Délmagyarország, 1974. február (64. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-19 / 41. szám
8 KEDD, 1974, FEBRUÁR 19. Gromiko Rómába érkezett Hegkezdődtek a szovjet—olazz tárgyalások AndreJ Gromiko szovjet külügyminiszter ötnapos hivatalos látogatásra Olaszországba érkezett. Képünkön: Gromiko (balról) AUlo Moro olasz külügyminiszterrel, megérkezése után a római repülőtéren. • Párizs. Róma (MTI) Gromiko szovjet külügyminiszter hétfőn délelőtt — párizsi látogatása befejeztével — tovább utazott Rómába. Elindulása előtt sajtóértekezletet tartott a párizsi szovjet nagykövetségen, s hangsúlyozta, nagyon elégedett Párizsban folytatott tárgvalásaival, amelyek során kitűnt, hogy a Szovjetunió és Franciaország „közös nyelvet" használ több fontos nemzetközi problémával kapcsolatban. így a Szovjetunió és Franciaország elő akarja mozdítani az enyhülés ügyét az európai kontinensen, s ebben fontos szerepet hivatott játszani az európai biztonsági és együttműködési értekezlet. A szovjet külügyminiszter kijelentette, hogy a közel-keleti kérdésben is közel áll egymáshoz a két ország álláspontja, s megállapodlak. hogy a két kormány szoros kapcsolatot Államügyész! nyilatkozat: A Szolzsenyicln-iigyrol # Moszkva (APN) Mihail Maljarov, a Jetunió legfőbb ügyészének szellemét. közi feszültség enyhülését és Szov- életre keltse a hidegháború első helyettese nyilatkozatot adott az APN sajtóügynök A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége a ség munkatársainak a Szol- szovjet állampolgárságról zsenylcin ellen lefolytatott szóló 1938. augusztus 19-i eljárásról. Maljarov elmondotta, hogy törvény 7. cikkelye értelmében az ezzel a sátusszal öszSzolzsenyiclnt február 8-án sze nem egyeztethető folytakihallgatásra idézték be az tólagosan elkövetett cselekügyészségre. Miután nem je- ményekért, amelyek károkat lent meg, február 11-én meg- okoztak a Szovjetuniónak, kapta a második idézést, rendeletileg megfosztotta álSzolzsenylcin a második idé- lampolgárságától és február zőcédula hátlapjára ráirta, 13-án kiutasította az országhogy semmiféle állami in- ból Szolzsenyicint. Amikor a legfőbb ügyész elsó helyettese felolvasta a Ezért az oroszországi föderá- rendelet szövegét, Szolzseció büntető törvénykönyvé- nyicin meglehetősen közömnek 73. ügyészi delték az elővezetést. tézmény előtt nem hajlandó kihallgatásra megjelenni. cikkelye alapján bősen viselkedett, majd több határozatra elren- kívánsága között előadta, Feb- hogy szeretné magával vinni ruár 12-én előzetes letartóz- jegyzeteit és kéri, hogy csatatásba helyezték. A legfőbb ládja is követhesse őt. Malügyész első helyettese közöl- jarov közölte vele, hogy csaté Szolzsenyicinnel, hogy ládja kiutazhat hozzá abban büntető .eljárást indítottak az időpontban, amikor ezt ellene, és ezzel kapcsolatban Szolzsenyicin szükségesnek előzetes letartóztatásba lyezik. he- tartja. Szolzsenyicin ekkor papíron is felsorolta kívánságait és megnevezte családMihail Maljarov a továb- .. . lae1ait végezetül oebiakban Ismertette a Szol- iS't.YSKÍ2LK dig, miután az elővezetéshez feltehetően szándékosan zsenyicln-ügy Iratait, amerendkívül kopottas ruhát öltatólagos bűncselekményeket m magára tegyék .... lehetővé, hogy ne így kelljen külföldön megjelennie. követett el a szovjet rendszer ellen, aktívan működött a legreakciósabb erőkkel annak érdekében, Ennek a kérésének terméhogy meghiúsítsa a nemzet- szetesen eleget tettek. Fűrészport, IPARI, GÉPI FAHULLADÉKOT váaárol/on a GEV-től! Gyümölcs-Zöldség Göngyölegcllátó és Gyártó Országos Szövetkezeti Vállalat, Szeged. Alsóvárosi ff. 57. Telefon: 15-096. tart fenn és konzultál egymással e problémával kapcsolatban. A megbeszéléseken szó esett az energiaproblémákról is, s a szovjet kormánynak az álláspontja — akárcsak a francia kormánynak —. hogy valamennyi érdekelt országgal együtt olyan megoldásokat kell keresni, amelyek megfelelnek annak a célnak, hogy egészségesebbé tegyék a nemzetközi légkört. A megbeszélések során előkészítették Leonyid Brezsnyev és Georges Pompidou legközelebbi találkozóját. amelyre márciusban — valószínűleg a hó elején — kerül majd sor, Rómában hétfőn megkezdődtek a tárgyalások Andrej Gromiko, az SZKP PB tagja, szovjet külügyminiszter és Aldo Moro olasz külügyminiszter között. A felek az európai biztonsági és együttműködési értekezlet munkájáról és más fontos nemzetközi kérdésekről tárgyaltak. Moro hétfőn ebédet adott Gromiko tiszteletére. A közvetlen. baráti légkörben lezailott ebéden Gromiko és Moro pohárköszöntőt mondott. Szovjet rakétakísérletek # Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió február 19töl március 10-ig hordozórakéta-kísérleteket végez a Csendes-óceán