Délmagyarország, 1974. január (64. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-27 / 22. szám

VASÁRNAP, 1974, JANUÁR 27. Szocialista karrier? 7 A középkorban is... Miért van az, hogyha a karrier szót halljuk, mindjárt mellé gondoljuk: ez nem a szocialista ember jellemző vonása. Ellenben valami olyan, amitől el kell zárkóznunk, harcolnunk kell ellene. Valljuk be, sokan vélekednek így, és joggal. Ha egy szó jelentése körül bonyodalmak támadnak, ha a köznapi értelmezés lényegesen eltér a szó valódi jelentésétől, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a társadalmi előítéletnek van alapja. így vagyunk a karrier szóval is. Pedig a szó nem tehet arról, hogy a történelmi századok alatt, vagy éppen csak a felszabadulás előtti évtizedekben furcsa mellékzöngéi kapott. Végül is tehát mi a helyzet? Hogyan foglaljunk állást ebben a kérdésben? Ezért inkább röviden ismertetem azt a vitát, annak egy részét, mely a lengyel párt központi lapjában, a Tribuna Luduban néhány hónapja folyik. Biztos vagyok abban, hogy értékes és érdekes gondolatokkal találkozunk. A vitában elsőnek Zbigniew Zaluski író és újságíró fejtette ki véleményét. Azt hangsúlyozta, hogy meglepetés és szomorúság azt tapasztalni, hogy a társadalmi köztudatban mennyire elhatalmasodott a mozgással szembeni ellenszenv. Pedig a szocialista országok óriási karriert futottak be a nemzetközi élet minden területén. Gigászi fordulatok történtek, melyek megváltoztatták világunk képét, milliós tömegeket emeltünk fel, de az egyéni ideál megrekedt, mozdulatlan és többször alig jut túl az egoizmuson. Ez a kettősség talán abból is származhat, hogy az emberek többsége meg van győződve arról, miszerint előrehaladni, karriert csinálni csak felebarátainkat eltaposva lehetséges. Tehát egy szégyenlős társadalomban élnénk, ahol csak azért, mert a karrierizmus valóban elítélendő, válasszuk a személytelen, kollektív előmenetelt? Az előmenetel valóban jobb kifejezésnek tűnik. Tegyük azonban hozzá, hogy az egyéni, a különleges képességekkel összefüggő előmenetel, mint pl. Kopernikusz, vagy Einstein esetében is, lehetnek a társadalom számára hasznosak. Az előmenetel kérdésében ki kell hangsúlyozni, hogy a párt nagyon tudatosan alkalmazta eddig is a kiválasztás, ha úgy tetszik az egyéni karrier lehetőségét, a tehetséges munkások, akik közül valóban sokan és társadalmi szempontból is csodálatos karriert csináltak, és ma is a munkásfiatalok, munkások gyermekeinek adott lehetőség is elősegíti a mindnyájuk számára hasznos karriert. A karrierellenes ideológia szószólói rendre megfeledkeznek a társadalom igényeiről, letakarják a kényelmes átlagember érdekében a valódi érdekeket. Az igazi társadalmi érdek nem az óvatoskodó átlagemberek irigysége, hanem az: minél több tehetséges, kimagasló tehetség segítse még jobban a társadalmi haladást. Ez még az átlagember érdeke is. A szocializmusban azt valljuk, hogy az alanyiság, tehát az, hogy minden ember maga alakítja sorsát, fontos dolog. Hányszor mondjuk, hogy nem hagyjuk magunkat legyűrni a nehézségektől. Azután jön a karrier és átértékelünk. De ott a másik nagy érvünk: az önmegvalósulás. Hányszor mondjuk: csak tőled függ, mi lesz belőled. Mindenki kifejlesztheti egyéniségét, kihasználhatja a fejlődés lehetőségeit. Valóban így van! Megszervezzük a munkaversenyt, lehetőséget adunk tömegméretekben arra, hogy le lehessen mérni, kl a jobb. Ez nem karrier? De az, az érvényesülés legszebb, leghasznosabb módja, amely kielégíti az egyént, és hasznára van a társadalomnak. Talán summázatként érdemes néhány mondatot szó szerint is átvenni Zaluskitól. Gondolom, kiderült már eddig, hogy ő határozottan kiáll a szocialista karrier mellett. Ezért fontos legfontosabb érveire odafigyelni. Mi tehát a karrier? „A karrier abban a felfogásban, hogy