Délmagyarország, 1974. február (64. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-28 / 49. szám

CSÜTÖRTÖK, 1974. FEBRUÁR 28. HmS Szembenézmwilr kitérni? Az Országos Földtani Intézet vendégeként Magyarországon tartózkodó közel harminc tagú francia parlamenti delegáció tegnap, szerdán Szegedre látogatott. Céljuk az, hogy tanulmányozzák a termálvizek felhasználásának lehetőségeit, gazdaságosságát és magyarországi módszereit. A városi fnács székházában Prágai Tibor tanácselnökhehelyettes fogadta a küldötteket és tájékoztatta őket arról, hogy Szegeden miként használják fel a termálvizet. A megbeszélés után a delegáció ellátogatott Odeszszába, megismerkedett a klininkák fűtésével is, később pedig Tiszaszigeten megtekintették a termálkertészetet, valamint a sertéstelepet. A delegáció még tegnap viszszautazott a fővárosba. Korszerűsödnek a tanácsi vállalatok A munkakörülményekről, & szociális ellátottságról, a munka biztonságáról és a béren kívüli juttatások alakulásáról tárgyalt szerdai ülésén a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége. Megállapította, hogy a szakszervezet érdekkörébe tartozó valamenynyi ágazatban és a vállalatok döntő többségénél lényegesen javultak a munkakörülmények. Az utóbbi években új, korszerű üzemek épültek, és épülnek jelenleg is, egészségtelen pinceműhelyeket számoltak fel, nagymértékű a technikai fejlődés, elsősorban a Könynyűipari Minisztérium ágazati irányítása alá tartozó tanácsi vállalatoknak. A biztonsági munkavégzés feltételeit elsősorban a közműés kommunális szolgáltatást ellátó és építőipari tevékenységgel foglalkozó vállalatoknál kell tovább javítani. A béren kívüli juttatások az utóbbi esztendők átlagában számottevően nőttek, különösen a nagycsaládosok és a gyermeküket egyedül nevelők körében. A különböző vállalatok dolgozói lakásépítésének támogatására csak a múlt esztendőben több mint 29 millió forintot fordítottak. Ifjúsági parlament az áramszolgáltatónál Az ifjúsági parlament résztvevőinek egy csoportja Tegnap sikeres ifjúsági parlamentet tartottak a DÉIYLASZ szegedi üzemigazgatóságán. A KISZ-szervezet által rendezett parlament 62 résztvevője négy megyéből érkezett, s a vállalat több mint 300 íiatal dolgozóját képviselték. Őszinte légkör és intenzív munka jellemezte a megbeszélést, melynek témái között számos, a fiatalokat és a vállalat munkáját egyaránt közelről érintő kériés szerepelt, az újítómozgaomtól a fiatalok üdültetéáig. a munkában való részvételükig és a lakásépítési ikciókig. Az élénk vita és r bírálatok őszintesége is jeezte, hogy a vállalatnál jó a égkor, megfelelően, a mun:ában betöltött szerepük ontossiga szerint juthatnak zóhoz a fiatalok. S hogy a ,'állalat is jól fog'alkozik iatal dolgozóinak helvzeté•el, életkörülményeivel, m! em mutathatná jobban, nint a vitában felmerült dat: 1973-ban a vállalatnál öbb mint 4 millió forintot ?dtak R fiataloknak lakásépítésük, illetve lakásvásárásuk támogatásához. Méghozzá nem elaprózott, kis isszegekben, hanem egy-egy dolgozó fiatal 100—150 ezer orant kamatmentes hozzájá"ulást kapott. A tegnapi ifjúsági parlament jó alkalom volt arra, hogy felmérjék az eltelt két év munkáját, az ifjúsági törvény végrehajtásának helyzetét a vállalatnál, illetve a szegedi üzemigazgatóságnál, egyúttal megszabják a további feladatokat. A parlamenten hozott döntések közül figyelmet érdemel, hogy a DÉMÁSZ KISZ-istái védnökségét vállaltak a tarjáni záportározó építésének áramszolgáltatással kapcsolatos munkái fölött. K

