Délmagyarország, 1974. február (64. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-26 / 47. szám

2 KEDD, 1974. FEBRUÁR* 29. Rendkívüli ENSZ-ülésszak • New York (TASZSZ) Hivatalos ENSZ-bejelentés szerint április 9-én megnyí­lik a világszervezet közgyű­lésének rendkívüli ülésszaka. Az ülésszakon a világ nyers­anyagproblémáival és a gaz­daságfejlesztés kérdéseivel foglalkoznak majd. VDK­uyilatkozat # Hanoi (VNA, MTI) Az Amerikai Egyesült Ál­lamok kormánya megkísérli megakadályozni, hogy a Dél-vietnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kor­mánya részt vegyen az 1949­es genfi konvenciókhoz csat­lakozott országok diploma­táinak a napokban megnyílt konferenciáján. Ezzel kap­csolatosan a Vietnami De­mokratikus Köztársaság Kül­ügyminisztériuma vasárnap nyilatkozatot adott ki, amely megállapítja: az ér­tekezleten részt vevő álla­mok többsége úgy vélekedik, hogy a DIFK-nek törvényes joga van a konferencián va­ló részvételre. Ag Egyesült Államok azonban arra törekszik, hogy ezt megakadályozza. Az el­ső ülés óta emiatt már több alkalommal el kellett napol­ni az értekezlet munkáját, s az amerikai küldöttség most más résztvevőkre is nyo­mást kíván gyakorolni an­nak érdekében, hogy a DIFK részvételét megakadályoz­za. Szadat Daccában • Cj Delhi (MTI) Huszonnégy órás indiai lá­togatását befejezve hétfőn Uj Delhiből Banglades fővá­rosába, Daccába érkezett An­var Szadat, az Egyiptomi Arab Köztársaság elnöke. Szadat az indiai főváros ban Venkata Giri államfő­vel és Indira Gandhi minisz­terelnökkel tárgyalt a kétol­dalú kapcsolatok fejlesztésé­ről, valamint a nemzetközi helyzet időszerű problémái­ról. Bangladesben tett rövid lá­togatásának befejeztével hét­főn hazautazott Daccából Szadnt egyiptomi elnök. Sza­dat Mudzsibur Rahman mi­niszterelnökkel tárgyalt. Szabadságot Corvalánnak és a többi hazafinak! A chilei akcióbizottság üléso S Budapest (MTI) Hétfőn rendkívüli ülést tartott — a Belgrád rakparti népfrontszékházban — a magyar szolidaritási bizottság chilei akcióbizottsága. Elhatározták, hogy újabb országos megmozdulással adnak hangot annak a nagyarányú szoli­daritásnak, amellyel a magyar közvélemény is követeli a fogságban tartott haladó chilei hazafiak azonnali szabadon bocsátását. A mostani időszakban a chilei szolidaritás hom­lokterébe állítjuk Luis Corvalán és a többi politikai fogoly életének megmentését, szabadon bocsátásuk elérését. Felhívásábai) a magyar szolidaritási bizottság chilei ak­cióbizottsága egyebek közt hangsúlyozza: „Alig fél éve, hogy a fasiszta katonai junta, az Egye­sült Államok monopoltőkés köreinek támogatásával, orvul — a polgári alkotmány betűjének és szellemének felrúgá­sával — vérbe fojtotta Chilében a Népi Egység kormányá­nak haladó rendszerét, s megindította a terror, a gyűlölet hadjáratát." Mindazokkal együtt, akik szerte a világon a haladás és a reakció világméretű küzdelmében a társadalmi felemel­kedés és a társadalmi igazság hirdetőinek táborába sora­koznak fel — bizottságunk az egész magyar társadalom nevében követeli Luis Corvalán, Clodomiro Almeyda és ' valamennyi chilei politikai fogoly azonnali szabadon bo­í csátását. a szabadságjogok maradéktalan helyreállítását! A chilei népet sújtó tragédia nehéz időszakában moz­gósítsuk szolidaritásunk, cselekvő támogatásunk fokozásá­ra közvéleményünket, társadalmi erőinket chilei barátain­kért. függetlenségük és demokratikus vívmányaik vissza­állító áért! Meggyőződésünk, hogy a fasiszta junta és fel­bújtói nem kerülhetik el sorsukat, s a haladás, a nemzeti függetlenség, a társadalmi igazság Chilében újra és végér­vényesen győzni fog!" Magyarország és Románia kapcsolatai Európai körutazás •utóbusszal Ausztria, Svájc, Francia­ország, Spanyolország, Olaszország. 