a ranglétrán történő gyors felemelkedést a cselekvés és felelősség egyre több lehetőségét adja meg, a mi körülményeink között társadalmi szolgálat. Már csak azért is, mivel ez a „ranglétra" a szocialista állam, gazdaság, tudomány létrája. Más létra nincs." További érve is megszívlelendő, amikor a következőket mondja: „Véleményem szerint, éppen a szocialista karriernek van szüksége külső atributumokra (valamely jelenség elválaszthatatlan tulajdonsága, amely nélkül a jelenség nem gondolható el), nyílt jellegre, evidenciára, sőt demonstrálásra, minthogy ez a karrier igényli a társadalmi elismerést. A szocialista karrier természeténél fogva társadalmi jelenség, nem pedig személyes ügy az emberekért és az emberek között jön létre, nemcsak az egyén tehetsége és szorgalma táplálja, hanem a társadalom támogatása is." Az elmondottak mellett vegyük számításba még azt is, hogy a társadalom tulajdonképpen az egyének képességeinek kifejtésére áldozatokat hoz, ha úgy tetszik, befektetéseket eszközöl. Erre is utal a szer-/ ző, a következőképpen: „A munkabefektetés és az érdemek igazságos elbírálása, a társadalmi hasznosság — azaz a társadalmi pozíció — igazságos mércéje véleményem szerint, elengedhetetlen feltétele a karrierek kialakulásának és fejlődésének. Felszínre hozza mindazt, ami az emberekben a legjobb, ugyanakkor fellétele annak, hogy a példamutató karrier a társadalom legeredményesebb szolgálata, motorikus hatással legyen az egész társadalomra, létrejöjjön egy dinamikus karriermítosz, amely tömeghatású és megsokszorozza a tömegek erőfeszítéseit." És hogy mindezt miért, azt egy nagyon találó mondattal magyarázza meg: „Egy egészséges társadalom, amely a munkát legfőbb értéknek tekinti, többé nem törődhet bele a régi időknek abba a vigaszába, hogy „szegény, de becsületes". A becsületesség, azaz az egyéni lehetőségek társadalmi célokra történő teljes kihasználásának az anyagi jóléttel kell párosulnia." A vita másik részt vevője Zygmunt Rybicki, a Varsói Tudományegyetem rektora maga is azzal kezdi, hogy a karrier szóhoz túl gyakran társul negatív képzet. Ennek pedig nem szükségképpen kell így lennie. Nagyon fontos kérdést érint, amikor az egyéni érvényesülést az iskolai végzettség, a megszerzett diploma szemszögéből vizsgálja. Különösen nagy jelentőségű ez nálunk is, hiszen a főiskolát, egyetemet végzettek száma évről évre nő, és ennek megfelelően a szerepük a társadalomban egyre jelentősebb. A felszabadulást követően alapvetően megváltozott a helyzet. A műszaki fejlődés és a termelési folyamatok dinamikus növekedése, az információ, az ismeretanyag eddig el nem képzelhető mértékű bővülése, nemkülönben az urbanizáció és az egész világra jellemző szocializálódási folyamat új helyzetet teremtett. Azokban az országokban tehát, ahol szocialista társadalmak alakultak ki, intézményesen gondoskodtak a megfelelő számú főiskolát, egyetemet végzett szakember képzéséről. A diploma ma kétségkívül szintén társadalmi rang, néha a kelleténél nagyobb mértékben is, de többé nem egy elit réteg kiváltsága. Rybicki nagyon találóan mondja erről: „A diploma tehát ma inkább a meghatározott iskolai végzettséget igénylő szakma gyakorlati ,selejtezőjéhez' szolgál belépőül. E selejtező versenyekben nem mindenki nyeri el a legszebb trófeákat." Világos tehát, hogy a diploma ma önmagában véve nem karrier, csupán egy fontos feltétel ahhoz, hogy valaki a népgazdaság egy ágában, vagy valamely kvalifikált munkakörben egyáltalában szóba jöhessen. A diplomások körében tehát a karrier ugyancsak a képességek harcát jetenti és azt a felelőssé get, amelyét valaki a társadalmi fejlődés érdekében egyénileg vállal Ebből következik, hogy bár kétségkívül a művelt emberek körében megnövekedett a kötelesség és a felelősség érzete, érvényesülni csakis az egyéni