Délmagyarország, 1974. január (64. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-20 / 16. szám

EicamaQU Szürke, fénytelen őszi nap volt Voronov gumicsizmát húzott, felöltötte körgallérját és elindult. A kórházi ételeken tartott vadászkutyája lihegve forgolódott, igyekezett mellette az ázott agyagos úton Fialkovszktj kunyhója felé. Az öreg éppen a lehullott faleveleket söprögette az udvaron. Amikor észrevette az érkezőt, söprűjét a fának támasztotta, és eléje sietett — Na, döntöttél? — Mire való nekem egy Ilyen jószág, a nyolcadik emeleten? — kérdezte vissza Voronov, és átnyújtotta a póráz végét. — Fogd, Az árát te szabod meg... Fialkovszkij átvette a kutyát, aztán a szíj végét a kerítésdrótba akasztotta, ő maga bement a házba. Csakhamar egy köteg pénzzel jött vissza. — Ne számold. Becsületes árat számítottami — Rendben van! —. mondta Voronov, és úgy látta, hogy az öreg gúnyosan néz rá. Kezet fogtak, körül se nézett, a kutyára rá se szólt — elindult. Nádasdl Éva Asszonyok A konyhába szegezik az asszonyokat az ebédek, a vacsorák a mosogatás Tejszagú gyerekek sírnak fel éjjel és az asszonyok megitatják őket egy kis teával Munkába járnak és elnézegetik a miniszoknyás bakfisokat, akik olyan, de olyan fiatalok Estéről estére vacsorát főznek és óvatosan figyelik amint a pici az első szavakat kimondja. Farkas Durva, darabos legény Árkok Izzadságszaga orron csapi Durva, darabos legény ez a vidék, kicsit púpos is: elöl meg hátul. Gyászoló estéktől feketedik zordul kedvünk. Sok harmatteát sírnak a Napnak a csillagok hajnalig. Elesett örömök bömbölnek: sértődött .gyerekek: vergődnek, felállni nem akarnak, mint duhaj, goromba szülőktől, tőlünk nagyon félnek! Eltévednek Itt: lepkék, kutyák, néha madarak is: annyi utca kóborol megkereszteletlenül! VASÁRNAP, 1974. JANUÁR A Nehéz volt a járás a esűszős, ázott úton. Az erdő szélén kigombolta a gallérját és mélyet szívott a nyirkos, gomba illatú levegőből. Nem először Járt itt, az erdőben, de úgy érezte, hogy most utoljára. Éles szemmel figyelt mindent, meg akarta őrizni az őszi erdő, a rothadó levelek, a nedves föld illatát.. Leült egy padra, amelyen két betű volt bevésve „L -f Z". Ünnepélyes, mégis szomorú hangulatban volt Besötétedett, mire az egyetlen sor házból álló kis faluhoz ért Ahova betért, a kis ház konyhájában az asztal mellett tíz év körüli kislány ült nyitott könyvnél, és csendesen sírdogált — Na, mi az? Nem megy? — kérdezte, miközben levette körgallérját A kislány fel se nézett a könyvből, nem is válaszolt Voronov a kislány mellé lépett — Hol van a nővéred? — Elment... Voronov megkérdezte, melyik példa nem megy, elolvasta, majd most ered] át Manykához Játszani! Becsukta a kislány után az ajtót, és hevesen átölelte Voronovot Szorosan szorította magához, aztán szenvedélyesen csókolni kezdte. — Az utolsó éjszakánk..; — suttogta. — Megmondtam: nyáron eljövök szabadságra 1 — Nem jössz! A férfi kibontakozott az ölelésből, és újabb cigarettára gyújtott. Nézte az asztalon a vodkát és a konzervet meg az uborkát... — Igyunk az elválásra... — mondta az asszony, és kipirult arccal nézett Voronovra. „Csak nehogy sírni kezdjen itt nekem,., — gondolta a férfi. — Nagyon szeret. Majd éjszaka telesírja a párnáját...'