1974. szept. 15—M-ig Részvételi díj: 9820 Ft + költőpénz. 10 nap Olaszországban Velence, padova, Bologna, Róma. 1974. szept. 20—2»-lg. Utazás autóbusszal. Részvételi dl): 7590 Ft + költőpénz. Split 12 napos üdülés a jugoszláv tengerparton. 1974. augusztus 21-től szept 1-lg. Részvételi díj: 3000 Ft + költőpénz. Utazás autóbusszal. (Saját valutakeret terhére.) Jelentkezés: C00PT0URIST, Szeged, Kelemen u. 2. Teleion: 12-374. Nagyobb mennyiségű kévés nád eladó Legeltetési Bizottság. Kistelek. iefefeződött az iszlám csúcskonferencia Fontos nyilatkozatot irtok aiá S Lahore (Reuter, MTI) közzel, hogy elősegítse az A pakisztáni' Lahoreban összes megszállt arab terü­vasárnap este befejeződött letek visszaszerzését, háromnapos iszlám csúcs- A deklaráció megállapítja, konferencia után a késő es- hogy a palesztinai nép nertl­ti órákban „Lahorei dekla- zeti jogainak helyreállítása ráció" címen záróközleményt az igazságosan alapuló tar­adtak ki. tós közel-keleti héke meg­A dokumentum szerint a teremtésének alapvető és él­tanácskozás résztvevői elha- sőrendű feltétele. Jeruzsó­tároztak, egy bizottság létre, lem kérdésében az iszlám hozását, amelynek feladata államok nem fogadnak el lesz ajánlásokat kidolgozni semmiféle olyan megálla­a/oknak a gazdasági problé- podást vagy rendezést, rr • ;nak megoldására, ame- amely nem szünteti meg a 1.. eket az olajárak emelése város izraeli megszállását, s okozott a fejlődő országok nem biztosítja a muzulmán számára. A nyolc ország: Al_ szuverenitást a szent város géria, Egyiptom, Kuvait, Lí_ felett. A csapatszétválasztás bia, Pakisztán, Szaúd-Ará- — hangsúlyozza a nyilatko­bia, Szenegál és az Arab zat — csak első lépés lehet Emirátusok Államszövetsége a megszállt arab terüle'ek képviselőiből álló bizottság, felszabadítása, és a palesztin amely haladéktalanul meg- nép nemzeti jogainak hely­kezdi munkáját az iszlám reállítása útján, országok külügyminiszterei- A nyilatkozat véee^etüi nek márciusban Dzsiddában leszögezi, hogy fokozni kell összeülő értekezlete elé ter- a gazdasági együttműködést jeszti javaslatait. és a szolidaritást az iszlám A nyilatkozatot aláíró har- államok között, mincnyolc iszlám ország kötelezettséget vállalt: ha­Mint jelentettük: a napok­ban hivatalos baráti látoga­tást tesz Magyarországon Ion Gheorghe Maurer, a Román Szocialista Köztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke. A Magyar Népköztársaság és a Román Szocialista Köz­társaság ugyanannak a poli­tikai, katonai szövetségnek, a Varsói Szerződésnek a tag­ja. Mindkét ország tagja a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának. A politikai életben kétol­dalú kapcsolataink kiemel­kedő eseménye volt, hogy 1972. február 24—26. között Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára vezetésével magyar párt- és kormányküldöttség hivatalos baráti látogatást tett a Román Szocialista