képességek maximális kifejtése és a ténylegesen elért eredmény alapján lehet. Nagyon fontos különösen ebben a rétegben, hogy agyetlen tehetséget sem engedjünk veszendőbe menni, azaz társadalmi méretekben kell biztosítanunk az egyéni karrier feltételeit. Egy másik téma, amelyre érdemes odafigyelni, Rybiczki szerint, az élenjárás ambíciója. Minden társadalomban a szellemi és srkölcsi érzékek összefonódnak fogyasztási tendenciákkal. Ez normális és szabályos jelenség. A problémát leginkább az okozza, hogy mi a különbség a köztudatban és az egyéni megítélésnél a kritériumokat illetően, melyek azok az értékek, amelyek a minősítést meghatározzák. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kapitalista típusú fogyasztói társadalomban a fogyasztási tendenciák összefüggnek a vagyoni és egyéb helyzetből adódó kiváltságokkal és csak kisebb mértékben a társadalmi hasznosság szellemi-erkölcsi kritériumaival. így tehát abban a vitában, amely nálunk is folyik egy idő óta, hogy fogyasszunk, vagy ne fogyaszszunk, vagy inkább mennyit fogyasszunk, tulajdonképpen szónoki kérdés. Társadalmi fejlődésünk és célkitűzéseink elősegítik a jólétet, az életszínvonal szakadatlan növekedését, és megnyugvással vehetjük tudomásul, hogy nálunk, a mi körülményeink között a fogyasztás kritériuma szinte kizárólag szellemi, erkölcsi tényezőkön nyugszik. Nálunk társadalmi mértékben döntően azok fogyasztanak többet, akik többet is dolgoznak. Ezért tehát teljesen normális jelenség " az élenjárás ambíciója, ha az a társadalmi erkölcs alapján való érvényesülést teszi lehetővé. Különösen az ifjúság körében, amely kevésbé fogékony a múlt tapasztalataira, kell törődni azzal, hogy minden területen legyenek olyan emberek, akik ki akarnak tűnni, akik akarnak és tudnak is tenni a társadalom érdekében. Ezért tehát feltétlenül elő kell segíteni, hogy minél nagyobb mértékben alakuljon ki a társadalomban az élenjárás ambíciója. MAROSI JÁNOS A korabeli dokumentumok alapján biztosra vehető, hogy Esz-, tergomban már i. u. 1000 körűi működött iskola. Hegedűs Rajmund, az Esztergomi Tanítóképző Intézet tanára, aki a város oktatási múltjának hosszú idő óta lelkes kutatója, néhány írásos dokumentum és a középkori ismeretek alapján megközelítő képel állított össze arról, hogy mit éa hogyan tanítottak a múlt iskoláiban. Munkájához a legfőbb forrást az esztergomi főszékesegyház könyvtárában őrzött kéziratok, elsősorban a Szálkái Kódex (Szálkái László későbbi hercegprímásnak Sárospatakon több éven át írt jegyzetanyaga), valamint a Széchényi Könyvtárban levő, minden bizonnyal az esztergomi káptalani iskolában készült 224 levélből álló kézirat jelentette. Mint a kutató megállapította, a tananyag két nagyobb csoportot alkotott. Az egyikbe a középkori általános műveltség törzsanyaga, a gramatika, a dialektika és a retorika, a másikba pedig az aritmetika, az algebra, az asztronómia és a zene tartozott. Míg az első csoport tananyaga kötelező volt, a másodikból csak azt tanították, amit a helyi sajátosságok megköveteltek és lehetővé tettek. Bár legtöbbször századokon át ugyanazt a tankönyvet használták, a magiszterek és rektorok a kor követelményeihez igazították az anyagot, kommentálták, magyarázták azt. A tanítás módszere állandóan korszerűsödött. Míg például a X. században csak római számokat használtak, fejben és ujjal számoltak, addig a XIII. század elején általánossá vált az arab számjegyek használata, a helyiérték és a zéró alkalmazása. Ekkor bővült a műveletek köre, a négyzetre emeléssel és a gyökvonással. A középkor iskoláiban, így az esztergomi káptalani iskolában is a diákoknak nagyon sokat kellett könyv nélkül tanulniuk. Könyve (kódexe) ugyanis többnyire csak a tanítónak volt. Az emlékezetbe vésést megkönnyítették azzal is, hogy versbe foglalták az ismereteket