térségében, 130 tengeri mérföl sugarú területen. A térség középpontjának koordinátái: északi szélesség 34 fok 49 perc és nyugati hosszúság 177 fok 14 perc. A TASZSZ hírügynökséget leihatalmazták annak bejelentésére, hogy a Szovjetunió kormánya biztonsági okokból kéri azoknak az országoknak a kormányait, amelyek használják a Csendes-óceán vízi és légi útjait, adjanak utasítást a megfelelő szerveknek, hogy a hajók és a repülőgépek a megadott időszakban kerüljék el a megjelölt térséget és légiteret naponta a nap második felében, helyi idő szerint 12 órától 24 óráig. Befejeződtek a szovjet -finn megbeszélések # Moszkva (MTI) A szovjet és a finn vezetők közös véleménye szerint, folytatni kell az erőfeszítéseket annak érdekében, hogy az enyhülési folyamat Európában és az egész világon visszafordíthatatlan legyen. Többek között ezt is tartalmazza az Urho Kaleva Kekkonen finn elnök szovjetunióbeli tartózkodásáról szóló közlemény. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és a szovjet kormány meghívására a finn államfő február 16 és 18 között nem hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodott, s tárgyalt Nyikolaj Podgornijjal és Alekszej Kosziginnal. Megkülönböztetett figyelmet szenteltek — mondja a közlemény — az európai biztonsági és együttműködési konferencia menetének. A felek egyetértenek abban, hogy a konferencia második szakaszát mielőbb indokolatlan halogatás nélkül sikeresen be kell fejezni. Urho Kaleva Kekkonen hétfőn hazaérkezett Helsinkibe. Magyar küldöttség látogatása Laoszban % Hanoi (MTI) zött látogatást tett Laosz felA Laoszi Hazafias Front szabadított övezetében a Központi Bizottságának meg- Magyar Szocialista Munkáshívására február 9 ás 16 köFeszült a légkör Kínában • Moszkva TASZSZ) Külföldi lapok és hírügynökségek közlése szerint Kínában továbbra is feszült a légkör. Az AFP francia hírügynökség jelentette, hogy Peking kivételével az ország minden nagyvárosát elzárták a külföldiek elől. A kínai hatóságok már egy hete nem engedélyezik, hogy Peráló kampány tovább növekszik. és „hatalmas hullámmá" vált. Az indiai Hindustan című lap rámutat: feltételezhető, hogy „Mao Ce-tung személyes kezdeményezése alapján megindított Konfuciuszellenes kampány mögött éles hatalmi harc folyik". A kingben akkreditált külföldi legutóbbi két hónap esemédiplomaták és újságírók utazásokat tegyenek az országban. Az AFP szerint az intézkedések a mind inkább szélesedő, • úgynevezett „Lin Piao és Konfuciusz elleni bíráló kampánnyal" függnek össze. * Más értesülések szerint Kína számos nagyvárosában tömeges felvonulások vannak. Sanghajban a tüntetések következtében megbénult a közlekedés, szünetel az oktatás. Az angol Daily Telegraph szerint Vuhanban lövöldözéssel kísért összecsapások történtek különböző csoportok között. A francia Figaro írja, hogy a Konfuciusz elleni bínyei azt mutatják, hogy ez a harc „már kritikus stádiumba jutott, és bármikor átváltozhat egy második kul1 urális forradalommá". párt küldöttsége Borbándi Jánosnak, a KB tagjának vezetésével. A látogatásról kiadott közlemény elmondja, hogy a küldöttséget fogadta Szufanuvong, a Hazafias Front Központi Bizottságának elnöke, a magyar delegáció találkozott továbbá K. Phomvihannaj és S. Kammadonnal, a KB alelnökeivel, P. Vongvichittel, a KB főtitkárával és a Hazafias Front más vezetőivel. A küldöttség eszmecserét folytatott Laosz és a Magyar Népköztársaság helyzetéről, a két nép közötti barátság és testvéri együttműködésről. A két fél történelmi jelentőségűnek tartja a laoszi béke helyreállítását, a laoszi népnek az amerikai imperializmus felett aratott győzelmét. Az MSZMP küldöttsége továbbutazott Hanoiba. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár azonnali belépésre keres Építkezők, most érdemes vásárolni az Alföldi KÖZPONTI TELEPHELYÉRE, továbbá műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre (Algyő, Százhalombatta) KÜLSZOLGALATOS MUNKAKÖRBE: LAKATOS, VILLANYSZERELŐ, ESZTERGÁLYOS, IV-. LÁNGHEGESZTŐ, KOVÁCS, LEMEZLAKATOS. MOTORSZERELŐ CSŐSZERELŐ és MARŐS SZAKMUNKASOKAT, továbbá ÖLTÖZŐŐRÖKET, ŐRÖKET és FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Vidéken minden szombat szabad. ' Jó kereseti lehetőség. Munkásszállás, üzemi konyha van. A munkásszállás vidéken ingyenes, a központban havi 75.— Ft térítésért. Felvétel esetén az útiköltségei megtérítjük. Próbaidő alatti kilépés esetén az útiköltséget visszavonjuk. Segédmunkások részére hegesztőképzés. Jelentkezés: A VALLALATI MUNKAÜGYI OSZTÁLYON, BUDAPEST XVni.. GYÖMRÖI ÜT 79—83., vagy A VIDÉKI MUNKAHELYEK VEZETŐINÉL, Vállalat telepein. A 400-as cement mázsánként f°"nttc|l olcsóbb február 1-től március 10-ig, atníq a készlel tart!