ezdetben talán gondolni se mertünk volna rá, mégis tény, hogy a mai „fuvolázó békekornak" is megvannak a sajátos és tartós gondjai. Korántsem először beszélünk ezekről, s ha olykor hiábavalónak tűnik is minden erőfeszítés, tovább kell prédikálnunk rendületlenül, miként azt a halszagú Jónás cselekedte a bibliai mese szerint. Egy jottányit sem engedhetünk abból, hogy a demokrácia mindig csak olyan mértékű lehet, amennyi öntudat érlelődik a társadalomban politikai munkánk nyomán. Tehát a dologkerülőkre, a kákán is csomót kereső kötekedőkre, a szocializmus ügyét lejáratni akaró rosszindulatú elemekre nem kell nagyon odafigyelni. Ám annál nagyobb szükség van a tisztességes emberek véleményére mindenütt az életben, hiszen — ehhez kétség sem férhet — csakis a vélemények és ellenvélemények ütközése szülhet mindig újat, egyre tökéletesebbet. Változatlanul zavar azonban valami. Néhányszor szem- és fültanúja voltam már, hogy a közélet fonákságai megmutatásának szükségét hangoztató politikus szavait — hogy úgymondjam — nem kellő komolysággal fogadta a gyűlés közönsége. Nem bizony. A kérdés érintésekor rendszerint fölélénkült a hallgatóság, az addig nyugodtan figyelő-tünődő emberek közül többeknek mindjárt akadt közölnivalója a szomszédjával, jóllehet később, amikor meg kellett volna hányni-vetni a problémát, a teremben süket j csend kezdett uralkodni. Jól j tudom, bőven vannak aktívabb összejövetelek is, a föl| szólalok azonban itt gyakj ran ugyanazok, legfeljebb a ' sorrend változik néha. Legí több helyen kétségtelenül | rendes kerékvágásban menI nek a dolgok, tehát nincs kü| lönösebb ok a vitatkozásra. 1 Sok-sok tapasztalat mégis arra vall, hogy a „minek Í szóljak" reagálás általában : rendetlenséget, közömbösséi get vagy bizalmatlanságot . palástol. Az ilyen politikai vagy ' termelési értkezeletek, akárhogyan nézzük is, megbízható tükörképei a manapság í is oly sokat emlegetett de! mokratizmusn^k, annak a sajátos helyzetnek, hogy hely és mód ugyan van nálunk éppen elég a beleszólási jogok gyakorlására, csak ehhez nem mindenütt tapasztalható lankadatlan kedv és nekigyürkőzés. Hiába a türelmes biztatás, nagyon sokan mintha éreznék, hogy inkább csak a formalitás, az illendőség kedvéért hangzik el a sztereotip kérdés: „kinek van véleménye?" Egy szövegminta, amelyet valószínűleg élettapasztalat fogalmazott: „Senki nem szereti, ha a saját hatáskörében föllelhető fogyatékosságokat emlegetik előtte." Nézőpont kérdése, szokták mondani, hogyan ítéljük meg a dolgokat, jelenségeket és az emberek magatartását Mert ugye, ha úgy nézem homorú, ha így nézem domború. Van, aki gerinctelenséggel vádolja és szidja azokat, akik még felelős poszton is csak lapítani, lavírozni látszanak, s tartózkodnak akár a legártalmatlanabb ellentmondástól is. Mások rögtön pártjukra állnak az ilyeneknek, mondván, hogy „ez kortünet apaskám, manapság legbölcsebb dolog félreállni, csak a bolond teszi ki magát az infarktus veszélyének". Fontos beosztású elvtársakat is hallottam már úgy vélekedni, hogy „ne izgasd magad pajtás, majd megoldanak mindent az okosok". Dehát ez borzasztó! Kik azok? Vannak ilyenek csakugyan, vagy inkább kitalált figurákról van szó, akiket mindenért okolhat a fáradt, esetleg elkényelmesedett ember? És egyébként is, mi teszi emberré az embert, s főleg mi teszi kommunistává a kommunistát? Szerintem semmiképpen nem az, hogy nagy ívben kikerüli a társadalmi gondokat és mihelyt teheti, menekül a hobbikertjébe, félrehúzódik ferblizni, vagy otthon jó fejére húzza a takarót. A párt arra tanítbuzdít, legyünk mindig ott, ahol a legnehezebb, ahol legtöbb segítségre szorulnak a dolgozó emberek. A költő, mai életünk meggyőződéses énekese azt állította, hogy „mindig égni kell." A tévében nemrég jeles tudós bizonygatta, hogy „az életet élni kell". Hát akkor szabad azt latolgatni, hogy érdemes-e, kifizető-e szembeszállni a bajokkal és a bajok iránti közönnyel? Talán csak nem önző, beburkolózni készülő kispolgariság silányítja a kommunisták egyikét-másikát is? Art mondják, cseppet sem hálás dolog észrevenni, sőt szóvá is tenni a baklövéseket, vagy a nemtörődömséget. Ebben föllelhető némi igazság. Az érintettek, vagyis azok, akik találva érzik magukat, bizony könnyen odavágják a leghiggadtabb bírálónak is: miért nem az eredményeket veszi észre, hiszen a vak is láthatja, abból sokkal többet produkáltunk. Csakhogv