* Átölelte az asszonyt, érezte a vékonyka ruha alatt az erős vállakat, és maga elé képzelte a testét... — Várj, bereteszelem az ajtót! Végre elindultak. Fagyos, sásmarás reggel volt, éles és csípős a levegő, bór ragyogott a nap. Az úton már gyönge jég, a fákon pedig a zúzmara pattogott. Szótlanul mentek egymás mellett Az erdőben csend volt, mint tegnap, de egészen másféle. Nem süket és vattás, hanem a lábuk alatti ropogóstól felvert csend. Az erdő szélén megálltak. Voronov nem akarta, hogy az assszony tovább kísérje. — Viszontlátásra! Majd Írok.:; — mondta halkan. Vaszenyka keze hideg volt, és bár az arca égett, mégsem csókolta meg Voronovot, pedig nehéz volt megállnia. Voronov elindult, és csakhamar eltűnt a fák mögött Amint sietett az állomás felé, maga elé képzelte az asszonyt ahogyan baktat hazafelé, egyedül, lehajtott fejjel, kezét a sáljába bújtatva, körülötte pedig szikrázó, ragyogó, törékeny csend... 8ZERGEJ NY1KITIN hosszan nézte a kislányt és arra gondolt, talán most látja utoljára ezt a törékeny kis arcocskát, a hajfonatfarkincával. — Mi ebben a nehéz? — kérdezte aztán. — A vasútállomáson nyolc vagon vesztegel, mindegyikben ötven tonna szén... Elkezdte magyarázni, de mert a kislány tovább is csak az asz-1 talt nézte, kitartóan, lecsapta a könyvet. Cigarettát vett elő, és rágyújtott. Kintről futó léptek hallatszottak. Egy asszony léptei, aki lihegve, kendő nélkül, csak puha, könnyű sállal a fején, szinte beesett az ajtón. — Ö! — kiáltott fel, az ajtófélfának dőlve.,— Te már Itt vagy? Levetette a cipőjét, papucsot húzott, egy üveg vodkát és néhány halkonzervet rakott az asztalra. — Te sírtál? — fordult a kislányhoz. — Nem megy? — Nehéz fejű... — szólalt meg Voronov. Az asszony még egy üveg uborkát is tett az asztalra, majd öszszeszedte Ljusza könyveit, füzeteit — Majd később megcsinálod..; ...Éjszaka a sarokban szüntelenül világított a rádió zöld lámpája. A rádió hol elcsendesedett, hol felhangosodott. Halvány fénye elég volt Voronovnak, hogy lássa Vaszenyka arcát, akinek sötét haja szétborzolódott a fehér párnán. „Legalább hat évvel idősebb nálam... — gondolta. — Egyszerű falusi asszony, nem ismer semmit a világból... Egyszer talán tényleg eljövök szabadságra..." Hirtelen eszébe jutottak az őszt hajnali vadászatok, a szenvedélytől reszkető kutyája, az erdő kesernyés illata, az erdei út az alkonyatban, és Vaszenyka tiszta kis háza, a tarka szőnyegekkel —. és szinte meghatódott „Eh! Hiszen nem megyek el őrökre! Elutazom, de még jobb lesz ismét visszatérni, ha úgy jön ki. És az lesz az igazi ünnep!" Megkönnyebbült a gondolattól. Reggelire teát ittak, Ljuszka elindult az iskolába, ő is az órájára nézett: >4- Ideje menned... — mondta Vaszenyka, de egyikük se mozdult. Az asszony merően a padlót nézte és ült, ölbe tett kezekkel az asztal mellett KISS ATTILA RAJZA V

izsga. Vizsgaidőszak. Előtte szent borzadály, gyomoridegesség. tenyérizzadás, fogadalmak és fohászkodások. És jobb későn, mint soha. Meg az utolsó áttanult éjszaka félholdjai a szemek alatt Aztán öt-tíz-tizenöt perc négyszemközt a tétellel, a vizsgáztatóval. Utána megkönnyebbült sóhaj, habzó sör, félóra kikapcsolódás, mert négy nap múlva újra... Vizsga. Mérlegkészítés. Megmérettünk és nehéznek, könnyűnek, súlytalannak stb. találtattunk. (A megfelelő szó aláhúzandó.) Legalábbis egyetlen vizsgán. Ma az emberek nagyobbik része tanul, és vizsgázik. Iskolában, tanfolyamon. Nappalin, estin, levelezőn. Bentlakásoson és bejáróként. A vizsgán azonban nincs különbség. Egyet mérnek; az elsajátított ismereteket, a tudást, a gondolkodás képességét. Persze minden vizsga megméretés tanárnak, diáknak egyaránt. Kétoldalú próba, ahol mindkét (él osztályzatot kap, melyből viszont csak az egyiknek van nyoma, a kis fekete, kemény fedelű füzetben, melyet indexnek hívnak. Sokszor elmondták már: Szeged diákváros. Ilyenkor januárban, majd júniusban ismét több ezer ^BB^ diák járul az „ítélőszék" elé, s minden egyes vizsgajegy K adalék ahhoz a vizsgához, melyre az egyetem befejezése ^sájLvJ, után kerül sor. ^SImI Ács. S. Sándor szegedi egyetemeken lesett el vizsgapillanatokat A 1 I