi bizonyos, hogy a következő ötéves tervben meg kell építeni Szeged új hídját. Indokolja ezt az egy­re terjeszkedő, éoítkező vá­ros, különösen Újszeged ro­hamos fejlődése. A következő kérdéscso­port üzem- és munkaszer­vezési problémák felvetéséra szorítkozott. Az előadó ez­zel kapcsolatban hangoztat­ta, hogy az állami iparban jelentős eredmények szület­tek az elmúlt évben is aa üzem- és munkaszervezés, ben. Emögött valamivel le, maradt a tanácsi és a szö­vetkezeti ipar. E fontos mun­kában azonban nyomósán latba esett az üzemek és in­tézmények dolgozóinak sza­va, s ennek érvényesülése érdekében a jövőben még inkább oda kell figyelniük a vezetőknek azokra a véle. ményekre, javaslatokra, amelyeket az üzem dolgozói kezdeményeznek. Az iparosítás lehetőségei Az előbbi kérdés kapzsán arra is választ adott Síp->s Géza. hogy Szeged könnyű-, élelmiszer. és meghonosodott nehéziparához kapcsol'dik-e újabb nehézipari beruházás? Azt válaszolta, hogy S ege 1 adottságaiba jól beille ét olyan vegyipar létrehozása, amely nem szennyezi a környezetet, a levegőt Egy ilyen nehézipari beruházás­sal Szeged tudna is élni eredményesen. Az előre megküldött kén, dések közül függőién, meg­válaszolatlanul talán nem 18 maradt egy sem. A pártnap résztvevői tetszéssel fogad­ták a városi pártbizottság első titkárának egy'r'elmű szavait a város életéről, fej­lődéséről, s azokról a köz­napi gondokról, amelyek, nek megoldásáig türelemmel kell lennünk.

Next

/
Thumbnails
Contents