Köztársaságban. E látogatás­nak nagy jelentőséget adott az új barátsági, együttműkö­dési és kölcsönös segítség­nyújtási szerződés aláírása országaink között. A gazdasági együttműkö­désről: hazánk a szocialista országok közül elsőként Ro­mániával hozott létre kor­mányközi gazdasági vegyes bizottságot. Igen eredménye­sen alakultak kapcsolataink a hatvanas években, s a ma­gyar—román árucsereforga­lom az 1969—70. évi jelen­tős növekedés nyomán 1970­re megközelítette a 100 mil­lió rubelt. Így lehetőség nyílt, hogy 1970—75-re a korábbinál mintegy 90 szá­zalékkal magasabb forgal­mat tervezzünk: 1974-re több mint 150 millió rubeles áru­forgalommal számolunk. Gazdasági együttműködésünk fontos része az ötéves tervek egyeztetése, amely már az 1976—1980-as tervidőszakra vonatkozóan is megkezdő­dött. Ami az elmúlt .évek részle­tesebb adatait illeti: mind­két ország számára igen fon­tosak az árucsereforgalmi jegyzőkönyvben szereplő nyersanyagok. Mi Romániá­ból fűrészárut vegyi anyago­kat, cementet és egyéb épí­tőanyagokat importálunk, s ezekért hengerelt árut, alu­míniumtermékeket, növény­védő szert és tűzálló anya­gokat szállítunk a szomszéd országba. Árucsere-forgalmunkat el­sősorban a feldolgozott áruk cseréje jellemzi. Az összfor­galomnak mintegy 50 száza­lékát gépszállítások jelentik. Romániából kőolajbányászati berendezéseket, tehervago­nokat, tehergépkocsikat, trak­torokat, mezőgazdasági gé­peket hozunk be. Ezen a lis­tán az 1974. évi tételek kö­zött 4500 „Dácia" személy­gépkocsi is szerepel. Romá­niába irányuló kivitelünk tételei: szerszámgépek,elekt­rotechnikai és elektronikai termékek, műszerek. Koope­rációs szerződések kereté­ben az 1973—75-ös időszakra mindkét részről 11 millió ru­bel értékű tehergépkocsi és autóbusz részegységek és fő­darabok kölcsönös szállítását irányoztuk elő; így a Magyar Vagon és Gépgyár 2050 Rá­ba—Man motort szállít, s ezért román—Man tehergép­kocsi-vezetőfülkék, sebes­ségváltók és egyéb alkatré­szek érkeznek a partner or­szágból. Megépült 1972-ben a Sze­ged és Arad közötti 400 ki­lovoltos villamos távvezeték, amely közvetlen kapcsolatot teremt a két ország villamos­energia-rendszere között. Az idén már 250 millió kilo­wattóra elektromos energiát kápunk Romániából. Föld­gázt is importálunk, éven­ként 200 millió köbméter mennyiségben. A vízügyi együttműködés fontos része az ár- és belvíz elleni véde­kezés a két ország határán, továbbá a víz tisztaságának védelme, a természetes víz­hozamokkal való közös gaz­dálkodás, beleértve a határ­menti területek öntözési munkálatait is. A fogyasztási cikkek köl­csönös szállítása is jelentő­sen növekedett az elmúlt időszakban: magyar háztar­tási gépek, cipők, izzólám­pák, pamutszövetek ellené­ben mi mosógépeket, gáz­tűzhelyeket, kötöttárut és bútorokat kapunk Romániá­ból. Gazdasági kapcsolataink fejlesztésére további lehető­ségek kínálkoznak, például a termelési együttműködésben, a kohászati, a közlekedési gépgyártás, a vegyipari és a gépipari együttműködés fej­lesztése terén. Kulturális kapcsolataink alapja az 1961-ben aláírt magyar—román kulturális egyezmény. Az együttműkö­dés tartalmát kétévenként kidolgozott kulturális mun­katervek rögzítik. Az elmúlt évek során megalakult a ma­gyar—román történész ve­gyes bizottság; létrejött a magyar—román kulturális együttműködési