egyre többen úgy vannak vele. hogy a legszebb jelszavakkal, sikereink örökös ismételgetésével sem jutunk előbbre. Ez csak arra való lenne, hogy a beképzeltségre hajlamos hivatalnokok végképp elrugaszkodjanak a valóságtól és csakugyan elhiggyék, hogy ami szépet és jót csináltunk gyárban, vagy bárhol másutt, az egyedül nekik köszönhető. Akik ennyire eltájolták magukat, azokat helyes útra kellene téríteni. Mindazt, amit a párt vezetésével a nép megteremtett magának, azt egyes személyek semmiképpen sem sajátíthatják ki. Vitatkozni kell velük, vállalva az effajta küzdelemnek a kockázatat. Háború ez, ha úgy tetszik, s a haborúban néha bizony meg is lehet sebesülni. És vajon ki ígérhetne sértetlenséget azok Növekszik a vegyes iparcikkek forgalma A vegyes iparcikkek forgalma az előző évi megtorpanást követően tavaly ismét dinamikusan fejlődött. Évek óta először sikerült egyensúlvi helyzetet teremteni az építSanvag-el'á'ásban — állapította meg Gábor Pál főosztályvezető a vas-műszaki és tüzelőkereskedelmi szakmai értekezleten szerdán, a Belkereskedelmi Minisztériumban. Az idei tennivalókról szólva egyebek között elmondotta, hogy a vegyes iparcikk szakmában 10,4 százalékos forgalomnövekedést terveztek, ezen beliil várhatóan csökken a tartós fogyasztási cikkek részaránya. s továbbra is dinamikusan fejlődik a varáruké. Tovább kell lépni a lakásprogram végrehajtásához szükséges építési és szerelési anyagok biztosításában. A belkereskedelmi kontingens bevezetésével fürdőkádból várhatóan csökkennek az ellátási nehézségek, s javul a szerelvényáru kínálata. A KGM érintett vállalatai a tavalyinál 6 százalékkal több fogyasztási cikket adnak a kereskedelemnek, s a hiányok megszüntetésére fokozzák az importot. A rendelkezésre álló árualapok a kielégítő ellátáshoz elegendők, s a tavalyihoz hasonló jó ellátást tudnak nyújtani építőanyagokból is. számára, akik vállalják manapság is a forradalmi harcot? Nagy szükség van rá, mert tudjuk, a szocializmus építése közel 30 év múltán sem diadalmenet, hanem gyakran késhegyig menő csata mindenfajta maradisággal és szubjektivizmussal szemben. Mire való lenne elkendőzni, hogy furcsa nép vagyunk mi, olykor magunk se értjük önmagunkat. Minél jobban élünk, annál hajlamosabbak vagyunk a melldöngetésre, a kelleténél jobban óhajtjuk a babért, a dicsfényt és hamar elfelejtjük a múlt nehéz küzdelmeit. Könnyen elszalad velünk a ló — ahogyan a falusiak mondanák. Kádár János elvtárs 1957. június 27-én, az MSZMP országos értekezletén (tehát az ellenforradalmi kísérlet után alig nyolc hónappal) szükségesnek tartotta arra figyelmeztetni a párttagságot: „Igen nagy szükség van arra, hogy leszámoljunk az elbizakodottsággal." Nem különös ez? Már akkor. És azóta is, sajnos, többször volt szükség ilyen előrelátó intelemre. A X. pártkongresszus határozatában ez olvasható: „Pártunknak úgy kell dolgoznia, hogy a jövőben is rászolgáljon a nép bizalmára... A párt élcsapat-jellege döntően függ attól is, hogyan fejlődnek kapcsolatai a tömegekkel." V

ilágos mint a nap; a párt szándékait a kommunistáknak kell elsősorban megvalósítaniok. Nem valamiféle presztizsokok miatt, hanem azért, hogy mindenütt jól erezzek magukat a javakat megtermelő emberek, haladósabb legyen a munka, ami közvetlenül hat a társadalom boldogulasara. De ha valakinek netán kétségéi lennenek afelől, hogy a part ma is változatlanul fontosnak tartja a dolgozók tevékeny közreműködését a hibák folyamatos kijavításában, hadd idézzünk a Politikai Bizottság jelentéséből, amelyet a Központi Bizottság 1973. november 28-i ülésén elfogadott: „A negatív jelenségek elleni harc nem fejlődött még a kívánt mértékben. Sokhelyütt kényelmességből, az egzisztenciális függés alapján kialakult jogosjogtalan félelem miatt nem bírálják az egyes párttagoknál jelentkező hibákat, jellembeli torzulásokat." Mostanában elég gyakran hallható: „Érdemlegeset úgy sem tud a melós mondani, hisz' nem látja az