Délmagyarország, 1974. február (64. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-10 / 34. szám

2 VASÁRNAP, 1974. FEBRUÁR 1«. a a m Pandora 1 rr •• buvos szelencéje Évek óta napirenden szereplő kérdés a munkásművelődés, és tegyük hozzá — évek múlva is az lesz. Egyszerűen azért, mert ezen a területen bőségesen akadnak tennivalóink. Körülbelül tizenöt éwei ezelőtt és később is a munkásszállásokon tartottak ismeretterjesztő előadásokat a TIT előadói, a vacsorát főzőcskéző és fogyasztó fáradt munkások között. Akkoriban ezeket a kísérleteket nem tartottam célravezetőnek. Egy momentum azonban mégis erősen megragadott Már akkor is, és ott is. a zsúfolt hálótermek zajában, nagyritkán csendjében, a munkások egy része, bármilyen fáradtan és elgyötörten üldögélt is vaságyán vagy székén, ha a téma érdekes volt, odaadással figyelt. Igaz, sok függött az előadó olykor bravúros produkciójától. A munkás kulturálódásának problémája ma sokkai differenciáltabban jelentkezik, mint s múltban. A nemrég folytatott vizsgálódások, szociográfiai felmérések. viták, amelyeken olykor magam is részt vettem, minduntalan arról győznek meg. hogy a munkásművelődés kérdése rendszerint elválaszthatatlan a munkásöntudat, az osztályöntudat problematikájától. Ezt vallották maguk a munkások is, akik részt vettek ezeken a vitákon. Nem vitás, a munkásművelődés taglalását mint minden alkalommal, most is az abc első betűinél kellene kezdenünk: az általános iskolai tanulmányoknál. Hiszen tudomásul kell vennünk, hogy még mindig rengeteg olyan fiatal kerül be az iparba, a mezőgazdaságba, akik nincsenek birtokában az általános iskola elvégzését igazoló bizonyítványnak. A munkéskultúráról rendezett vitán egy angyalföldi munkás nemrégiben éppen erről panaszkodott, mondván: „Nem értem, hogyan lehetséges a felszabadulás után ennyi évvel, hogy az általános iskola ötödik és hetedik osztályaiból még ma is annyian kimaradnak!" Az elhangzott panasz korántsem alaptalan. Bizonyítja ezt a dolgozók általános iskoláiba járó felnőtt munkások csökkenő, do még mindig jelentős száma. Csupán egy-két adat. amelyek fényénél felmérhetők a változások. Az 1960—fll-es , tanévben 99 300 munkás járt a dolgozók általános iskoláiba, míg 1972—73-ban már csak 24 800. A megfogyatkozott létszám vitathatatlanul azt jelenti, hogy ma már kevesebb munkásnak van szüksége az utólagos tanulmányi „kirándulásra" az általános iskola padjaiban. Hadd tegyük hozzá azonban, hogy ez a megfogyatkozott létszám 1970—71-ben valójában ennél ts kisebb volt; 21 300. Ez utóbbi viszont azt bizonyítja, hogy egyetlen év alatt újra megugrott az általános iskolai tanulmányalkat kellő időben el nem végzettek száma. Az 1973—74-es tanév adatai még nem ismeretesek. Lehetséges, hogy ez a szám még tovább növekszik? A statisztikai adatok persze mindig bizonyos merevségről tanúskodnak. A számok mögött, ha egy kicsit megpiszkáljuk őket, összetett emberi sorsok, életpályák rejtőznek. Nemrégiben egyik olajfeldolgozó vállalatunknál járva, egy kétgyerekes családanyával, egy majdnem negyvenéves asszonnyal beszélgettem, aki nagy büszkeséggel mondta el, hogy most végre kijárja a nyolcadik általánost. Leánykorában családi okok miatt kl kellett maradnia az iskolából. Elfojtott ambíció, kútba fulladt akarások, betűszeretet és ismeretszerzési vágy áradt az asszony szavaiból. Ez az asszony egyike azoknak, akik még mindig benne foglaltatnak az általános iskolát végzők húsz-egynéhány ezres tömegében. Az általános iskola azonban csak nélkülözhetetlen alapja a műveltség megszerzésének. Késő b is számtalan lehetőség adódik