vegyes bi­zottság, amelynek a közel­múltban Bukarestben meg­tartott ülésszakán fontos ajánlásokat fogadtak el a két ország közötti kulturális kap­csolatok fejlesztése érdeké­ben. Az utóbbi évek Kul­turális rendezvénykrónikájá­hoz tartozik, hogy Romániá­ban vendégszerepelt a Víg­színház, az Állami Népi Együttes, az Állami Filhar­mónia Zenekar, Magyaror­szágon pedig a Teatrul de Comedi, a Rapsodía Romá­na, a Román Rádió szimfoni­kus zenekara. A közvetlen színházi kapcsolatokban je­lentős esemény volt a Déry­né Színház romániai ás a marosvásárhelyi színház ma­gyarországi vendégszereplé­se. A vendégforgalom a két ország között évről évre fej­lődik. 1971-ben mintegy 240 000, 1973-ban több mint 370 000 román állampolgár járt Magyarországon, s ha­sonló arányban növekedett a Romániába utazó magyarok száma is. tékony támogatást nyújt az arab országoknak az ösz­szes rendelkezésére álló esz. Értesítjük kedves vendége­inket, hogy 1974. íebruár 26-án (kedd) 15 órától 21 óráig, március l-én, 2-én 17 órától zártkörű rendezvényt tartunk. Tisza Gyöngye Étteremben (Partíürdö) Szegedi ÁFÉSZ Diákok ss rendőrök összetűzése Párizsban Közel-keleti békeértek eziet S Róma (MTI) Húsz ország békemozgal­mának és szolidaritási szer­vezeteinek, továbbá több nemzetközi társadalmi szer­vezetnek ' (Béke-világtanács, Szakszervezeti Világszövet­ség, Keresztyén Békekonfe­rencia stb.) részvételével va­sárnap nemzetközi értekezlei. fejeződött be Rómában a kö­zel-keleti konfliktus igazsá­gos rendezéséről. Az összejövetelen magyai küldöttség is részt vett Kiss Károlynak, az Országos Bé­ketanács alelnökének vezeté­sével. Az értekezleten elhatároz­ták, hogy „A békéért és az igazságosságért a Közel-Ke­leten" címmel nemzetközi ér­tekezletet hívnak össze a kö­zeljövőben Olaszországban. Harcok Kambodzsában # Phnom Penh (AP.MTI) A Phnom Penhtől délre húzódó frontvonalon, a 2. és a 38. közút találkozásánál vasárnap folytatódtak a há­rom napja tartó heves har­cok. A kamzodzsai hazafiak tüzérséggel támadták a Lon Nol-rezsim alakulatainak ál­lásait. 1974. március l-én a DELEP munkósszállndában (Kos­suth L. sgt. 72/B) 18 és 20 órakor Skorpió­hangverseny Jegyek elővételben a hang­szerboltban válthatók. x s Párizs (MTI) A párizsi diáknegyedben vasárnap hajnalban heves összetűzések voltak diákcso­portok és a karhatalmi erők között. A tüntetők a latin­negyed szűk utcáiban barri­kódokat próbáltak emelni,, majd a kivezényelt rendőr­osztagok könnygázgránát­jaira benzines palackok do­bálásával válaszoltak. Láng­ba borítottak egy rabszál­lító kocsit. A tüntetők és a rendőrök közül egyaránt sokan meg­sebesültek. A rendőrség 82 tüntetőt vett őrizetbe. Most kezdfi kőműves kisiparos vállal: javítást, átalakítást, új házak felépítését, azonnali kezdéssel. Szeged. . Hóblárt 0. CSIKÓS BÉLA. em Autósak, figyelem! VIZSGÁRA VALÓ ELŐKÉSZÍTÉST, KÖZÉP- ÉS NAGYJAVÍTÁST, FÉNYEZÉST, KÁRPITOZÁST egész évben OlP-hitelakcióval vállaltuk Moszkvics, Zsiguli, Volga garanciális javítás. GÉPJÁRMŰ I. SZ., Cserzy Mihály u. 18. Telefon: 13-272. KERESKEDELMI VÁLLALAT 3j3ltl3t3 KÖZELEDIK A MOTOROSSSSZON! P—21 PANNÓNIA motorkerékpárok gyorsak, megbízhatók! 10 SZÁZALÉKOS OTP-ELÖLEGFIZETÉSSEL Pannónia motorkerékpár vásárolható min­den állami és szövetkezeti áruházban és szak­üzletben.

Next

/
Thumbnails
Contents