összefüggéseket, nem ismerj a magasabb politikát." Egyik téesz-elnökünk így méltatlankodott: „Hová jutnánk, ha az én prémiumomat Mari néni állapítaná meg." Ismerősöm meséli: a főnöke jól lekapta, mert egy kimutatásában — úgymond — téves adat szerepelt. Ez a jóember utánanézett a dolognak és kiderült, neki volt igaza, nem a főnökének. Mégis ráhagyta, mert szerinte „nem érdemes háborgatni az öreget, igen érzékeny az ilyesmire." Hát ez van, kérem szépen. De ne dobjunk rögtön követ a „ráhagyókra", mert tegye ki-ki szívére a kezét: ha az ő főnöke is krónikus érzékenységben szenvedne, vajon bekopogtatna-e hozzá, hogy kiigazítsa melléfogását? Ugye „nem jellemző", mint a Kicsoda-micsodában szokták mondani. A kritikára allergiás elvtársak vagy akár pártonkívüliek elgondolkozhatnának azon, hogy ebben az országban maga a párt tárja föl leghamarabb és legkövetkezetesebben * hibákat ÉP melegen üdvözlendő, hogy nemcsak „odafönt" tapasztalható ez a kendőzetlen életelemzés, hanem mind gyakrabban szűkebb pátriánkban is. A városi pártbizottság ülésein legutóbb is szenvedélyesen és felelősséggel mutattak rá mind az előadók, mind a fölszólalók arra, hogy hol, milyen problémák állnak utunkban. Nem várják tehát meg, hogy valahonnan kívülről jöjjenek a figyelmeztető jelzések, hanem a hiuák elszigetelésére késedelem nélkül mozgósítják a párttagságot. Ellentmondásos helyzet: erősödött a pártban az erkölcsi igényesség és mind erőteljesebb az immorális magatartás elítélése, közben azonban változatlanul körülményes, nehézkes például a munkások felszólalása a gazdálkodás ügyeibe. Bizony, a végrehajtásban bűzlik valami. A gyárban, kerületben, intézményben, hivatalban még ma is elég sok az olyan ember, aki fél „a nagy társadalmi szabadságtól", csűricsavarja-vitatja az egyértelmű központi döntéseket is: igyekszik félremagyarázni a határozatokat saját szájaíz • szerint; rátart és bebiztosít itt is lefarag a demokratiz musból egv keveset meg Qt is; elködösíti a fonákságoka' Már vicc is született arró hogyan viszonyulnak eevese1 a demokratizmus problematikájához: „Nem a kifli lett kisebb, hanem a szátok lett nagyobb." Érződik ebben bizonyos neheztelés, illetve nosztalgia a regebbi esztendők iránt, amikor — ők úgy érzik — nem forszírozta a párt ennyire a tömegkapcse lat erősíteset. Pedig a dolgozóktól val" idegenkedes nem jó semmire, még a nyereség is könnyen megcsappanhat miatta. Aki nem a közösség erdekében cselekszik, ha örökké a szá mok bűvöletében él, és csal: a fölöttesek felé pislog, hogy azok nem neheztelnek-e valamiért — nos az ilyen bizonytalan és határozatlan ember fölmérhetetlen kárt tud csinálni. Az ilyen ember nem az igazságot keresi, a." ilyen ember közömbös a munkások hangulata, gond jai iránt, őt csak saját elő menetele és nyugalma érdek li. Űgy van vele, inkább elégedetlenkedjék az egés: kollektíva, de veregesse meg a vállát az, aki a hivatali ranglétrán fölötte áll. Még az a jó, hogy a párt következetes saját határozatainak érvényesítésében. Hogy mást ne mondjunk, a városi pártbizottságok munkájának fejlesztéseről szóló politikai bizottsági döntés végrehajtása érdekében a Szeged városi pártbizottság is úgynevezett térületfelelősi rendszert hozott létre. Ezek az elvtársak kötelesek bizonyos számú pártszervezet munkáját rendszeresen ellenőrizni, és segíteni. Remélhető, hogy az alaposabb hely ismeretek birtokában köny nyebb lesz élő, eleven mun kára szoktatni azokat, akik már-már csak arra ügyeltek hogy papírforma szerint no legyen munkajukban kifogá solni való. ár a csomo egyelőit megvan és nehezer hozzáférhető, bizonyos vagyok benne, hogy a pán ezt is megoldja a többihe; hasonlóan. Csak éppen eszembe jut, hogy az utánunk jövc nemzedékek fölvont szemöi dökkel, fejcsóválva lapozgat ják majd a mi korunk krónikáját, mert nem értik, sehogyan se értik, miért foglalkoztak 1974-ben oly sokat a demokratizmussal, miért nem volt az egészen természetes dolog. X NAC* ISTVÁN « i