tanulásra, ismeretek szerzésére. A munkások maguk is tudják, hogy „a nyolc általános iskola néhány év múlva már nem elegendő egy szakmunkásnak", ahogy ezt nemrégiben megfogalmazta számomra egy húszesztendős villanyszerelő. Valóban, sorolhatnánk azt az évről évre növekvő számsort, amelybői világosan kitűnik, hogy egyre többen tanulnak a dolgozók középiskoláiban is. A munkásművelődés lehetőségeiről a munkások éppen eleget hallhatnak munkahelyükön. Ezúttal inkább a még mindig sokakat érintő rossz, avitt szemléletről ejtsünk néhány szót. A „nemtörődöm. a nem érdekel, a fáradt vagyok" szemléletről, amely éppen a kultúra elutasításában csapódik le, és amely ellen a munkásoknak maguknak kell verekedniük. A munkások egy jelentős rétege ugyanis csak igen kevés energiát, vagy semmit sem hajlandó áldozni saját műveltségének megszerzéséért. Gyakorta hajtogatják azt is, hogy fáradtak. és ezért nem érdeklődnek a kultúra áldásai iránt. Sokakat kielégít a kocsmában felhajtott munka utáni fröccs, csevegés. Egy másik réteg viszont hajlandó befogadni némi kultúrát, de ez inkább álkultúra. felszínes, könnyű, nem kerül megerőltetésbe. és nem késztet gondolkodásra. Egy harmadik kérdéses réteg, amely ugyan különbözik az előbbiektől, kitűnik vasszorgalmával, fáradhatatlanságával, de kizárólag otthont tei-emtő munkájával, kertjével, telkével, motorjával, azaz komfortjával bajlódik. A munkásosztály, szerencsére, nemcsak a felsorolt rétegekből áll. Nagyon sok közöttük a kultúrára, műveltségre igényt tartó munkás. Igaz, sokan azt vallják — és talán nem is jogtalanul —: „hozzák a gyár kapujához a kultúrát. ne kelljen külön fáradnunk érte. mi készek vagyunk befogadni!" Nos, ezen lehet meditálni. Még mindig jobb ez a szemlélet, ezerszer Jobb, mint zárt, vagy éppen üres kapukon dörömbölni. Az ország tele van kultúrházakkal, művelődési otthonokkal, sok közülük egyenesen a gyárkapukban ásítozik. A munkásokat be kell csalogatni, be keli vinni a művelődés otthonaiba. Megvan bennük a mélyről érkező érdeklődés. Csakhogy sok helyütt még fel ken ébreszteni ezt a lappangó vágyat. Hogyan? Erre nem lehet receptet adni. „Az utak Rómába vezetnek" — tar! ja egy régi latin mondás, s ezúttal a Várpalotai Erőmű egyik szocialista brigádjára gondolok: tagjai önként segédkeztek az anyagi eszközökben szűkölködő régész munkájában. Nem ls sejtve pontosan, mire vállalkoznak, kiásták a megye leggazdagabb római sírját. AUg várják, hogy elkezdhessék a következő kultúrtörténeti munkálkodást. Nos igen. Az érdeklődés felébresztése! Kinyitni a kultúra bűvös Pandoraszelencéjét. Hadd lássák, mimindent tartalmazhat ez a rejtelmes doboz. SZEMANN BBLA Tóth Rózsa Paraszt Léda F

M latálok, ipari tanulók láthatók az alábbi képeken. A holnap szakmunkásai ők, alkotni, teremteni tanulnak, mindegyik a saját szakmája fortélyalt, szépségeit iRyekszik kitapasztalni, megízlelni. A nagybetűs Életre készülnek, s mind korszerűbb körülmények között. A Délmagyarországi Építő Vállalat központi telepén nemrégiben adtak át egy dói felszerelt, korszerű tanműhelyt: ott készültek Somogyi Károlyné felvételei, a tanulás, a munka egyegy pillanatát megörökítve. S akár hegesztő, akár villanyszerelő, akár asztalos vagy más szakmabeli fiatalt ábrázol a kép: a teremtés, az alkotás szférája sűrűsödött bele. ígéretet közvetítve: a szép és fontos szakmák utánpótlása, ifjú gárdája mind felkészültebb, hozzáértőbb legyen. Gondoskodnak erről a türelmes, tapasztalt szakoktatók, akik minden tudásukkal segítik a szárnypróbálgató fiatalokat. Még egy-két év, és őket ls ott látjuk • tervek szorgos valóraváltói között.